Kotipelto - Sport és zene
[2004-04-21] - Avenger

Timo Kotipelto csaknem tíz évig volt a finn Stratovarius énekese, majd idén, hirtelen távozni kényszerült posztjáról. Erről, és a most megjelenő második szólalbumáról faggattuk.


- Mindenekelőtt beszéljünk az első albumodról. Milyenek voltak a reakciók?
- Elég jók! Tetszett a rajongóknak is.

- Mennyire voltál elégedett vele?
- Soha nem vagyok elégedett azzal amit csinálok, de úgy gondolom minden albumot a maga idejében kell megítélni.

- Volt egy sikeres fellépésed a Wacken fesztiválon. Hogy éreztétek magatokat a színpadon?
- Élőben játszani mindig élvezet! Főleg a Wacken-en! Bár 2002-ben egy kellemetlen vihar kapott el, előtte két évvel pedig a kezem égett meg. Ilyen téren nincs túl nagy szerencsém a Wacken-en.

- Miután kijött a szólóalbumod, felvettétek a Stratovariussal az Elements első részét, majd jött a turné. Emlékszel még a budapesti bulira?
- Természetesen! Úgy emlékszem kétszer játszottunk Budapesten, a közönség mindkét alkalommal káprázatos volt. Öröm játszani nálatok!

- Előre is elnézést kérek, de meg kell említenünk a Stratovarius körül történteket. Mit éreztél mikor elhagytad a bandát?
- Természetesen nem voltam túl boldog. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kifejezetten mérges voltam. 10 évet töltöttem a csapatban, egyszer csak vége lett. Az élet azért megy tovább. Ha nem dolgozhattam volna a saját albumomon, sokkal nehezebb lett volna.

- Elég ködös számomra a sztori. Mi történt Tolkkival?
- Sok minden. Mindig is ő volt a főnök, csak az ő szava számított, ő döntött a turnék, a felvételek az interjúk felől. A problémák forrása az a tipikus finn mentalitás, miszerint "Nem beszélünk róla, csak amikor már túl késő."

- Kapcsolatban maradtál a többiekkel?
- Nem nagyon.

- Mit gondolsz az új felállásról?
- Semmit nem gondolok róla. Nem ismerem, és nem is hallottam még az új énekest. Sok szerencsét kívánok neki Tolkkival.

- Van értelme egyáltalán folytatniuk?
- Erről ne engem kérdezz.

- Minden tiszteletem a tiéd, úriemberhez méltóan viselkedtél. Valóban olyan könnyen kezelted a dolgot, mint ahogy látszott, vagy azért kiborultál néha?
- Természetesen dühös voltam, de úgy gondolom ha egy bandán belül problémák vannak, azt nem kell feltétlenül kiteregetni. Nem voltam túl boldog, mikor olvastam az itteni bulvársajtót, hiszen Tolkki nem éppen kellemes dolgokat nyilatkozott rólam. Ennek ellenére én nem fogom a nyilvánosság előtt lejáratni.

- A jövőben beszállsz valahova, vagy építed tovább a saját karriered?
- Még nem tudom. Kaptam néhány egészen érdekes ajánlatot. Esetleg jövőre tudok ezzel foglalkozni, idén el leszek foglalva az album körüli promóciókkal és turnékkal.

- Akkor is megcsináltad volna a második szólólemezed ha a Stratovariusban maradsz?
- Persze. A dalok már akkor megszülettek mikor még a bandában voltam. A múlt év végén illetve ez év elején a tervek szerint időm is lett volna rá...

- Sokkal jobb feelingje van a Coldness-nek elődjénél. Talán könnyebb volt koncepció nélkül dolgozni?
- Bizonyos szempontból igen. A konceptalbumnál ugyan jól tudtam követni a sztorit, de néhány előre kiválasztott címhez kifejezetten nehezen tudtam szöveget írni.

- Célzásnak vehetjük az új album címét? (Tekintettel a Stratos dolgokra...)
- Az érzéseimre utal. Pont a magánéletem is zűrös volt amikor jöttek a problémák a bandával. Nem is lehetne ennél jobb címet adni.

- Ezúttal nem énekelsz állandóan túl magasan. Szerintem ez az igazi Kotipelto. Ez volt a célod?
- Igen. Meguntam már állandóan olyan magasan énekelni mint ez Elements-en. Ki tudom nyomni a hangokat, de olyan magasságban már nagyon nehéz érzéseket vinni az előadásba. Sokkal szabadabban tudom használni a hangomat mélyebb fekvésben.

- Mindegyik dalt magad írtad? Mennyi időt vett igénybe a dalszerzés?
- Igen, magam írtam őket, 2003 augusztus és 2004 január között pár hetet töltöttem dalszerzéssel.

- Hogy zajlottak a stúdiómunkák?
- Szeptemberben felvettük a dobokat, a basszert és Juhani feljátszotta a gitárokat is. Mike New Jersey-ben és Janne is a saját stúdiójában rögzítette a szólókat, december tájékán. Végül a kis stúdiómban én is felvettem az éneket.

- Melyik dalt szereted a legjobban?
- Jelenleg a Reasons a kedvencem.

- Szerinted mi a különbség a Waiting for the Dawn és a Coldness között?
- A Coldness dalai sokkal szomorúbbak, melankolikus az egész album. Persze a legnagyobb különbség az, hogy az első lemez az ősi Egyiptomot idézi míg az új lemez napjaink Finnországában "játszódik."

- Várhatóak koncertek? Vagy egész turnét tervezel?
- Remélem összejön egy európai kör az ősszel. Az biztos, hogy Finnországban lesz néhány fellépés júliusban illetve a Wacken augusztusban.

- Lesz koncertképes felállás?
- Azokkal a srácokkal szeretnék zenélni akik az albumon is szerepelnek, de valószínűleg ez nem lesz könnyű, hiszen ők is eléggé elfoglaltak saját bandáikkal.

- A borító gyönyörű. A te elképzelésedet tükrözi, vagy Mattias a zenére alkotta?
- Az ötlet tőlem származik. Két különböző tóparti házban írtam a szövegeket, közel a városhoz ahol lakom (Lappajarvi). Sok mindent befolyásolt ez az atmoszféra.

- Felkértek, hogy énekelj egy részt a [Mackótestvér] című Disney film finn verzióján. Élvezted? Hogy történt a dolog?
- Szuper volt. Közvetlenül a Disney studió vette fel velem a kapcsolatot. Kötelességemnek éreztem, hogy tegyek valamit a kissrácokért, annak ellenére, hogy nekem nincsenek gyermekeim. Nem volt egyébként olyan egyszerű, hiszen teljesen más stílusról van szó, de tapasztalatnak mindenképpen hasznos volt. Remélem még tudok ilyesmit csinálni a jövőben. A barátom gyerekeit én vittem el a moziba, és nagyszerű volt látni ahogy élvezték ezek az öt éves sárcok a filmet. Általában nem nézek rajzfilmeket, de ez tényleg jó volt.

- Felvételek és turnék mellett mit csinálsz szívesen a szabadidődben?
- Sportolok! Hetente négyszer edzek és gyakran floorballozom is. Persze megpróbálok időt szakítani a rajongók leveleire is.

- Köszönjük, hogy válaszoltál kérdéseinkre. Remélem minél előbb láthatunk idehaza a színpadon!
- Nagyszerű lenne a bandámmal játszani és pár napot eltölteni nálatok, hogy körülnézhessek, és ne csak a színpadot lássam! : )


www.kotipelto.com