Insane - Tour of Fools, avagy a bolondok turnéja (turnénapló II/1.)
[2005-12-05] - heavymetal.hu

Az Insane nemrég egy elég alapos turnét csinált Európában. Felkértük hát a csapat két fő stricijét, Érsit és Oszit, hogy írjanak róla naplót, megspékelve néhány ott készült képpel. Beszámolójuk hossza és a fotók száma miatt viszont két részletben közölnénk ezt le.


Előzmények

A turné szervezése, már az indulás előtt vagy fél évvel elkezdődött. Elég nehéz általában egy ilyen koncertsorozatot összehozni úgy, hogy a zenekar gyakorlatilag először megy hosszabb útra. Rengeteg mindenre kell odafigyelni, és az időpontok egyeztetése a legnehezebb a külföldi promóterekkel.
Mindenesetre eléggé zökkenőmentesen zajlottak a dolgok kábé az indulás előtti pár hétig, amikor ugyanis cserélődött pár buli, egy csomó mindent kellett intéznünk, rengeteget kellett próbálnunk és ezt picit az is nehezítette (pozitív értelemben), hogy mellette egy csomó vendéggel készültünk a turnét megelőző pesti lemezbemutatónkra. Így végül hullafáradtan indultunk útnak, de ez ugyebár ki a fenét érdekel egy ilyen túra előtt...
A csapat: Oszi, Érsi, Lacika, Norman, Mapett és Zoli, aki nagyon jó barátunk, és itt a turnén még a pólóinkat is árulta, meg vezetett nagyon sokat.


1. nap: Október 21., Wels (Ausztria)

Természetesen 2 órás késéssel indult a turné, és az első napra 450 km várt ránk, ami ugyan soknak tűnhet, de elég hamar eltelt, jó hangulatban. Így este 6 helyett 8-ra sikerült megérkeznünk. Már egy hete kiterveltük, hogy ha végre elindul a turné, akkor amikor majd megérkezünk, leülünk, és közösen kibontjuk a turné első söreit. Ez meg is történt, de persze követte is jó pár másik! :)
Előttünk két osztrák banda játszott, aztán jöttünk mi, meg még egy osztrák csapat. A klub leginkább a régi Süssfelnapra emlékeztetett, és szerencsére rendes, nagy öltöző is volt, temérdek sörrel és kajával.
A koncert maga jól sikerült, eladtunk pár pólót/cd-t is. Még előtte kaptunk az egyik pincértől egy tequila-kört, buli után meg jöttek a vodkák... Olyan hajnali három körül hagytuk el a klubot, természetesen egy rövid, bár kiadós szunya reményében, így Svájc előtt, ugye. No igen, de persze nem így lett... Mikor elindultunk, már hallottuk, hogy valami zörög a busz alja felől. Nem hittük, hogy bármi gond lehet, úgyhogy mentünk tovább, de a zörgés csak erősödött. Megálltunk a biztonság kedvéért, a busz alá néztünk, és boldogan konstatáltuk, hogy bizony leesett a kipufogónk. Ó igen! Mindez persze úgy, hogy előtte azért a biztonság kedvéért elcsesztünk negyvenezer forintot egy teljes átvizsgálásra a hivatalos szervizben. Ennyit a szakemberekről! Hálás köszike!
Szerencsére azonban velünk volt az egyik fellépő zenekar gitárosa és barátnője, akik autóklub tagok, és nagyon segítőkészek voltak, úgyhogy egyből intézkedtek is! Fél óra múlva kijött az autóklub, megnézték a busz alját, és elvontattak a legközelebbi szervizbe - amit ugye zárva találtunk, mivel az éjszaka közepe volt. Két és fél órát kellett még várnunk, mire kinyitott. Érsi és Zoli az autóban maradt, próbáltak valamicskét aludni, a többiek meg átmentek a legközelebbi éjjelnappali benzinkúthoz, a kávézórészbe beülni, és literszám önteni a kávét magukba. Volt is ám asztalra borulás...
Aztán a szerelő reggel nyolckor nagy nehezen végre kinyitott. Először azzal jöttek, hogy új alkatrész kell, ami 400 euró. Kissé szívrohamot kaptunk. Aztán mondták, máshogy is meg lehet oldani, ami kijön 70 euróból. Ez már jóval barátságosabb volt. Miután kész lett, izgalommal, éberen, kipeckelt szemhéjakkal megindultunk Svájc irányába.


