Summer Breeze - 2003.08.21-23. II. rész
[2003-10-06] - Perkele

2003. 08. 22. Péntek


Pénteken az első zenekar az Age Of Ignorance volt, akiket a tegnapi bandákhoz hasonlóan, szintén nem ismertem. Modern rock-metal keverék zenéjük kellemes hallgatnivaló volt, dallamos és kemény, zúzós egyszerre és eléggé mainstream érzületű, hogy akár még rádiókban is felbukkanjanak. Láthatólag örültek, hogy felléphetek ezen a fesztiválon, ráadásként jó pár CD-t is a közönség közé szórtak. Hogy a későbbiekben viszik-e majd valamire, nem tudom, de ezzel a stílussal és sajátos kiállásukkal van esélyük ismertebbé válni, bár az igazi hírnévig még hosszú utat kell majd bejárniuk.
Age Of Ignorance


Előbb az Age Of Ignorancet neveztem rádióbarát zenének, de ugyanez elmondható a Fallen 2 Piecesről, akik utánuk következtek. Ékes bizonyítékaként annak, hogy rádióbarát zenék között is van különbség. Az utóbbi zenekar valamiféle alternativ rockzenével próbálkozott, de hihetetlenül laposak és unalmasak voltak. Szerencsére csak 20 perc erejéig engedték játszani őket.
Fallen 2 Pieces

Szenvedéseim ekkor még nem értek véget. Nem tudom mennyire népszerű hazánkban e zenekar, de komoly kínokat álltam ki, míg az osztrák Darkwellt hallgattam. Júniusban csatlakozott hozzájuk új énekesnőjük, Stephanie, aki számomra enyhén szólva is sivító, vékonyka hangokat bírt csak kipréselni magából. Két szám közti szünetben az is kiderült, hogy nem csak énekelni énekel ezen a hangon, de szegénykémnek még a beszédhangja is ilyen. Nem tudom elődje milyen hangfekvésben énekelt, így nem tudom megitélni, hogy jobb vagy rosszabb a helyzet a zenekar énekesnői frontján, de ez katasztrófa. Erre még azt se tudtam mondani, hogy szép vagy érzelmekkel teli hangja lenne. Hab a tortán már csak vergődésre emlékeztető mozgása volt. Ideje volt sörrel elviselhetőbbé tenni a nyári hőséget és a Stephanie okozta hallójárati fájdalmakat.
Darkwell

A Thunderstrom se mondható kedvencemnek, hisz nem vagyok egy doom rajongó. Ráadásul nem is sokan voltak kíváncsiak a bordó-fekete reverendában fellépő olasz trióra, de talán ennek egyik oka, hogy más doom zenekar nem is lépett fel a fesztiválon, így nem sok doom rajongó volt köreinkben.
Thunderstorm

Hogy a Justice fellépése közelgett, azt nem csak az időbeosztásból lehetett tudni, hanem a nagyszínpad előtt gyülekező, sok-sok Justice pólós ember látványából is. A német deathes thrashban utazó zenekar már tavalyi koncertjén is elég erős rajongói bázissal rendelkezett, és egy év távlatából úgy tűnt, ezek száma csak szaporodott. A Bonanza zenéjét használták bevezetőnek a Welcome to my nightmarehez. Harminc perces játékidejük nem volt túl hosszú, de a régi dalok(pl:Life Undead, 2 Minutes to Live), mellett még így is szorítottak időt két új számukra. Míg az egyik dallamosabb volt (This World Is Mine), addig a másik keményebb, szárazabb deathesebb oldalukat mutatta be(New Machine). Délután kettő óra volt, a nap legmelegebb pontja és ez nem csak a biztonsági embereknek adott lehetőséget némi szórakozásra a sárga locsolócsővel, de a zenekar frontembere is kiélhette gyermeteg hajlamait vizipisztolyával felszerelkezve. Persze a lelkes rajongók ezt az egészségmegóvó hűtési szándékot is tomboló örömmel vették és végül kitűnő hangulatban zárult a Justice koncert.
Justice

