Wacken Open Air 2003. 07.31 - 08.02. III. rész
[2003-09-05] - Perkele

2003. 08. 02. Szombat

Felvirradt hát a fesztivál utolsó napja. A nap, amely az utazás tervezésekor még csak távoli jövőnek számított, a nap, amely megérkezésünkkor úgy érződött, sose fog eljönni. Sajnos azonban egyszer minden jónak vége van, szép emlékké válik, amely majd arra ösztökél, hogy megpróbáljuk megismételni. Kicsit más lesz minden alkalom, de az igazán jó dolgok attól jók, hogy megismételhetetlenek. A szervezők a továbbiakban is gondoskodnak majd a változatos fellépőlistáról, amiből kedvünkre válogathatunk. Számos külső tényező is akad, ami befolyásolja az eseményeket, de valójában csak rajtunk múlik, hogy éljük meg őket, új formában, évről-évre.
Visszatérve a gondolatsor elejére, vegyes érzésekkel telve néztem augusztus 2-a elébe. Vártam, hogy láthassam a mai napra is beígért bandákat, de sajnálkozott is a lelkem, hogy végéhez közeledik a fesztivál. A szervezők idei szlogenjét felhasználva, szomorúan összegezhettem: a metal álmok valóra váltak és nem egész 20 óránk maradt a teljes felébredésig.
A reggeli szertartások (kávézás, élcelődés stb.) elvégzése után ideje volt szedelődzködni és irányba állni a színpadok felé, hogy szemügyre vegyük az első fellépőket.

A Sinister helyett a szintén női énekessel megáldott német Holy Moses lépett fel. Kedvelem zenéjüket és koncerten is jók, mégsem tudtak lázba hozni, így a messzeségből hallgattam csak Sabina hangját. Ugyanez volt igaz, a Graveworm-ra. Ők időpontot és helyszínt is cseréltek a Raunchy-val, ezáltal ők nyitottak a szombati napot a Party Stage-n. Mindkét banda Nuclear Blast-es és a Graveworm ismertebb, népszerűbb is, így nem találtam értelmét a cserének, de a szervezők biztos jobban tudták mit miért tettek....
Sinister
Holy Moses


A Thyrfingről viszont semmiképpen nem akartam lemaradni. Pár évvel ezelőtt sikerült elszalsztanam a budapesti koncertjüket, így most nem hagyhattam ki az alkalmat. Thomas, ahogy mostanában szokta, friss ökörvérrel leöntve jelent meg a színpadon, míg a társai a Vansinnesvisor bookletjében található képekhez hasonlóan sárral bekenve léptek elő.
Viking gyökereikhez méltóan, határozott fellépéssel, dacolva a természet elemeivel - jelen esetben a tűző napsütéssel - vették uralmuk alá a színpadot és igáztak le minket, hallgatóikat. Mi pedig engedelmesen ünnepeltük őket, köszönhetően olyan daloknak, mint a Mjölner, Ways of a Parasite, Digerdöden, From the Wilderness Came Death, Draugs Harg, The Voyager, Raven Eyes, Kaos ?terkomst és a Storms of Asgard.

Ebben az évben sajnos ők voltak az egyetlen viking metal zenekar a fesztiválon így az ősök szellemét idéző mulatság mindössze 45 percig tartott. Thomas gondoskodott arról is, hogy a vad külsőt kölcsönző vérből nekünk is kijusson. Sokakat ért váratlanul, amikor vérrel teli műanyag poharakat kezdett a közönség közé hajigálni.
Míg a többség hitetlenkedő mosollyal próbált arrébb ugrani, addig akadt egy szilaj lelkű viking ivadék, aki sikeresen elkapott egy ilyen poharat, megvizsgálta annak tartalmát, majd magára öntötte.
Thyrfing