2. nap: október 22., Uster (Svájc)

Az út alatt semmi extra nem történt, azon kívül, hogy mindenki próbált aludni, ami elég nehezen ment, mivel még ülni is alig bírtunk a helyhiány miatt. Maga az utazás amúgy nem olyan vészes, ha hozzászoksz, mindig csak az utolsó ötven kilométer a szopó, mert már ott lennél, hirtelen mindenkinek pisilni kell, megy a ficánkolás, satöbbi.
Amikor megérkeztünk Usterbe, nagyjából azonnal meg is találtuk a helyet. Kellemes, igényes volt, a kisebbik fajtából, sok ajtóval, ablakkal...:) A hangtechnikus srác nem állt éppenséggel a helyzet magaslatán, de Mapett hathatós segítségével egész jó soundot sikerült kicsikarni a hangcuccból. Kaptunk jó kis vegás kaját, ami ugyan néhányunknál hagyott némi kívánnivalót maga után (vannak ugyanis a zenekarban kifejezett disznózabáló egyedek is:)), de megfelelően tömte ki a pocakot. A szállásunk egy felújított légópince volt, jó rugós, kényelmes ágyakkal, ablak nélkül. Tökéletes! A svájciak egyébként nagyon törvénytisztelőnek tűntek, hiszen elsápadva nézték, ahogy nem a zebrán mentünk át, és szóltak is, hogy ezt itt nem szokás... Ismét találkoztunk egy magyar sráccal, mint már többször útjaink során, a világ minden táján, a lehető leglehetetlenebb helyeken. A skac egyébként a Dark Day Dungeon gityósa. Jóarc.
A koncert nagyon jól sikerült, főleg ahhoz viszonyítva, hogy elsőre a közönség eléggé kemény diónak bizonyult. Buli után azért még megitaloztunk, de a hullafáradtság hamar úrrá lett a testünkön, úgyhogy végül is az alvás mellett döntöttünk. Persze azért a helyi srácoknak megtanítottuk, hogy udvaroljanak Magyarországon a "dákóslukkoló" és "köcsögtöcskölő" (idézetek a Jay és NémaBob című filmből) szavak használatával! Mhhehehe!


3. nap: október 23., utazónap

Jóóó sokáig aludtunk a bunkerben, utána még egy gyors tisztálkodás, és indultunk tovább. Az egész nap utazással telt, de természetesen erre a napra is akadt némi balszerencse: Laci és Zoli kicsikét túl durván birkózott a hátsó ülésen, és sikerült letörni egy kapcsolót az ülés alatt. Ezután fél óráig baszakodtunk az autópálya szélén, hogy megjavítsuk. Hogy közben kicsit felvidítsuk magunkat, Érsi Freestyle-ozott kicsikét, mi meg roptuk rá az országút szélén. Jeah.
A német autópályán egy jó kétórás dugóba keveredvén, hogy felvidítsuk a körülöttünk szopó autósokat, az a frappáns ötletünk támadt (jobban mondva Mapettnak), hogy beapplikálta a keze helyére az ablakban levő kartonpapír csontvázkezet, ujjai közé helyezvén egy cigarettát, emígy bagózott, és integetett a mélyen tisztelt publikumnak. Volt, akinek tetszett, volt, aki full hülyének nézett minket, node azok meg kapják be, nem értik a viccet. Hehe. Szép lassan kikecmeregtünk a dugóból, és irány Hollandia! Már majdnem a határnál voltunk, amikor észleltük, hogy nem ártana tankolni. Csakhogy közel s távol sehol egy tankoló egység. Na nem baj, majd a túloldalon. No, ott sem volt. Összesen már több mint száz kilométert mentünk, mindenféle benzinkútszerű ojjektum feltűnése nélkül. Gratula. Úgyhogy szegény kis George-unk szépen lelassult, és meg is állt. (Amúgy pár órával azelőtt neveztük el a rendszáma alapján George-nak a kis drágát) Toltuk olyan két kilométeren keresztül, és felhívtuk a holland szervezősrácot, hogy ugyan segítsen mán. Ő meg nagyon készséges volt, kijött elénk kocsival, meg egy kanna benzinnel, miközben azért a bizti kedvéért Érsi és Laci is elmentek keresni egy kutat, hátha a következő száz kilométeren belül esetleg van valahol. Csodák csodájára végül ők is találtak. És egyszerre érkeztek vissza a szervezővel (továbbiakban Gerjan). Ez ám az összehangolt csapatmunka! George kapott is inni jó kis gázolajat, és boldogan elrobogott velünk a szállásra. Éjjel kettőkor már a szobában is voltunk. Gerjan amúgy hatalmas nagy fazon, a Tankcsapdának is szervezett már holland bulit! Azért a biztonság kedvéért becsavartunk az arcunkba néhány söröcskét, hogy aztán fergetegesen elökörködjünk, és a végkimerültségig, azaz reggel hatig vigyorogjunk félálomban.


