Nightwish, Sonata Arctica - 2004.10.26. Budapest, PeCsa
[2004-11-26] - Avenger

Egy koncert látogatottsága talán a legkézenfekvőbb mutatója az adott zenekar népszerűségének. Nos, ez alapján mindenképpen korunk egyik legismertebb metal attrakciója - vagyis a finn Nightwish - látogatott el október végén Budapestre. A jegyek elképesztő gyorsasággal keltek el - akik "csak" két hónappal a fellépés előtt eszméltek, bizony könnyen hoppon maradtak, de a helyszínen volt, aki 20.000 (!) forintot is adott volna egy belépésre feljogosító papírfecniért.

A hosszas sorban állásnak köszönhetően az egyetlen kísérő zenekar, a szintén finn Sonata Arctica előadásáról már lemondtam, de végül valahogy csak beestem a kezdésre. A lendületes csapat immáron harmadszor tisztelte meg hazánkat. Henrik Klingenberg-el kiegészülve ismét bebizonyították, hogy továbbra is a színtér egyik üde színfoltját képezik. A szédületes 2001-es koncertjükhöz képest sokat javítottak színpadi hangzásukon, Tony-nak végre kijött minden egyes hang a torkán (ráadásul nem is akár hogyan), de a többiek is aktívan részt vettek a vokálozásban. Ugyan több új nótát is bemutattak (Misplaced, Blinded No More, Don't Say a Word) mégis inkább vegyesen játszottak minden lemezről. Volt tehát Victoria's Secret, Broken de hallhattuk többek között a My Land-et, a Black Sheep-et, illetve a csodálatos Replica-t is. Minden hibátlan volt, az összes gondom a műsor összeállításával akadt. Egy San Sebastian-t vagy néhány nagyobb lélegzetvételű dalt biztosan szívesen fogadott volna rajtam kívül más is, és hogy mennyire a Nightwish-re készült a közönség, jól szimbolizálta, hogy ezúttal a masszív visszataps is elmaradt. Szerintem megérdemelnék, hogy legközelebb már headliner-ként turnézzanak.

A színültig megtelt Petőfi Csarnok alig bírta kivárni míg a technikusok átszerelték a Once hátterű emelvényt. A banda férfi tagjai végül megjelentek a sötétben, elfoglalták helyüket, és az intro után rögtön a húrok közé csaptak a Dark Chest of Wonders-el. Rövidesen - az egyébként még abszolút nem tökéletes hangzást elnyomta az ováció - megjelent Tarja Turunen a színpadon. Majd a rövidnadrágos Marco-val közösen előadott Planet Hell következett. A basszerosnak élőben is király hangja volt, mindenféle erőlködés nélkül préselte ki magából az extrém hangokat, persze Tarja kisasszony is kitett magáért, hibátlan produkciót mutattak be. Tarja szolid piros öltözékében aktívabb volt mint gondoltam volna, néha még rendes headbangelést is bemutatott. Félre téve az aktuális lemezt, régebbi dalok kerültek elő, mint például a Deep Silent Complete, a She is my Sin vagy éppen az Everdream illetve a nyakmegmunkáló Wishmaster. A Century Child nagy duettje, az Operaház Fantomja sem maradhatott el, monumentális hatása élőben is tökéletesen lejött. Durrogtak is a petárdák rendesen, bár a magam részéről ilyen kis helyeken nem tartom jó ötletnek a hangos piro cuccokat.
A konferálásban meglepően nagy szerepet vállaló Marco egyszer csak egyedül maradt a színpadon, majd nagy meglepetésre belekezdtek egy távolról sem Nightwish-szerű feldolgozásba. Senki nem számított arra, hogy aznap este a Megadeth Symphony of Destruction-jét fogja hallani, így voltak is rendesen tátott szájak és kerek szemek, rövid időre még a hónaljkutyák sem szegeződtek a zenekar felé. Az értetlen arcokat azonban hamar feloldotta az örök kedvenc Bless The Child jellegzetesen tördelt riffje. A végig mosolygós és rendkívül szimpatikus Tuomas-nak is bőven akadt dolga a zenélésen kívül.
Ha nem a speciálisan kialakított borosüveg tartójával (és annak tartalmával) bíbelődött, Marco életmentőjeként funkcionált, aki a pirosan villogó figyelmeztetőlámpa ellenére többször a piro cuccok közé tévedt. De ami a legfontosabb, a közönség igényei mérhetetlenül ki lettek szolgálva, hiszen a továbbiakban eljátszották a Slaying the Dreamer-t és a Dead Boy's Poem-et is, de természetesen a csodálatos Sleeping Sun sem maradt el. A visszatérés előtti utolsó szám pedig nem is lehetett volna más mint az új lemez vezető dala, a rendkívül dallamos Nemo. Az ezt követő levonulást természetesen senki nem vette komolyan, a lelkes taps alatt átöltözött Tarja vezetésével a Nightwish ismét visszafoglalta helyét, és nekiláttak számomra az est csúcspontját jelentő Ghost Love Score-nak. A dal különös hangulatát kitűnően átadták, pedig rövidesen a színpadot is nehéz volt megtalálni, hiszen milliónyi papírfecni szállt a teremben, hóesést szimbolizálva. Ennél természetesen több járt a hálás közönségnek, így a csapat a kőkemény Wish I Had An Angel-el búcsúzott Magyarországtól.
Teljesítményük bőven meghaladta várakozásaimat, kiváló műsor, tökéletes látvány, hibátlan előadásmód. Tíz pont, ja ez nem az...


A koncerten készült további fényképek a fotóalbumban találhatóak.

Avenger