Logikus lépésnek az látszott volna, ha ezek után a nagyszínpadoknál maradva a Malevolent Creationt tekintem meg, de egy-két szám után továbbra is az a benyomásom, hogy énekesük csak erőlködik. Így az értékes perceket egy szokatlan brigádra szántam rá, névszerint a dán Raunchy-ra. Meglepetten konstatáltam a Wet-Stage-nél összegyűlt tömeget, sejtve, hogy a fényújságos és a kívetítős tájékoztató rendszerek ellenére sokan még sem értesültek a fellépők sorrendjének módosításáról. Kerekedtek is a szemek, mikor a nem éppen metalos kinézetű zenekar színpadra vonult. Énekesük lelkendezve köszöntötte az összegyűlteket, megköszönve, hogy eljöttek majd hozzákezdtek műsorukhoz. Hiba volt. Néhány perc elteltével kb. a sátorban található emberek 75%-a távozott, ki szimplán csalódottan, míg mások morgolódva. A Raunchy egyáltalán nem játszik egy könnyen behatárolható zenét. Modern, extrém metal alapjaikba keveredik laza dallamosság, nu-metalosság, némi hip-hop beütés és így tovább.
Nem hiszem, hogy érdemes lenne nagyon magyarázni zenei stílusukat, mivel eléggé kötetlen. Hogy mit láthat bennük a Nuclear Blast? Nem tudom. Ahogy azt sem, hogy hogy kerültek be a WOA-ra. A Psychopunch és Lotto King Karl mellett a Raunchy is a 'érdekességek' sorát gyarapította. Mindennek ellenére élveztem koncertjüket. A Velvet Noise dalain (Drive, Tonight, Twelve feet tall, This is not an exit, Bleeding) kívül három új dalt is bemutattak készülő lemezükről: Beating up a dead horse, The fat ones and the tall, Watch out.
Raunchy

Míg a szintén a Wet-Stage-n fellépő Callenish Circle eljövetelére vártam, a német Metallium műsorába nyertem rövidke bepillantást, nem egész fél órára, akik néhány szám erejéig vendégül hívták a Németországban jól ismert ex-rock énekesnőt Jutta Weinholdot (ex-Zed Yago) .
Metalium






A holland Callenish Circle kellemesen tömött sátorban kezdett játszani, de a rossz hangzás előbb-utóbb sokakat távozásra kényszerített. 'Érdekességük', hogy miután a Sinister lemondani kényszerült fellépést, a Callenish Circle volt az egyetlen holland zenekar a fesztiválon.
Az intro után a Soul Messiah következett, majd hamarosan sorra került a Forsaken, és kb. ennyi amire emlékszem, mert 15-20 perc után távoztam. Később hallottam, hogy az Out Of Bodyt is játszották a Pestilence-től, amit érdemes lett volna megvárni, még a rossz hangzás ellenére is.
Callenish Circle

A corpse-paintet használó black metal zenekarok mindig 'viccesnek' hatnak a napfényben. Hiába a rideg, süvöltő zene, e külső nem illik a tomboló napfénybe. Így a Carpathian Forest oly nagyon várt fellépése sem az elképzelt hatást váltotta ki.
Ugyan a hőség pokoli volt, és a trú(=nekro) norvég black metal hangzás is megfelelő volt, a látvány teljesen elvonta az ember figyelmét. Gondolok itt egyrészt a már említett corpse-paintjükre valamint testes basszusgitárosukra. Vrangsinn félmeztelenül, egy-két számmal kisebb, ezáltal erősen ráfeszült nadrágban lépett színpadra és a koncert vége felé nadrágját letolva egy pillanatra még hátsó fertályát is megvillantotta a gyanútlan rajongóknak, bár Nattefrost kék alsónacijára is vethettünk egy-egy pillantást. Ráadásul bebizonyította a tényt, hogy teleszájjal nem lehet énekelni. Ő special sörrel végezte a kísérletet a koncert elején, de kiderült, hogy ez még neki sem megy.
Ettől eltekintve szigorú hangulatban adták elő számaikat, egyiket a másik után, mint pl: The Suicide Song, Black Shining Leather, In The Shadow Of The Horns, He's Turning Blue, One With The Earth, Knokkelmann, Carpathian Forest, Its Darker Than You Think, Skjend Hans Lik, The Well Of All Human Tears, Mask Of The Slave, Angel And The Sodomizer.
Örültem, hogy végre látthattam őket, de azt hiszem várok egy újabb alkalomra, amikor megfelelőbb körülmények között lesz hozzájuk szerencsém.
Carpathian Forest