4. nap: október 24., Groningen (Hollandia)

Délután egykor keltünk. Gerjan a szüleivel lakik egy gyönyörű nagy házikóban, és még jóleső finom reggelit is kaptunk, sőt élvezhettük a család társaságát. Olyan négy körül elindultunk Groningenbe. Ez volt az egyik legrövidebb utunk, mindössze 150 kilométer. Ezúttal nem is volt semmi gáz, oda is értünk, és miután négyszer körbejártuk a várost, meg is találtuk a helyet. Ismételten a régi Süsi jutott eszünkbe, nagyon fasza kis klub volt.
Pokoli mennyiségű cd volt felhalmozva a pult mögött, mindenféle stílusban. Felpakoltunk a hirtelenjében összerakott színpad elé, és elmentünk egy török étterembe kajálni. Persze azért Hollandia révén bepislantottunk egy café shopba is...
Elég sokáig egy teremtett lélek nem volt a klubban, és el is kezdtünk picit félni, hogy itt biza semmi jó nem lesz, főleg hogy ugye hétfő volt. De 11 körül elkezdtek ömleni a népek befelé, és lettünk olyan 80-100-an, ami a méretekhez képest majdhogynem teltháznak számított. Az előttünk játszó banda nagyon jó kis zenét tolt, főleg a dobos nyomta jól. Felfűtött talajra léptünk tehát, és borzasztó jó bulit sikerült összehozni. Még egy diszkós srácot is megneveltünk, hogy jobb a rock'n'roll!!! Utána jó sokan oda is jöttek gratulálni, és a cd-póló készletünk is rendesen megcsappant, hála az égnek.
Persze utána hajnal ötig ment a tivornya meg a füstölés... Végül persze a klubtulaj srácnál aludtunk.


5. nap: október 25., Berlin (Németország)

Kelés után ellátogattunk egy hangszerboltba dobbőrt venni (még Svájcban szakadt ki), de persze nem sikerült találni. George újból szívatott minket, ezúttal a fűtőrendszer krepált be, újabb boldogságos perceket okozva nekünk. Nyűgös srác ez a George... Nagy nehezen sikerült elindulni, persze fűtés nélkül. Kellemes volt, az biztos...
Berlinbe érkezve kicsit meglepődtünk a város méretein: 1 órát bolyongtunk, mire megtaláltuk a klubot, persze ekkor már 3 órás késésben voltunk. A hely egy foglaltház volt, pont nem messze a berlini fal régi helyétől. Ezt a bulit az utolsó pillanatban sikerült összehozni, de azért így is volt plakát meg szórólap. A szervezőlány iszonyú kedves volt, és nem csinált nagy ügyet a késésből, inkább mondta, hogy pihenjünk egy picit, együk meg a vacsoránkat (ami megint vega kaja volt, de nagyon jól elkészítve), majd utána pakoljunk be a klubba - ami hihetetlenül zorall volt, igazi dzsunga kőkemény punk hely. Aznap előttünk egy berlini csapat játszott, utánuk jöttünk mi, majd a spanyol Ictus (ők egyébként valami hihetetlenül elmebeteg zenét játszanak, érdemes kutakodni utánuk). A koncert előtt még találkoztunk egy magyar sráccal, aki a foglaltház melletti lakókocsiparkban lakott. Nagyon rendes volt, körbevitt minket a környéken, csocsóztunk egy csomót, sőt Érsivel még elmentek megnézni a berlini fal helyét is. Érsi ezek után már szakavatott idegenvezetőként mutatta meg a többieknek az általa már látott berlini falat, kábé reggel 4 óra magasságában, míg Oszi hullaként feküdt a hátsó ülésen.:) Ezután elindultunk Csehország felé, mert a dob már teljesen romokban volt, és azt terveztük, hogy Prágában veszünk majd rá bőrt.


