Hatebreed - Akik nem alkusznak
[2004-06-14] - Hajas

Jamey Jasta nem semmi csávó. Nemcsak egy sikeres banda énekese a Hatebreedben, és nemcsak több millió embernek csinál TV-műsort az amerikai MTV Headbanger's Balljának műsorvezetőjeként, de egy hihetetlenül barátságos, szimpatikus gyerek. Azon kevesek egyike, akinek nem nőtt meg az arca a siker hatására, sőt megmaradt ugyanolyan buta kis rajongónak, mint bárki más. Óriási megtiszteltetés, hogy találkozhattam vele, és kifaggathattam néhány dologról, kábé egy órával a Sportszigetes bulijuk előtt.

Csütörtökön játszottatok az Aerodrome-on, Ausztriában. Jó volt a buli?

Igen, óriási volt, mindig szeretünk Ausztriában játszani. A legutóbbi osztrák buli még a 25 Ta Life-al volt az Arenában, ami jóval kisebb volt, mint a mostani, hisz most már -az új lemez miatt- sokan ismertek minket. A Roadrunner szerintem rendesen felvezette a lemezt. Ez most egy hosszabb koncert volt, sőt a buli végén szóltak is, hogy a megbeszélthez képest játszhatunk 10 perccel többet. Klassz volt.

Úgy hallottam, hogy most voltak, akik konkrétan kint is rekedtek a tömeg miatt, ami a Ti érdemetek.

Ez így volt, pedig még paráztam is, mert a Life Of Agonyvel egy időben játszottunk. Kérdeztem is, hogy akkor most van-e értelme egyáltalán játszani? Aztán kinéztem a színpad mögül, és azt láttam, hogy folyamatosan özönlik be a nép, és full tele a sátor, 10 ezer emberrel!

És hogy tetszik Magyarország, meg a magyar csajok? :)

Az igazat megvallva a világ legszebb női a magyar lányok, legalábbis szerintem. Sőt, úgy látom, Magyarországon nő többség van.

Igen, sok külföldi zenész dícséri a magyar csajokat!

Igen, ez jogos. Az előző magyar bulink egyébként gyilkos volt, majdnem minden dalunkat eljátszottuk, a srácok meg folyamatosan túrtak a darálóban! A mai buli nem saját buli, úgyhogy nem tudom, mire számítsak.

Lehet egy kellemetlen kérdésem?

Persze.

Mi volt a probléma ezzel az interjúval? Ugyanis egy hete rábólintott a menedzsment, majd pár nappal később meggondolták magukat. Tegnap szóltak, hogy mégis oké a dolog!


Erről nem is tudtam!

Nemcsak minket utasítottak vissza, hanem minden magyar magazint! Tényleg nem is tudtál erről?

Annyit tudok az egészről, hogy ma(!) szólt a turnémenedzserünk, hogy akarok-e interjúzni, én meg mondtam, hogy persze, szükségünk van az interjúkra, mert például az angol Kerrang! magazinban az előző lemezünk kritikája három évet csúszott! Rohadtul felbaszták az agyamat, mert így nem is tudnak rólunk az emberek. Meg egyébként is szeretek interjúzni!

A velünk történt interjús kavarások ismeretében meg kell kérdeznem, hogy rendes arcok dolgoznak a menedzsmenteteknél?

A menedzserünk márciusban meghalt. Az új menedzserünk több Roadrunneres bandával is foglalkozik. Típikusan olyan helyzet ez, amikor meghal a kommunikáció, de hát az ilyesmi előfordul. Ez csak átmeneti állapot, és az új lemez ismeretlenségét úgy próbáljuk ellensúlyozni, hogy itt vagyunk, és játszunk.

És mennyi ment el a The Rise Of Brutalityből?

Az USA-ban nagyon gyorsan elment 160 ezer, bár világszerte nem tudom. A Perseverance-ből összesen 1 millió ment el az USA-ban -majdnem ötször annyi, mint a Sick Of It Allból!-, és még 400 ezer az USA-n kívül. A Perseverance minden idők legsikeresebb hardcore lemeze!

Egész szép számok ezek, pláne hogy nem túl nyálas a zenétek.

Nem bizony, és sose fog megváltozni, sőt egyre súlyosabbak leszünk!

Egyébként elégedett vagy a The Rise Of Brutalityvel?

