II. heavymetal.hu Fesztivál - 2003 október 18, Budapest, Kultiplex
[2003-11-13] - Slayercsabi

Először is elmondanám, hogy nem tartom túl szerencsésnek, ha valaki a saját bulijáról ír. Tavaly is csak kényszermegoldásként tettük ezt meg, hisz nem sikerült olyan palimadarat fognunk, aki rábólintott volna ezirányú kérésünkre. Idén ez megoldódott, de mielőtt rátérnénk a beszámolókra, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített a fesztivál reklámozásában: Hammerworld, Metal News, Passzió, Rockfan, Rock Gyémántok, Shock, Zenemagazin. A legnagyobb köszönet viszont a brutális fénytechnikát biztosító Moonlightot illeti meg, illetve annak aranykezű mágusát, azaz Kerry King-külsejű barátunkat, Zsombit. A Kultiplex stábját, a fellépő bandákat, és persze a közönséget szintén dícséret illeti. A bulin kétszer annyian voltak, mint tavaly, így megerősödött bennünk a tudat, hogy muszáj lesz jövőre is csinálnunk egy hatalmas bulit! Most pedig térjünk rá a beszámolókra, amelyek érdekessége, hogy ketten követték el őket: Slayercsabi és Ágnes Vanilla. Ezek a nevek, azt hiszem, önmagunkért beszélnek...

Hajas


Másodszor került megrendezésre a heavymetal.hu fesztivál, ezúttal a Kultiplexben, köszönet érte Hajasnak - aki ettől még persze egy utolsó STRICI marad.:) Össze is jöttünk páran, többen is, mint tavaly, és hál' Istennek nem csak zenészek, illetve szakmabeliek, ami azt mutatja, hogy érdemes belevágni egy ilyen fesztiválba, még egy ilyen országban is. Mikor Hajas megkért, hogy írjam meg ezt a beszámolót, még nem tudtam, hogy Ágnes Vanilla is szívesen részt venne a "project"-ben. Tulajdonképpen véletlenül alakult így, együtt érkeztünk a bulira, és ott poénból megkérdeztem tőle, hogy lenne-e kedve megírni a cikket velem együtt, mire ő határozottan igent mondott. Akkor még azt hittem, viccel, de mint az alábbiak bizonyítják, tévedtem. Köszönet neki érte.

Az Agregatort nem igazán ismerem, nem is az én zenei világom, amit játszanak, de ettől függetlenül a maguk stílusában teljesen jó, amit csinálnak. A frontember (aki rendkívül szimpatikus volt egyébként) talán kicsit intenzívebben is eladhatta volna a műsort, de ez már csak az én kukacoskodásom. A zenészek közül mindenki abszolút profin teljesített. Biztos vagyok benne, hogy az általuk képviselt stílusban a legjobbak között vannak.

A Cay-os semmivel sem volt jobb vagy rosszabb, mint Fehérváron, engem ott sem nagyon nyűgöztek le. A számaik legalább olyan közhelyesek voltak, mint a mozgáskultúrájuk. Persze ez csak az én véleményem, lehet, hogy másnak meg pont ők tetszettek. Lényeg a lényeg: Erőteljes, energikus zene, de kicsit több eredetiséggel, fogósabb nótákkal nagyobb megfejtés lenne.

Slayercsabi

Először volt szerencsém az osztrák zenekart látni és hallani, és műfajfüggetlen ízlésemből, illetve az azok közti tapasztalataimból adódóan szeretném megállapítani, hogy minden műfajon belül a középszerűségnek igenis vannak jeles képviselői. Ez nem azt jelenti persze, hogy negatív jelzővel illetünk egy produktumot - hiszen ez abszolút szubjektív -, csupán azt, hogy a produkció nem hagy maga mögött maradandó nyomot az emberiség számára. Magyarul: Semmi különös.

Ágnes Vanilla

A Stereochristtól viszont teljesen eldobtam az agyam! Azt, gondoltam hogy jó lesz, de nem számítottam ilyen pusztításra. Tipikus esete a "jó zenészek jó zenét csinálnak" dolognak. Iszonyúan egyben vannak, a számaik nagyon meg vannak írva, jók az énektémák, és Felföldi Péter is abszolút jó frontember, annak ellenére, hogy nem szántja fel a deszkákat, és nem üvöltözik az átkötőszövegekben. Hál' Istennek, jó sokan be is jöttek a műsorukra, és az első sortól az utolsóig mindenki zúzott a maga módján. Gondolom, van, aki emlékszik még a 2000-es Szigeten a Mood koncertre a Tilos sátorban. Na, ott éreztem hasonlót. Aki ott volt, tudja, miről beszélek. Ez az ilyen "együtt fejrázós, kollektív metál fíling":) Ilyen produkcióval külföldön is simán megállják a helyüket. Borzasztó nagy energiabomba volt, le a kalappal.

