Wacken Open Air 2003. 07.31 - 08.02. I. rész
[2003-08-19] - Perkele

Követve a tavalyi szlogent, A mi Mekkank Wacken, jó hívőként idén ismét sort kerítettem a zarándoklatra, hogy részt a vegyek a világ minden pontjáról összesereglő metal fanatikusok éves ünnepségén, a Wacken Open Air immáron tizennegyedik alkalommal megrendezett fesztiválján. Be kell vallanom, hogy számomra a tavalyi fellépősor vonzóbb volt, de az egyedülálló hangulat és a két és fél napon át tartó tömény metal műsor lehetősége mégis útra 'kényszerített'.


Mint helyi bejelentkezésemben már olvashattátok, némi turistáskodásra ragadtattam magam a fesztivált megelőző napokban, így sok gyaloglás és kevés alvás után, illetve a szerdai éjjel átkocsikázása után csütörtök korán reggel érkeztünk meg az alig 2000 főt számláló faluba, Wacken-be. Sikeresen megelőzve a tömegesen érkező rockerek hadát és a később kialakuló közlekedési dugókat, valamint így még a kánikula tombolása előtt felverhettük sátrainkat, és a rekkenő nyári napsütést már hűvös sörökkel felszerelkezve várhattuk. A hőség tombolt is, mind a három napon át, így kárörvendő mosollyal nem nézhettem a sárral 'véletlenül' megbirkózni kényszerülőket - helyette kárpótolt a melegben mindinkább magukból kivetkőzni próbálók látványa. Bár az örökösen szálló por megnehezítette az ember életét. Az alábbi két képen sikerült jól láthatóvá tenni, micsoda mennyiségben lélegeztük azt be:


Egy ekkora fesztivál megrendezésénél sokat kritizált kérdés a szervezés pontossága, illetve a helyi dolgozók felkészültsége. Minden évben van mit tanulniuk a szervezőknek és a tavalyi időpontváltozások okozta bosszúságokat kerülendő, idén több fényújságon és kivetítőn is próbálták értesíteni a változásokra a fesztiválozókat, de emellett tájékoztattak még a várható időjárásról és sok minden másról is. Továbbá egy ekkora tömeget vonzó szabadtéri rendezvényen örök probléma lesz a vizeshelyiségek kérdése. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy egy mezőre kell mindezt felépíteniük, és ugyan tavaly szerencsés helyre telepedtem sátrammal, mert minden közel és türhető állapotban volt, de idén is több dicséretére hallottam elhangzani el ezzel a szolgáltatással kapcsolatban.
Az ital és ételkínálat változatlan volt, magyar zsebnek kicsit drága, de nem megfizethetetlen. A ruha és mindenféle metal kellék kínálatra sem lehetett panaszkodni, volt minden földi jó, amit a hiúbb, vagy kevésbé trendi rockerek szíve megkívánt. Csak sajna, ezt a különleges papucsot forgalmazó helyet nem sikerült fellelnem:


De visszatérve a szervezésre, személy szerint nem sok problémával találkoztam, illetve azok a problémák sem érdemelnek különösebb említést. Az viszont meglepett, hogy a kempingbe behajtást ellenőrző emberke csak németül beszélt. Német barátaimmal az oldalamon nekem ugyan ez se okozott gondot, de svéd szomszédaink igencsak beleizzadtak, míg megkapták a szükséges információkat. Mellékesen jegyzem meg, csalódtam a svéd viselkedésben. Mikor mellénk telepedtek, számítottunk arra, hogy zenét hallgathatunk majd minden éjjel, ittas dalolászásuktól kísérve, de egész kulturáltan viselkedtek. Éneklésre csak ritkán ragadtatták magukat, inni viszont annál többet ittak, illetve ittunk együtt (az ezen események alkalmával készült képek nem publikusak).