Igen, de én mindig elégedett vagyok, ha kijön egy lemez, meg egyébként is jól fel tudtunk készülni az elődemózással. Így egy évvel a Perseverance után már kész is volt az album, ami jó dolog, hisz így legalább pörgésben maradunk. A Perseverance annak idején az ötvenedik helyen indult a Billboard listán, a The Rise Of Brutality viszont már a harmincadikon, szóval 20 helyet ugrottunk előre. Ez nagy eredmény!

Gondolom, meg is lepett rendesen!

Így van! Emlékszem, hajnali négykor ébredtem a telefon csörgésére, és mondták, mi történt. Egyébként az egyik fontos helyi magazinban megkaptuk az 5 csillagot, ami nagyon ritka, sőt úgy nézett ki a címlap, hogy rajta voltam én, Ozzy, Halford meg Phil Anselmo, és az volt aláírva, hogy Metal Gods! :)

A szövegeid nem túl optimisták. Ennyire ki vagy bukva a világra, vagy miért van ez?

A zene segít nekem abban, hogy valamennyire boldog legyek. Szerencsés vagyok, hogy így kommunikálhatok világszerte az emberekkel. Van hol laknom, majdnem minden este színpadon állhatok, a szövegekben meg ki tudom adni magamból a negatív dolgokat, sőt a koncerteken is. Így érzem jól magam.

A következő lemez egyébként mikor fog kijönni?

Most áprilisban szerettük volna felvenni, de már foglalt volt a stúdió, így október lett belőle, szóval úgy tűnik, novemberre lesznek kész a felvételek, aztán jön a master, majd a karácsonyi szünet után következik a legyártás januártól, így jövő márciusban jön ki az anyag.

De remélem, nem nyálasodtok el!

Nem, sőt sokkal durvább lesz, majdnem death metal keménységű! Több lesz belőle az olyan részekből, amit a rajongók szeretnek! 10 éve működőképesek vagyunk, pedig a legtöbb banda mindig újítani próbál, és rendre kudarcot vallanak. A legtöbb kedvencemmel is ez történt annak idején, és rajongóként sosem értettem, hogy miért? Miért????!!! A Hatebreed sose fog ilyet csinálni!

Sokan mondják, és nem is alaptalanul, hogy a következő trend a metalcore lesz, mint például Ti, vagy a Killswitch Engage. Első kérdés, hogy egyetértesz-e ezzel, a második, hogy jó-e ez Nektek?

Az utolsó öt turnénk a Slayerrel volt, akikkel senki sem mer turnézni, mert egyfolytában zúg a Slayer-Slayer kórus és repülnek az üvegek, de mi voltunk az első banda, ahol a mi nevünket kiabálták! Én mindent a Slayerhez képest nézek. A Slayer egy több, mint húsz éves intézmény. Még mindig hatalmasok. Sose mentek a glam, grunge, rap rock trendek után és még mindig itt vannak. Ez tök jó, és remélem a KSE, meg mi is ilyenek leszünk. De a KSE próbál kommersznek lenni, mert ott tiszta ének van, szóval az már nekem pop.

Azért az egy jó banda.

Igen, az.

A következő kérdés kicsit kellemetlen. Szerintem sokkal népszerűbbek vagytok, mint a hőseitek, a Sick Of It All, vagy a Madball. Nem érzel emiatt lelkiismeretfurdalást?

Nem, mert többször turnéztunk együtt, és mi is nagyobbak akarunk lenni náluk, mint ahogy a Biohazard is ezt tette velük annak idején.

De mindig Ti vagytok a főbanda, ha együtt játszotok a példaképeitekkel.


Igen, de ez is volt a cél. Ők sose játszanak együtt, mert mindig összevesznek a feltételeken. Én viszont mondtam nekik, hogy a Hatebreed lesz a fő banda, de a pénz és a játékidő ugyanaz lesz mindenkinek: az Agnostic Frontnak, a Madballnak, a Sick Of It Allnak, a Biohazardnak és nekünk is. És ez megtörtént, minden buli teltházas volt, jöttek Japánból, Németországból, Kanadából a koncertekre. Rengeteg levelet kaptam, amiben a rajongók megköszönték a bulikat.

Elég húzós lehet az életed, mert egy aktív bandában játszol és a Headbanger's Ballt is csinálod, sőt még egy kiadód is van. Hogy bírod?

