CasketGarden - Komoly szándékkal
[2004-01-31] - Perkele

Aki kicsit is jártas a magyar metal csapatok világában, az szinte biztos, hogy találkozott már a mosonmagyaróvári CasketGarden nevével. Számos koncertet adtak, demoik is szép számú érdeklödőhöz jutottak el és tavaly egy lemezszerződés keretében a szerencse tovább segítette a zenekar útját. Októberben jelent meg első nagylemezük, a This Corroded Soul of Mine egy szlovák kiadónál.
Ideje volt már újabb kérdésekkel zaklatni őket; amikre 'szokás szerint' gitárosuk Tóth Balázs válaszolgatott.


- A This Corroded Soul Of Mine pár hónapja jött ki és ahogy olvasgattam, mind a hazai, mind a nemzetközi médiákban jó kritikát kapott. Hogy érzitek magatokat?
- Igen, októberben jelent meg és már jópár helyen olvastam róla kritikát, annyira kedvezőtlen eddig még nem volt, de bevált a papírforma azért, ahol alapban nem szeretik a dallamos death metalt (vagy mit) csak ott nem nyilatkoztak pozitívan. Szerencsére a fontosabb lapokban azért kedvező a visszhang. A nyugati promóció amúgy néhány helyen pl. Németország még csak most indul...
Köszi, jól érezzük magunkat amúgy: ). Épp most pihenő/számíró szakaszban vagyunk, mert túljátszottuk magunkat ősszel egy picit.


- Mennyire számítottatok ilyen jó fogadtatásra?
- Hát reménykedtem. Azt éreztük, amikor elkészült, hogy azért egy jól összerakott lemez lett, de nekünk annyira tele volt vele a fejünk hogy nem tudtuk reálisan megítélni. Most már azért megy. Kell a külső fül az ilyesmihez, olyan is, aki felfigyel a hibákra, és olyan is, aki önfeledten lelkesedik. Persze ez utóbbi jobban esik, de az előbbiből lehet tanulni igazán. De mi mindent megtettünk, hogy egy minden ízében igényes lemez legyen. Akkor ezt tudtuk...

- Mindenki tudja, hogy a szlovák Metal Age Productions-höz szerződtetek, de mégis, hogy történt mindez? Hogy jutott a fülükbe a zenétek?
- Szokásos módon. A The Non-Existent promót szétküldözgettem a világba, de tényleg még Japán, Dél Koreai, Brazil, sőt perui visszajelzés is érkezett. Persze ezek főleg ilyen underground fanatikusok/fanzinek voltak, mint kiadók. Na szóval a kiadók közül, azért többnyire korrekt, de nemleges válaszokat kaptam. Persze csak a kézzel írott, értékelős visszajelzések vehetők komolyan, a körleveles kb. azt jelenti: meg sem hallgatták. Akik érdeklődtek ilyen személyes szinten az a Mighty Music volt Dániából, Lifeforce Rec (ami egy HC cég), meg a Peaceville, akik ugyan egyből mondták, hogy 'nem' de egy tök jó kézzel írott értékelést küldtek. A Metal Age viszont már egyből a CD megérkezése utáni napon hívott hogy érdekelné őket a dolog, küldenek egy sablonszerződést, nézzük meg, amit egy elsőlemezes bandának tudnak/szoktak adni. Mivel ez volt egy meghatározott intervallumon belül az egyetlen komolyan vehető és kézzelfogható ajánlat, éltünk vele. Persze lehetett volna tovább kutatni, de mivel egyrészt minden kisebb, de jó cégnek elküldtem a dolgot és nem volt kedvező visszajelzés, valamint mivel anyagilag padlóra kerültünk a lemezfelvétel kifizetésével és persze elég jó volt az ajánlat, elfogadtuk. Persze lehet, hogy sokan ezt nem tartják túl okos döntésnek, de azért fel kellett valahogy kavarni ezt az állóvizet, ami akkor körülvett minket.
Amúgy az én véleményem az, hogy ha már úgyis tök UG a cég (és nyilván nem éppen tőkeerős) akkor kurvára mindegy, hogy nyugati vagy keleti, egy csomó helyen zárt kapukat dönget, és általában hasonlók az ajánlataik az elsőlemezes bandáknak. Egy lemezre szerződtünk, nagy szopás így nem érhet. Ja és 1500-as promó példányszámmal dolgoznak, ami meg fontos szempont a név megismertetésének szemszögéből. Egy csomó mindent így is nekünk kell megoldani (pl. külföldi koncertek, de ne felejtsük el, hogy az egy kiadónál lévő bandák között így kialakul egyfajta kapocs és lesz egy csomó kontakt).

