Sziget 2003
[2003-08-13] - heavymetal.hu

Azt kell mondjam, hogy Magyarországon a legnagyobb metal fesztivál a Sziget (vagy azon belül a Hammer sátor), pedig ezt pár évvel ezelőtt még nem gondolta volna senki. Naponta 10 Hammer színpados banda, ebből legalább 1 külföldi. Emellett természetesen más színpadokon is történik zúzás rendesen, kiemelendő ezek közül a most már rendszeresen megtartott 1 napos Gorezone party, ahol a hagyományosabb death metal és "társai" vonzzák a közönséget. A Bahia, Wan2, Talentum, Világzene színpadokon is van látnivaló. Szóval 1-2 nap biztos mindenkinek akad, mikor igazán kiélheti magát kedvencei koncertjein. Idén ráadásul hétfőn a Slayer volt a nagyszínpados főzenekar, előtte meg Tankcsapda. Egy-két külföldi banda, mint az előző években is, most is kinőtte már a kb. 5 ezer főre tervezett sátrat és a nagyszínpadra kívánkozott inkább. Szóval úgy látszik egyre jobb a metal helyzete a Szigeten. Lássuk mi volt idén, amin mi is ott voltunk.

Július 30., szerda


A Cross Borns végére értem ki, aminek nem vagyok valami nagy rajongója. A közönség viselkedéséből azonban arra lehetett következtetni, hogy a tetszési index meglehetősen magas volt. Amennyit én hallottam, a női énekes elég gyengén szólt: szó szerint, mintha ott sem lett volna.
Cross Borns

7.45-kor leparancsolták őket a színpadról, negyed óra alatt átpakolták a Demonlord-ot, akik pontosan 8-kor el is kezdték kb. 6-7 számos repertoárjukat (Valley of Death, Quo Vadis, Cyclone Rider, Elements, Ruins in the Dark stb). Nagyon jó kis koncertbandává fejlődtek a rengeteg buli során, a közönség is imádta őket. Nekem is tetszettek, bár én örültem volna egy Running Wild feldolgozásnak vagy valami másnak, amit szoktak játszani általában... Ők sem játszottak 45 percnél tovább, itt még azt lehetett gondolni, hogy a menetrend az szent a rendezőknek...
Demonlord

A tézis a Sonata Arctica előtt kezdett megdőlni. 9 óra, 9:15, 9:25... még mindig semmi... bajlódtak a hangosítással, finn mondókákkal próbálták a mikrofonokat belőni ("ükszi kakszi" volt a szöveg, eléggé mulatságos volt). Aztán elkezdődött az intro, majd életem egyik legrosszabb hangosításával az új album első száma. Az énekes mintha a Sziget végéből énekelt volna, a gitárok szinte sehol, csak a basszus és a lábdob. Valamikor a szám végére mintha kicsit javult volna a dolog, de az énekest csak a második szám közepétől lehetett rendesen hallani. Aztán vagy hozzászoktunk a szar hangzáshoz, vagy kijavították, de kb. egy (erős túlzással egy és negyed) órányi nagyon korrekt programot nyomtak. Sajnos 11 után már nem próbáltak behozni a meghirdetett 2 órához képesti lemaradásból...:(((
Sonata Arctica

Ezután jött a Lord. Őket nem néztem meg, mivel csak a Vándor című számukat ismerem. Végül fél kettő körül mentünk vissza a Helloween Tribute-re. A Hammer sátorban megdöbbentő látvány fogadott, tele volt! Legalább 5000 ember nézte ugyanis a Beatrice-t. Sajnos csak az utolsó három számot hallottam tőlük, de azokból is nyilvánvalóvá vált, hogy hiba volt őket kihagyni. A 8 óra munka című szám valami fenomenálisan szól, ha 5000 ember fújja kívülről... A nagy bulihangulat miatt csak negyed 3-kor tűntek el a színpadról, jött az újabb pakolás, aztán 2:35-kor tudtak kezdeni szegény Schroti-ék. A hangzás ismét nagyon rossz volt. A jobb oldali gitárt nem lehetett hallani, pedig egy alapvetően két gitárra írt zenénél ez igen fontos lenne (zseniális ikergitár szólók stb.). Elnyomták a Reach Out For The Light-ot és az Avantasia-t az Avantasia-tól (kicsit magasabb BPM számmal, mivel igencsak siettek szegények), aztán a Dr. Stein-t és az I Want Out-ot a Helloween-től. Meg volt a Beyond The Black Hole a Gamma Ray-től. Kb 25 perc után függöny le, dugók ki a gitárból és már jött is a következő banda, a Morpheus... Őket sajnos nem ismerem, de a road-ok olyan kegyetlenül véget vetettek a Helloween Tribute-nek, mintha senkit sem érdekelne mit is játszanak. Mondjuk kb. 3-400 ember lehetett ott, akik hajnali 3 felé már nem éreztek ellenállhatatlan vágyat a pogózásra és max. a karlengetésig jutottak el. Szegény Schroti-ék láthatóan ki is voltak akadva, hisz több embernek játszhattak, mint a garázsbulikon a Wigwamban...

