
|
Altered Aeon - Ébresztő!
[2005-03-08] - Perkele
Amikor egy ismeretlen banda lemezét kapja készhez az ember, legjobb, ha minden háttér információ nélkül kezdi el hallgatni, mentesen minden előítélettől, legyen az negatív vagy pozitív. Így tettem a Svédországból érkezett Altered Aeon bemutatkozó lemezével is, ami nem kis meglepetést okozott. Mint kiderült a technikás power/thrash bandát egy volt Theory In Practice tag alapította, ami már önmagában sok mindenre magyarázatot adott. Ráadásul Henrik Olhsson mellett a többiek is mind ismert zenészek, így első albumuk színvonala már nem szorult magyarázatra. A Dispiritism megtisztelő besorolást kapott cd-gyűjteményemben, én pedig számos kérdéssel felszerelkezve kezdtem Henrik-et faggatni.
- Először is hadd gratuláljak az albumotokhoz, lenyűgöző! Ahogy olvastam az interneten, szinte mindenhol pozitív visszhangot kapott. Hogy éltétek meg?
- Köszönöm! Jól esik hallani, hogy jobbnak tartasz minket a sok többi bandánál. Mi is úgy gondoltuk, hogy sikerült eredetit alkotnunk és ha ezt egy kívülálló mondja, az nagyon jól esik. Nem is gondolkodtunk azon, hogy vajon az emberek mit mondanak majd, csak éreztük, hogy jó lett, hogy mások is szeretni fogják. De sose tudhatod előre hogy fognak reagálni rá, soha. Az első albumkritika, amit olvastunk negatívan szólt róla és ez akkor elég frusztrálóan hatott ránk, de azt leszámítva, eddig szinte mindenkinek tetszett.
- Milyen elképzelésből alapítottátok ezt a bandát? Úgy értem mindannyian zenéltetek és zenéltek jelenleg is más bandákban. Mi hiányzott?
- Igazából semmi. Egyszerűen csak azért kezdtük el, hogy kipróbáljunk néhány ötletet és meglássuk hova jutunk majd vele. A kezdetben még csak Kjell és én próbálgattuk azokat a dalokat, amiket én írtam, aztán magától alakult tovább a dolog. Fokozatosan haladtunk előre, egy kísérletezgetős duóból így lettünk lemezt készítő banda.
- Mennyiben más az Altered Aeon-ban játszani, mint a többi bandátokban?
- Személy szerint én most csak a Scar Symmetry-ben játszom még. E két banda stílusa pedig ég és föld egymáshoz képest. Az Altered Aeon egy technikás thrash banda, míg a Scar Symmetry egy középtempós dallamos death zenekar. A Scar Symmetry-ben a stílus sokkal behatároltabb, míg az Altered Aeon-ban őrültebb, virtuózabb játékra van szükség.
- 2002 decemberében a Theory In Practice névre hallgató bandád szünetet hirdetett. Lesz valaha folytatás?
- Nem nagyon valószínű.
- Mi a helyzet a black csapatoddal, a Mutant-tal?
- Khm.... Az a zenekar már évek óta halott és nincs is tervben, hogy feltámasszuk.
- Kjell és Te alapítottátok az Altered Aeon-t. Hogyan szerveztétek be a többieket?
- Niklas egy régi jó barátom, akivel kb. 7 éves korunk óta ismerjük egymást. Valójában ő már velem játszott a legelső bandámban is, az Adversary-ban. Ez 1990 körül volt, amikor még csak 15 évesek voltak. Utána klasszikus gitáron játszott évekig és időnként felbukkant mellettem egy-egy death metal projektben is, de azokkal sose jutottunk el a lemez felvételig. Ő volt a legelső, akit megkérdeztem akar-e hozzánk csatlakozni. Per szintén egy régi jó barátom, akit vagy 14 éves korom óta ismerek. Még 2003-ban rábeszéltem már, hogy néhány szólót ő játszon fel, de aztán teljes értékű tagként csatlakozott hozzánk. Anders-t a Theory In Practice-ből ismertem, egyértelműen ráesett a választásom, mikor az első basszerünk távozott.