- Kis késéssel jelent meg az album. Ennek mi volt az oka?
- Többször visszamentünk keverni a lemezt: egyrészt, mert tiszta füllel jobb és kellett a pauza 10 nap full of death metal után; másrészt, mert elégedetlenek voltunk kicsit mindig, harmadrészt mert Töfi felajánlotta, hogy ingyé' addig keverjük amíg akarjuk.
A másik a borító volt, ez is megcsúszott picit.
A kiadó sem nagyon akarta a pangó nyári piacra kihozni. Bár szerintem sokkal nagyobb eladás most sem várható. Meg az igazság szerint az ilyen tróger UG kiadók több kiadványt is bevárnak és együtt postázzák őket promo célokra mert úgy olcsóbb.

- Az albumot is a Denevér-ben rögzítettétek, ahol a The Non-Existent-et. Ennyire jó volt ott dolgozni vagy miért tértetek oda vissza?
- Igen. Mi szeretünk ott dolgozni. A promó céda hangzása is jó volt, ismertük a lehetőségeinket (anyagailag és technikailag is) nem kellett sokat gondolkozni. Töfi igazán jó fej, eléggé össze is haverkodtunk, és amikor látta a komoly szándékot nagyon együtt lélegzett velünk szerintem. Tudom, hogy még nem nagyon készült itthon és a Denevérben ilyen lemez és lehetett volna ettől fázni, de azért eléggé tudtuk, mit szeretnénk hallani, szerintem tök jól szól (persze lehetne még javítani rajta). Sokan fikkantják a Denevért amúgy, de igazából nagyon rossz megszólalású lemez mostanában nem készült ott. Ajánlom még az új Gholgoth albumot, meg a Blood Rainbow demókat a kételkedőknek. És nem utolsó sorban, ha fixben egyezel meg éjjel-nappal lehet melózni. Meg van a közelben kocsma és bowling pálya is...

- Mennyi idő alatt állt össze a lemez a stúdióban?
- 9 nap volt a felvétel és később összesen olyan 4 napot kevertük még. Ez itthon elég soknak mondható, de még lehetett volna bőven finomítani ezt azt. Mi elég lassan dolgozunk amúgy...

- A stúdióköltségeket ki állta? Lehet számszerű összegekről beszélni?
- Ne beszéljünk számokról. Itt-ott mondtuk és nem volt jó a visszhang. Nagy összeg. De nem olyan nagy mint egy két másik "minőségi" stúdióban.
Nyilván nem a kiadó állta...mert, ha arra vártunk volna soha nem lesz lemezünk. Első lemezbe nem nagyon feccölnek nagy lét. Ki lehet fogni mint pl Stereochrist, de nem jellemző. Te adnál egy bandának egy millát, hogy aztán teljesen kilátástalan eladási várakozásokkal felvegye a lemezt?

- Számomra a Widow Mother Earth kicsit kilóg a lemezről. Pontosabban ez nem jó kifejezés rá, de lassú, sötét folyama elüt a többi daltól. Hogyan illik bele a album koncepciójába?
- Igen az a mélypont. Az a szám az "ember jelentősége" kifejezés zéró tartalmát vitatja. A legdepressziósabb nóta eddig, amit írtunk. Kicsit szarkasztikus is benne a "Heil Heil" kórus. Koncerten nem nagyon játsszuk (Szigeten volt talán utoljára), de már régen bennünk volt és ezért került fel a lemezre, mint egyfajta különlegesség, amit nem lehet semmihez sem hasonlítani szerintem.