Aachos


Én "sikeresen" kiértem a Cross Borns végére, a színpadról levonuló csapatot épphogy elkaptam. Sajnos, mivel meg szerettem volna nézni őket (utólag is gratula a Corvin mozis koncertér). Kb. fél perc Hammer színpad látogatás után irány a Talentum színpad, ahol jó kis Polly is Dead buli készülődött. Ezek a srácok akkora videoklipet hoztak össze nemrég, fúú... nagyon ott van. Nem tudom látható-e valahol, de érdemes megnézni. Na, most a koncertre jöttem, mert már olyan rég láttam őket, hogy nem is emlékszem milyen volt. Ez nem is annyira lényeges, mert itt ütöttek, de nagyon! Úgy tűnt voltak fanatikus rajongók is (vagy ittasak?, ez akkor nem derült ki :). Mindenesetre valami felrepült egyszer a doboshoz és majd levitte a fél dobcuccot. Nem volt tömegnyomor, ezért is volt poén a stagedivingolni próbáló srác, aki mikor ugrott a színpadról, néha el is talált valakit (ugyanis ezt próbálta elérni).
Ezután elvileg a Sonata Arcticat néztem meg, gyakorlatilag meg ez nem nagyon jött össze. Viszont ahogy az Aachos említette fentebb a Beatrice-t, én ilyen szinten tudnám említeni a Lordot. Egy darab számot nem ismertem eddig, de a koncert nagyon ott volt. Érdekes mikor az ember bekerül egy nagy tömegbe, akik rajonganak valami iránt, aztán már maga a hangulat miatt megtetszik az egész buli. Az külön jó momentum volt, hogy az egyik szám alatt a teljes publikum letérdelt és úgy énekelt együtt a zenekarral.

Bözs

Polly is Dead, Lord képek

Július 31., csütörtök


Mondhatni a csütörtököt nekem találták ki, de aztán elgondolkoztam, hogy annyira sok, számomra kedves bandát hoztak össze, hogy ezt nem lehet bírni, így nem is voltam ott nonstop a Hammer színpadnál. A nyitó Sunset Sphere bulira növekvő lelkesedéssel álltam oda, mivel pár koncert után már lassan, de biztosan kezdett bejönni zenéjük. Erre mit hallok: ez az utolsó bulija a csapatnak, feloszlanak, kész, vége, ennyi volt. Ez elég szomorú!

Következett a Garden of Eden. A csapat a kultikus F.O. System nyomdokain jár, hegedűvel kiegészítve, bár az új számokból ítélva valami eltávolodás sejthető e iránytől, de nem kell komolyra gondolni. Láttam már jobb koncertet is tőlük (pl. Wigwam), már abból is következtetve, hogy mostanság mintha gondok lennének a koncert előtti korrekt beállással.

Garden után laza sétával, szilárd és folyákony táplálékkal készültem az általam leginkább várt My Dying Bride-ra. A koncert talán a frenetikus kezdés, némi leengedés, majd frenetikus befejezéssel lehetne leírni. Középre ékelődtek a lassabb témájú számok. Utólag belegondolva inkább nem is kellett volna fényképeznem, mivel az első 1-2 szám ezzel el is ment, de azért az nem volt rossz, hogy közelről lehetett látni ezt a nem teljesen "normális" embert, akit az énekes személyében tisztelhetünk. A második felét meg szépen beállva a keverő mögé (ott volt hely, meg hangzás), "szépen" végigtompoltam. Megérte!