Slayercsabi


Őket is most láttam először, de az előző zenekarral ellentétben nem tudtam elhagyni a koncert ideje alatt a termet. Őket hallva már tudtam, hogy miért kellett erre a fesztiválra eljönnöm. Felemelő érzés volt hallani olyan zenét, amelyet olyan zenészek adnak elő, akik a zenéért zenélnek, méghozzá nem akármilyen tehetséggel megáldva. Az előző zenekar után, ahogy a Stereochrist színpadra lépett, élni kezdett a zene maga, amiért valójában egy fesztiválra elmegy az ember. A "mindenki egyért" című ragyogás a srácok szemében még a keverőpultig is eljutott, ahol én álltam, iszonyatosan megmozgatott és rendkívüli felüdülés volt számomra rációt és értelmet felfedezni a témák között. Nagyon jól felépített dalok, logikus zenei válaszok, egymásból következések, mégis olyan természetességgel előadva, aminek még csak a közelében sem lelhető fel izzadtságszag. Egyszóval rendkívül emberi és lenyűgöző volt. Ez nem semmi!

Ágnes Vanilla


Úgy tűnik, ezen az estén a magyar zenekarok lényegesen jobbak voltak külföldi kollégáiknál. A Kiju ugyan valamivel jobban tetszett, mint a Cay-os, rendesen zúztak, a mozgás is rendben volt, de igazán jó nótát talán, ha egyet hallottam tőlük. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a leggyengébb hangzás az övék volt, és ez sem sokat segített a pozitív megítélésben, de az is, hogy ez a műfaj nem feltétlenül kívánja meg a dallamos témákat és okos számszerkezeteket, az egyszerű zúzáson is lehet a hangsúly. Az pedig tényleg rendben volt.

Slayercsabi


A fesztiválról teljes bizonyossággal mondhatom, hogy klasszisokkal jobbak a magyar zenészek, zenekarok, mint a máshonnan ide érkezettek. Ezt tökéletesen demonstrálta a Kiju. Érdekes, hogy ugyanazon a cuccon az egyik zenekar egész egyszerűen meg tud szólalni, a másik pedig nem. Ez néha az élvezhetetlenség határát súrolja. Az ember csak ott áll, s én, mint aki a zenét egyetemesen tekintem, művelem, élvezem, és egyben rabja vagyok, olyannyira, hogy a bármilyen zajban is képes vagyok azt hallani, ott állok, türelmesen, letisztítva magam minden magyarság-érzettől, időt hagyok magamnak, hátha felfedezni vélem a produktum mögött a zenét. Nem sikerült.

Ágnes Vanilla


A CDT-t mindig is az ország egyik legjobb koncertbandájának tartottam. Ugyan nincs meg az összes lemezük, de ha csak tehetem, élőben megnézem őket. Szokásos formájukat hozták, az est legintenzívebb bandája voltak. Amennyire én vágtam, minden nagylemezükről játszottak, de főleg az Incarnation-ről és a Salvo Karmáról. A koncert közben egyéb teendőimet is intéztem (remélem, nem haragszanak meg a srácok), így a részletezést inkább Ágnesre bízom.

Slayercsabi


Cadaveres De Tortugas. Rendkívül jól csengő ez a név, és egyedi is. Ez már önmagában is pergősen hangzik a sok r betűje miatt, és ha csak erre alapozná az ember azon ötletét, hogy megnézzen egy CDT koncertet, akkor sem csalódna, hiszen ezt a dinamikát a srácok folytatják a színpadon attól a perctől kezdve, ahogy hozzáérnek a hangszerükhöz, felgyulladnak a lámpák, és valamely nézőközönség is érkezik, hiszen a zenekar egyik általam felismert sajátossága, hogy ha csak egy ember is van, akinek zenélhetnek, azt úgy teszik, mintha ez lenne életük utolsó koncertje. Véleményem szerint ez, a profinak nevezett előadásművészet egyik legfontosabb alappillére! Mindent beleadnak, iszonyatosan együtt van a banda, és nem hiszem, hogy ez csupán a tíz éves rutinnak köszönhető. Ezt csak azért mondom ilyen biztonságosan, mert már nem először láttam őket, és egy másik alkalommal ugyanez volt a tapasztalatom. A lehető legjobban felrázzák a közönséget, Perso exhibicionizmusa mindent felülmúl, igazi frontember. És nem hagyhatom ki Körmöczi Peti a koncert elejétől a végéig tartó mosolyát, amin keresztül annyira átjön, hogy imádja, amit csinál, hogy még az is elhiszi, aki sosem ment volna el egyébként CDT koncertre. Na és persze a folyamatos ugrálás a színpadon, egyszerre mozgás, plusz kongázás, és a háttér-filmvetítés, és az önszorgalomból hozott plusz lámpák... - hát ez nekem nagyon bejön. Igazi koncertbanda! :)

Ágnes Vanilla]

Az Aebsencenél is muszáj volt az első sorba mennem, és elhihetitek, nem azért, hogy megdobáljam őket. A sima 2/4-en túlmutató zenéjük és intelligens szövegeik jócskán megtépázták az egyszerű rocker idegeit, de azért még így is maradtunk elegen a teremben. Mi Ágnessel nem bírtuk ki, végig táncoltuk-zúztuk a teljes programot. A basszusgitárosnál nem csak a bőgő sound tetszett, hanem az is, ahogy kezelte hangszerét. Természetesen mindenki nagyon jó zenész a bandában, de a lényeg, hogy óriási nótákat tudnak írni. Felfoghatatlan számomra, hogy egy ilyen banda hogyhogy nem játszik pl. a Szigeten, pedig porig aláznák az ott fellépők 80 százalékát.