Ezután a 99-ben alakult cseh Hypnos következett. 30 percük volt és ebből az első két szám ideje teljesen értékelhetetlen volt, mert a Behemoth pólót viselő énekesből semmit se lehetett hallani.
De míg az ő mikrofonjával akadtak problémák, addig szerencsére a hangszerekkel nem volt ilyen gond. Sőt, mikor az első akkordok felhangzottak, olyan érzésem támadt, mintha mennydörgés rázta volna meg a színpadot alattuk. Koncertjük közepe táján köszöntötték az eljött szlovák és cseh rajongóikat, akik közül néhányan az első sorban rázták nemzeti zászlaikat, és nekik ajánlották a Journey Into Doom számukat.
Intenzív, tömény bemutatót tartottak brutális zenéjükből: Ravens Opera D-Mool, Burn The Angels Down, Fatal Shine Of The Sky, Regicide, Endorsed By Satan, In Blood We Trust, The Revenge Ride, de ez csak mézesmadzag volt a death metal kedvelőinek.
Hypnos

Noha a Heaven Shall Burn hardcore elemekkel felpörgetett dallamos death metal féle zenét játszik, nem tettek rám mély benyomást. Énekesük hangja és a nyakán kidagadó erek látványa után úgy tűnt, eléggé erőlködik, ez pedig különösen lehangolóan tud hatni rám. Egyszer adok nekik egy második esélyt is, de itt inkább sör után néztem.
HSB

A nap második olasz zenekara, a Graveworm se nagyon vonzott, de 'jobb híján' én is a színpad előtt gyülekeztem, adva nekik egy esélyt, hogy esetleg élőben pozitívabb véleményem alakul majd ki róluk. Koncertjük kezdéséig ismét biztonsági emberek által biztosított ingyen zuhanyt élvezhettük, ami ideiglenesen nyújtott némi felfrissülést, bár amikor gözölögve száradni kezdtek a fekete polók, akkor úgy tűnt, még melegebb volt, mint a zuhany előtt. De a hideg víz kicsiny mennyisége is életre keltette a bányadt rajongókat, akik ezután újjult erővel tombolhattak.
Tény, hogy a zenekar jó koncertet adott, nekem azonban továbbra sem jönnek be. Az külön szimpatikus volt, amikor Stephan a színpad előtti árokba ugorva kezet rázott rajongóikkal, de annak ellenére hogy emberileg szimpatikusak voltak, zenéjüket mégsem tudtam megszeretni.
Graveworm

Németországban igencsak nagy és színes a rock és metal zenekarok kínálata. Erre már több példa is akadt ezen a fesztiválon, de hogy ezen bandák sora mily végeláthatatlan, arra a Farmer Boys volt a következő példa. Punkos, rockos, numetalos, hardcore-os zenéjüknek 40 percet adtak a szervezők, délután 4 óra után. (Ugyan az időpont nem a legkedvezőbb, de nem is a legrosszabb egy ilyen fesztiválon.) Azt viszont enyhe viccnek tartottam, hogy az eredeti terv szerint az utánuk következő Vintersorg csak 35 percet kapott volna. Tudom, 5 perc nem a világ, de zenileg, művészileg, egyszóval színvonalilag van némi különbség a két fellépő között. Nem célom ledegradálni senki kedvencét, de a Farmer Boyst még a legrosszabb esetben is csak háttérzeneként, vagy metalt nem kedvelő ismerőseim látogatásakor, kímélésük érdekében hallgatnék.
Farmer Boys

Vintersorg az utolsó pillanatban, pontosan augusztus 20-án, hozta nyilvánosságra, hogy orvosa tanácsára kénytelen volt lemondani Summer Breezes fellépését, hangszálait és torkát kímélendő. (Rosszindulat nélkül mondom, később azért érdekes lesz összevetni a Borknagar és Vintersorg bármelyik projektjének lemezfelvételeinek idejeit.) Helyette a szervezők a német Disbeliefet lépetették fel. A zenekar túl van már pár lemezen és turnéztak már Európában is, nekem nevük mégis mindössze onnan volt ismerős, hogy novemberben hazánkban játszanak majd.
Bármennyire is vártam Mr V. fellépését, a Disbelief kellemes csalódás volt. 'Lássuk kit sikerült az utolsó pillanatban beszervezni' - gondoltam én, nem is sejtve, hogy egy pszichos dallamokkal átitatott extrém death metal csapatot fogok látni. Ráadásul Karsten hörgős-üvöltös vokálja is nagyon meggyőző volt. Konferálásának segítségével mindössze három számcímet sikerült elcsípnem: No Control, Misery, Falling Without Reason. Mire véget ért 40 perces koncertjük, már nem is bántam, hogy Mr V. 'lebetegedett', mert a Disbeliefel új kedvencet avathattam. Death metalos zenekaroknál talán furcsa ilyet mondani, de mint a Bloodbath esetében is, a Disbelief zenéje is olyan, hogy a bőröd alá kúszik és beléd eszi magát.
Disbelief