A Bride rendesen meg is alapozta az ez utáni két koncertet. Nevergreenék szintúgy hozták az elvárhatót, a barbár felnyergelte lovát, aztán jól meghajtotta a közönséget, hogy a végére kellően kifáradjon és tömegekben vonuljon a sátor melleti itatóhelyekhez. Valamivel több mint 1 órát játszottak, és természetesen a kötelező slágerek nem is maradtak el. Ja, és a Pecsás (ha jól rémlik) live album nemsokára a boltokban (vagy már ott?)

Akiben még maradt némi energia (egyébként jó sokan voltak), a Dying Wish-re nevezhettek be ezután. Bennem is maradt még (energia :)), így ott maradtam. Van pár csapat nálam, akik az "otthon nem hallgatom, viszont koncerten aztán...." kategóriába tartoznak. Szóval fejrázás ezerrel.

Bözs

Sunseth Sphere, Garden of Eden, My Dying Bride, Nevergreen, Dying Wish képek

Augusztus 1., péntek


Újabb ütős nap jött el. De mi az hogy ütős, halálos! Gorezone party a Tilos sátorban. Ez inkább volt "kellemes", mint a Hammer sátoros buli, arról csak annyit hallottam, hogy Clawfingeren tömegnyomor volt. Na vissza is a Tilosba. Kissé megkeverődött a program, kezdés előtt kicsivel lett kifüggesztve a teljes műsor. Szerintem ez a többséget nem igazán zavarta, mivel akit érdekelt ez a zene, az úgyis a teljes estét itt töltötte. Elmaradt a Neural Booster, nagy kár érte.

A zenekarokról itt inkább nem időrendben írnék, hanem teljesen vegyesen. A nap abszolút favoritja volt számomra (utólag, mivel nem ismertem őket) a Megazetor. Tudom igen nagy butaság, de a nevük nem éppen tükrözi amit csinálnak. Viszont aznap ez volt a legjobb koncert, de még milyen! Death és At the Gates szintű durvulás, komplex, jó témák. Be is szereztem utána a hihetetlen drága, 400 forintos cdjüket, melyen a legújabb felvételek, igen ott van mind zeneileg, mind hangzásilag. Csak így tovább!

Előttük lépett fel elsőként a Dark Clouds, akik hozták az igen meggyőzően fejrázásra ingerlő számaikat, teljesen vegyesen az első és második albumról, sőt úgy rémlik új nótá(ka)t is játszottak. A Depths of Depravity és a Golgoth csapatot most láttam először, de remélhetőleg nem utoljára. Mindkét banda ott van a szeren.

Azt hiszem, a grindecore Radikális Amputáció csapat igen érdekes volt. :) A látvány az biztos. Volt a színpadon egy szépen szabályosan feldolgozott, de még egyben lévő kismalac, plusz egy láncfűrész, aki nem volt ott az kombináljon :) Ja, meg az öltözék se volt semmi. Zeneileg nem tudom értékelni a csapatot, mivel a látvány elvonta a figyelmemet erről.

Mindezen látványterror után sokkal lazább vizekre eveztem, átmentem a Bahia sátorba Nulladik Változatra. Ha nem is alakulásuk óta, de kb. az első, "pillangós" albummal ismertem meg őket, még 91-ben. Örök kedvenc, már csak az emlékek miatt is, szóval nem lehetett kihagyni. Bár a csapat a kezdeti darkosabb iránytól már alter-rock irányba tért el, de egy koncert még mindig tud igen ütős lenni, főleg ha ilyen sokan vannak, mint ezen. Itt vége is lett a napnak, fáradságra hivatkozva hazamentem.