Néha úgy érzem, kicsit lassítani kéne a tempón. Nagyon elfoglalt vagyok, és néha aludnom sem ártana.

Élvezed a népszerűséget? Úgy értem, a Headbanger's Ball és a Hatebreed által sokan ismernek, és már nem vagy az az ismeretlen srác abból a kis hardcore klubból...

Nagyon jó, ha jönnek a lányok és teszik a szépet, vagy ha jönnek a srácok, hogy legközelebb adjak le egy Hammerfall klippet, vagy Stratovariust és Dream Theatert, de ez minden.

És Te szereted ezeket a true metal zenéket?

Persze, minden zenét szeretek. Egy másik srác meg mondjuk Slipknot-ot kér tőlem, mert tudják, hogy ezeket szoktam nyomatni a műsorban. A TV-t néző rockerek gyakran felismernek.
Szereted az újabb európai bandákat?

Igen, például a Cataractot és a Calibant, a Maroont, meg az Arch Enemyt, az In Flamest, a Satyricont, a The Hauntedet, a Meshuggah-t. Nézd, mi a Hatebreed kezdetén At The Gates-et játszottunk. A múltkor, amikor a The Haunteddal találkoztunk, a srácok nagyon örültek nekem, és mondták, hogy milyen jó, hogy megismerkedhetünk. Mondtam, hogy már ismerjük egymást, hisz öt éve is együtt játszottunk valahol. Azt felelték, ők ezt jól tudják, csak nem hitték, hogy emlékszem rájuk. Azt hitték, azóta valami beképzelt rocksztár lettem.

Voltam a kiadód honlapján, és letöltöttem az egyik mp3 file-t, az Icepicktől. Gyilkos bandának tűnik!

Köszi! Hihetetlen, hogy mindenki tud róla errefelé. Két énekes van benne, az egyik én vagyok, a másik meg a Skarhead énekes Ezec. Nincs is rendes banda még mögöttünk, mert a producerünk játszotta fel a gitárokat, és a Hatebreed dobos Matt dobolta fel az anyagot.

Miért a hardcore bandák dominálnak a kiadódnál? Van egy csomó klassz metal banda is!

Van egy death metal kiadóm is, a Pure Death, ott jött ki az Evilution és a Jungle Rot, akik ilyen Suffocation-szerű zenét játszanak. Metal bandákat inkább ide szerződtetek, míg a Stillborn inkább hardcore kiadó.

Mi a legfontosabb szerinted egy hardcore bandánál, a zene vagy a mondanivaló?

Nekem, a kiadómtól függetlenül, tehát rajongóként a szöveg a legfontosabb. Ha le kell szerződtetnem egy bandát, akkor viszont a zenének mindenképp óriásinak kell lennie.

Lehet szerinted sikeresebb a Hatebreed valaha, vagy már elérte a maximumot?

Évente ki kell adnunk egy lemezt és turnéznunk kell. Nem voltunk még Dél-Amerikában, Izlandon. Múltkor egy angliai koncertre eljött egy izlandi srác, és a lelkemre kötötte, hogy játszanunk kell Izlandon, úgyhogy oda is el kell mennünk. Folyamatosan turnézni kell. Ugyanakkor minden lemezünknek egyre meggyőzőbbnek és durvábbnak kell lennie.
A végére egy kellemetlenebb kérdés: a The Rise Of Brutality album megjelenése előtt olvastam, hogy problémáid vannak az itallal. Hogy vagy jelenleg?

Jól vagyok, de nem vagyok teljesen tiszta. A magazinokban és az interneten egyébként sok mindent lehet olvasni.

De ez nem holmi kacsa volt, hanem egy Jamey interjú!

Hogy is mondjam? Le kéne állnom vele. A bőgősünkkel le szoktunk járni whiskey-zni a klubokba, de ezzel most már leálltunk.

Nem vagyok zenész, de szerintem az aktív turnézással járó életmódot rohadt nehéz lehet pia nélkül kibírni.

Hát ja, néhány pohár lecsúszik a bulik után.

És szomorú vagy emiatt?

Nem. Amikor otthon vagyok, eldobom az italt. Mint amikor múltkor is három hónapig otthon voltam, és még egy sört sem ittam.

Hajas


Kapcsolódó linkek:

www.hatebreed.com
www.icepickhardcore.com
www.stillbornrecords.com
www.puredeathrecords.com