Sziget Fesztivál - 2004.08.04-08.10. I. rész
[2004-10-12] - Donat

Eljött a nyár, eljött az augusztus, jött hát a Sziget. Természetesen idén is már a 0. napon felmentünk Budapestre, hogy elfoglaljuk szokásos sátorhelyünket. A jegy karszalagra váltása gyorsan ment, de aztán a K-hídnál (bejárat) felgyülemlettek az emberek rendesen. Szerencsére a beengedés is aránylag gyorsan ment, kb. fél órát kellett csak várakoznunk. Ezután felvertük a sátrakat, majd szétnéztünk.

Majd megállapítottuk, hogy megint itt vagyunk a Szigeten, megint bulizni fogunk egy hetet, vagyis semmi különös... hát igen. Az utóbbi évekre már teljesen kiforrta hibáit ez a rendezvény, profizmussal van felépítve. 0. nap este már minden készen volt (nem úgy, mint előző években), mindenhol partiztak az emberek, a színház sátornál már akrobata előadás folyt. Továbbá megállapítottuk, hogy ismét az utóbbi két évben kialakult elrendezkedése volt a főbb színpadoknak, így tényleg ismerős terepre csöppentünk. Odaballagtunk ahhoz a vendéglátó-ipari egységhez, ahol tavaly is találkoztunk a haverokkal és mit ad isten, minden megbeszélés nélkül ők is ott voltak ... a megszokás hatalma.

1. nap - 2004. augusztus 4. - szerda


Miután nagy nehezen felébredtem, fogtunk magunkat és körülnéztünk. Beváltottuk a tavaly óta összegyűjtött pirospöttyös papírjainkat, dobáltunk gumicsirkét az ingyen cola-ért, mentünk tesztet tölteni ingyen óvszerért, majd bevágtuk magunkat a civilfaluba beszélgetni. Tapasztalatunk alapján ilyenkor kell ezt csinálni, a fesztivál elején, mert a végén már úgy is 'meg leszünk halva'. Természetesen mindenféle szervezet képviseli itt magát, van drog prevenció, élő könyvtár, ahol különböző típusú embereket lehet 1-1 órára "kivenni" és beszélgetni velük. Volt itt szőke nő, néger férfi, ex-politikus, leszbikus, ombudsmanok, mindenféle vallási képviselők stb.
S hogy Mennyien próbálnak meg ingyen élni a Szigeten 1. napi példája: az XY segítő szervezet sátránál (szándékosan nem akarok nevet írni) megkérdeztük, hogy kik ők és miért vannak itt. A srác válasza: "Mi vagyunk az XY segítő szervezet, itt vagyunk a Szigeten, ... ide lehet jönni hozzánk beszélgetni. Itt vagyunk egész héten,...hmm.... - majd megkérdezi a társát - miért is vagyunk mi itt?"

Eljött a délután és indultak a zenei programok. A Third World nevű formáció kezdte a nagyszínpad programját. A több mint 30 éves zenekar még a Bob Marley vezette reggae hullámmal lett ismert és azóta is töretlenül nyomja ezt a lazulós zenét. A sziget feeling már itt elindult, füstoszlopok szálltak felfelé, miközben a jamaicai zenekar játszott, az eltéveszthetetlen illattól kísérten.

Utánuk egyből mentem át a Hammer színpadhoz, ahol a CasketGarden hangolta a jelentős számú közönséget. A programot a már szokásos Haunted - Dark Intension-nel kezdték, majd közvetlen utána az Open The Casket című új számukat játszották. A további program nagy része a This Corroded Soul Of Mine albumukra épült.
Nagyon dinamikus, intenzív előadást nyújtottak, ez volt az egyik legjobb bulijuk, amit hallottam. A koncert végére tartogattak egy kis meglepetés duót, amiben Jakab Zolival (Bridge To Solace) nyomták a legjobb At The Gates számot, a Blinden By Fear-t.

A Christian Epidemic-et kihagytam, mert nagyon sok ismerőssel találkoztam. Ekkor futottam össze a nagyszínpad mögött a backstage kerítésének támaszkodó Busta Rymes taggal aki enyhén szólva "jól volt" -mint később kiderült még a következőnap is hasonló állapotban volt, ugyanis Jimmy is megjegyzést tett erre a Bloodhound Gang-ből.