Bözs

Gorezone party, Nulladik Változat képek

Augusztus 2., szombat


Az Agregator dallamos, de death metaltól sem távol álló zenéjével már délután négykor is meg tudta fogni a közönséget. Tassék nemcsak a demós nótákat erőltették, hanem az ősszel megjelenő albumból is elővezettek néhány tételt. Mivel már megkaptam egy ideje a korong előzetesét, egyelőre úgy gondolom, hogy a nagylemezről nem minden szerzemény éri el a korábbi nóták szintjét, de remélem, idővel be fog érni nálam az album.
Agregator

Watch My Dyingék, meglepő módon sima fekete cuccban nyomultak, tehát nyoma sem volt a máskor megszokott extrém megjelenésnek. Kora délután lévén a fények is elmaradtak, így a plusz látványt kizárólag a két oldalt lévő Húsmágnes babák, meg egy-két apróság jelentette. A csapat komplex, sokkolóan durva és beteges zenéjét meglepően jól fogadta a viszonylag nagy létszámú közönség, pedig biztos vagyok benne, hogy sokan csak most találkoztak először a WMD zsenialitásával. Bori Sándor személyében egy zseniális gitárost sikerült találni, de szerintem ötösben lenne a legjobb a csapat. Jó koncert volt, bár egy Watch My Dying buli egy sötét klubban az igazi, ahol tényleg érvényesülni tud az a vizuális plusz, ami itt -érhető okok miatt- hiányzott.
Watch My Dying

Utána átrohantam Stereochristra -emiatt ezúton elnézést is kérek a Mantrától, akikről így sikerült lemaradnom. Kolosék, sajnos a nap egyetlen igazán ütős buliját adták az általam látottak közül. A korábban ismertetett -de leginkább a később jövő- csapatok katasztrofális megszólalása mellett végre lecsekkolhattam egy olyan koncertet, ami bőven az élvezhetőség határán belül maradt. A Stereochrist az ősszel megjelenő lemezének dalaiból, -és persze a Sabbath feldolgozásból- adott egy klassz bulit; meglepően sok ember előtt.
Stereochrist

Ezután jött a Cyborn a Hammerworld színpadán, de olyan körülmények közt, hogy nem akartam hinni a szememnek. A kelleténél fél órával hosszabb beállás eleve nem semmi, de Árpi gitárja -valami rejtélyes oknál fogva- nem lett kihangosítva, így szegénynek Gábor erősítőjén kellett játszania. Egy gitárral kevesebb szólt tehát a rendelkezésre álló műsoridő alatt -ami, a csúszásnak, és a technikai problémáknak köszönhetően - ha jól emlékszem, két vagy három nóta volt a tervezett háromnegyed óra helyett. Nem kívánom eldönteni, hogy a hangosító ember, vagy a felszerelés volt a hibás, de 2003-ban ez nem megengedhető. Most, persze mindenki rázza az öklét, hogy a szemét, ingyenélő firkász könnyen háborog, de még ingyen se szívesen néztem/néznék számomra fontos csapatokat megalázó körülmények között. Természetesen nem vagyok olyan naiv, hogy azt higgyem, egy koncerten otthoni, hi-fi-szerű hangzás fog várni, de ha egy metal bulin a sípolás és a recsegés hangja gyakoribb vendég, mint a torzított gitáré, ott valami nagyon el van cseszve. A közönség pedig eszelős összegeket fizetett egy-egy heti -vagy akár napi- jegyért.
Cyborn

Ezek után már -az általam egyébként nagyon kedvelt- Black-Out se tudott feldobni, "hála" a fentebb említett megszólalásnak. Gitár sehol, vokál szintén. A csapat az általam ezerszer hallott óriási nótáit adta elő - Élek még, Spirál, Fekete-Kék, Szabadlábon, stb, és a közönség a körülményekhez képest meglepően lelkesen reagált. Kowalskyék is mindent megtettek, de ez bizony karcsú volt.
Black-Out

Hajas


Este fél 9-kor a Világzenei Színpadtól indultam el, hogy a Sziget másik végén levő Hammer Sátorban megnézzem a most már csak három finn "őrült" csellóst, az Apocalyptica-t. Amikor már csak kb. 300 méterre voltam kezdett valami rossz érzés elfogni: annyi ember hömpölygött a sátorhoz vezető úton, mintha a Nagyszínpad környékén járnék. Először arra gondoltam, hogy a drága kajaárak miatt rengetegen mennek a katonáékhoz "ócsó" zabáért, de a tömeg nem igazán csökkent a Honvédelmi Sátort elhagyva. Aztán a Hammer Sátorhoz érve vissza is fordultam. Annyi ember volt ott, hogy sokan már a sátron kívül álltak tömött sorokban, hogy legalább a zenét hallják, ha már a bandából úgy sem látnak semmit. Ezt a bulit bizony a Nagyszínpadra kellett volna tenni!
Apocalyptica