Skål! - vártam Johan Hegg szokásos köszöntését a színpadról, mert elérkezett a sörkedvelő vikingek, az Amon Amarth ideje. És valóban, Johan sörös üvegét magasba emelve vonult be a színpadra a zenekar többi tagjával egyetemben. Korábban a Justice, a Hypnos és a Disbelief is remek koncertet adtak, az Amon Amarth fellépése után viszont árnyékba kerültek.
Pedig Amon Amarthéknak sincs semmi különös színpadi műsoruk vagy bármilyen látvány kellékük, de zenéjük ereje és a belőle áradó végtelen érzet felülmúlt mindent. Számaikat úgy válogatták össze, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, bármelyik albumukat is szereti. Nekem az alábbiakat sikerült összegyűjtenem: Death In Fire, Versus The World, Bloodshed, Victroius March, The Sound Of Eight Hooves. A hangzással sem volt problémájuk, teljes erővel dübörögtek dallamos számaik, totális őrületbe taszítva a rajongóikat. Akik vagy skålt kiabálva vagy csak felhördülve köszöntötték Johant minden alkalommal, amikor belehúzott sörös üvegébe.
Amon Amarth

Alig, hogy véget ért a harcos viking istenek 45 perces koncertje, a Pain Stage-nél kikötött a halottak körméből épült hajó a Naglfar és öt-fős svéd legénysége kezdett játszani. A black metal koronázatlan királyainak titulált zenekar márciusban jelentette meg harmadik nagylemezét, a Sheol, de ennek ellenére 40 percnyi játékidejüket nem csak új lemezük számaival pakolták tele, hanem próbáltak egy változatos koncertet adni. Valami hihetetlen intenzítással és duzzadó energiával játszottak, sugározva azt a gonoszságot, ami lemezeiket és számaikat előadva őket is áthatja. (gitáros képe) Az első hármas blokk: When Autumn Storms Come, Black God Aftermath, I Am Vengeance után rövidke szusszanásra adtak lehetőséget, majd folytatták tovább: Emerging From Her Weepings, Blades, Wrath Of The Fallen, As Twilight Gave Birth To The Night. Ráadásként pedig a Diabolicról, a sötét dallamaitól, kétlábdobos témáitól, maró riffjeitől vészjóslóbb Horncrowned Majestyt játszották.
Egy negyvenperces Naglfar koncert semmire nem elég. Ízelítőt ad azoknak, akik nem ismerik, de akik ismerik és szeretik a zenekart, azokban 40 perc után csak hiányérzet marad.
Naglfar


Nem tudom következő soraimmal hány ember lelkivilágába gázolok bele, de azt az időt, míg a Primal Fear játszott, én vacsorázással és zuhanyozással töltöttem. Nem csak, hogy nem igazán kedvelem őket, de ráadásul a Naglfar után semmi esély nem volt arra, hogy rájuk tudtam volna hangolódni.
Primal Fear