Végül a nap főzenekarára a Cannibal Corpse-ra értem vissza a Hammer színpadhoz. A buffaloi zenekar már több mint 15 éve űzi az ipart, - ahogy a koncerten is látszott - mostanra már teljesen kiforrott zenével és sajátos stílusjegyekkel rendelkeznek. George "Corpsegrinder" Fisher kb. 5 láb mélyrQl hörög, a szövegekből pedig árad a brutalitás és az embergyűlölet. A kannibálok felmentek a színpadra, majd le is zúzták az arcunkat.
Egymás után kaptuk a jobbnál-jobb "slágereket" és amit a zenészek műveltek, az aztán a profizmus. A két gitáros (Jeremy Turner és Pat O'Brien) és a basszusgitáros (Alex Webster) olyan gyors és komplex témákat játszanak, hogy egy kezdő zenésznek ez egy instant ínhüvelygyulladás. A death metal főleg a férfiak zenéje, így nagyon kevés csaj volt - ezt az egy dolgot tudom a koncert negatívumaként említeni.

Ezután átszerelés, majd jött a Moby Dick, akik a maradék erőt is kipréselték a közönségből. Egyik csajról még a bikini felsőjét is sikerült lezúzniuk... he-he... pontosabban levette ő magától, a közönségben lévő többi ember nagy örömére.
Maga a koncert is jó volt, nyomták az ős thrasht, a mindenki által ismert klasszikus Dick nótákat.

Mivel őket már rengetegszer láttam ezért nem vártam végig a műsort, inkább a pop sátor felé vettem az irányt, ahol a Black-Out frontemberének új zenekara a Kowalsky meg a Vega lépett fel. Igazán kellemes zene volt egy kis esti lazuláshoz. A program főleg az eddig megjelent egyetlen albumukból állt össze.
Pimasz grimasz, Budapest éjjel, Mintha bankot rabolnék, Fekete lepke, Akit a pénz nem boldogít stb. és még egy Fun Lovin' Criminals feldolgozás is belefért. Finom, ízléses zenét játszanak, amit klubokban szívesen elhallgat az ember. Sikerült is egy kicsit nyugodtan lezárnom ezt a napot.

A Hammer-nél még a Tesstimony adott egy kis talpalávalót a rocker baglyoknak és metál denevéreknek, de idáig már nem sétáltam el. Mint utólag megtudtam egy Tóth Balázs - Cseh István (CasketGarden) duóról maradtam le.

Ez a nap hamar eltelt, hiszen kiváló zenekarok koncertjét láthattuk; elég erős kezdése sikeredett az idei Szigetnek. Nyugodt szívvel tértem vissza a sátramhoz, hogy lepihenjek és újult erővel vágjak neki a következő napnak.

2. nap - 2004. augusztus 5. - csütörtök


Miután felkeltem, megnyugvással konstatáltam, hogy a sátram előtt van a beígért gabonapehely, amit a gyártó márkájával fémjelzett A3-as reklám sátor oldalára való kiragasztásáért kapott az ember. (Ez a reggeli szerű maszlag, pár nap után már a nullával egyenlő élvezetet nyújtotta, de a ragasztót, ami a túlméretezett matricát odafogta, azóta sem tudtam lekaparni a sátramról.) Majd újból bevetettük magunkat a civil faluba egy kis okosságért. A rabbi 10 forintért tanácsokat osztogatott, a környezetvédők meg épp a csirkék jogaiért vívtak ádáz küzdelmet. A legértelmesebbnek ma mégis a nukleáris sátort találtam, ahol elmagyarázták, hogy mi is a helyzet az utóbbi időben sokat emlegetett paksi atomerőművel.
Akkor jöjjön, aminek jönnie kell, Mennyien próbálnak meg ingyen élni a Szigeten 2. példa: a Pesti est színpadhoz közeli zuhanyzóknál már tavaly is minden nap más-más felirattal próbáltak pénzhez jutni néhányan. Tavaly volt, hogy rosszlányokra, de általában szeszre tarháltak. Az idei két legjobb megfogalmazás: "Illuminált állapotra gyűjtünk", "Piára gyűjtünk (bort is elfogadunk)".

