Cadaveres De Tortugas - Perso
[2004-03-17] - Hajas

Ugye senki nem gondolta komolyan, hogy a CDT bőgős/énekese, Persoczki Gábor, azaz Perso megússza személyeskedő rovatunk kérdéseit? Nos, tényleg nem. Aki nem ismeri Őt személyesen, az nyilván nem fogja egy interjú alapján ismerőseként számontartani, de arra azért ügyeltem, hogy ismét sok érdekes magánéleti dologra derüljön fény.

Hello Perso, Neked hogy kezdődött a metalkodás? Milyen bandák hatására lettél rocky, és miket hallgatsz mostanában?

Még Siófokon indult (ott nőttem fel). A szomszéd srác, aki kis pöcsös korom óta a cimborám volt, a suliban, a haverjai hatására berockosodott. A Balaton-parton lógtunk, ősz volt, és magyarázta, hogy Edda, keselyű, de kemény, nem? Hááát, nem nagyon vágtam eleinte, de aztán szép lassan rákaptam. Első vásárlásom a WASP-tól az Inside The Electric Circus volt, próbáltam otthon megijeszteni vele a szüleimet, hogy "hááá, kemény, mi?", de nemigen értették, mi bajom. Mondjuk apu rockzenéket hallgat, Hendrix, Stones, Zeppelin, Purple, ilyesmi, úgyhogy elég hülyén nézett, hogy mit keménykedek itt, kábé 10 évesen. Úgyhogy keresnem kellett valami még keményebbet gyorsan, nehogy beégjek, ez lett a Metallicától a Master Of Puppets. Na, azt nagyon elkaptam a haverokkal együtt, úgyhogy innen aztán Thrash Metal-lal keltünk, feküdtünk, jöhetett a német vonal és a Bay Area vegyesen, meg persze a rokonműfajok, Death, Bathory, Possessed, meg minden, amit meg tudtunk szerezni, régi szép idők, lengyelkazi, gyorsmásoló... Aztán 14 éves koromban, amikor nyári melóként egy metal boltban dolgoztam, mint lopófigyelő, megismerkedtem Somogyi "Magua" Péter bátyámmal (Undertaking ThrashMoshClub, ma Tilos - Gorezone), igazából ő vezetett be az "odafigyelős-zenehallgatás" rejtelmeibe, hogy pl. a Lombardo picit másképp zajong a dobok mögött, mint sok pályatársa, meg ilyenek. Általa jutottam el először pesti koncertre is, ez az Erőlködés Thrash fesztivál volt, Bedlam, Barbed Wire, Slogan, Life Discussion, Just, Bandanas... Majd befostam, amikor a buli végén pakolásnál a Barbed Wire-os gityós a kezembe nyomta a Gibsonját, hogy ugyan fogjam már meg egy picit, amíg elintéz ezt meg azt. Na, onnantól végképp elborult az agyam.
Szóval abszolút Thrash volt a nyerő, némi HC/Punk beütéssel, GBH, Agnostic Front, Exploited, Cro-Mags, ilyesmi.
Ma már full mindenevő vagyok, műfajoktól függetlenül szeretek mindent, ami jó, úgyhogy maximum aktuális kedvenceket tudok sorolni: The Mars Volta, Deftones, A Perfect Circle, Incubus... szóval ilyen gondolkodósabb, lélekbúvárabb zenék. Biztos az időjárás miatt van, így a tél végére rendesen le szoktam merülni, alig várom az első napsütést. Zúzásnak meg a főkirályokat erőltetem, Slayer, Machine Head, ilyesmi, szinte folyamatosan napirenden van valamelyik lemezük. Elő-előkerülnek a régi favoritok is, most éppen a Suicidal albumokat hallgatom oda-vissza.

Kik a kedvenc bőgőseid, és énekeseid?

Robert Trujillo a nonstop kedvenc, mert csak. Amúgy általában azokat a basszerosokat komálom, akik nem arcbamászóak, szépen elbazseválnak a háttérben, de olyan jó fasza ízesen; vagy akik szinte észrevétlenül viszik el a zenét jobbra-balra, úgy, hogy felületesen hallgatva nem is vágod elsőre, mit játszik, aztán rájössz, hogy nélküle nem is működne az egész, de minimum tök más lenne. Ilyen pl. Chi Cheng a Deftonesból. De ott van a The Cure-os Simon Gallup, ő két hangos full egyszerű alapokkal is baromi jó hangulatokat tud kreálni. Szóval alapvetően a hangulatra megyek. Hangzásban is jobban szeretem a szőnyegező-búgó mélyeket, némi csattogással, szóval nem vagyok egy középtartomány fan.
Énekesek, hááát, ez nehezebb kérdés, túl kifejtős a téma. De magyarázkodás és a teljesség igénye nélkül Dave Gahan, Layne Staley, Chris Cornell, Glenn Danzig, Cristopher Hall, Skin, Brandon Boyd, Andrew Eldritch, Tim Williams, Dave Wyndorf, Björk, Ian Astbury, Freddie Mercury, Billy Idol, Lemmy, meg a munkatársam, Fakard.
Mik a kedvenc filmjeid, és általában milyen típusúakat szeretsz?

Vagy odafigyelőst, ami általában sötétebb megfejtés, David Lynch, Tim Burton, ilyesmi, vagy nagyon lájtos agykikapcsolós bambulást, amit szakszóval négeres-röhögősnek szoktunk hívni a haverokkal. Bírom Kevin Smith dolgait is. Meg vannak olyanok, amikben olyasmi csókák szerencsétlenkednek, akikben magamra ismerek valamelyest, és jól kiröhöghetem őket, lásd Pop, csajok, satöbbi, Majdnem híres (majdnem ideírtam a Félelem és reszketést is, de asszem hamar rámrúgta volna az ajtót a bűnügyi rendőrség...)Plusz a klasszikusok, Csillagok Háborúja trilógia, Alien sorozat, stb. Bejött a Gyűrűk Ura is, jó kis mesefilm szerintem. Ja, és láttátok a Jégkorszakot?