Jóllakottan és felfrissülve a Die Apokalyptischen Reiter fellépésére tértem vissza. Ekkor már kezdett sötétedni, így a színpadi fények játéka sokkal élvezhetőbb volt, mint az előző zenekaroknál. Még nem láttam a DARt élőben, de koncertjeik híre messze megelőzte őket, tudtam, hogy energikus előadásra számíthatok. Ennek központja a zenekar énekese Fuchs, aki ugrál, szaladgál fel-alá, pattog mint egy labda, fáradhatatlanul. Sok frontember megirigyelhetné dinamikáját és állóképességét. Fellépésük 'meglepetése' számomra a szintetizátoros külseje volt. Eddig öltönyben, teljes úriemberként lépett színpdard, de szakítva e hagyományokkal erős szado-mazo párhuzamot mutató öltözéket vett magára.
Utolsó két lemezük dalaiból állították össze Summer Breezes koncertjüket, az alábbiak szerint: a Have A Nice Tripről: Vier Reiter stehen bereit, a zongorás We Will Never Die valamint a Kleiner Wicht és a Terra Nola és az All You Need Is Loveról: Reitermania, Unter der Asche, Licked By The Tongues Of Pride. Wackenen is láttam, hogy mennyire népszerűek és itt ismét nagy tömegben gyűltek össze az emberek, hogy megnézzék 'az apokalipszis lovasait'. Zenéjük sokrétűsége mellet élénk fellépéseik is vonzzák az embereket, amivel egy-egy ilyen alkalmat valóban szórakozássá tudnak alakítani. A koncertjüket a szintén Have A Nice Trip-en található Manowar feldolgozással zárták, a Metal Will Never Dieal.
'A ló legyen veletek'
Die Apokalyptischen Reiter

A Children Of Bodom 21:05-kor lett volna hívatott kezdeni, de fél órás várakozás következett. Mindenki értetlenül állt, hisz fesztiválokon nem szoktak ilyen sokat késni, mert az a játékidő kárára megy. Utólag derült ki, hogy két órás késéssel szállt fel a repülőgépük és 19:30-ra érkeztek csak meg Németországba.
Alexi 'Summer fucking Breeze'-el köszöntött minket az első szám után majd jöhetett a Silent Night, Bodom Night. A billentyűsök között egyre terjedő látványszintetizátorozásra szánta magát Janne Warmen is, vagyis a közönség felé fordított hangszeren szólaltatta meg a rá vonatkozó dallam futamokat. A harmadik szám után Alexi végre csulázott is egyet (mentek a fogadások vajon mikor és hányszor teszi majd ezt a koncert során), saját kommentárjával kísérve: 'it was beautiful, isn't it?'.Majd folytatták a Sixpounderrel és az Angels Don't Killlel.
COB

Sajna csak eddig tudom mesélni a COBon történteket, ugyanis fényképezőgépem elemei feladták a szolgálatot és a frissen vásárolt pót elemek egy kép erejéig sem bírták. Miután sikerült átjutnom a COB-ra népes számban összegyűlteken, először a bejárattal szemközti benzinkúthoz igyekeztem, remélve vannak elem készleteik. Tévedtem. Pontosabban kifogytak belőle. Tök tanácstalanul indultam neki a csendes kisvárosnak, ahol természetesen már semmilyen bolt nem volt nyitva. A biztonsági emberek is lemondóan rázták fejüket, mikor éjjel nyitva tartó, elemet is forgalmazó hely után érdeklődtem náluk, csak úgy, mint az éjjeli sétájukban megzavart néhány városlakó.
Természetesen, azoknál a fotósoknál, akikkel útközben sikerült összefutnom, másfajta elemek voltak, így segítőkészségükkel sokra nem mentem. A zenekarokkal foglalkozó 'irodában' először enyhén arrogáns stílusban közölték, hogy ők a bandákért vannak itt, de mivel nem tágítottam, átnézték fiókjaikat és végül onnan is üres kézzel távoztam. Egyre jobban elkeseredtem, hogy a mai estére lőttek a fotózásnak, amikor a Press sátor kávé felelőse (kit meg nem kérdez az ember szorult helyzetében) motorjával elrobogott autójához és pár Euro ellenében kezembe nyomott egy garnitúra elemet. Igyekeztem vissza a színpadokhoz, de az idő elszaladt és nem csak a COB nagy részéről, de a teljes Amoprhis koncertről is lemaradtam.