- A promo tájékoztatása szerint technical-power-death metal csapat vagytok, de szerintem ez épp csak a felszín. Te magad hogyan írnád le az AA stílusát? Míg a lemezt hallgattam, nekem olyan bandák nevei ugrottak be, mint Nevermore, Testament, Theory In Practice, némi jazzes hatásokkal.
- Technikás thrasht játszunk, amire szinte minden stílus hatással volt, még a fúziós jazz is. Viszont a zenénk alapja akkor is a technikás thrash metal. A kiadók mindig kacifántos meghatározásokkal jönnek, arra nem is érdemes figyelni.
Megtisztelő, hogy a Nevermore-t és a Testament-et emlegeted velünk kapcsolatban, nekem kicsit nehéz objektívnek maradnom. Számomra ez szimplán csak Altered Aeon, ami nem hasonlít senkihez. A zene szerzésében a pillanatnyi ihletet követem, ami lehet egy érzés, vagy egy hirtelen támadt ötlet. Azt hiszem, hogy minden zene, amit valaha hallottam és tetszett, hatással volt az Altered Aeon muzsikájára. A thrash és death metal nyilvánvaló és természetesen a fúziós jazz is. A zenekarban mindenki szeret olyan bonyolult, tekervényes zenét játszani, amiben sok minden történik és én megpróbáltam valami ilyet alkotni. Azt hiszem a legjobban az inspirál engem, mint zeneszerzőt, hogy a többieknek tetszeni fog-e, hogy olyan anyag legyen, amit meg akarnak tanulni és el is akarnak játszani.
- Úgy tűnik tehát, hogy minden dalt Te írsz?
- Igen, szinten minden Altered Aeon dalt én írtam. Anders persze hozzá szól a basszus témákhoz és néhány riff, néhány rész is neki köszönhető. Per hozza a harmóniáit, szólóit és saját stílusában játsza az általam ért témákat. Kjell természetesen a vokál kialakításában vett részt, míg Niklas csak gyötri a gitárját és ezt szereti is... he-he.
- Mind tapasztalt zenészek vagytok, akiknek valószínűleg határozott elképzeléseik vannak arról, hogy milyen zenét játszatok. A Dispiritism-en hallható dalokat súrlódásmentesen sikerült összeállítani vagy voltak vitáitok?
- Általában nem volt gond, hihetetlenül simán vették a többiek a dalaimat. Az esetek 99%-ában szó nélkül elfogadták őket és ez nagyszerű, mert rengeteg munkát fektettem beléjük, mielőtt a többiek elé tártam volna őket. Szóval, ha azt mondták volna, hogy rosszak, akkor több órányi szívvel-lélekkel töltött munkámat dobhattam volna szemétkosárba... angolul értő olvasóinknak jegyezném meg, hogy itt némi szóviccbe bonyolódtunk a trash és thrash szavakkal
- A zenétek az agresszív, éles thrash metal és a tecnikásabb, prog zenék között egyensúlyoz. A végeredmény erőteljes és élettelteli, az ember azt se tudja, hogy headbangeljen vagy énekeljen veletek együtt. Hogy alakítod ki a dalokat?
- Köszi a szívmelengető szavakért! Minden dalt máshogyan alakítok, nincs egy kidolgozott sémám, amit követnék. Törekszem arra, hogy a lehető legkevesebb ismétléssel sikerüljön érdekes dalokat összeállítani, olyan váratlan apró részletekkel, amikre nem is számítanál. Azt akarom, hogy a hallgató állandóan készenlétben álljon és amikor már kezdené magát biztonságban érezni, akkor Bam!, valami újra történik. Nagyon szeretem a gyors, sűrű és a lassú, keményebb részek közötti dinamikát. Vagy a kaotikus részeket, amik aztán valami dallamosba váltanak át. Persze mindig vannak előre meghatározott részletek, amikre mint alapokra számíthat mindenki - úgy mondanám, ők a biztos oázisok a kompozíciók tengerében.
- Mégis milyen alapvető követelményeid vanak az AA dalokkal szemben?
