Leukémia - Újra a törésvonalon
[2005-03-14] - Hajas

A legtöbben már biztos tudják, hogy a '90-es évek magyar undergroundját nem kis mértékben meghatározó Leukémia nemsokára egy speciális bulit fog adni a Kultiplexben. Ennek kapcsán kerestem meg a minden túlzás nélkül legendás csapat bőgősét, Jancsics Dávidot.

A legnyilvánvalóbb kérdés az az, hogy miért lett vége a Very Bad Thingsnek, illetve hogy hogy jött, hogy újra legyen Leukémia?

A kérdés első felére nagyon nehéz válaszolni. Egyrészt biztos az is benne volt, hogy nem alakult ki egy stabil rajongótáborunk. Elég szar éveken keresztül 30-40 embernek játszani, előbb-utóbb elhagyja az embert a hite. Persze lehet, hogy mi is hibásak vagyunk, mert nem koncerteztünk eleget, meg nem jelent meg nagylemez, satöbbi. Másrészt a dobosunk, Szabó Laci nagyon szerette volna, ha egy igazi "működő" zenekarrá válunk, folyamatos bulik, turnék, satöbbi. Nekem és Lacikának akkor erre nem volt energiánk, időnk. Ezért aztán Laci bedobta a törülközőt, és átment olyan zenekarokba, ahol kielégítheti ezirányú igényeit.
Leukémia ügyben szintén több dolog kellett, hogy összejöjjön a dolog. Elterjedt, hogy újra összeállunk, és mindenki ezzel jött, engem is elkezdett birizgáni a gondolat, úgyhogy ez egy önmagát beteljesítő jóslattá vált. Az is szimpatikus volt, hogy Soós Balázs (BPRNR) minden szervezési dolgot átvállalt, nekünk csak a zenére kell koncentrálnunk. Lacikával már nagyon színpadhiányunk volt, és jól is esik egy kicsit zúzni a Verybad-es lazulás után. Végül egy kis puhítás után Guppi is ráizgult a dologra. Nagyon várjuk már a koncertet. Minden próbán arról beszélünk, hogy milyen régi haverok fognak eljönni, akikkel már kábé tíz éve nem találkoztunk. Szerintem nagy találkozások lesznek ezen a bulin.

Ez a 'kémia dolog csak egy bulira szól, vagy lesz lemez is?

Ezt még nem tudjuk. Attól is függ, hogy milyen lesz a fogadtatás. Ha újra úgy érezzük, hogy felrobban alattunk a színpad, és az embereknek is tetszik, akkor mindent bele... Én nagyon csinálnék már új számokat, de egyelőre örülünk, ha a régi formába hozzuk magunkat, és az akkori dalokat tökéletesen elnyomjuk. Nem is olyan könnyű eljátszani őket. Úgyhogy jelenleg a koncertre készülünk ezerrel, és nincs időnk nótákat írni. Azért van rá esély, hogy az ősszel megjelenik egy 2-3 számos új cucc.

A promóciós leveletek szerint hivatalosan sose oszlott fel a Leukémia. Igaz-e ez, illetve pontosan miért lett jegelve '97-ben a csapat?

Egyszerűen elfáradtunk. Tényleg nem beszéltük meg, hogy akkor most vége, csak egyszerűen elkezdtünk más dolgokkal foglalkozni. Nagyon sokáig azt hittük, hogy egyszer majd a zenélésből fogunk megélni. Amikor rájöttünk, hogy ez illúzió, mindenki megpróbált találni valami más, biztosabb pontot az életében, valami "civil" hivatást, családot, satöbbi. Ezért nem tudtuk már a VBT-t sem úgy csinálni, hogy na, akkor most menjünk el három hétre egy német turnéra.
Fiatalabb olvasóinkat talán meglepheti, hogy annak idején a Neurosis-szal és a Carcas-szal is játszottatok. Hogy emlékszel vissza ezekre, illetve hogy érezted magadat ezeken a bulikon?