A Night To Remember

Végül csak elérkezett a délután hat órai időpont, amikor is kezdetét vette a fesztivál, amiért valójában ily messze utaztam. Az A Night To Remember-t a Zak Stevens fémjelezte Circle II Circle nyitotta, első lemezük nyitódalával kezdve meg koncertjüket az Out Of Reachel, akiket lelkes, számos közönség fogadott. Anno, az ő hangja miatt kedvetelm meg a Savatage-t és sajnálkozva fogadtam a hírt, amikor megvált a zenekartól. Aztán rövidesen érkezett a kárpótlás, mikor meg tudtam, hogy a Circle II Circle-ben folytatja tovább zenei pályafutását és sokszor még a mai napig nem értem miért is lépett ki a Savatage-ből. Ugyanis a két banda zenéje között nagyon erős a hasonlóság, amit csak még tovább erősít Zak hangja és a tudat, hogy Jon Oliva aktívan részt vett a Circle II Circle dalainak szerzésében. Zak pedig továbbra is ártatlan szemeit meresztve a világba, szívvel-lélekkel énekel a színpadon. Számomra mindig olybá tűnik, mintha lénye eggyé válna a zenével.
Nem tudom a zenészek hogy élik meg, de nekem mindig fáj kicsit a szívem, mikor egy ilyen ex-tag koncertjén a régi banda számaira jobban beindul a tömeg, mint ez előadó új dolgaira. Tudom, azokat a dalokat mindenki jobban ismeri és tulajdonképpen azoknak is köszönheti, hogy ennyien érdeklődnek iránta most, de az én szkepticizmusom attól még megmarad. Lényeg a lényeg, hogy amikor Zak megkérdezte, vajon emlékszünk-e még melyik zenekarban énekelt előzőleg, a közönség lelkesedése még nagyobb mértéket öltött, és az össznépi örömködés céljából eljátszottak két Savatage klasszikust, a Taunting Cobrast és az Edge Of Thornst. A többi, elkapott Circle II Circle dalok: Out Of Reach, Lies, Watching In Silence, Forgiven, Sea Of White, Into The Wind.
Mindezt pedig a ráadásban egy Metallica feldolgozással tetézték, a Welcome Home (Sanitarium)-mal. Érdekes volt Zak hangjával hallani ezt a számot, de minthogy tőle még rossz produkció nem származott, ezt is sikerült saját személyiségéhez alakítania. Külön pikantériája a dolognak, hogy sokan hitetlenkedve meredtek a színpadra az első ütemek hallatán, el is meg nem is akarván elhinni, hogy milyen számnak a feldolgozását hallhatják.
Circle II Circle

Őket a kanadai Annihilator követte a színpadon, az Ultra Motiont játszva elsőként. Azt hiszem nem vagyok egyedül azzal a hozzáállással, miszerint számomra az Annihilator egyet jelent Jeff Waters személyével. Nem csak arról van szó, hogy mára már csak ő az egyetlen eredeti tag a bandában - ráadásul alapító -, hanem karizmatikus személyisége mellett bárki is lép színpadra, ösztönösen ráfókuszálnak a hallgatók. Jönnek-mennek az énekesek a zenekarban, a legfrissebb példányuk most éppen Dave Padden, legalább a hatodik basszusgitáros nyűvődik az Annihilator soraiban, ötödik sorszámot viseli dobosuk is és Jeff mellett néhány gitáros is 'elfogyasztásra' került már. Szóval kínálat van-volt bőven zenészekből, mégis a rövid hajú, energiától feszülő Jeff uralja a színpadot és rajongóik lelkét is. Teljes beleéléssel játsza végig a számokat, együtt él a zenével, lelkesebbnek tűnik, mint valaha. Közel 20 éve alapította a zenekart, és ugyan a kor rajta is meglátszik, mégis fiatalosan és 100%-osan elszántan lép ki a színpadra (minden egyes alkalommal).
De térjünk rá a koncertre. Talán a meleg és az ebből adódó bágyadtság tette, de hiába nyomultak frissen a színpadon, az volt az érzésem, mintha lassabban játszották volna a dalokat, mint azok eredetije. Az összegyűlt népet persze ez nem zavarta, örültek minden számnak, bár mint az már megszokott, a nagy klasszikusok nagyobb üdvrivalgást váltottak ki. Mégis, kellemetlen élményt hagyott bennem fellépésük. Pár éve Budapesten jártukkor Joe Comeau volt az énekesük, akit most a már fentebb említett Dave Padden váltott fel. Ahhoz képest, hogy igencsak nagyra dicsérték a 26 éves ifjoncot, nekem csalódást okozott. Énekelt mélyen, magasan, de valahogy mégsem nyújtotta azt, amit az eddigi Annihilator énekesektől megszoktunk. Nincs is értelme túl sokat vitatni a képességeit, hiszen egy alkalomból kiindulva nem ítélném meg, hogy mire képes - lehet, hogy neki volt rossz napja, lehet csak az én füleim tompultak el a melegtől. De lényeg a lényeg, vegyes érzelmekkel távoztam 45 perces koncertjükről és most várhatom, hogy főbandaként láthassam őket legközelebb.
Még Russel Bergquist-et szeretném megemlíteni, aki ha éppen nem széles vigyorral stírölte a közönséget, fel-alá rohangált vagy szőke loboncát rázta az ütemekre. Jeff mellett őt is élményszámba ment nézni a színpadon. Összeszedett számcímek az Annihilator műsorából: Set The World On Fire, Welcom To Your Death, Never, Neverland, Phantasmagoria, Imperiled Eyes, Alison Hell, Shallow Grave, King Of The Kill.
Annihilator