- Eredeti riffek, szokatlan groove-ok, technikás vagy arcbamászó részek, formabontóak, dallamosak vagy tekerősek. Súlyosnak is kell lenniük, de tempó fontosabb.
- Mire fektetsz nagyobb hangsúlyt?
- Az eredetiségre, hogy olyat alkossak, amit előttem még senki. Emlékszem, hogy reagált Per, amikor a kezdetekben tanítottam neki az Altered Aeon riffjeit: "Ilyet még sose játszottam előzőleg!". És Per aztán játszott már minden ember ismerte zenét, a death metaltól a jazz-en át a popig, mindent. Ez eddig mégse látott soha olyan hangkombinációkat, mint amiket én mutattam neki.. he-he.
- A Dispiritism tartogat jó pár meglepő fordulatot, a felsorolást akár kezdhetnénk mindjárt a második dal pszichotikus részeivel. Amellett, hogy változatos a zene, mennyire kellenek még ilyen meglepetések bele? Vagy szerettetek volna még többet alkalmazni belőlük?
- Mert ezek még érdekesebbé teszik a zenét. Emlékezz csak a 'bam!' élményre. Erről beszélek. A mi bandánknak életeleme, hogy kipróbáljon ilyen új dolgokat. Azt nem mondom, hogy még több ilyen kellett volna az albumra, nem akartuk túllihegni, mert elvesztené a hatását. Amennyit ezen az albumon használtunk, azok pont jól szolgálnak.
- Kjell hangjától nagyon el voltam ragadtatva. A thrashes vokált épp olyan jól hozta, mint a tiszta részeket, néha a Borknagar-os Simen jutott eszembe róla. Tudom, hogy együtt alapítottátok a csapatot, de ismerve Theory In Practice-es múltadat, sose jutott eszedbe, hogy Te énekelj itt? - Nem! Amikor Kjell-t először láttam a másik bandájával, az Azotic Reign-nel fellépni, tulajdonképpen az ő hangja volt az egyetlen, ami megtetszett és ezért akartam egy thrashes bandát alapítani. Az ő hangja fontos része az Altered Aeon-nak. Nélküle lehet, hogy nem is thrash bandává formálódtunk volna. Amikor írtam, vagy amikor ma is írom a szövegeket, folyton a hangja jár az eszemben.
- A 11. és 12. szám nincs jelölve a borítón.
- Nincs rajta a promo-CD borítóján, mert volt néhány hiba a kiadónál... A 11. szám címe Cellular Disorganization, a 12. pedig egy feldolgozás, a Welcome Home King Diamondtól.
- A 11. szám egy instrunentális dal. Miért raktátok rá az albumra? Ez egy új zenei irányvonala az Altered Aeon-nak?
- A tizenegyes és a tizenkettes szám bónuszként lett tervezve a japán verzióhoz és semmi egyéb. De aztán rákerültek minden lemezre, magunk sem értjük hogyan történt. Kérdeztük a Black Lotus-t róla, de titokban tartották az okát. Nem tudom miért! Akárhogy is van, a 11-es számot Per írta és nem, ez nem egy új zenei irányvonala az Altered Aeon-nak. Ez csak egy érdekes kitérés és úgy gondolom, hogy tök jó lett.
- A dalszövegek és a zene úgy tűnik kéz a kézben sétálnak a Dispiritism-en. Mennyire fontosak számodra a szövegek?
- Az összes szöveget én írtam, egyedül a Patriots of Sin dal címének ötlete származott mástól. A szövegek nagyon is fontos szerepet játszanak a zenekar koncepciójában. A zene és a szöveg kéz a kézben vannak, ez egy nagyon korrekt állítás.
- A borítóra ránézve a rögtön a Donnie Darko című film nagy nyula jut az eszembe.
- Imádom azt a filmet! Eddig ugyan nem is gondoltam rá, hogy hasonlít rá, de most, hogy mondod még jobban tetszik!
- Nem tisztességes a kérdés, de milyen prioritása van az Altered Aeon-nak most nálad? Úgy értem a Scar Symmetry-nek szintén mostanában jelent meg a bemutatkozó lemeze.