- Hogy érzed most, fogtok még ilyen dalokat gyártani? Talán korai még kérdezni, de milyen terveitek vannak a következő albummal kapcsolatban?
- Nem tudom. Van egy lassabb új nóta, de az más jellegű, inkább ritmusközpontú, nem ilyen atmoszférikusabb, de elég nyomasztó hangulatú az is. Igen vannak terveink, olyan 4-5 szám van meg vázlatosan; egy teljesen, ezt lehet is majd hallani majd a febr. 22-i Sear Blisses bulin szerintem. Olyan puskalövésszerű gyors nóta, nagggggyon aggresszív de rohadt dallamos, akármilyen közhelyesen is hangzik. Ez is elég "ritmikai poén", de a fődallam az megint könnyfakasztó. Most kicsit erre tendál az egész CG hangzás, néhol groove-osabb, de nem kell megijedni, nem megyünk át funkyba!!! : ) Az új számok többnyire azért még mindig tufának mondhatók, és sokkal agresszívebbek, mint a This Corroded... egyes témái.

- Jó pár régi dal is felkerült az albumra. Ezt eredetileg is így terveztétek vagy nem készültetek el elég új dallal?
- Igen így terveztük. Szerettem volna ezeket a "régi" nótákat elmenteni, nem elherdálni demós hangzással. Ami felkerült az mind a miénk és mindet szeretjük. A The Non-Existent dalait a kiadó szinte követelte amúgy. Jó volt felvenni őket újra. Nekem pl. az I Witness az egyik kedvenc dalom a lemezről (pedig az már olyan 4 éves nóta). A koncepcióba, mondanivalóba teljesen belesimultak, és így egyfajta átfogó képet is kaphatunk a CG korai időszakáról is. Meg igazából, akik megvették a lemezt szerintem nem ismerik ezeket a nótákat, kevesen vesznek demót ugyanis.
Nem volt olyan szám, ami lemaradt volna, mert direkt így készültünk a lemezre. Nálunk a szűrők már dalíráskor működnek, nincs olyan riff a lemezen, amit feleslegesnek éreznénk. Nem az van, hogy megírunk X számot és akkor abból 10 lesz a lemezen. Az már sok lenne ebből a darából. : )10 számnál 40 percnél nem akartunk többet semmiképpen, de persze nem is álltunk neki stopperrolni a próbán. Az új lemez meg így tiszta lap lesz...

- A borító nagyon profi lett és a középső lap kihajthatósága csak még egyedibbé teszi. Ki áll a booklet koncepciója mögött?
- A booklet szerkezete és koncepciója Miso Sestak nevű kiadós designer munkáját dicséri. Ő készítette a képeket az én koncepciós beleszólásaim+szövegek+zene alapján (napi kapcsolatban álltam vele), sőt ő is van a borítón, hehehe. Nekem is nagyon tetszik, egészen profi lett.

- Hehe...akartam is kérdezni, hogy a láncra vert, bekötött fejű emberke a borítón mit szimbolizál?
- This Corroded Soul Of Mine. Az elaprózott napi csatákban az emberek berozsdásodnak, érzéketlenné válnak, nem hallanak, nem látnak, nem éreznek semmit. Kábé ezt.