A Victory után a meglepetésként elhozott Saxon (micsoda véletlen, hogy mindkét zenekarban Fritz Randow dobol) volt csütörtökön a következő szereplő, akik után még a Running Wild is fellépett. 'Shower-time!' - kiáltottam fel én, mivel mind a három banda kívül esik érdeklődési körömből, így nem követtem túlzott figyelemmel szereplésüket, különösen a zuhanyzóban töltött fél óra alatt. (A Saxon egyébként az első zenekarok között van, akik várhatóan jövőre is fellépnek a Wacken Open Air-en. )
Mivel a többi színpadon ekkor még tökéletes csend honolt, így a kempingben is tisztán hallani lehetett a kalózok támadásait, ami nem kevesebb, mint 90 percig tartott és jól ismert dalaik mellett két eddig még sehol meg nem jelentetett felvétellel is szórakoztatták rajongóikat. Látványról nem tudok beszámolni, mivel sátram ahhoz kicsit messze volt felverve a színpadtól.
Running Wild
Victory


A zuhanyért és a kulturált angol wc-ért idén is fizetni kellett. Az előbbiért 2,5Eurot, az utóbbiért 0,5 Eurot kértek. Ezért a pénzért pedig folyamatosan takarították a vizes helységeket, és folyamatosan töltötték fel a kéztörlő, wc-papír tartókat. Ami viszont szemet szúrt, hogy az összes takarító néger volt. Míg a kasszánál fehérbőrűek ültek, addig a takarítást végig a fekete személyzet végezte. Nem kívánok senkinek ötletet adni a következtetésekhez, de furcsa volt... Ugyanakkor az egyik főszervező Sheeree Hesse maga is színesbőrű és az egyik jövő évi főzenekar, a Böhse Onkelz kapcsán (akik fiatalkori 'botlásnak' tartják múltjukat) határozottan kinyilatkoztatták, hogy továbbra is a "Metalheads against Racism" jegyében rendezik meg a fesztivált, tiltakozva mindenféle megkülönböztetés ellen.

Továbbá a helyi lakosokról sem szabad megfeledkezni, akik hosszú évek óta tűrik a három napos totális felfordulást, az év 362 napján amúgy csendes falucskában. Eddigi tapasztalataimat tovább erősítve most is meggyőződhettem segítőkészségükről és pozitív hozzáállásukról. Míg tavaly barátságosan érdeklődött egy nénike, hogy nem kényelmetlen-e a kemény földön ülni várakozás közben, addig idén mosolyogva kért elnézést a járdára hirtelen odavarázsolt konyhánkon átbicikliző úriember. (Ugyanis a kempinget elvileg csak délben nyitották volna meg - amelyet időpontot szerencsére végül nem tartottak be - így a több órás várakozásra felkészülve, hozzáláttunk elfogyasztani a kempingszékeken megterített reggelinket.) A fesztiválon elvétve feltűntek a fesztiválozókhoz képest feltűnően kulturáltan öltözött párok gyermekeiket vezetve. Nos, ők voltak a város kíváncsi lakói, akik kihasználva, hogy ingyen jöhettek-mehettek, csodájára jártak a színes nemzetközi tömegnek.

A zenekarokról készült képekért köszönet a kiváló fotográfusnak, Nico Wobben-nek, akinek honlapján (www.nicowobben.com) számos fesztivál és koncert képei megtalálhatók.



2003.08.01
2003.08.02

Wacken

Folyt. köv.