Mivel még túl kora volt, hogy hazamenjek, gondoltam, meghallgatok egy csillagászati előadást a Marsról. Útközben a Krisnások sátrában valami eszement nagy zúzás ment. A szöveg csak a szokásos Krisna éljenzés volt, de mindezt hardcore-ban előadva! Ment is a pógózás, ugrálás, együtt üvöltözés ezerrel. Utamat tovább folytatva a Roma sátorból (!!!) olyasmi szitárhangok jöttek ki, mint a Dream Theater Home című nótájából, ezért bekukkantottam és a Sziget egyik legjobb koncertjére sikerült betévednem! Egy cigány kinézetű nő játszott szitáron, egy srác segítette billentyűn és egy eszméletlenül jó dobos nyomta az igen komplex dobtémákat (pörgetések, break-ek stb.) Kb. 20-25 percet láttam belőlük, de az simán elment egy Liquid Tension Experiment szintű instrumentális prog. metál őrületnek.

Sumi


A Sziget színpadai közt mindig nehéz választani, hiszen sok esetben egyazon idősávba kerül több, az érdeklődési körbe eső fellépő is. Azonban van egy olyan színpad, amely évről-évre egyre több embert vonz, mivel nincs híján nagyszerű produkciónak, mindig tökéletes a hangzás és a stáb, nincs csúszás, van hely és ami legalább ennyire fontos, jó a közönség. Ez pedig a Világzenei Nagyszínpad, ahol idén a portugál Madredeus volt az egyik fő attrakció. A társulat már 1986 óta alkot, számos lemezük, gyűjteményük beszerezhető.
Most a legutóbbi, Movimento lemezük anyagával, illetve ezt kiegészítve amolyan 'best of' programmal érkeztek hozzánk. A kilencvenes évek során komoly kult-csapattá vált ötös méltán elismert, hiszen melankolikus, keserédes dalaikat igazán nagyszerű, akusztikus hangszereléssel játsszák. Hogy elsőre behatárolható legyen zenéjük, metal szempontból a Gathering-Moonspell-Opeth hármassal tudnám behatárolni munkásságukat. A hasonlat azért alaposan sántít, hiszen a már 50 év körüli zenészekből álló portugálok az ún. world music egyik legérzelmesebb alakulata a Dead Can Dance óta s itt is gyönyörű, képzett hangú énekesnő tolmácsolja a dalokat. Amelyek közel állnak a portugál népzenében fado névvel illetett irányzathoz, ám rengeteg más hatást is sikerrel beleépítettek az alapok mellé. A dob nélkül, két akusztikus gitárral, akusztikus basszusgitárral, illetve szintetizátorral női vokált kísérő társulat igazán időtlen, tengerparti, hosszú estés borozás mellé illő hangulatot idéz. Egyszerre bújik benne egy cseppnyi világfájdalom és szorongás, illetve komótos bolondság. Nehézséget jelentett számukra és a hallgatóság számára egyaránt a Sziget állandó pulzálása, a beszűrödő külvilági zajok, hiszen ez a személyes zene talán egy néptelen kávézóban hat igazán. Ennek ellenére a csodás, sötét színpadkép és a csillagos égbolt megtette hatását, harapni lehetett az atmoszférát. Mindenképpen javasolt lemezeik sürgős beszerzése és hallgatása a még hátralévő nyári estéken.