Hamarosan ismét eljött a koncertek ideje. A nagyszínpadon a Zanzibár kezdett, őket csak távolról hallgattam. Utánunk jött a Bloodhound Gang, s ha valaki jó hangulatot tud csinálni, nos akkor ők azok. Nem tiszta metal muzsika amit nyújtanak, de nagyon jó showmanek.
A koncert eleje felé mikor a kigyúrt basszusgitáros levette a pólóját, a tini lányok már el is kezdtek sikongatni, amire ő fülig érő vigyorral és egy kis szemezéssel jutalmazta őket. Később az énekes srác nyakába kapta a basszus gitárost, majd kerítettek egy üveg Jägermeistert, amit egy tölcséren keresztül tisztességesen be is öntöttek a srácba. Miután így sikeresen elérte Evil Jared Hasselhoff az üzemi hőmérsékletet, egy újabb üveg Jägermeister érkezett, amit vízipisztolyba töltött és a közönség közé lődözte. Természetesen itt is elő lettek szedve a klipnóták The Ballad Of Chasey Lane és a The Bad Touch. Ahogy a honlapjukon lévő naplóban írják: "Olyan hangosan énekelte a közönség az Along Comes Mary-t, hogy az sokkolt engem." Csak éppen volt egy kis technikai problémájuk, ugyanis nem kaptak rendes kontrollt.
A koncert továbbiakban is jól alakult. Előkerült az USA aktuális politikája is, és mikor Jimmy Pop bejelentette, hogy küldött 10$-t Bin Laden-nek az óriási őrjöngést váltott ki - pozitív értelemben. Végül még kihúztak egy gumikötelet aminek segítségével "belőttek" a közönségbe egy pólót. "Jól éreztem magam, de tényleg elfáradtam" - írják naplójukban. Nem is csodálkozom ezen, hisz sok idejük nem maradt pihenni, mert másnap már Dániában volt koncertjük.

Ezután elkezdünk mászkálni csak úgy a fesztivál területén. Sok érdekes dolgot lehet ilyenkor találni. Így tévedtünk a Trend sziget nevű színpadhoz, ahol éppen két aranyos lány lejtett táncot a színpadon, a nagyrészt férfiakból álló közönség teljes tetszését elnyerve.
Amúgy ez a helyszín volt az, ahol nyugágyak tömkelege volt kirakva, ami az ez után következő divatbemutató alatt is kényelmes nézőpontot biztosított. Mi is kellemes söröcske társaságában, nyugágyból néztük a lenge, viselésre minden téren alkalmatlan ruhákat bemutató csajokat. Aztán mégiscsak erőt vettünk magunkon és a Hammer színpad felé indultunk.

A most következő finn Children Of Bodom-mal a tavalyi Summer Rocks-on találkozhatott a magyar közönség, akkor a Nightwish előtt játszottak. Azóta sok idő eltelt, Alexander Kuoppala kilépett, helyére Roope Latvala (Stone, Sinergy) került. Kíváncsi voltam, mit tud a srác, de szerencsére nem kellett csalódnom. A sátornál iszonyú tömeg fogadott, alig tudtam magam előreverekedni.
A Hate Crew Deathroll-os háttérvászon már fenn volt, a lesuhintó kaszással. A páratartalom is a 100% körül volt. Aztán kijött a zenekar a színpadra és jöttek a jobbnál jobb dallamos zúzások. Volt Hate Me, Needled 24/7 stb. Alexi Laiho-nak (énekes) azért a kedvenc szava a f*&#ing maradt, de most nem használta annyiszor, mint Summer Rocks-on. A bodomi gyerekek megmutatták azért, hogy mi is a melodic death, kemény death metalos vokál, gyors és ütős dobtémák. Amit nagyon jól meg tudnak csinálni, hogy a számok között nincs leállás, hanem a billentyűs addig kis átvezető dallamokat játszik.
Ezen a koncerten nem annyira kifelé játszottak, inkább egymás közt poénkodtak. Alexi sokszor hátrament Janne-hoz (billentyűs), majd nevetve jött előre. A hangzás nem volt az igazi, de volt itt már rosszabb is. A műsor végén még egy rövid ráadás is belefért. Majd levonultak és szomorúan tudomásul vettük, hogy ennyi volt. Remélem jövőre is jönnek!