Még az In Extremo nagy részét is sikerült elmulasztanom. Leginkább bevonulásuk és introjuk kihagyását sajnáltam, valamint, hogy nem láttam, hogyan szerelik össze színpadi showjuk különböző kellékeit: akasztófa, rozsdás pajzsok, egy hatalmas dob, furulyák, hárfa, bőr duda, kürt...stb. Népszerűségük kulcsa a tradicionális dallamok keverése a modern technika nyújtotta lehetőségek hangjaival és látványos kiállásukban rejlik. A korábban látott DIA és az előző nap fellépett STS frontemberéhez hasonlóan náluk is egy hyper-aktívnak tűnő énekes áll a mikrofon mögött Flex személyében. A szokásos akrobatikus- és zsonglőrmutatványokat itt is felvonultatták, pirotechnikai készültségükkel együtt. Ezek a 'külsőségek' sokak számára feleslegesek és csak azért van értelmük, hogy eltereljék az ember figyelmét a zene 'egyszerűségéről'. Szerintem viszont nem árt a másik oldalról is megvizsgálni ezt a kérdést. A show összeállításába, a kellékek kiválasztása, az egész koreográfiája idő- és munkaigényes tevékenység. A közönség szórakoztatására is szolgál, míg egy-egy dal történetét is megjeleníthetik így, vagy csak egyszerűen megfelelő hangulatot teremtenek az adott szövegekhez. Egy látványos show mindenképpen szórakoztatóbb és emlékezetesebb fellépést biztosít minden résztvevő számára. Ezt lehet szeretni, vagy elítélni, annyi biztos csak, hogy sokkal több nézőt vonz az adott zenekarok köré. Az In Extremo pedig most is hozta szokásos formáját, dinamikus, felejthetetlen koncertet adtak.
Az utolsó számok, amiket sikerült elcsípnem ebből a koncertből: Merseburger Zauberspruch I, Küss Mich, Speilmannsfluch, Über den Wolken, Villemann og Magnhild, Ai Vis Lo Lop.
In Extremo

Finntrollék fellépését időben a repülő késése nem zavarta, hisz ¾ 1-kor következtek, az viszont már okozott számukra bosszúságot és kényelmetlenséget, hogy hangszereiknek nyoma veszett útközben és Amorphis-éktól kölcsönvett hangszereken kényszerültek játszani. Ugyanakkor ezt nem lehetett érezni koncertjükön. Amúgy 'trollosan' (mogorva törp ábrázattal) nyomták a dalokat és finn vérükhöz híven csendes lelkesedés látszott arcukon.

















Új gitárosuk volt az, aki a legtöbbet grimaszolt, ha arca épp előtűnt hajzuhataga alól. Be is mutatták őt, mint az ez évben eddig nem túl szerencsés zenekar új tagját. Hagyományőrző módon első lemezük introjával és első számával, a Svartbergel kezdték meg a koncertet, de Midnattens Widunder, a Segers?ng is elhangzott, vegyítve a második lemez számaival, mint például a címadó Jaktens Tiddel. A Visorm Om Sluttetet is eljátszották, ami itt másként szólalt meg, mint lemezen, hisz akusztikus felszerelést nem is hoztak magukkal. Nem tudom mennyi emberre és milyen reakcióra számítottak ebben a késői időpontban, de csak úgy, mint előző este a The Kovenant alatt, rengeteg rajongó gyűlt össze, akik ha kívülről nem is fújták szövegeiket, pogóztak, táncoltak - ki-ki az ízlése szerint trolloskodott. Elhangzott egy kiadatlan dal is, az Ursvamp, amelyet úgy lehetne fordítani, hogy ősgomba és Wilska kommentárja szerint a gombákról is szólt...
Időben fejezték be a koncertet, de annyira erősen követeltük őket vissza, hogy végül visszatértek. Lazán, cigivel a szájukban (még a dobos is... ) bújtak újra elő a színpad hátuljából, ingerkedve, hogy biztosan akarjuk-e még hallani őket.
Wilska úgy vezette be az utolsó számot, hogy ez a dal róla szól és végleges búcsúként a RivFadert kezdték játszani. Mi még sokáig elnéztük, elhallgattuk volna őket, de ezzel a számmal tényleg véget ért a koncert.
Finntroll


A második napon készült képek itt tekinthetőek meg.

Summer Breeze