The Flower Kings - 2003.10.24. Budapest, Mega Pub
[2003-11-09] - Scorpio

Hideg, kora télies időjárás volt, amikor elindultam a Mega Pub-ba, hogy megtekintsem a svéd virág királyokat. Két lemezükkel rendelkezem, így volt némi fogalmam az általuk játszott zenei stílusról.


Negyed nyolc körül értem a helyszínre, és azt hittem már játszani fog az előzenekar, de üres volt a színpad. Egy kisebb méretű közönség már összegyűlt, de még nagyon kevés volt a hely befogadóképességéhez képest. Nyolc óra tájékában aztán a húrok közé csapott a Nemesis, akik azon kevés magyar zenekar közé tartoznak, akiket szeretek, és elismerem a zenei képzettségüket. Miután nem volt túl nagy tolongás a színpad körül, az első sorból élvezhettem az előadásukat. Meglehetősen jól szóltak, talán a dobhangzáson lehetett volna egy kicsit javítani, ugyanis a tamok és a lábdob eléggé halkak voltak.
A Virágének című magyar népdal átdolgozásával kezdtek, majd kissé keményebb vizekre eveztek, és eljátszották az instrumentális Goddess Nemesis-t. Ezt követte az új albumról a Másik lét, majd a készülőfélben levő instrumentális lemezről a Beyond The 13th Dimension. Ezután egy régebbi nóta következett Mama Sír címmel, majd ismét a készülőfélben levő instrumentális lemezről hangzott el a Haunted By Fire. A koncert lezárásaképpen a 4 Tükör című szerzeményt hallhatta a nagyérdemű. Ezúttal is profin játszottak, és nekem nagyon tetszettek az új instrumentális dalaik. Negyven perces intenzív koncertjük minden percét élveztem. Sajnos, kevesen jöttek a színpad elé bíztatni őket.
A magyar csapat levonulása után kezdett el jobban szállingózni a közönség, és a kb. 25 perces átszerelés alatt annyian érkeztek, hogy lazán megtöltöttük a Mega Pub-ot. Jóval többen nyomultak a színpad elé, így aztán egész szép tömeg összeverődött ott, mire a svédek megjelentek a világot megváltó deszkákon. Kilenc óra után 5 perccel egy fergeteges hangulatú buli vette kezdetét. Hat zenész volt látható, és mivel a The Flower Kings öttagú, meglepve figyeltem a hatodik személyt, egy vékony, hosszú hajú fiatalembert, akin látszott, hogy vendégzenész, mert különösebb szerepe nem volt, inkább csak színesítette a hangzást, bohóckodott, hol gitározott, hol billentyűzött, hol mindenféle ütőhangszereket püffölt (csörgődob, bongó, harang stb.) és időnként vokálozott. Ismerős volt a fizimiskája, egy szintén kitűnő svéd zenekar, nevezetesen a Pain of Salvation énekes/gitárosára hasonlított. De nem mertem elhinni, hogy ő lenne az. Később aztán bebizonyosodott, hogy tényleg az egyik kedvenc bandám frontembere, Daniel Gildenlöw az, és ez még inkább boldogsággal töltött el. A csapat egyébként különféle színes hacukákban nyomult, a kék selyemingtől kezdve, a piros ingen át, a virágmintás ingig. Nem igazán metalos kinézetűek, de végül is nem true metalt nyomnak, még csak nem is metalt, a progresszív rock műfajhoz meg nem is illik a bőrös, láncos, szegecses megjelenés. :) Igazából nem nagyon tudnék számcímeket említeni, mert mint mondottam csak két lemezüket ismerem, és igen gazdag életművük van, amiből bátram meríthettek. Talán 1-2 nótát ismertem, a többi mind ismeretlen volt számomra. Ettől függetlenül nagyon élvezetes volt a buli, ritkán lehet látni ennyire közvetlen kapcsolatot zenekar és közönség között. A The Flower Kings motorja, Roine Stolt szinte minden dal után beszélgetésbe elegyedett a nézőkkel, poénkodott, vicces megjegyzéseket tett. De a többiekről is sugárzott a jókedv, a zenélés szeretete, az, hogy élvezik, amit csinálnak. A basszusgitáros, Jonas Reingold pédául fehér szőrmesapkában nyomult, többnyire ujjal játszott, így a pengetője általában a szájában volt, jobban mondva a nyelvén, amit ki-behúzogatott, közben vicces képeket vágott. Aztán még a buli első felében olyan basszusszólót eresztett meg, hogy senkiben nem maradt egy szemernyi kétség sem, hogy ő nem csak egy zenebohóc. Természetesen egytől-egyig kiváló muzsikusok, és ennek mind tanúbizonyságát adták. A másik gitáros, Hasse Froberg időnként elektroakusztikus gitárra váltott, és Roine illetve Daniel társaságában végig gyönyörű háromszólamú vokálokat nyomtak. Nem feledkezhetünk meg a billentyűs Tomas Bodin-ról sem, aki szintén zseniálisan játszott. Számomra, mivel én is dobolgatok, mégiscsak a dobos volt az est fénypontja. Neki ráadásul magyar vonatkozása is van, hiszen Csörsz Zoli a honfitársunk.
Valami hihetetlen ritmusképleteket pakolt az arcunkba, volt egy rövid kis szólója is, de végig varázsolt, figurázott a cintányérokon, mintha több végtaggal rendelkezne, mint az átlagember.
27 éves kora ellenére nagy elismerésnek örvend Svédországban, és rengeteg vílághírű zenésszel játszott már együtt. A koncert vége felé következett egy akusztikus blokk, ahol Zoli egy kicsit kifújhatta magát. Itt hangzott el egy country dal is, amelyben Tomas előrejött a billentyűk mögül, lópata kopogást utánzott a szájával, majd úgymond szexis hamghordozással énekelte a sorokat, és felkérte a közönség hölgy tagjait, hogy a sorok végén kurjantsanak egyet. Össznépi röhögés lett a vége. Aztán visszajött Zoli és ott folytatták, ahol abbahagyták.
Amikor Daniel véletlenül elejtette a dobverőt, Zoli odadobott neki egyet. Kb. két óra játék után vonultak le a színpadról, és természetesen hatalmas hangorkán követelte őket vissza.
A majd félórás ráadás után fél tizenkettő tájban zárult ez a csodálatos este. Hangsúlyozom, ilyen közvetlen, családias hangulatú bulin talán még életemben nem vettem részt. Így aztán az odakint uralkodó hideg ellenére is meleg érzésekkel indultam haza.