A Sziget korábban még teljesen lekötött (értsd: minden nap az utolsó koncertig buliztam), de ez mostanra már megváltozott. Inkább a társaságért, a hangulatért járok ki. Persze a koncertek is nagyon fontosak, de itt is inkább azokat a zenekarokat nézem meg, akiket nem láthatok év közben itthon. A többi már nem olyan fontos számomra. Egyébként is még nem akartam lefárasztani magam, hisz a hétvégére vártam a kedvenc zenekaraimat. Így hát csendesen aludni tértem. Fejemben még zúgtak a riffhegyek, álmomban meg valami dél-finn tó körül gyilkolásztam bárddal a kempingezőkre...

A pénteki napon egyéb kötelezettségeim elszolítottak a fesztiválról, így erről a napról sajnálatos, de nem tudunk beszámolni. - Donát


4. nap - 2004. augusztus 7. - szombat


A nagyszínpad programja In Flames, Tankcsapda, The Rasmus lett volna, de már pár napja lehetett tudni, hogy Lukács Laci balesete miatt az In Flames később kezd és így még a Hooligans is beférkőzik a programba. Nagyon vártam ezt a napot, hisz két kedvenc zenekaromat (IF, Amorphis) is elhozták az idén, mégpedig pont mára. Nem is szórakoztunk sokat, gyors kajálás után bevágtuk magunkat a koncertekre.

Először, a már évek óta kihagyhatatlan, Uhrin Benedek műsorát néztem meg. Idén a Durex sátorba szorult vissza (az előző évi nagyszínpados szereplés után), de azért elég nagy számban érkezett a "lelkes" közönség. A legnagyobb slágereit már a műsor elején ellőtte, Kispatak, Rebeka, majd Sziget-induló.
Természetesen mindegyiket playback változatban. A legjobb bekiabálások: "Nagyszínpad!"-amit egyszercsak elkezdett az egész tömeg kiabálni, de a nekem legjobban tetsző a "Táncolj Benedek!" volt. A playback hátránya, hogy számos alkalommal elcsúszik hozzá az élő "előadás", pl. mikor a mikrofon közel-távol nincs a szájához és közben már szól az ének. Állítólag valami új számokat játszott ezután, de idő előtt feladtam, nehogy értelmi károsodást szenvedjek.

Igyekeztem át a Hammer színpadhoz, ahol a Mantra kezdett. Jaya Hari das (Németh Jenő) kilépése óta nem láttam a zenekart, így kíváncsi voltam mit művelnek a régi/új énekessel Kowalsky-val. Mint tudjuk, ő már vendégszerepelt korábban több albumukon is és díszítő jelleggel nagyon bejön a hangja, de nekem valahogy nem fekszik az ő tiszta, dallamos éneklése ezekhez a hardcore-os dallamokhoz. Az új nóták ettől függetlenül már tetszettek.

Utánuk jött a Fürgerókalábak, akik szerintem inkább poénzenekar. Pár jópofa számuk után lassan, de biztosan a nagyszínpad felé is kanyarodtam. Útközben nyugtáztam, hogy az árusok is nagy számban kipakolták a szokásos cuccaikat, Che Guevara, cannabis vigyorgott minden második tárgyon, vagy ha nem, akkor épp a füstölők, karkötők, medálok ezrei vártak új tulajdonosukat.

A Hooligans nagyszínpados szereplését nem láttam, csak a német kollégák reakcióját hallottam: "Hooligans? That? Ááá, That's a shit" Úgy érzem a név hallatán valami keményebb zenét reméltek.