Adamskij


Augusztus 3., vasárnap


A Nemesis koncertjére néhány perces késéssel érkeztem, ám - szerencsémre - Fábiék nem voltak elégedettek a Hammer Színpad hangzásával, ezért az este 6-ra kiírt buli csak kb. 10 perces késéssel kezdődött. Már az első számok alatt is elég sok emberke volt, aztán az Abraxas súlyosabb, a Terra-nál élőbben zúzósabb nótáira (az Abraxasról elhangzott többek között A kígyó szeme, A végzet ajtaja és az Arc nélküli ellenség is) egyre több metálos keveredett a színpad közelébe. Például láttam egy Annihilator pólós srácot, aki - szerintem - akkor láthatta először a bandát, mégis lelkesen 'bangelt és léggitározott a Nemesis-slágerekre. A buli közben, főleg az új nótáknál, megint feltűnt, amire már a februári Wigwam koncerten is felfigyeltem: az új ritmusszekciónak köszönhetően a banda profibbá vált, mernek változtatni, improvizálni, "technikásabbak" lenni. Nekem speciel nagyon tetszett Nagy Laci precíz, mégis rengeteg variálást magába foglaló dobjátéka. Kiss Zoli pedig már nemcsak a hangjával fogja meg a rajongókat, hanem frontemberként is kiválóan teljesít. Az első koncerteken még inkább csak a mikrofonállványba kapaszkodott vagy egyet-egyet léggitározott a többiekkel, ám most az egész buli alatt jókedvűen énekelt, futkosott, megmozgatta a tömeget stb. A koncert végén azért az első lemezes Predesztináció is elhangzott, amelyet a közönség egy emberként énekelt a csapattal. A fiúk - teljesen megérdemelten - óriási tapsvihar keretében vonultak le a színpadról.
Nemesis

A szentgotthárdi Da Capo bulijára már jóval kevesebben voltak kíváncsiak, ám a fiúk ettől függetlenül lelkesen nyomták a bulit és számos új nótát vezettek elő. Mivel a második hangzóanyagukhoz még csak néhány szám erejéig volt szerencsém, így a koncert "filing" helyett inkább a nótákra összpontosítottam. Annak nagyon örülök, hogy a banda az első lemeznél még jellemző Dream Theater-es megoldásait levetkőzte és megtalálta a saját, "dacapo-s" stílusát. Az új tételek a progresszív metál és a modern rock/metál sajátos elegyének tűntek, amelyekre Nagy Norbert énekes jó kis témákat énekelt. Norbi hangja szerintem óriásit fejlődött: élőben jóval erősebbé vált, sőt, mintha a terjedelme is nőtt volna, ám ami talán a legfontosabb, hogy megtanulta a saját képességeit kiaknázni, nem akarja leénekelni a kedvenceit, mint régebben. Összességében Da Capo-ék kellemes bulit nyomtak, még ha a buli végéig nem is tudtam maradni, ugyanis a Zak Stevens vezette Circle 2 Circle előtt mindenképpen szerettem volna "némi" italhoz is jutni...:)))
Da Capo

A zseniális Wake Of Magellan lemez után a Savatage-ból családi okok miatt kilépett óriási hangú Zak '97 után saját zenekarával tért vissza hazánkba. Elsőre a jéghokis cuccokba bújt zenészek leptek meg, aztán az aznap csak hírből ismert "gyengus hangzás" ráncolta össze a homlokomat. Előbbivel csak annyi bajom volt, hogy egy ilyen fenséges, monumentális, igényes zenéhez szerintem nagyon nem passzolt ez a laza, fiatalos feelinget árasztó ruházat. Kis túlzással az volt az érzésem, mintha az Ugly Kid Joe élén látnám az egyik kedvenc énekesemet. Szerencsére Zak nem követte társai példáját (sima fekete póló) és a mikrofonjával sem adódtak hangzásbeli problémák, így végre élőben is megcsodálhattam fantasztikus hangját. Már a Circle 2 Circle nóták is megadták a jó hangulatot, de aztán jött a Sava-blokk, amelyben az egyik legjobb "Zak-os" nótát, az Edge Of Throns-t is eljátszották... Még másnap is a nóta refrénjét dúdoltam....:))) Aztán jött a "ráadás", a Metallica szanatóriumával, amelyre aztán az egész sátor "megbolondult". Jó kis koncert volt, de a hangzásbeli fogyatékosságok és a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt jó lenne minél előbb egy (jóhangzású) klub bulin is megnézni őket.