- Nap mint nap foglalkozom az Altered Aeon-nal, szinte már olyan természetes velejárója az életemnek, mint a lélegzés. A Scar Symmetry első lemezének, a Symmetric In Design-nak hihetetlen a sikere, de mellette próbálom nyomni a Dispiritism-et is, amennyire csak lehet. Mind a két bandára próbálok egyformán figyelni, mert ezzel változatosabb a zenei életem.
- Volt már gondotok abból, hogy osszátok be az időtöket a bandák közt, amikben játszatok?
- Eddig még nem, bár most éppen elég hektikus minden, hiszen a Scar Symmetry-nek is most jelent meg nemrég az első lemeze és még tart a Dispiritism promóciója is. Reméljük a legjobbakat és majd meglátjuk mi lesz, ha igazán beindul a gépezet. Erről majd a legközelebbi interjúban többet mesélek!
- A zenélésen kívül milyen hobbid van még?
- Olvasás! Főleg okkult írásokat és olyan könyveket, amik szélesítik a látókört, amik eredeti ötleteket kínálnak, amik érdekesek.
- A szövegírás szempontjából mennyire inspirálnak a könyvek, amelyeket olvasol?
- Eléggé. Minden, amit olvastam és igazán tetszett, a részemmé vált, így nem igazán tudom, hogy hol kezdődik a könyv és én hol végződöm... Igazából a szívemből tudok írni, de az olvasással a gondolataimat jobban rendezni tudom. Úgy érzem, hogy általában rengeteg negatívummal bombáznak minket a saját életünkkel kapcsolatban, ami illúzióromboló és elcsüggeszti az embereket. Épp ezért szeretem, ha van saját alternatívám az életre.
- Mire gondolsz, amikor azt mondtad, hogy "rengeteg negatívummal bombáznak minket..." ?
- Nos, szerintem az emberek általában magukra úgy tekintenek, mint akik nem fontosak és ez az attitűd idegesíti őket. Emiatt úgy érzik, hogy nem érdemes dolgokat megvalósítani. Az egész mainstream média szomorú kilátással bombázza az embereket, és nemcsak a média. Ez egyfajta tudatalatti dolog, amely az embereket a minél kevesebb gondolkodásra szoktatja rá. Az emberek önzőkké válnak, mert bár haszontalannak érzik hasznos dolgok megcsinálását, az anyagi javakból viszont megpróbálnak minél többet összegyűjteni. Véleményem szerint ez a kiábrándultság mellékhatása. Ezek a hajlamok Benned és bennem is megvannak, de az az igazán fontos, hogy olyan véleményt alakítsunk ki, amely nem a "mainstream média" eredménye, hisz utóbbi csak azt szeretné elérni, hogy vásároljunk és emiatt az embereknek csak ezt az oldalát erősítik, a többit nem erőltetik.
- Mindenkinek megvan a joga, hogy válasszon, hogy más megoldásokat keressen. Akkor miért nem csinálják ezt?
- Ez egy trükkös kérdés, nem? Úgy gondolom, hogy az emberek az életük során számos eltérő szakaszt élnek át és bizonyos pontokon megszerzik ezeket az alapvető dolgokat és készek arra, hogy magukévá tegyék azokat.
- Melyek a saját alternatív útjaid?
- Az én alternatívám például az, hogy igen komolyan hiszek olyan rendszerekben, amelyekről nem is bizonyítható, hogy léteznek, de mégis úgy tűnik, hogy működnek amikor használni akarjuk őket és 100%-osan megbízhatunk bennük. Például az, hogy a gondolataid a képzelet és az ábrázondás révén képesek kialakítani a jövőt. Ez a koncentrált gondolat, amely visszhangzik és a fizikai világban manifesztálódik. Ezt a példát használják az atléták és az üzletemberek is, azaz sok mainstream területen elfogadottak, az emberek mégsem emlegetik őket, mert félnek, hogy kinevetik őket. Véleményem szerint az emberek önmagukért beszélnek. Én 100%-ig hiszek ebben. Mindez arról szól, hogy vállalod-e a felelősséget azért, hogy milyen az életed és ha nem érzed azt kényelmesnek, akkor hajlandó vagy változtatni rajta, hogy olyan legyen, amilyent magadnak szeretnél.