Verekedtél már? De őszintén!

Aha, öcsémmel sokszor kiskoromban. Amúgy inkább csak megvertek párszor, vagy jobbik esetben megmentettek a haverok, de az is még általánosban volt. Anyu a kisegítőben dolgozott akkoriban, ez is elég sokszor kihúzott a szarból ("Nézmá, ez nem a tanárnő fia ott a földön? Na, aztán legközelebb ezmegaz, mer húdejaj!") Meg szerettem robinhúdkodni a suliban, nem bírtam, ha szopatják a kisebbeket, kövérebbeket, stb. Így aztán néha suli után kellemetlen beszélgetésekben volt részem a helyi mindentudókkal. De legtöbbször csak a szájtépés ment (szerencsére), max egy-két pofon oda-vissza, aztán mentünk együtt a menzára kajálni. Ennél komolyabb botrányban csak mint néző vettem részt, azért a jó kis balatonparti éjszakákban lehetett látni ezt-azt, amit kihagytam volna szívem szerint. Talán az ottani tapasztalatoknak köszönhető, hogy igyekszem elkerülni a balhékat, egy-két whiskysüvegtől, hamutartótól stb. szétcsattant fej, meg tonfával, vagy egyéb szabadon választott segédeszközzel kivert fogsor ráébreszti az embert, hogy ez nem is olyan jó móka.

Egy vitában, ha nincs igazad, azt el szoktad ismerni?

Persze, de inkább csöndben maradok és gondosan megtartom magamnak, nehogy a vitapartnerem is észrevegye. Na most komolyan, régen gázabb voltam e téren, ma azért már nem esik annyira nehezemre. De vitatkozni azt szeretek, szerintem anélkül nem mozdulnak ki a dolgok a holtpontról, álló helyzetben meg nehéz fejlődni, kell hozzá a vélemények ütköztetése. Sőt, kimondottan rosszul vagyok a bólogató béláktól. Inkább legyen valakinek az enyémtől tök elérő véleménye, mint semmilyen. A veszekedés már más kérdés, ha valaki nem tudja normális keretek között tartani az érzelmeit, azzal nem érdemes vitatkozni, abból csak botrány lesz, de előrébb nem jutunk.

Általában érzelmi, vagy logikai beállítottságú vagy, például egy fontos magánéleti döntésnél?

Vegyes. Próbálom megvizsgálni a dolgokat innen is, onnan is. Aztán feldobok egy tízest.:)

Sokat koncerteztek, lemezeket készítetek, de még civil melóitok is nagyon lekötnek. Előfordult már, hogy a Cadaverest megsínylette egy párkapcsolatod?

Senki sem örül, amikor eltűnünk koncertezni, hétközben meg próbálunk, vagy intézzük a "köretet", plusz én ingázom minden nap (Pest - Fehérvár). Ergo biztos megsínylette mindegyik, de hogy milyen mértékben, az már az illető hölgyeményen múlott. De mivel én a normális, vagány, talpraesett csajokat bírom, sose volt ebből komoly para. Persze tisztában vagyok vele, hogy nem egyszerű. Ezért egyrészt próbálom kompenzálni, másrészt meg ez van, tetszik, nem tetszik. Én biztos nem állnék szóba magammal, de akit mégis dob a dolog, az tudja, mire számíthat. Ha pedig nem, akkor mielőbb tisztázom ezt, mert tény, hogy nem mindenki viseli el. De nem is kötelező, ugye.

A fenti kérdés folytatásaként: ha a barátnőd azt mondaná, hogy válassz a banda és közte, akkor mit mondanál?

Olyat senki sem várt még el tőlem, hogy hagyjam abba, vagy ilyesmi. Menekülök a kisajátítós, nyüglődős csajok elől, akik nem találják a helyüket, ha nem lógunk egymás nyakán. És aki ismer, tudja, hogy a zene mindig is egy olyan része lesz az életemnek, amire a lehetséges maximális időt fogom szánni -akkor is, ha majd egyszer megszűnik az aktív zenekarosdi- mert anélkül nem érezném jól magam. És ők ezzel a mostani Persoval akarnának többet együtt lenni, nem egy besavanyodott, nyavalygó bélával, akitől elvették a kedvenc játékát. Ez a kérdés tehát eleve egy paradoxon.
Mi számít Nálad egy partnerkapcsolatban, a belső, vagy a külső?

Vágom, beugratós kérdés. Ha bevallom, hogy a belső, rámkenitek a kibelezett csajokat, mi? Pedig becsszó, nemtom hogy kerültek a pincémbe.
Amúgy mind a kettő. Először a külső, aztán nagyon gyorsan a belső. Mielőtt bármibe belemerülnék, szeretem lecsekkolni a tulajdonságait is, nehogy pórul járjak, és valami pincében fizessek meg a bűneimért, biliárdgolyóval a számban.

Melyik híres embert hívnád ki egy boxmeccsre?


Téged. Ja, vagy hogy hírest... Olyan sok van, hogy tuti agyonvernének, ha mindet kihívnám. Gondold el, húszan egy ellen. De mondjuk a Bush-os Gavin Rossdale-t. Busht amúgy is illik manapság szidni. Valamint Gwen Stefani miatt - ezt az aljas húzást sose fogom megbocsájtani neki. Meg nem lehet valami nagydarab a képek alapján.


Hajas