Az Annihilator szerencsére kevesebb csúszással indult. A bandát az Alice In Hell és főleg a ma is zseniális Never,Neverland idején istenítettem, aztán amikor Jeff Waters átvette az énekesi posztot, a zenekar számomra megindult a lejtőn lefelé. Ettől függetlenül 2 éve az E-Klub-ban a Nevermore után lelkesen vártam őket, de Warrel Dane-ék után nem voltak valami lehengerlők, ezért pár szám után ott is hagytam a bulit. Waters tavalyi Savatage-beli fellépése újra visszaadta a hitemet benne és az Annihilatorben, ezért most újra megpróbálkoztam velük. A hangzás kicsit talán jobb volt, mint a Circle 2 Circle-ön, ám Waters gitárjából legtöbbször nem hallottam semmit és az új énekes srác sem tűnt túl meggyőzőnek. Megint csak néhány nótáig jutottam, amelyek az újabb lemezeikről szóltak. Mivel számomra az Annihilator az első két-három lemezt jelenti, ezért végül megint nem néztem végig a bulit, inkább lepihentem energiát gyűjteni a másnapi kolosszális Slayer bulihoz.
Annihilator

Sumi

Perfect Symmetry, Nemesis, Da Capo, Circle 2 Circle, Annihilator képek

Augusztus 4., hétfő


Papíron a hétfői nap lett volna a leggyilkosabb, de a Hammerworld sátor olyan szinten okozott csalódást, hogy elhatároztam: csak a Slayert nézem meg. Először furcsállottam a színpad méretét, hisz akárhogy is nézzük, a csapat nem az a tipikus nagyszínpados zenét játszó banda, de az összegyűlt tömeg mérete, illetve a Hammer sátornál nagyságrendekkel jobb hangzás megértette velem, hogy Tom Arayáéknak itt a helyük. A megszólalás -mint említettem- nem volt rossz, bár az énekkel voltak problémák, főleg a buli első felében. Mindez persze eltörpül a tavalyi Slayer buli hangosítási hibái mellett. Némi meglepődéssel konstatáltam, hogy - az előzetes infóknak megfelelően - tényleg a teljes Reign In Blood lemez el lett reszelve, és a késői lemezek némiképp hanyagolva lettek (Ha jól emlékszem, a Diabolust például csak a Stain of Mind képviselte, a Divinet pedig semmi, bár nem jegyzeteltem). Nyilván, ennek részben Dave Lombardo visszavétele is az oka, hisz azok a dalok még vele készültek. Aki először látta a kaliforniaiakat, az talán meglepődött Tom szerény, és roppant emberi konferálásain; mint ahogy a számok közti hosszú szüneteken is, de úgy gondolom, nemcsak a zenészeknek tett jót néha egy kis szusszanás. A Slayer után számomra véget is ért az idei Sziget, de mint utóbb kiderült, semmit se vesztettem a későbbi programok ignorálásával.
Slayer

Hajas


Miután kb. 1 kilót fogytam a fantasztikus Slayer buli alatt, kellett vagy 20 perc, míg át bírtam magamat "vonszolni" a Hammer Színpadhoz, hogy a thrash korszak egy másik nagyját, a Testament-et is láthassam élőben. A cuccal és a hangzással rengeteget vacakoltak, aztán amikor Chuck Billy-ék színpadra "robbantak", mégsem hallatszottak a gitárok, az egész elképesztően gyengén szólt. Komolyan mondom, ha a tömeg nem üvölti, hogy Practise What You Preach, akkor lehet, hogy nem is ismertem volna meg ezt a zseniális nótát. Kb. 3-4 nótát szenvedtem így végig (Billyék legalább apait-anyait beleadtak), de aztán teljesen elment a kedvem a bulitól, pedig nagyon vártam már őket. Remélem, hogy rövidesen újra jönnek hozzánk és valami jó kis klubbulin, normális hangzással végre megnézhetem a Testament-et...
Testament