- Ez nemcsak erős akarat, elhatározás és odaadás kérdése?
- Ezek pontosan ebből a hitből fakadnak. Ez a manifesztációs folyamat része, de nem a forrása. Mindössze csak annyit akarok mondani, hogy az jó dolog ha nem olyan dolgokra alapozunk, mint az "egybeesés", a "szerencse", a "csak ilyen vagy olyan". Ha mindennek értelmes adsz és türelmesen tudsz maradni, akkor az életed boldogabbá fog válni, mintha egy csüggesztő attitűdöt tennél magadévá. Ellenben amikor a világban körbenézek, minden a kiábrándító és csüggesztő attitűdről szól. "Ez nemcsak ...." és hasonlók. Úgy értem, hogy sokak számára az élet értelme mások hibáztatása. Ez az amit úgy hívok, hogy a "megoldásokra koncentrálás helyett a problémák meglovagolása"
- Láttad a Mátrixot?
- Igen, láttam a filmet.
- És mit gondolsz, hányan választanák az ébredést a képzeletbeli "boldog" világgal szemben?
- Hát igen, az "ébredés" eléggé borzalmas abban a filmben hehe. Ki akarna arra ébredni? :)
- Igazad van, de a szó szoros értelmében a mai kommerciális világban rengeteg ember "alszik"...
- Az biztos. Nem is érdekel ameddig ez nem válik számukra problémává. Mert a gond ott kezdődik, amikor úgy gondolják, hogy ez az egyetlen út. Véleményem szerint mindenki alszik. Nem tudunk sokat megfogni ezekben az emberi agyakban, ezért egy olyan illúziót kell kiépítenünk, amelyben úgy érezzük, hogy van némi kontrollunk a dolgok felett. Lehet, hogy nincs igazam, csak megosztom az illúziómat :)
- Tehát mindannyian jelentéktelenek vagyunk?
- Nem, inkább mindannyian nagyon is jelentékenyek, fontosak vagyunk. Mindannyiunk a teremtés kis szikrája, ami annyit tesz, hogy mindannyian istenek vagyunk, akik a saját sorsunkat alakítjuk. Úgy értem, ha gondot viselsz az életedre, a sorsodra, akkor azzá válhatnál, amivé igazán akarsz - és ha mindenki így tenne, akkor a világ megváltozna. Minden tett hatása tovább tart és messzebbre hat ki, mint gondolnánk. Ez van a zenével is. Készítesz egy albumot és nem is gondolsz arra, hogy talán hatással lesz az emberekre, akár olyanokra is, akik - hozzád képest - a világ egy távoli pontján élnek.
- Gondolod, hogy az emberiség elég érett lesz arra, hogy valaha így cselekedjen?
- Az emberek boldogok akarnak lenni és megérteni, hogy tulajdonképpen ez az egyetlen dolog, amire szükségük van. Szerintem nem kell nagyon érettebbnek lennünk ennél már. Azt viszont már észrevettem, hogy egész életünkben gyerekek maradunk, sose 'növünk fel' igazán, ami önmagában is egy rossz meghatározás. Hiszen az élet szerepekről szól. Amikor gyerekek vagyunk akkor akarunk állandóan felnőni és ahogy öregszünk ez rögeszmeként követ. Néhány embernek ez szorongást okoz és úgy érzik sosem nőnek fel.
- De szerintem a nyugati civilizációkban élő emberek többsége még mindig csak egy kényelmes életet akar, anélkül, hogy igazán gondolnának a jövőre.