A Bai Bangot egyszerűen látni kellett! Emlékezvén hatásos bevonulásukra a kempingbe, eltűnödtem, hogy kerültek ide erre a fesztiválra. Egy glam banda Svédországból, időrendileg a Cryptic Wintermoon és az Ancient Rites közé szorítva igencsak figyelemfelkeltő....ha-ha. Aztán persze fordult a sorrend és a CW helyett játszottak, így különösen érdekes volt őket a Carpathian Forest után látni.
Bai Bang
Cryptic Wintermoon


A Soilwork énekesének lassan már ismertetőjelévé válik a piros Ferrari poló, amelyet fellépései során visel. Az persze már elgondolkodtató, hogy a gitárosuk miért volt skótszoknyában, de tény, hogy üde színvoltot nyújtottak a színpadon.
Sajna továbbra is túl erősnek érzem a Soilwork az In Flames-szel és The Haunted-el közös zenei párhuzamát, de lelkes közönségüket elnézve ezt mások pozitívabban értékelik, mint én és tomboltak is, a főleg az utolsó két lemezről összeválogatott számokra.
Soilwork


Remélve, hogy javítottak a hangzáson megpróbálkoztam ismét a Wet-Stage-el, hogy lássak valamit a belga Ancien Rites-ból. Mivel azonban túl nagy változás nem történt, így a meleg és a rossz hangzás negatív kombinációja miatt feladtam a 'küzdelmet' és rövidesen távoztam.
Ancient Rites


Fél nyolckor végre eljött egy kiadós zúzás ideje, a kanadai Kataklysm adott egy órás koncertet a Party Stage-n. Maurizio tavaly decemberben úgy nyilatkozott, hogy egyik álma volt, hogy felléphessenek a Wacken Open Air-en és ahogy elnéztem, a közönség épp annyira örült nekik, mint ők az itteni közönségnek. Party elnevezés ide vagy oda, rövidesen masszív kis moshpit alakult ki a színpad előtt, nem kímélve a véletlenül lehulló karórákat sem. A zenekar tagjai energikusan, dinamikusan játszották a számokat, ahogy más alkalmakkal is teszik. Tempós, agresszív, mégis dallamos zenéjükből is árad az energia, ami a rajongókon keresztül a már említett moshpitben vezetődött le. A Shadows & Dust album, 'Gladiátor' filmből vett introjával nyitottak, amelyet maga az album címadó dala, a In Shadows & Dust követett. Ekkor még akadt némi gond a hangzással, és ezen sajnos keveset sikerült javítaniuk az illetékes technikusoknak a koncert végéig. A Manipulator Of Souls alatt a közönséget is megénekeltették és egy dobszolóra is sort kerítettek, ami egyben az új zenekari tag, Martin bemutatkozása volt.
Maurizio pocakja időközben egyre szembetünőbbé válik. Mindig is köpcös termetű volt, de a testhezálló polók ideje lehet hamarosan lejár számára...
Bemutattak egy új számot is, az As I Slithert, amely egy lassú szerzemény, Maurizio ki is emelte, hogy ez lesz az új album leglassabb száma. De játszottak a Temple Of Knowledgeről is és hallhattuk még: Chronicles of the Damned, Beyond Salvation, Machiavellian,Where the Enemy Sleeps, ráadásként pedig az Embassador Of Pain-t, mert természetesen nem engedhettük el őket ráadás nélkül.
A hangzás ellenére is élvezetes volt a Kataklysm koncertje és remélem jövőre megjelenő lemezükkel, a Serenity In Fireal turnéznak majd Európában és eljutnak Magyarországra is.
Kataklysm


