Stratovarius, Hammerfall, Shakra - 2005. december 1., Budapest, PeCsa
[2005-12-09] - Bobo

Örült a lelkem, amikor megtudtam, hogy egyazon este két remek csapatot is láthatok élőben. A Stratovarius-szal már találkoztam 2000-ben és 2003-ban, és nem túlzok, ha azt mondom, lenyűgözőek színpadon. A Hammerfall-t eddig csak hanghordozóról ismertem és bár belenéztem egy koncert DVD-be is, mégis meglepett a banda kisugárzása és ereje. És ha már a meglepetéseknél tartunk, ért még egy kellemes meglepetés az este. Ez pedig a Shakra, de ne szaladjunk ennyire előre.

December első napja, ami családi okból általában egy szomorú napja számomra az évnek, idén egy picit kevésbé volt keserű. Ezt a napot választotta ugyanis a Stratovarius és a Hammerfall, hogy ellátogasson hozzánk, magukkal hozva a Shakrát. Borzasztó lassan telt a nap, valahogy sehogy sem akart este hét óra lenni. Nem is igazán tudtam aznap a munkámra koncentrálni, és bár utálok egy órát várni a bejutásra egy koncert előtt, mégis rendszeresen korán indulok el, így most is maradt az ácsorgás. Most is a kapunyitás előtt háromnegyed órával csatlakoztam a PeCsa bejáratánál ácsorgó tekintélyes számú rockerhez. Ismét megbizonyosodhattam arról, persze ezt már húsz éve tudom, hogy a heavy metal nem rétegzene. Fiatal kamaszok érkeztek izgalomtól csillogó szemmel, szülők kísérték el srácaikat a bejáratig megígértetve velük, hogy vigyáznak egymásra, öreg motorosok, volt "csövik", sőt komplett családok voltak kíváncsiak a skandináv bandákra. A kapuk hétkor tárultak ki és az addigra triplájára duzzadt tömeg elkezdett beszállingózni a Petőfi Csarnokba. Itt jó szokás szerint, aki az első sorokból kívánta nézni a bulit, rögtön rohant a színpad elé, a többiek a ruhatárat és a büfét támadták. Én a termet vettem szemügyre elsőnek. Na itt jött a fentebb említett meglepetés-sorozat első fordulója. Én ugyanis nem tudtam, hogy három fellépő lesz. Mikor megláttam a próbahely méretűre berendezett színpadon kifeszített Shakira feliratot, csak reméltem, hogy nem, az egyébként kifejezetten mutatós kolumbiai énekesnő próbál majd hangulatot teremteni az estéhez. Persze, hogy nem ő, hanem a svájci Shakra, akit az előző turnéállomásokon tréfált meg a stáb egy "i" betüvel.

Fél nyolckor, mindenféle előzetes bevezetés nélkül, fél ház előtt rázendített a három kiadott lemezes Shakra. Mark Fox (vocals), Thom Blunier (guitar), Thomas Muster (guitar), Oli Linder (bass), és Roger Tanner (drums) igazi talp alá való hard rockot kezdtek el játszani. Fő hatás érezhetően az AC/DC, mégsem éreztem plágiumnak a dalokat, mindegyiknek saját íze volt. Jól bántak a srácok a hangszerekkel és az ének is remek volt. A keverésre sem lehet panasz, nagyot szóltak. Összesen fél órát játszottak, de ezalatt megtelt a nézőtér! Mindenki kíváncsi volt a bandára. Élmény volt, köszönjük Shakra!
A srácok elköszöntek, majd legördült a függöny. Ez már sejttette, hogy a színpadképpen valami változni fog, egyre jobban nőtt a feszültség a nézőtéren. Néhány perc után már skandálni kezdték a következő csapat nevét, és ha valaki nem vett műsorfüzetet, már az is tudta, hogy a Hammerfall következett.
www.shakra.ch