6. nap: október 26., Hradec Kralove (Csehország)
A napot a prágai dugóban kezdtük, és megtapasztaltuk, hogy a csehek borzasztó rosszul vezetnek. Ez lett volna a legkisebb gond, azonban sehol sem találtunk rendes parkolóhelyet, így amíg mi várost néztünk, Zoli a buszban maradt, és megpróbálta kialudni az éjszakai vezetés okozta fáradalmakat, ami részben sikerült is, mivel 4-5 órát csavarogtunk, és még dobbőrt is sikerült venni!
Végre pontosan sikerült érkeznünk az aznapi koncert helyszínére, Hradec Kralove-ba, ahol egy nagyon kedves lány megmutatta, merre találjuk a klubot. A helyszín nagyon bíztatóan nézett ki: nagy színpad, jó hangosítás, fasza graffitik a falon. Kipakolásnál vettük észre, hogy hiányzik Norm gitárja... Kissé kivert mindenkit a víz, de felhívtuk a berlini srácokat, és megtalálták hála az égnek, semmi baja nem volt. Azért igen nagy kő esett le a szívekről, elhihetitek... A tulajdonos is fellépett a saját zenekarával, majd jött még egy csapat, végül mi. A koncert annyira jól sikerült, hogy a teremben lévő arcok teljesen megőrültek, és alig tudtunk lejönni a színpadról. Ami ezután következett, az volt talán a turné legkeményebb része: A tulaj személyesen mindenkihez odament gratulálni, majd rámutatott a pultra, hogy a vendégeim vagytok, és innentől kezdve fonalvesztés következett be, sorra jöttek a sörök, a whisky-kólák meg az egyéb italok, ezután már mindenki jól felmelegedve leroskadt, és elaludt pár óra múlva.


7. nap: október 27., Piekary Slaskie (Lengyelország)
Úgy 12 óra magasságában ébredtünk, és azt vettük észre, hogy a tulaj, a csapos meg még egy lány még mindig buliznak ugyanúgy, ahogy éjjel abbamaradt. Nem semmi! Azért mi ezúttal maradtunk a kávénál... Irány Lengyelország! Azt hittük, könnyű út áll előttünk, de nem éppen, mivel az út dimbes-dombos, szerpentines volt, alig tudtunk rajta menni. Kábé két és fél órát késtünk is, de szerencsére nem haragudtak meg ránk.
A klub ugyan picike, de nagyon jó volt a hangulata: mint egy földalatti labirintus, mindenütt asztalokkal, vagy pulttal. Itt kaptuk az eddigi legfinomabb vacsorát, amit a szervezősrác barátnője csinált. Valami iszonyatosan jó koncert jött ezután: végig benne voltunk a srácok arcában, izzott a hangulat, és a buli után a pólók is rendesen fogyadoztak. Egy pár söröcske, és egy speciális helyi ital elfogyasztása után irány a szállás. Ám ekkor jött a fekete leves, kéremszépen... A szervezősrác (Marek) egyik haverjánál aludtunk, aki kicsit furi fazon volt, de ezzel nem volt a világon semmi baj. Azzal sem, hogy kicsike helyen kellett aludni, mert ezt már megszoktuk. Viszont reggel 8-kor muszáj volt lépnünk, mert neki melózni kellett menni.