A következő fellépő, akit meg akartam nézni, a Nile volt, de koncertjük kezdetéig még rengeteg időm maradt. Ezt kihasználva jutottam el a Wet-Stage-hez, ahol a svéd Darkanere vártak rajongóik. Lemezük, az Expanding Senses ugyan nem fogott meg, de egy-próbát-megér alapon szántam rá magam megtekintésükre. Az első perceknél akadt némi csúszás a fénytechnika és a zene viszonylatában, de ezt alkalmi technikusuk, Andreas (mily gyakori svéd név ez) hamarosan korrigálta. Ezt leszámítva olyan bulit nyomtak le, amely minden rajongójuk megelégedésére szolgálhatott. A zenekar is élénken, jókedvűen nyomult, a két gitáros fel s alá rohangált a színpadon, míg az énekes, szintén Andreas, volt az, aki a közönséggel kommunikált, tapsra és közös-éneklésre buzdítva a népet.
Ami különösen szívmelengető dolog volt velük kapcsolatban az az, hogy a honlapjukon található szavazást komolyan vették. Eszerint a rajongók szavazhattak, hogy melyik számokat szeretnék élőben hallani. Ennek köszönhetően a zenekar előadott olyan dalt is, amelyet állításuk szerint még soha nem játszottak koncerten.
Darkane


Valamivel este 10 óra után kezdte meg pusztítását a Nile, némileg korábban, mint az tervezve volt. Hatásos intro után dörrentek meg kíméletlen, szigorú dallamaik. Míg előző nap a Dismember adta az aznapi első igazán súlyos koncertet, addig ez augusztus 2-án a Nile nevéhez fűzödött. Tudom, hogy a lehangolt gitárok már eleve súlyosabban szólalnak meg, de a velük kombinált lassú dallamok sötét, nyomasztó hangulatot teremtenek. Ezért árad zenéjükből a megállíthatatlan erő és ez az, ami a rajongókat vonzza köréjük.
Messze nem volt tökéletes a műsor, mert kölcsön hangszereken játszottak és az első számoknál akadt némi problémájuk. Ráadásul igencsak rosszkedvűek voltak, aminek többször is hangot adtak 'fuck the fucking airlines' kommentárral, ugyanis elvesztek a cuccaik a repülőtéren. Persze ettől zenéjük pusztító haragja még intezívebbnek tűnt és ha nem is a életük legtökéletesebb fellépése volt, a Nile rajongóknak ez sem számított, velük együtt dühöngve zúzhattunk 45 percen át: Nephren-Ka, Serpent Headed Mask, Execration Text, Stones Of Sorrow, The Blessed Dead. A Black Seeds Of Vengeanceszel zártak volna, de a közönség követelésének engedve ráadásként eljátszották még a Destruction Of The Templet is.
Nile


Mint azt a Slayertől már megszokhattuk, itt is késéssel vonultak színpadra. A negyedórás megváratás után pedig időben fejezték be koncertjüket, ezzel értékes percektől megfosztva rajongóikat. De kezdjük a várakozási fázissal. Naivan úgy gondoltam találtam egy megfelelő helyet, amely elég messze volt a színpadtól ahhoz, hogy ne kelljen a tombolók hullámának elsöprésétől tartanom, könnyen megközelíthető legyen egy söröspult, ne érezzem magam konzervbe zárt heringnek a körülöttem nyomakodó emberek hadától, mégis lássak és normálisan halljak valamit. Nos, óriásit tévedtem. Már a hivatalos koncertkezdési idő előtt is klausztrofóbiás érzés kerített hatalmába, ami a felcsendülő dallamok első másodperceiben csak tovább erősödött és nem is múlt el, míg véget nem ért a Slayer koncertje. Tegnap már az In Flames-en és a Twisted Sister-en szemtanúja voltam az érdeklődök hatalmas tömegének, de Slayer alatt úgy éreztem, mintha megduplázodott volna a számuk. A tömött sorok között szinte lehetetlenné vált a közlekedés, 'odaszögeztek' mindenkit a helyére, míg a pokol urai játszottak. Belölük pedig hiányzott a lelkesedés. Tudom, sose arról voltak híresek, hogy viccekkel szórakoztatták volna a közönséget a számok között, de olyan érzésem volt, mintha a 'na jó, nyomjuk le ezt a bulit is' hozzáállással léptek volna fel. Ez a rocksztár szagú viselkekedés pedig nem illik hozzájuk. A hangzás is gyengécskének tűnt, főként azon szempontból, hogy nagyszínpadon játszottak főzenekarként.
A God Hates Us Allal nyitottak majd újabb és régebbi nótáik sora mellett végigjátszották 86-os Reign In Blood albumukat: War Ensemble, The Antichrist, Stain Of Mind, God Send Death, Mandatory Suicide, Hell Awaits, South Of Heaven, Angel Of Death, Piece By Piece, Necrophobic, Altar Of Sacrifice, Jesus Saves, Criminally Insane, Reborn, Epidemic, Postmortem Utolsóként a Raining Bloodot adták le, közepére beillesztve a Dead Skin Mask jellegzetes riffjeit.
Slayer