Slayercsabi


Le vagyok nyűgözve, el vagyok ájulva, TOTTÁLKÉSZVAGYOK, zenei orgazmus... hűha, ezt most jobb, ha nem is folytatom :) Zseniálisak voltak. Na itt viszont nem tisztogatnék magamból semmiféle magyarság-érzetet, olyan büszke voltam rájuk, hogy úgy éreztem, gyorsan ide hívnám az egész világot: "Na, ezt hallgassátok meg, gyerekek!" Mindig is felháborít, ha külföldre megyek, és szóba kerül Magyarország, egyből mi van: "Gémeskút." Imádom a zenét, a dallamos rock zenét meg aztán egyenesen, és ha már most megtehetem, hadd mondjam el a véleményem: Ahelyett, hogy őslelet zenészeket küld az ország nemzetközi fórumokra (ha egyáltalán küld, de volt rá példa, csak azért mondom, és iszonyú ciki volt), megmutathatná az igazi unikumot. Ez az igazi országimázs. Yeah! Nem tudtam nemet mondani a lábaimnak, és olyat táncoltam, hogy csak na (Csabi tanúsíthatja..., na meg persze Szabi és Körmi is a CDT-ből, mer' ők is ott voltak ám a második sorban.). Én már csak azért is mentem előre, hogy megnézzem, mitől van ennek a basszusnak olyan megalázóan jó soundja. Esetleg valami hiper-szuper gitáron játszik az a művész? Hát nem. Ráadásul ugyanazon a cuccon szólaltak meg, mint a többi zenekar, de ők bizony nem akárhogy. Amikor jó közelről megnéztem, rá kellett jönnöm, nincs itt semmi hókuszpókusz, csak mindenki a zenekarból úgy ért a hangszeréhez, hogy jobban nem is lehetne. Nincs mese, őstehetségekkel állunk szemben. Zenei és stúdiós munkásságom tapasztalataiból adódóan, el kell mondanom: az, hogy egy zene hogyan szól, nemcsak a hangosításon, a technikán illetve az azt felügyelő szakemberen múlik. A dalok hangszerelésének felépítése legalább 80%-ban hozzájárul ehhez, és erre ez a zenekar az egyik legjobb tanulmány. Mindemellett persze a dalok maguk is óriásiak, és nagyszerű érzés muzsikus emberként nemcsak zenei füllel hallgatni a zenét magát, hanem életre kel az ember féltve őrzött szűz része, amely csak mint zenehallgató és műkedvelő létezik, s ha közeledik egy igazi elsöprő ár, hát hagyja magát letaglózni. És én most az vagyok. Letaglózott.

Ágnes Vanilla
]

A Grindman okozta számomra a legnagyobb meglepetést aznap. Párszor már láttam őket, de soha nem akart igazán összeállni teljes egységgé az egész. Hanghordozóm sem volt tőlük, ami kicsit könnyebbé tette volna esetleg rendkívül összetett zenéjük megértését. De ezen az estén összeállt a puzzle, rámtört a megvilágosodás, és végre megértettem mindent. Lehet, hogy ők fejlődtek, vagy csak nekem kellett sok idő ehhez, mindenesetre rohadt jól éreztem magam a koncertjükön. Az ország egyik legelképesztőbb ritmusszekciójával büszkélkedhetnek. Úgyhogy gratula! Ja, és a Slipknot számot a helyükben annyira nem erőltetném (mégha tök jól is játszották), mert a saját számaik ezerszer jobbak szerintem. Kövezzetek meg érte ...

Slayercsabi


Utóirat tőlem: Sajnos az Agregatort és a Grindmant nem láttam teljes egészében, ezért nem írnék róluk most, ha nem haragszotok, úgy érzem, hiteltelen lenne. De egy következő alkalommal szívesen bepótolom. Érdekesség: A fesztivál után kb. egy héttel éppen beszélgettem az egyik legnagyobb és leggazdagabb magyarországi cég vezérigazgatójával, s közben szóba hoztam tanulmányi látogatásomat a heavymetal.hu Fesztiválon, elmeséltem élményeimet, és azt, milyen jó, hogy van egy hely, ahol este 8-tól hajnal 4-ig folyamatosan metal és rockzenét hallgathattam és nézhettem. Mire ő: "Szörnyű lehetett!" Ne aggódjatok, részletesen felvilágosítottam, hogy mekkorát téved. Azóta megmutattam neki életem első duett-felvállalását egy Wackor nevű őstehetség metal zenekarral - "ebben én is énekelek, azér' duett. Érteeeed?" Na, hát az emberünk kicsit padlót fogott, s ezek után bizton állíthatom, most már ő is felvilágosult.

Ágnes Vanilla]