Replika - Csak csendben, csak halkan....
[2003-11-07] - Hajas

Rég csináltunk Replika interjút, pedig a csapat mostanában jelenteti meg új anyagát, mely egy akusztikus lemez. Ez volt a fő apropója anak, hogy kifaggattam Csató Péter gitáros/énekest és Szabó Gergő dobost.

Helló srácok, térjünk rá a csapat körüli legfontosabb aktualitásokra, vagyis az akusztikus anyagra. Hogy jutott ez az eszetekbe? Gondolom, a Jar Of Flies is hatással volt ennek a megszületésére, nem?

Tudod, sokat turnézunk, a sok kemény koncert között megjelent annak az igénye, hogy egy kicsit "zenéljünk" is. Valóban, rám elég nagy hatással volt az AIC Unplugged lemeze, de igazából magunkat akartuk kipróbálni egy más stílusban, más hangzással. Reméljük, ez más számára is legalább ilyen izgalmas.

Melyik nóták átiratai kerültek fel a lemezre, és hogy választottátok ki pont ezeket?

Az összes Replika dalt áthangszereltük, - amelyiket csak lehetett - és ezekből a legérdekesebbeket tettük rá a lemezre. Volt amelyik egyből megszólalt, volt amelyikkel sokat kellett dolgozni, volt amelyik egyáltalán nem tudott megszólalni. A tendencia azt mutatja, hogy főleg az Ima és a Másik Világ lemezek dalai voltak erre a legalkalmasabbak.

Tudom, hogy a legtöbben még nem hallották az anyagot, de egy-két visszajelzés már csak volt, például koncerteken. Mit szól a kemény zenére éhes Replika közönség egy ilyen lemezhez?


A tapasztalat azt mutatja -nyári fesztiválok, egyéb akusztikus koncertek-, hogy a közönségünk hasonlóan értékelte/értékeli ezt a Replikát is.

Elképzelhetőnek tartjátok, hogy most néhány olyan arcot is megfogtok, akik eddig elkerültek Titeket, és az akusztikus után megszeretik a "sima" Replika lemezeket is?


Igen, sőt már most kapunk olyan visszajelzéseket (rajongói levelek, baráti kör...stb.), hogy sok olyan ember van, aki eddig nem ismerte a zenekart, de az akusztikus koncertek után kapott kedvet a "hangos" Replikához is, illetve aki eddig nem szerette a zenénket, az akusztikus koncertek után változtatott a véleményén.

Azt beszélik egyébként, hogy akusztikus gitáron játszani nehezebb, mint torzítotton. Ez igaz?


Az első gitárom egy orosz akusztikus gitár volt, amin az akkordokat nagyon nehéz volt lefogni, és még tiszta hangszín se volt... Ehhez képest sokkal pozitívabb a helyzet, de tény, hogy ebben a hangszerelésben tisztán kell játszani, nem lehet "koszolni".
Terveztek clipet is valamelyik akusztikus számra?
Természetesen. Előre láthatólag tavasszal jelenik meg.

Mikor jelenik meg a következő Replika sorlemez, és marad-e a Másik Világ dallamosabb vonala, vagy visszakeményedtek egy kicsit?


A tervek szerint 2004 őszén jön ki. Az eddig megírt dalok alapjai keményebbek a Másik Világ dalainál, viszont megtartották énekcentrikusságukat.

Lehet, hogy hülye kérdés, de nekem -bár minden lemezetek szövege tetszik- jobban bejött a korai, politikusabb mondanivaló. Miért szorult ez háttérbe?

Sosem hittünk a politika változtató erejében, és pontosan erről szóltak korai dalaink, így nem akartuk tovább ecsetelni ezt a helyzetet, viszont úgy érzem, ehelyett adtunk az embereknek egy új látásmódot.

Peti, szerepeltél már Mantra, Ektomorf, CDt, meg még ki tudja, milyen lemezeken vendégként. Nem gondoltál arra, hogy megsértődhetnek ezek a bandák, amiért nem hívod vissza őket?


Szerintem sokkal jobb a viszony köztünk, akármelyik felsorolt zenekarral, hogy "kötelességből" szerepeltessük őket bármely lemezünkön.

Lehet, hogy hülye kérdés, de Ti ketten rasztások vagytok, Falat image-e meg magáért beszél. A mindennapi életben nincs problémátok a kulsőtökből kifolyólag?

Manapság már olyan arcok rohangálnak az utcán, hogy nincs ilyen jellegű problémánk. Bár azért Falatnak még vannak.:)
Most megjelenik az új anyag, és elkezdtek koncertezni, de mik a további tervek?

Év végéig párhuzamosan megy az akusztikus turné, és a "hangos" Replika koncertek, tavasztól pedig még mélyebben beleássuk magunkat a következő lemez megírásába.


Hajas