A Slayer után jutott idő a lengyel Vader számára, akik szintén már nem először szerepeltek a fesztiválon. Változnak az idők és erre a legékesebb bizonyíték, hogy míg 2000-ban első zenekarként kaptak helyet az egyik színpadon, addig most a főbanda után sorolták be őket. E második jobb időzítésűnek tűnik, bár meg van a hátránya, hogy a sok fáradt arc ekkor már inkább nyugovóra tér. Ráadásul főbanda után ki kiváncsi még rájuk? Maga Peter is megállapította 'nagyon nehéz egy olyan banda után játszani, mint a Slayer'. Ám ennek ellenére egy nagyon jó koncertet adtak, jobb hangzással, mint ami a Slayernek kijutott, olyan számokkal többek közt, mint a The Nomad, Vicious Circle vagy éppen a Wings. Menetközben bemutatták kisegítő basszusgitárosukat is, aki történetesen Novy a Behemoth-ból.
Hogy a Slayer után fellépve lehet-e sikeres egy koncert, azon lehet vitatkozni. Tényleg nehéz utánuk játszani, mert még a rossz hangzás ellenére is tarolnak, nem beszélve arról, hogy nevük súlya messze előttük jár, így a legobjektívabb szemlélők is már alapból pozitívabban állnak hozzájuk. Ugyanakkor a Vadernek mégis sikerült egy erős koncertet produkálnia.
Vader

Már tavaly is panaszos szóval éltem a német kedvenc, Onkel Tom ellen. Valahogy Sodomos tevékenysége után értetlenül állok ezelőtt a részeges, bulis-baromkodás előtt, ahol a bárgyúbbnál bárgyúbb szövegekkel megáldott dalokat adják elő sör-metallal körítve. Először '98-ban szembesültem e magasszíntű színvonallal és már akkor se tudtam értékelni. Az évek során véleményem nem sokat változott, de mivel fellépése szinte kezd hagyománnyá válni a WOA-n, gondoltam pár percet rászánhatok életemből.
Mielőtt azonban átengedték volna a teret a duhajkodásnak, a fesztivál szervezői, Sheree Hesse, Thomas Jensen és Holger Hübner léptek színpadra. Először németül, majd angolul is köszönetet mondtak a látogatóknak, pár szót beszéltek a szervezésről, végül a színpadra szólították Ira Black-et, a Vicious Rumours gitárosát és közösen kisorsolták az általa tervezett és kézjegyével ellátott gitár - ha jól emlékszem, még Slayer tagok is aláírták a hangszert, de ebben nem vagyok 100%-ig biztos.
A gitár és Ira egyébként a Rock Detectorkönyvet, a A-Z Of Thrash Metal-t volt hivatott reklámozni.
Rock Detector

Végül mégis eljött Onkel Tom ideje, akinek már első száma fergetes siker volt a népes közönség előtt. A szokásos ingyen sör dobálás is lezajlott, majd nem húztam tovább az időt és otthagytam a díszes társaságot, mulassanak tovább nélkülem.
www.tom-angelripper.de

