Iron Maiden - 2003.10.19. Debrecen, Főnix Csarnok
[2003-11-05] - heavymetal.hu

Régebben hosszú éveket kellett várni egy-egy hazai Iron Maiden bulira, külföldre kellett utaznunk, hogy lássuk a Vasszűzet, idén azonban Steve Harris és csapata már másodszor lépett fel hazánkban. A debreceni buliról az ország másik végéből, Keszthelyről induló Lyth0S számol be.


A hosszúnál is hosszabbra nyúlt utazás után (úgy hét óra után) végre megérkeztünk a Főnix Csarnokhoz, ahol a parkolók már tömve voltak autókkal meg buszokkal, így a "mi autónknak" csak a járdán jutott egy talp alattnyi hely. Aztán szerencsére gyorsan bejutottunk a csarnokba, ahol a három szintes lelátó helyett a küzdőteret céloztuk meg. Hamarosan teljesen megtelt a hely, és nyolckor teljes gőzzel robbant be a nyitóbanda, a Gamma Ray. Hát igen, kicsit furcsa ilyen mondatot leírni, hiszen nem hiszem, hogy sok helyen fordulnak elő mostanában előzenekarként, de mit mondjak, ennek most nagyon örültem. Mármint hogy végre élőben láthatom Kai Hansen mestert, és csapatát.
A Sinner-rel nyitottak, és bár a közönség jelentős része nem ismerte a csapatot (shame-shame-shame), pillanatok alatt jó hangulatot sikerült teremteniük. Én is meglehetősen fellelkesültem, és ha a hangzást is sikerült volna elcsípnie a hangmérnöknek, akkor egész biztosan még több rajongót szereznek maguknak. Bár a dobok igen szépen szóltak, és a gitárok is, az összkép meglehetősen kaotikus lett. Az ének akkor sem szólt rendesen, amikor Kai maximális erőbedobással próbálkozott, és az ikerszólóknak is többször csak az egyik felét lehetett hallani. Szerencsére elég jól ismertem a dalokat, és bennem összeállt a kép, de aki nem elégszer hallgatta a lemezeiket, annak talán nem sokat mondott a produkció. Az új album 3-4 dalán kívül játszottak még 2 nótát a Land Of The Free lemezről, a Heavy Metal Universe-zel pedig próbára tették a közönségnek nemcsak a hangját, hanem a ritmusérzékét is. Szerintem nagyon jól sikerült, nagyon jó hangulatot csináltak, csak sajnos túl hamar be kellett fejezniük a szerintem még el sem kezdett produkciót. De hát ilyen az előzenekarok élete... :P

A kelleténél kicsit hosszab várakozás következett az Iron Maiden előadásának kezdetéig, és a Gamma Ray alatt a tejes kiszáradás állapotába kerülve elhatároztam, hogy a túlélés érdekében némi folyadékot hozok kis csapatunknak. Így utólag úgy látom, hogy enélkül akár végzetes is lehetett volna a buli, viszont a hosszú sorbanállás miatt bizony rendesen lemaradtam a buli elejéről, ill. az első 2-3 dalt csak kintről évezhettem. Természetesen borítékolható volt, hogy a Wildest Dreams-szel nyitnak, és rendesen be is indult rá a közönség. A magam részéről ezt a szerzeményt nem tartom a Maiden legerősebbjének, de a kellő hangulatot megteremtette. Ezután rögtön egy meglepi következett, nem is emlékszem rá, mikor játszották élőben utoljára a Can I Play With Madness-t, mindenesetre nagyon örültem, hogy elő merték szedni! A Gamma Ray-nél jelen levő, idegesítő hangzásproblémák teljesen megszűntek, a Maident gyakorlatilag CD minőségben lehetett élvezni. Bár Bruce Dickinson figyelmeztetett bennünket, hogy azért ez mégiscsak a turné első állomása, szerintem nem igazán volt kiemelhető gyenge pont a bulin.
Még mielőtt tovább mennék, meg kell említenem, hogy a látványvilág (szerintem) minden eddigit felülmúlt. A szípad közepét egy ráccsal elzárt várkastély ódon kapuja uralta, kétoldalt a lemezborítóról megismert kaszás Eddie figura domborműveivel, amik a számok közben a legkülönfélébb, meglehetősen túlvilági megvilágításban pompáztak. A kapu fölött vásznakra festett, mindig az adott dalt alátámasztó festmények tűntek fel, a színvilág itt is nagyon erős, hátborzongató volt, és igencsak látványosra sikeredett. Amit még kiemelnék a produkcióból, az a Paschendale volt, aminek kezdetét elég rendes kis háborús hangulat, véres csatarérré változtatott színpad, hagos robbanások, és a reflektorok vakító villanásai vezették be. Dickinson hosszú fekete katonai kabátban, és rohamsisakban tűnt fel, és így énekelte és játszotta végig a dalt.
A No More Lies, az új album egyik leendő klasszikusaként szintén rendesen megmozgatta a közönséget, majd a dal közepén feltűnt elmaradhatatlan barátunk, Eddie, teljes életnagyságban. :P Ezúttal fekete csuhát viselt, szemei helyén vörös fények izzottak. Látványa elég rendesen fellelkesítette az amúgy is tomboló közönséget. Ami még rendesen meglepett, hogy az X-Factor egyik nagyon jó számát, a Lord Of The Flies-t is elnyomták - nagyon jó volt Dickinson torkából hallani!
Később (talán a Number Of The Beast vagy az Iron Maiden alatt) pedig Eddie egy újabb megtestesülése jelent meg, ezúttal olyan méretben, hogy még én is attól kezdtem el rettegni, nehogy közelebb jöjjön. Az említett kapun szinte csak a fejét tudta átdugni, szemeiből kéken izzó fény áradt. Fantasztikus látvány volt.
Egy rövig kis szünet után, szerintem meglepő fordulatént elővették az új lemez záró, akkusztikus tételét, a Journeymant, amely szerintem egy fantasztikusan sikerült darab, de én lehet, hogy nem mertem volna színpadra vinni. Ennek ellenére a közönség nagyon jól fogadta, és együtt énekelte Dickinson-nal. A hangszerek természetesen akkusztikus gitár és basszusgitárok voltak, Harris is elég furcsa látványt nyújtott a megszokott Fender után ezzel a hangszerrel.
Ez a dal tulajdonképpen a koncert végét jelentette volna, ha nincs a szokásos ráadás. És itt van most némi memóriazavarom, ugyanis ha jól emlékeszem talán még vagy 3 számot játszottak el, de nem tudom, hogy mit. Az biztos, hogy utána úgy éreztem, hogy egy viszonylag rövid, ámde igen emlékezetes koncertet láttam/hallottam, amit nagyon bánnék, ha kihagytam volna...

A buliról képek itt:zenemagazin.free.eplanet.hu/_dwad_/frameset-bf.php?path=http érthetők el.

Lyth0S