- Igen, végül is senki sem akar kevésbé kényelmesen élni és hiába is látod a TV-ben, hogy mi megy a világ másik felén, nem tudod a helyükbe képzelni magad. Igen, ez a nyugati életforma. Az állati énünk mondja, hogy szerezzünk meg magunknak minél többet és ne osztozkodjunk rajta másokkal. Vannak olyanok, akik csak abban hisznek, amit látnak. Nos, ha ők körülnéznek a világban és úgy érzik, hogy minden értelmetlen, meg akarnak szerezni maguknak mindent, anélkül, hogy másokkal megosszák. Mert ha csak a materiális világban hiszel, akkor csak az állati részed létezik igazán.
- A Behind the lodge door című dal miről szól? Misztikus hangulata van.
- Az a dal a szabadkőművesekről szól. Túl sokáig tartana elmesélni a történetüket, de régóta léteznek és eredetileg olyan kőművesek voltak, akik a Föld energiavonalára építettek például templomokat. Alapjában véve ugyanezekre a dolgokra alapul a Feng Shui is. Hogy az energia szabadon áramolhasson és a legjobb környezetben tarthassák a szertartásokat vagy élhessék a mindennapi életet. Később csak egy rakás dekadens gazdag ember lett a tagjuk, akik érdeklődtek az okkultizmus iránt. Rengeteg konspirációs elméletet dolgoztak már ki velük kapcsolatban. Az egyetemeken sokan lesznek tagjai szabadkőműves páholyoknak. A dal egy ilyen beavatásról szól.
- A 'The resonance of Form in Transition' dalcímmel mire gondoltál igazán?
- He he, rejtélyesnek hangzik, mi? Már beszéltünk arról, hogy hiszek abban, hogy a gondolatok tettekké válhatnak. Az átmenetben lévő alak egy épp változó egyén és ennek a változásnak a kihatásai csodálatosak. Nem tudom mennyire érthető, amit mondok... Ez a dalszöveg egy olyan emberről szól, aki megszabadul a borúlátó, csüggedt hozzáállástól és befogad egy újat, ami jobban megfelel a céljainak.
- Mielőtt elkezdtünk beszélgetni, úgy éreztem, hogy a Desensitizer inkább science-fiction alapú dal, de ez a megközelítés most valahogy értelmét vesztette.
- Nos, az valóban kicsit sci-fi alapú. Kjell adta hozzá az ötletet. Nem jártál messze az igazságtól.
- Kik a bűn hazafiai?
- A Patriots of Sin úgymond a gonosz fő karaktereiről szól, olyan emberekről, akik kilógnak a sorból. Múltbeli és jelenkori boszorkányokról, olyan emberekről, akik megszenvedték, hogy mások, akiket kivégeztek, megkínoztak.
- Mint Jézus...
- He he, na igen, de ő nem elég király ahhoz, hogy szerepeljen a szövegeinkben.
- A Patriots of sin-hez kapcsolódik a Carpe Noctem?
- Miben látod a kapcsolatot a két dal között?
- Mint mondtad, a Patriots of Sin olyan emberekről szól, akik valamiért nem illenek bele a 'normál' társadalomba, vagyis őket sok olyan beidegződés nem köti, nem bénítja meg, mint azokat, akik részei ennek a hagyományos társadalomnak.
- Tényleg van ilyen kapcsolat a két dal között, de nem tudatosan alakítottam őket ilyenre. A Carpe Noctem valójában rólam szól, egy késő éjjeli, furcsa lelkiállapotomban. Egy személyes élményemet fogalmaztam meg benne.
- Mesélném még erről?
- Nem tudom, tudok-e, hiszen egy lelkiállapotot próbáltam meg visszaadni. Nem is emlékszem már rá igazán. Kimerült voltam és próbáltam kikapcsolódni ahogy telt az idő. Az éjszakák csendesek és ezt szeretem bennük. Teljesen más érzéseid vannak, mint nappal, úgy érzed ilyenkor bármi megtörténhet. Nappal például a szellemek egy nagyon távoli dolognak tűnnek, de éjjel már nem ilyen szkeptikusan állsz hozzá. Éjjel máshogy viszonyulsz saját szokatlan gondolataidhoz is. Éjjel mindenki kicsit szokatlanul érzi magát. Még azok is, akik egyébként 'nem hisznek semmiben', ugyanúgy, ahogy a hívők sem tudnak mindig hinni. Hiszen a világ nem csak fekete és fehérből áll.