A svéd csapat berobbant a jeges tájat imitáló színpadra és óriási (mű)havazás közepette megkezdte műsorát. Itt már nem volt mese, ez HEAVY METAL nagybetűvel. Olyan, amilyen 20 éve is volt, amikor még nem volt true, death, thrash, black, glam, AOR, progressive, melodic, power és még ki tudja, hogy hányféle metal. Hát ez dübörgött az arcunkba egy órán keresztül. Sajnos a hangmérnököknek beletelt vagy húsz percbe, amíg kitisztázták a hangzást, addig pedig a körülöttem állók két versszak éneklése között egymásra néztek, és szomorúan csóválták a fejüket. Ez persze nem tudta elrontani az élményt, csak egy kicsit bosszantó volt, hogy a srácok fent a színpadon a maximumot adják, a hangosító kollégák pedig akkor kezdik "reszelni" a potmétereket. A végére azért sikerült hangzásban is utolérni a látványt, így engesztelve lett a hihetetlen nagy számú közönség. Nem csak a nagy terem volt zsúfolásig tele, de a büféig álltak az emberek! A Joacim Cans (ének), Oscar Dronjak (gitár), Stefan Elmgren (gitár), Magnus Rosen (basszus) és Anders Johannson (dobok) alkotta banda lehengerelte a nézőket. Sorra jöttek a jobbnál jobb dalok.: Secrets, Riders of the Storm, Renegade, Let The Hammer Fall, HammerFall, Fury of the Wild, A Legend Reborn, Heeding The Call, Templars Of Steel, Blood Bound és a már heavy metal himnusznak számító Hearts on Fire. Volt még dobszóló, melyben Anders Johannson a tamokon játszotta el a "Hull a pelyhes" kezdetű dalt és belecsapott egy Iron Maiden nóta elejébe is, nem kis sikerrel. Kevés volt ez az egy óra a Hammerfall-al, szívesen néztem volna őket tovább, de már készülődött az est fő bandája a Stratovarius.
www.hammerfall.net

A negyvenperces átszerelés közben a kivetítőkön, a Strato turné állomásairól nézhettünk videó montázst, mivel kettő is volt, így mondhatjuk, hogy sztereóban. A kezdő dal kiválasztása telitalálat volt; a Hunting High And Low kezdő riffjére a kint ácsorgók őrülten rohantak be a terembe. Láttam olyan srácot is, aki a frissen vásárolt korsó sörét borította ki rohanás közben. A sörcsap előtt álló sor egy pillanat alatt nullára fogyott, a büfések legnagyobb bánatára. Timo Kotipelto egyedi hangja betöltötte a termet, kicsit túlságosan is, nekem túl hangosnak tűnt a banda. A nagyterem és a büfé közötti ajtóknál álltam, a kisemberek sorsa, és még ott is lobogott a hajam a hangerőtől. Timo Tolkki levágatta a haját, szerencsére az ujjait nem, így élvezhettük fantasztikus gitárjátékát. Jörg Michael immár sokadszor elnyerte az általam gondolatban alapított tiszteletbeli metronóm díjat, így ennek boldog tulajdonosaként utazhatott tovább a csehekhez. Jens Johansson nyűtte a billentyűket, és Lauri Porra is megmutatta, hogy nem véletlenül basszerozik a Strato-ban. Fantasztikus szólót láthattunk tőle, mindenki tátott szájjal bámult, én is megemelem előtte kötött sapimat. A szóló végén neki állt egy kis gitárgerjesztésnek, sípolásnak, amire egy italtól elszédült, ajtófélfa mellett gubbasztó srác felébredt, felállt, köhintett egyet és szomjasan a büfé felé indult. "És a föld forog tovább."
Örülök, hogy rendeződtek a viszonyok a csapat háza táján és régi fényükben tértek vissza hozzánk. Főleg a régi dalokból játszottak, a Maniac Dance és a United hangzott el az új korongról. Kárpótolt minket a Hunting High And Low, a Speed of Light, a Kiss of Judas, az S.O.S, a Destiny, a Twilight Symphony, a Forever és a Black Diamond.
www.stratovarius.com

Sajnos a csütörtöki időpont és a pénteki koránkelés már idő előtt eszembe juttatta az ágyat, így háromnegyed tizenkettő körül, óriási (igazi)havazás közepette, a buszmegálló felé vettem az irányt. A rengeteg élmény és a turbó hangerő hatására a fejemben zúgtak tovább a dalok, míg hazaértem, megfürödtem, ágyba bújtam, és míg el nem aludtam. Jó éjszakát!


Bobo