Ezzel pedig véget is ért a Wacken Open Air 14. alkalommal megrendezett fesztiválja. Több mint 60 zenekar megtekintésére volt lehetőség az elmúlt napokban és a hivatalos fellépőkön kívül több tucat érdekes emberrel lehetett találkozni a fesztiválozók között is. Aki pedig rászánta magát és a több ezernyi kempingező között is tett egy sétát, még több jópofa, vagy már-már az őrület határát suroló dolgot is láthatott.
Mint minden szabadtéri fesztiválnak, ennek is meg van a sajátos hangulata, de mivel ez egyike a legnagyobb metal rendezvénynek, még különlegesebb hangulattal bír. Ez magyarázható a széleskörű nemzetközi összetétellel, valamint a lassan hagyománnyá alakuló szokásokkal, ami összeköti az ide ellátogatókat. Emlékszem, hogy amíg csütörtök reggel az autópályán haladtunk könnyű volt felismerni a szintén a fesztivál felé tartó autókat. Nemcsak a bennük ülő feketébe öltözött emberek miatt, hanem az alábbi képen látható és az ilyen hasonló ismertetőjeleknek köszönhetően:

Nézzünk egy kicsit a színfalak mögé is! Következzék a Wacken számokban is: "1000 ember kevesebb mint két hét alatt alakította ki a fesztivál 100 hektáros területét és építette fel a szükséges építményeket. 500 biztonsági szakember, 200 egészségügyis és 50 rendőr dolgozott. Szerencsére, a 4 tűzoltóbrigádnak egyszer sem kellett munkába állnia. A területet 15000 méter kerítéssel vették körbe, 500 darab jelzőtáblát raktak ki és 450 méternyi vészutat építettek. A bulikhoz 7 nagy sátrat rakták össze és összesen 85 km kábelt használtak fel. A 4 színpadot 100 tonna acélból építették meg, 70 generátor biztosította az elektromos áramot, amely egy kisebb város energiaellátásához elegendő lenne. Ebben az évben 350 mobil és 380 normál WC-t helyeztek le. Ezekben 45000 guriga papír fogyott el. A további higéniai igények biztosítására 300 zuhanyzó, 50 mosdó és a helyi uszodában ingyenes belépési lehetőség járt. Összesen 61 banda lépett színpadra, akikhez 500 hotel foglalás és 300 ingajárat társult. A két nap alatt összesen 40 kocsinyi szemetet szállítottak el. Az idei Wacken fesztiválon néhány újítást is bevezettek. Például most először volt videofal a két főszínpad között, 4 kijelző közölte folyamatosan a legújabb híreket, illetve mobiltelefonon is lehetőség volt infoszerzésre. A filmcsapat pedig több mint 70 órányi filmanyagot vett fel a készülő DVD-re...."

Felejthetetlen emlékkel térhetett idén is haza minden fesztiválozó és sokunk már számolja is visszafelé a napokat 2004. augusztusának első hétvégéjéig.

A fesztivál szervezői megköszönték a részvételt mind a zenekaroknak, mind a látogatóknak, így most rajtunk a sor, hogy megköszönjük nekik, hogy már több mint egy évtizede évről-évre egy ilyen remek szórakozási lehetőséget biztosítanak a metal zene rajongóinak. Mind a három félnek szerepe van abban, hogy kultusz fesztivállá nőtte ki magát ez a rendezvény.
Jövőre találkozunk ugyanitt!

A zenekarokról készült képekért köszönet a kiváló fotográfusnak, Nico Wobben-nek, akinek honlapján (www.nicowobben.com) számos fesztivál és koncert képei megtalálhatók.

2003.07.31
2003.08.01

Wacken


Teljesen off-topic: Hazafelé Hannover-en keresztül utaztam. Az átszállás közötti várakozási időben pedig a vasútállomásról kisétálva rögtön e pogány jelekkel teledíszitett templomtoronyra tévedt a tekintetem. A luteránus templomot a XIV. században Európát végigdúlt pestisjárvány után építették és védekezésül minden fellelhető pogány jelet rátettek.