- Egyébként hogy írod a dalokat? Hirtelen megszáll az ihlet, vagy tudatosan fogsz hozzá?
- Általában ahogy jön egy ötlet leírom, vagy ha épp nincs rá lehetőségem próbálom megjegyezni.
- Az Oath to Endure szövegét olvasva felmerül a kérdés, hiszel a lélekvándorlásban?
- Hm... nyitott vagyok rá. Ez a dal arról szól, hogy egy lélek egy halandó testben ébred. Tudod, inkább egy olyan lélek legyek, akinek van teste, mint egy test, aminek van lelke. Nem akarok nagy igazságokat mondani, de az, hogy a lélek túllép a halálon minden szövegünkben jelen van. Ez egy olyan teória számomra, amiből állandóan dolgozom, mert sokkal inspirálóbb így gondolkodni, mint abban hinni, hogy csak egy adag hús vagyunk, 80 évnyi lehetőséggel, ami aztán semmivé foszlik. Nem lehetsz biztos semmiben, szóval miért is ne válasszak egy minél ösztönzőbben ható 'igazságot'. Hiszen nincsen semmire bizonyíték, bármiről hiheted, hogy van, ha nagyon akarod. 100%-ig nem lehetsz biztos semmiben. Lehet, hogy egy pillanatig úgy érzed, de a vélemények is változnak... rengeteget. Kis sejtek vagyunk csak, akik belekapaszkodnak valamilyen ötletbe és aztán eggyé válnak vele. Majd utána mindenkivel vitába szállunk, aki valami másba kapaszkodik.
- A Lights Creates Shadows dalban különösen a 'within the reason .... in nothing at all' rész tetszett.
- Igen, az a tetőpontja, ahogy az egész szöveg lényege megfogalmazódik. Rengeteg szó van abban a dalban, tipikusan olyan nóta, amitől az énekesek falramásznak.
- Agresszívebbnek érződik a többinél.
- Igen, egy adag lenézés van benne. Olyan emberek iránt, akik azt hiszik, hogy az ő igazuk az egyetlen és megdönthetetlen.
- Mit gondolsz azokról, akik öngyilkosságot követnek el?
- Megértem miért csinálják, de meg kellene próbálniuk elkerülni. Szerintem ez nem a megfelelő módja annak, hogy véget érjen az élet, ez inkább megzavarja a dolgok menetét. De mint mondtam, teljesen megértem, amikor valaki úgy érzi, hogy nem bírja tovább.
- Te valaha éreztél már így?
- Nem. Soha nem gondoltam arra, hogy megöljem magam, de el tudok képzelni olyan helyzetet, amiben úgy érezném, hogy elég volt ebből az életből.
- Ezt érezni a 'Transcendence Duology' dalban.
- Igen, az valóban egy öngyilkosságot elkövető személyről szól.
- Van még valami, amit el szeretnél mondani a Dispiritism szövegeiről?
- Nem, hacsak Neked nincs még kérdésed.
- Fogtok turnézni az Altered Aeon-nal?
- Még nincsenek konkrét tervek, de ha lenne rá lehetőség, nagyon szívesen turnéznánk.
- Ezt leszámítva milyen terveitek vannak 2005-re?
- Szeretnénk elkezdeni koncertezni, mert erre még nem volt lehetőségünk. Új dalokat is ígérhetek és remélhetőleg az év vége felé nekilátunk a második Altered Aeon lemez felvételének.
- Tipikus kérdés... milyen lemezeket hallgattál mostanában?
- Necrophagist - "Epitaph", Johnny Cash - "various songs", Altered Aeon - "Dispritism", Scar Symmetry - "Symmetric in Design", Kiss - összes, Morbid Angel - "Entangled in Chaos" ... most hirtelen ezek jutottak eszembe.
- Köszi az interjút, remélem hamarosan találkozunk Magyarországon!
- Köszi neked is! Üdvözletem mindazoknak, akik elolvasták ezt. Sziasztok!
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|