Sumi


A hétfői nap a Slayer fellépése mellett igazán erős magyar összeállítást is hozott, hiszen ezen az estén lépett fel a Korai Öröm és a Másfél. Bár nem metal zenekarokról van szó, mindketten nagybetűs helyet érdemelnek a hazai könnyűzene (kis)királyokkal sújtott palettáján. A Korai Öröm hozta azt a látványt és azt a zenei élményt, amellyel nem véletlenül lett egyedülálló produktum. Óriási vetített háttérképek előtt játszottak, immár két gitárral és három dobossal erősítették hangzásukat. Aki esetleg nem ismerné őket, pszichedelikus trance jellegű, erős etno beütésű rockban utaznak a srácok, egyfajta modern sámánzenében, mely táncolható és mediatív egyszerre. A napokban jelenik meg második remix feldolgozáslemezük, így nyitnak az elektronikus stílusok felé is. Sikerüket jelzi, hogy telt sátor ropta rájuk, alig tudtak levonulni a színpadról. Bennem még élnek a korai FMK-s koncertjeik, s azt kell mondjam, a csapat rég volt ennyire meggyőző koncerten.
A Másfél komoly átalakulás után sorozatos kiemelkedő teljesítményével győzi meg az érdeklődőket, hogy van még új a nap alatt. Mert van bizony. Náluk ugye két tagcsere is történt, azaz cselló már nincsen, tehát a hím soviniszta elnyomás létező veszély, illetve új basszer lépett a frontvonalba. Aki bár nem annyira mutogatja technikás játékát, mint elődje, de pont jókor, jó helyen és ötletesen alapoz. Vagyis a Másfél még erőteljesebb lett, mint volt, ez pedig a metal rengésmérő műszer szerint kifejezetten javallott. Ennek következtében van már germán thrash jellegű nótájuk is, de a diszkóslágert még most sem felejtették el, a mi örömünkre. Zenéjük koncerten érvényesül igazán, most is bődületesen nagy energiát adtak le, köszönjük szépen!

Adamskij


Folytatnom kell Adamskij "erős magyar összeállítás" listáját, ugyanis e nap fellépett a miskolci After@All is a Bahia színpadon. A csapat leginkább a remek ACID-ról játszott, de voltak dalok a készülő új lemezről is. A Slayer előtt/után a nap második legjobb koncertje volt.
After@All

Bözs

Cadaveres de Tortugas, After@All képek

Augusztus 5., kedd


Megszokásból, kissé már kényszerérzettel érkeztem ki az utolsó napra. Pedig jónak ígérkezett (és később kiderült, jó is lett). Sear Bliss-szel kezdődött a koncertmenü. Hihetetlen jó zenét játszik ez a csapat, de hogy a lemezeik hangzását hogy bírják így elszúrni, nem értem! A koncertek viszont annál jobbak szoktak lenni, ez is igen ott volt. Ha ezt leszedik a keverőről szerintem jobb lesz mint pl. a Grand Destiny lemez.
Sear Bliss

A Napalm Death zenéjét se ismertem eddig. Mindenesetre az énekes 1-2 szám után úgy tűnt, mintha erre a bulira engedték volna ki valami idegszanatóriumból :), valami nagyon érdekes mozgáskultúrája van a színpadon. Pár szám erejéig bírtam, nem is volt rossz, csak a többi már számomra sok volt a jóból.
Napalm Death

A Christian Epidemic már annó az első koncerten is igen jó benyomást tett rám, és mindig tudnak egy kicsivel többet mutatni a bulikon, így lassan egyik kedvenceim lesznek. Újabb jó koncert volt ez is. A Casket Garden-t másodszor láttam most. Lehet, hogy a fáradság teszi, de nem volt az igazi a buli. Egész kellemes zene lenne, de hiányzik belőle valami. A közönség is félig aludt már ahogy elnéztem (nem a zene miatt, hanem az utolsó utáni nap lehetett a felelős). Minden esetre frissen majd kíváncsi lennék még rájuk. Ja igen, a voodoos buli nemrég az jobb volt!

Bözs


Összefoglaló gyanánt: jó volt azért az idei Sziget is. Rögtön utána, főleg egy hetes intenzív kintlét után, persze kétszer is meggondolja az emberfia, hogy jövőre szeretne-e menni. Ez pár hét pihenő után nem lesz kérdéses. Elgondolkodtató az is, hogy mennyire jó vagy rossz egy napra sűríteni egyazon stílusú csapatokat. A lényeg: jövőre legalább ilyen jó Szigetelést kívánunk!

További jó koncertezést minden csapatnak és Nektek is. Ősszel is igen erős lesz a felhozatal koncertek terén!