8. nap: október 28., Byton (Lengyelország)

Kénytelenek voltunk így mi is korán felkelni: irány a helyi Tesco, kaja, vásárlás, majd találkoztunk az egyik előző esti sráccal, Andyvel. Elhatároztuk, hogy mivel ennyi időnk van, elmegyünk Auschwitzbe. Nagyon kíváncsiak voltunk rá, mert a zenekarból eddig csak Érsi volt ott. Hát, hogy őszinte legyek, olyan sokkoló élmény volt mindünknek, hogy utána megszólalni is nehéz volt. Pokoli élmény egy-két helyszínre még belépni is, annak a tudatában, hogy mi volt anno a rendeltetésük. Erről nem is nagyon írnék többet. A kitérő után irány Byton, ahova Marek tudott még egy bulit csinálni nekünk.
A város főterének a kellős közepén volt a hely, ami állítólag minden pénteken rock klubként üzemelt, és ugye péntek lévén sok emberre is számítottak. Voltak is rendesen, hatalmas beindulás, óriási hangulat lett úrrá az embereken. Ami még durva, az az, hogy mi voltunk az első élő koncert a klub történetében! A baj csak annyi, hogy nem kalkuláltuk bele ezt a bulit, és egyből koncert után (éjfélkor) indulnunk kellett Dániába. Ez volt a legesleghosszabb út eddig, 1200 kilométer, ráadásul Berlinben is meg kellett állnunk ugye, hogy Norm gitárját felvegyük. Reggel hatra értünk oda, és hála az égnek a gitárt érintetlenül, hiánytalanul visszakaptuk. Igen, itt említeném meg azt a tényt, hogy mennyire különbözik bizonyos emberek mentalítása: talán most történt meg életünkben először, hogy amit elhagytunk, azt vissza is kaptuk, ráadásul sértetlen állapotban! Szóval óriási köszönet a berlini srácoknak, lányoknak és persze a spanyol zenekarnak, akik megtalálták a gitárt!


9. nap: október 29., Herning (Dánia)

Délután kettő körül már majdnem a városban voltunk, de annyira szép helyeket láttunk (például átmentünk egy hihetetlenül gyönyörű hídon, ami jobbfelé a tengerre nézett), hogy meg kellett állnunk néhányszor fotózni, kamerázni.
A városba érkezve ismét volt egy kevés bolyongás, de mikor megtaláltuk a klubot, alig hittünk a szemünknek. Valami hihetetlenül király hely! Bementünk, és láttuk, hogy egy csomó banda játszott már ott (pl.: Entombed, Hatesphere, Deep Insight, stb.). A szervező (egyben klubtulaj és hangtechnikus) ismételten egy nagyon szimpatikus csávó volt, és beszélni is szeretett.:) Ráadásul, végre fasza, hússal igencsak megrakott kaját kaptunk, valami lasagne-szerű cumót, de mintha csak hús hússal lett volna benne, meg sok sajt. Nyamm! Egyébként a hozzáállás hihetetlenül profi volt, nagyon jól is szólt minden, és végre a színpadon is mindent hallottunk. Az meg már a gyönyörök netovábbja volt, amikor megtudtuk, hogy le is tudunk zuhanyozni... Erről jut eszembe, amikor felmentünk a színpadra, mindenki kapott egy törölközőt a kezébe, hogy azt használja a koncerten - hihetetlen, de még erre is figyeltek!
Előttünk egy dán zenekar (Rageborne) játszott, akiknek ez volt az első koncertje, és talán ennek meg a tisztességes szórólapozásnak köszönhetően egész barátságos kis tömeg gyűlt össze. Az egyetlen gondunk az volt, hogy kis híján darabokra hullottunk a fáradtságtól.
A buli ennek ellenére hihetetlenül jóra sikerült: annyira tetszett a srácoknak, hogy majd' az összes XXI. Century lemezt megvették. Persze fogyott másból is rendesen. Kellő mennyiségű sört és üdítőt kaptunk, sőt még kakaót is! Szóval ez tényleg egy "minden szép és jó" koncert volt. Csak hát ugye a kimerültség... Mint a krumpliszsákok, úgy dőltünk bele ágyainkba, és már aludtunk is, mint a bunda. Ugyebár másnap megint várt a majd 1100 kilométeres út.