Dead Soul Tribe, Threshold - 2004.09.13., Budapest, A38
[2004-09-22] - heavymetal.hu

Az ősz első komoly prog eseménye e két zenekar koncertje volt. Közös bennük, hogy mindkét zenekar saját karakterrel bír, már jópár kilométerről is felismerhető stílusuk. Az estét a bécsi Dead Soul Tribe nyitotta. Pazar hangzással, hangulathoz illő fényekkel. És egységes csapattal. Tavalyi fellépésük óta úgy vettem észre, jócskán összeért a négy srác. Persze Devon Graves személye továbbra is fáklya a rengetegben, de az őt régebben csak kísérő arcok felnőttek a feladathoz. Sajnos a Threshold interjú miatt kihagytam koncertjük felét, többek között az I Remember Waltz slágert is, viszont az utolsó számokra visszaértem és nem bántam meg. Kompromisszummentes, ugyanakkor dallamgazdag zenéjük egyre csak fejlődik. Ki kell emelnem a dobos Adelt,
aki legalább olyan klasszis maga hangszerén, mint a frontember Devon. Fellépésükben többen csöppnyi A Perfect Circle ízt véltünk felfedezni, nem véletlenül, hisz legutóbb az amerikai csapat bécsi koncertjén képviseltette magát a teljes zenekar.

Mindkét csapatot szeretem, így nagy lelkesedéssel vágtam neki az estének. Az A38 hajón még nem voltam korábban, érdekelt tehát, hogy egy ilyen helyszín mennyire alkalmas egy koncert lebonyolítására. Kellemesen csalódtam, mert a hajó mind akusztikai, mind szellőzési szempontból igen jónak bizonyult, és kultúrált környezetet teremtett a rajongók és a zenekarok számára. Szerencsére nem is kellett sokáig várakozni, mert a Dead Soul Tribe fél kilenckor elkezdte programját. Csak az első lemezüket ismerem, pedig nemrég jelent meg a harmadik, ezért nem nagyon fedeztem fel ismerős dalokat az egyébként is rövid, mindössze háromnegyed órás műsoruk alatt. A csapat motorja Devon Graves, akit korábban Buddy Lackey-ként, a Psychotic Waltz énekeseként ismert a metal világ.
Ő írja a dalokat, szövegeket, ő énekel, és a dobok kivételével mindent ő játszik fel az albumokra. Mondhatni róla szól a DST, a társai pedig a közvetítő csatornát jelentik, hiszen koncerteken mindenképpen szüksége van rájuk. Ettől függetlenül mindenki maximális beleéléssel játszott, mintha saját gyermekeként tekintene a dalokra. Ki kell még emelnem Adel Moustafa dobost, aki egzotikus megjelenése mellett (osztrák és egyiptomi szülőktől származik), dobtudásával is elkápráztatta a publikumot. Hamar elröppent a programjuk, hogy aztán félórányi szünet után színpadon teremjen a brit progresszív metal ékessége, a Threshold.


Előre bocsátom, hogy nem vagyok hithű Threshold rajongó, sőt nekem a napokban megjelent Subsurface album jobban tetszik az eddigi lemezeiknél. Mivel a britek főleg erre építették programjukat (a lemez fele terítékre került), így helyzeti előnyben voltam a nézők többségével szemben. A nyitó Mission Profile és Ground Control alatt már egyértelmű volt, hogy tarolni fognak. Hangzás terén hozták a tőlük elvárt szintet, vagyis CD minőségben szóltak nótáik. A középkorú banda energikus előadásmódja magáért beszélt. Ki kell emelnem Johanne James ütőst, aki precíz és betonkemény alapjaival letette névjegyét - még showra is futotta erejéből. Karl Groom és Richard West végig tiszta és érthető vokálokkal támasztották alá Mac-et, akit ezen az estén néha az oszlop támasztott. Ennek ellenére nem éreztem teljesítményét rossznak, ebből a szempontból már pár éve biztosan magunk mögé utasítottuk az angolokat.
Amúgy az egész csapat hozta a maximumot, pár szám erejéig gitárt is cseréltek, mindenesetre sajátosan brit hangzásukon ez nem sokat változtatott (értsd: nem tudott rontani a tökéletesen), és az élőben felejthetetlen The Art Of Reason (megkockáztatom, talán pályafutásuk legjobbja) és Pressure után a ráadásként elnyomott Phenomenon tette fel az i-re a pontot.

Az ő új albumukat sem hallottam még, márpedig a Subsurface bemutató turnéja keretében látogattak el hozzánk. Így aztán sok, számomra ismeretlen nótát nyomtak, címeket ezért most nem is említenék.
Ettől függetlenül az előadásuk minden percét élveztem. Eleve lemezminőségben szóltak. Az albumaikon is nagyra értékeltem a dobos, Johanne James munkáját, élőben látni viszont lehengerlő volt. A színes bőrű zenész hihetetlen precizitással dobol, olyan, mint egy robot, emellett azonban bohóckodásra is jut ideje. Már önmagában őt élmény volt látni. Nagy formában volt az apró termetű énekes, Andrew "Mac" McDermott is. Valószínűleg volt benne némi alkohol, mert végigbolondozta a műsort. Egyszemélyes produkciója nagyon szórakoztató volt. Már a megjelenése is. Skót szoknyában jött ki a színpadra, hozzá bakancsot, fekete pólót és fekete bőrmellényt viselt. A póló szerintem kissé kinőtt volt, legalábbis amikor magasba emelte kezeit, akkor kivillant a sörpocak. Közben emelgette a szoknyáját a lányok előtt, persze volt alatta valami alsónadrág. Hol a földön fetrengett, hol zenésztársait ugratta (finom seggberúgás, gitárpotik tekergetése stb.), hol lejött a színpadról oldalt a közönség közé, ahol fényképezkedett a rajongókkal, vagy a DST társulat két tagját Adelt és Devont ölelgette, akik szinte végigcsápolták a Threshold koncertet, és folyamatosan poénkodtak a közönség sorai közül, illetve beszélgetésbe elegyedtek az emberekkel. Egyszóval fergeteges volt a hangulat. Ez persze nem ment a minőség rovására. Mac hibátlanul énekelte ki a legnehezebb énekdallamokat is, a társulat pedig elementáris erővel és szintén jókedvűen játszotta végig a bulit. Természetesen volt ráadás is, azonban csak egyszer jöttek vissza, és így mindössze 100 perc volt az előadásuk hossza. Dupla ennyi ideig is elnéztem, elhallgattam volna őket.

Soha rosszabb estét, a szervezőknek pedig külön köszönet jár ezért a nagyszerű estéért. Legközelebb hozzatok magatokkal még egy embert, mert nem járja, hogy ezt a két páratlan bandát csak félhajónyian hallgatjuk.
Adamskij


A két csapat maximálisan kiszolgálta a rajongókat, akik ezen a hétfői napon kilátogattak a show-ra. Jöhettek volna azonban többen, mert a koncertterem több embert is elbírt volna, és a két zenekar nagyobb érdeklődést érdemelt volna.
Scorpio

A koncerten készült képek itt találhatóak.