- Ha jól tudom a szövegek az 'An Ever Rouding Circle'-re épülnek. Szóval miről is szólnak?
- Inkább úgy mondanám, hogy annak a számnak a témája az, ami úgy gondoltam hosszabban is kifejthető. (A lemezcím is onnan van amúgy, csak azon a demon "Cseszkoromicov of májn"-nak lehet érteni: ). Az meg már utalás volt a szlovák kiadóra ; ))
Valami olyasmi a koncepció, hogy az ember fölismeri, hogy bedarálta a társadalom gépezet és ő is egy rozsdás csavar lett benne. Keresi a kiutat ebből, de nem nagyon találja, próbál harcolni, ordítani, látni, tanúskodni, istent káromolni, de hatástalan, hiszen ugyanolyan vakok és süketek veszik körül. Mindenkit, mindent a pokolra kíván; napot/földet/életet, rájön, hogy kisszerű, mint mindenki más, de nem akar az lenni azért, aztán az emlékekbe menekül, amikor még szerinte lángolt a lelke. De egy tök hétköznapi dolog az egész, szóval nincs benne nagy költészet vagy ilyesmi, nem is sztori inkább csak gondolatok egymásutánja. Ez így leírva szar, de azért a szövegek elég árnyaltak, ahhoz hogy gondolkodásra késztessenek.

- Egyébként könnyen átengedted a borítókészítést nekik, hisz előzőleg ez is a Te hatáskörödbe esett.
- Igen könnyen. Inkább a többi háttérmeló elvesztése zavar (promózás stb). Kicsit így olyan, mintha kicsúsztak volna a szálak a kezemből...viszont örülök, hogy nem kell napi 2-3 órát postázással töltenem és költeni a zenekarpénzt.

- Esetleg turnétervek?
- Aha, éppen télen zárult le a Tesstimony, Blood Rainbow, Agregatoros kör, ami egyfajta lemezbeharangozó volt. Nyilván kell egy kört tennünk még tavasszal is, ezt olyan április/májusra tervezzük, de hogy kivel azt még nem tudom. Az a baj hogy egy ilyen ug turné rohadt kiszámíthatatlan anyagilag, jó lenne az Epidemic-vel, akikkel beszéltünk is erről, de még semmi sem konkrét, mert ők lemezt vesznek fel hamarosan. Magyarországon valami ilyesmi lesz.
Külföldön is alakul egy kisebb túra júniusra Hollandiában (ez Metal Ages kapcsolat alapján), a heavymetal.hu fesztiválon szerepelt szintén istállótárs Kiju is ígért néhány olasz bulit, meg talán lesz megint Svájc, meg egy fix van április 9-re, ahol a bécsi Arenaban játszunk többek közt a Suidakra (D) társaságában. De éppen most vagyok ilyen szerevező időszakban, a további dátumokat a - végre alakuló - homepage-ünkön lehet majd tuti látni, meg innen-onnan. Augusztusban, pedig Csehországban lesz egy fesztiválfellépés a Brutal Assault feszten. Csak a fixeket teszem közzé, mert nem akarok hamis "nagykülföldisiker" képet festeni. Kinn is ugyanúgy végig kell szopni ugyanis a köröket, mint itt.

- A világ melyik legtávolabbi helyéről kaptatok már visszajelzést? Ha jól tudom a Metal Age-nek van USA beli kirendeltsége is...
- Fülöp-szigetekről! : ) De ott nincs Metal Age...
Igen van USA kirendeltség, de az ugye egy ember promo munkáját jelenti körülbelül. Az USA-ban amúgy a Century Media és a Relapse is promózza a MAP kiadványokat, ami egész jól hangzik, bár hogy ez mit jelent szerintem ellenőrizhetetlen. Majd meglátjuk...

- Magyarországon hogy lehet hozzájutni az albumotokhoz?
- Itthon egy "barterszerződés" keretében a Hammer terjeszti a lemezt. A Hammeres hirdetésért cserében kaptak X példányt, ha jól tudom. Ez nekünk jó is, rossz is. Főképp azért jó, mert a célirányos boltokban lehet kapni az albumot, sokan megismerték a nevet, megvehetik a lemezt. Rossz, mert a mi példányainkat nehezebb eladnunk, amiből elméletileg visszajöhetne a stúdióköltség. De a MAP-vel nagyon elégedett vagyok, mert ezt azért nem minden UG kiadó csinálta volna meg egy olyan országban ahol nincs hivatalos terjesztője és érdeke hogy mégis bevigye a lemezt.

- Famous last words?

- Stay rock'n'roll!!!


CasketGarden