Hétvége lévén természetesen sokan kijöttek, olyannyira, hogy a fesztivál történetének 3 milliomodik látogatóját köszöntötték. Aztán levetítettek egy rövid filmet a Tankcsapda frontemberéről amint ágyban fekszik és elmondja, hogy most miért nem ők lesznek színpadon. Majd a műsorvezető: "Hamarosan következik a Rasmus, ... de előtte az In Flames!" A kőmetál közönségnek nem jött be ez a felkonferálás. Érthető...de kb. 1 perc múlva már senkit sem érdekelt ez, hanem inkább a koncertre figyelt, ami egy igazi best of jellegű volt. Sajnos nagyon keveset játszottak, kb. 1 órát, de a kedvenc számaimból így is sok előkerült. Anders a koncert elején bejelentette, hogy az elektronikus kütyüket otthon hagyták, így a régi számok kerültek előtérbe. Volt Pinball Map, Bullet Ride, Coerced Coexistence, Only for the Weak, majd közvetlen utána Behind Space (nem a '99-es változat, hanem az eredeti! ), Episode 666, Gyroscope, Moonshield, Watch Them Feed stb. A Nap időközben befejezte a működését - valószínűleg átment a Föld túloldalára-, így jobban érvényesült a fénytechnika is, ami a nagyszínpadon jelentős mennyiségben van és ezt jól ki is használták.
Viszont nem ez volt életem koncertje. A hangzás valami iszonyú szar volt. Az első számok alatt a mikrofon halk volt, a basszus a koncert közepéig egyszerűen hangos volt és búgott. Körülbelül az utolsó két számra sikerült csak jól beállítaniuk a cuccokat. Ez a teljesítményre is kihatott, nem hengerelt le eléggé ez a koncert. Amúgy a mostani turnén szokásos fekete -nevükkel ellátott- ingekben léptek fel. A törzsprogram után már csak kijöttek előre és megköszönték a bulit.

Már szerelték is át a színpadot a The Rasmus-hoz. Tini lányok tömegei kezdték el előreverekedni magukat a következő bandához, így nehezen haladtuk előre. Az In Flames-es közönség nagy része a Hammer felé indult, ugyanis ott a dallamos death másik nagy képviselője készült fellépni, az Amorphis. Útközben felismert egy chates ismerősöm, jó volt vele is beszélgetni. De most nem erről írok... Szóval, mikor a Hammer sátorhoz értem, az már a bejáratokig tömve volt, így nehezen, de elkezdtem előreverekedni magamat. Ekkor még nem tudtam, hogy valószínűleg most látom őket utoljára Pasi Koskinen énekessel (aki kb. két héttel később kilépett) - csak valószínűleg, mert a remény hal meg utoljára. Egyébként mostanában Juha-Pekka Leppäluoto tölti be ideiglenesen az énekesi posztot, de hát Pasi-nak elég egyedi hangja van, szóval nehéz lesz pótolni.
Természetesen már fel voltak pakolva a cuccok a színpadra, Marshall fej ládák, Ampeq basszus cucc, ehhez nem kell mit hozzáfűzni. Aztán feljöttek a színpadra és kezdtek az In The Beginning-gel. Majd jöttek egyre a dalok Evil Inside, Against Widows, Goddess of the Sad Man, Killing Goodness, Day of Your Beliefs stb. Iszonyú jó hangulat volt, ennek a koncertnek minden pillanatát élveztem. Pasi hangja félelmetes és a zenészek is kitettek magukért. Nagyon egységesek voltak, minden össze volt hangolva, nem voltak durva színpadi mozgások, de a közönség is messze a legkultúráltabb volt a héten. Tényleg lehetett bulizni. Vegyesen szedték elő az új és régi számokat, többek közt olyan klasszikusokat, mint a Castaway, Grail's Mysteries, My Kantele. A hangzás, ha nem is a legjobb volt, de azért nem volt gáz. Korrekt programot játszottak és végül a Black Winter Day-jel fejezték be a koncertet. Remélem, láthatjuk még őket ebben a felállásban valamikor a jövőben.

Mivel kicsit elpilledtem és sok régen látott jó barát is előkerült, így az oldalt lévő kocsmából hallgattuk meg a Depresszió-t, ahogy láttam rajtuk is elég sokan voltak. Aztán elmentünk a sziget túlsó végére egy kis szerb burgert enni, elvégre már hajnali egy körül járt az idő. Nekem ekkor már nem volt erőm visszaballagni a Hammer színpadig, pedig ott a Neochrome zárta épp a napot. Így elköszöntem a többiektől és nyugtáztam, hogy az Amorphis-é volt az eddigi legjobb koncert az idei Szigeten. És rádöbbentem, hogy már megint eltelt egy nap.


Donát


Folyt. köv.