A Neurosis-szal a turnénk egy állomásán játszottunk '93-ban, asszem Liege-ben. Fantasztikus volt, ők akkor kezdtek befutni az Enemy of the Sun lemezzel, de még viszonylag "kis" zenekar voltak. Olyan bulit nyomtak, hogy leesett az állunk, hogy ilyen zenét is lehet csinálni. Ráadásul nagyon közvetlen srácok, reggelig ment a piálás velük. A Carcass-os dolognál még én is csak néző voltam, mert az úgy '89-90 környékén lehetett, és akkor még nem voltam benne a 'kémiában.

Szerinted miért van az, hogy csak egy fanatikus, de nem túl széles réteg rajongott értetek?

Ezen ma már egyáltalán nem csodálkozom, mivel a Leukémia nem egy könnyen emészthető zene. A rajongóink valójában nem egy szűk körből kerültek ki. Fiatal HC arcok éppúgy szerettek minket, mint idősebb jazz fanatikusok, vagy metalosok, satöbbi. Például apám az egyik nagy rajongónk.

Rólatok az a hír járta, hogy a próbateremben mindig előkerült a vízipipa. Ugye volt szerepe az anyagnak abban, hogy ilyen zene és szövegek jöttek belőletek?


Szerintem nem voltunk elvetemültebbek, mint bárki más, aki huszonegynéhány éves. Én egy kicsit erőltetettnek érzem ennek a két dolognak az összekapcsolását. Koncertek előtt például soha sem szívtunk, és soha nem hittem abban, hogy a fű olyan pluszt ad az embernek, ami egyébként nem jönne ki belőle. Piálni sokkal jobban szerettünk.

Ha nem túl intim kérdés: mostanában szoktatok még szívni?


Én már évek óta nem futottam bele ilyesmibe, és ahogy tudom, a többiek sem. Egyszerűen felnőttünk, de ezzel szerintem nincs semmi gáz, nem jelenti azt, hogy bármi problémám lenne azzal, aki szív, csak nem érdekel a dolog.

Nem tudom, figyeled-e a mai hardcore és metal színteret, de érdekelne, hogy a mai bandák közül miket hallgatsz, illetve hogy vélekedsz a mostani metalcore hullámról?


Már nem ásom bele magam olyan mélyen a HC/metal zenékbe, mint régen. Néhány éve lázba hozott a Refused, mert szerintem forradalmi dolgokat csináltak. Azért a The Dillinger Escape Plan (és persze a Slayer!!! ) is fel tud tüzelni, de sokkal kevesebb durva zenét hallgatok, koncertekre is ritkábban szoktam lemenni. A mostani metalcore hullámról nem sokat mondhatok.
Akkor is újra aktivizáltátok volna magatokat, ha nem kerülnek újra fókuszba a durvább zenék?

Persze. Miért, fókuszba kerültek?

Abban egyetérthetünk, hogy több zenekarra is óriási hatással voltatok. Sokan találnak meg ezzel? A kérdés másik fele, hogy szerinted mennyire volt fontos banda a Leukémia?

Igen, tényleg sokan jönnek azzal, hogy nagy hatással voltunk rájuk. Ennek nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy sokan nyitottak a nem teljesen szokványos zenei megoldásokra.
A második kérdésre két válaszom is van.
1. A Leukémia számomra nagyon fontos banda, mert fantasztikus élmények/évek kapcsolódnak hozzá, az életem egy nagy szeletét jelenti.
2. Talán a hazai rock szempontjából is fontos volt, mert érdekes és előremutató dolgokat csináltunk, de ezt nem tudom pontosan megítélni.

Mit várhatunk ettől az újjáalakuló bulitól?

Azt, hogy mindent beleadunk. Szeretnénk, ha egy olyan 'kémiát látnának az emberek, mint amilyet 93 és 97 között láttak, és akik akkor nem voltak ott, azok remélem el fognak csodálkozni.

Ami nálunk kihagyhatatlan: mondj kérlek egy zenekari sztorit!

Egy Lacikára jellemző sztori: Kábé 95-ben egy teljesen lezsírozott kéthetes lengyel turnéra mentünk volna a Trottel zenekarral. Épp pakolunk be reggel a buszba, amikor megjön Lacika és mondja, hogy akkor vette észre, hogy két hónapja lejárt az útlevele, úgyhogy elbuktuk az egész turnét.

Hajas


Zenekari weboldal: leukemiaband.hu

A fenti fotókat Szecsanov Martin követte el.