
|
Madball, Sworn Enemy - 2005. november 4., Budapest, A38
[2005-11-08] - Hajas
A Sworn Enemy-től csak pár nótát ismertem korábban, de azok alapján egyértelműen érdekelt a bulijuk. Ennek ellenére sikerült lekésnem első számaikat. Programjuk nagy részét szerencsére sikerült látnom, és azt kell mondanom, hogy hangzásuk folyamatosan javult -akárcsak a Madballnak-, és hozták az elvárt szintet, azaz egy durva, nyers metalcore banda koptatta szegény A38 sokat tapasztalt deszkáit. Összességében meggyőző volt produkciójuk - különösen az tetszett, amikor lassabb, de irgalmatlan húzós témákkal gyalultak. Meglepne, ha lett volna olyan ember a hajón, aki ne a Madballt várta volna a legjobban. Tavaly egyszerűen gyilkoltak a srácok, és már az intronál sejteni lehetett, hogy most is mocskosul oda fogja tenni magát a három hős - igen, három, ugyanis az öreg Hoya nem jött el a turnéra, mégpedig kéztörése miatt. Remélem, nem ad ki körözést ellenem a hardcore rendőrség, de a kisegítő bőgős nekem sokkal szimpatikusabb volt nála.
Az Adapt and Overcome-mal nyitó banda kereken egy órát játszott, ami szerintem épp tökéletes hossz egy ilyen húzós, beindulós zenénél. Így is hallhattuk többek közt a groove-okban nehezen verhető For My Enemies-t, de volt Behind These Walls ugyanúgy, mint Hardcore Pride - ez utóbbit kétszer is eltolták. A Down by Law is mocskosul rendben volt, de a címadó nóták szintén: Legacy, Hold it Down, Look my Way. A legnagyobb örjöngés, persze a záró Pride (Times Are Changing)-re volt - lelki szemeimmel meg is jelent előttem a nóta erősen gettó-ízű videoja. Aki ismeri a clipet, biztos tudja, mire gondolok.
A tavalyi Agnostic Front bulival ellentétben az izmosan, de még pont kényelmes mennyiségben összezsúfolódott közönség meglepően normális arcokból állt. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy a karbatett kézzel ácsorgás ment - csak úgy hemszegtek a szörfözők a világot jelentő deszkákon: volt köztük, aki etiópnál is durvább, meztelen felsőtestével riogatta a jobb sorsra érdemes publikumot. Az egyik legszebb jelenet egyébként az volt, amikor -saccra megszámoltam- kábé 20 rajongó volt egyszerre a színpadon - tisztára, mint egy '90-es évekbeli Biohazard bulin.
A jó öreg Freddy se hazudott, amikor azt mondta, hogy ez a kedvenc városa egész Európában. A turnét ugyanis direkt úgy szervezték, hogy Budapest erre a napra essen - ekkor ünnepelte ugyanis 30. szülinapját Táfgáj Frédi.
Újabb óriási koncerttel lehettünk gazdagabbak, egy nem túl bonyolult, de annál ütősebb zenét játszó, roppant szimpatikus csapatnak köszönhetően.
Hajas
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|