Cataract - Rendes gyerekek
[2006-06-26] - Hajas

Aki szereti a lényegretörő, gyalulós zenéket, az feltehetőleg hatalmas Cataract rajongó. A ritka szimpatikus arcokból álló svájci banda nemrég adta ki új lemezét Kingdom címmel, így kifaggattam a csapat vadállat riffgyárosát, Simon Füllemann gitárost.

Elõször is, gratulálok az új lemezhez! Pozitívak voltak az újságokban a kritikák?

Köszönöm szépen! Igen, eddig nagyon feldobtak minket a reakciók – boldogabbak nem is lehetnénk. A visszajelzések 99 százalékban pozitívak és elsöprőek. A legtöbb dicséretet azért kapjuk, mert szeretnek minket, amiért hûek maradtunk önmagunkhoz, és a saját utunkat járjuk. Persze a reakciók az adott országtól is függnek, de azt tudjuk mondani, hogy eddig nem is nagyon voltak okoskodó kritikák: vagy szeretnek, vagy utálnak, és ez jó.

A With Triumph Comes Losst is szeretem, de az új anyag talán még jobb. Egyetértesz?

Nos, igen. Az előző felvétel végig vad volt, ezért talán durvábbnak gondolod, de nem: a Kingdom a zúzósabb. A dalok most jobban össze vannak rakva, és nagyobb figyelmet fordítottunk rájuk. Jobban is játszunk, de a felszerelésünk is minõségibb lett azóta. Változatosabb, de mégis egységes. Úgy gondoljuk, tökéletesítettük, amit a With Triumph-fal elkezdtünk.

Két éve interjúztam Rickyvel, és azt jósolta, hogy a With Triumph albummal népszerűbbek lesztek. Szerinted igaza volt, vagy nem vagytok ismertebbek, mint elõtte?

Nagyon is igaza volt! Azzal az anyaggal hihetetlenül megnőtt a rajongótáborunk! Mint egy vírus, ami megfertõzi az egész világot! Óriási volt látni, mennyien vették és szerették meg azt a lemezt. Persze, a turnézás is sokat segített, a Six Feet Under/Dying Fetus, illetve az Amon Amarth társaságában. Sose hittük volna, hogy valaha is együtt fogunk cirkálni ilyen metal bandákkal. Ez nagyszámú új közönséget jelentett nekünk. Azonnal elfogadott az inkább fémzenére éhes publikum is, nem csak a metalcore rajongók meg a hardcore srácok. Szóval, mindent összegezve, nagyon sokat ugrott a népszerűségünk az előző albummal.

Mennyi ment el belőle, és mit tippelsz az újra?

Hú, most megfogtál. Igazából szarok az eladási mutatókra. Tudod, a számítógépek korában a népszerűséget már csak a koncerteken tudod lemérni, mert az emberek már nem nagyon vesznek lemezeket. Annyit tudok csak, hogy jelenleg a Metal Blade egyik legnagyobb bandája vagyunk, szóval bízom benne, valamint hiszem is, hogy még nőni fogunk, és lesz esély még több embert elérni a zenénkkel, szóval irány a lemezbolt! Megéri az árát, mert egyfajta művészet, ezt tudassátok mindenkivel!
Nagy vonalakban be lehetne mutatni az új album szövegeit?

Olyan banda vagyunk, mely szövegileg olyan dolgokkal foglalkozik, mint háborúk, lelki vívódások, satöbbi. Ezek a hardcore gyökereink. Nem akarunk olyan témákról énekelni, amik nem léteznek, és csak a képzelet szülöttei. Mindig egyfajta kinyilatkoztatást akartunk, és ezáltal gondolkodásra serkenteni az embereket. A Kingdomon pedig minden eddiginél direktebbek, arcbamászóbbak a szövegek, de sötétebbek és negatívabbak is. Egyszerűen ez jött, amikor meg lettek írva a szövegek. A velünk és a világgal kapcsolatos történések inspirálnak egyébként minket. Elég furcsa, ahogy tönkretesszük anyaföldünket, ezt a Föld nevû bolygót, szóval muszáj felemelnünk ez ellen a szavunkat. Végül is mondhatjuk, hogy a legtöbb szöveg olyan dolgokról szól, mint a helytelen vallásos hit és szándék, a háború, a gazdasági helyzet, illetve személyes tapasztalatok.

Mi volt a gond a bőgős Michael-lel, illetve van-e már utódja?


Nem, még nincs. Van kábé négy ember, akin gondolkodunk, hogy nagyon alkalmasak lennének a Cataract számára, és mindnyájan kiválóan játszanak. Ugyanakkor az emberi oldalt illetően is jó döntést kell hoznunk! Szóval feltehetőleg a napokban meg is lesz legalább az a valaki, aki a júliusi bulikra be tud ugrani. Hogy utána mi lesz, azt nem tudni.

Lesz-e most clip, illetve mik az egyéb terveitek?

Igen, jelenleg is dolgozunk rajta, egyébként a Denial Of Life nótára lesz. Harcos, háborús, halálos jelenetek a világból, keverve klassz kis zenekari zúzásokkal!
Ezenkívül csomót fogunk turnézni! Közvetlenül a lemez megjelenése után kisebb körútak lesznek, amit a nyári fesztiválok követnek majd egészen július végéig. Szeptemberben és októberben jönnek a Heall On Earth fesztiválok, majd az X-Mass túra decemberben. Szóval e két turné által körbejárjuk az egész kontinenst. Nagyon várjuk azokat a bulikat, hisz óriási lehetőség, hogy olyan helyeken játszhassunk, ahova önállóan nem tudnánk eljutni, mivel sokkal messzebb vannak tőlünk, mint az általunk megszokott helyszínek, ahova önállóan, hétvégenként szoktunk lemenni. Ezenkívül önálló turnén is ügyködünk, de ez 2007-re várható, így talán egy kicsit korai még beszélni róla.

Az elõzõ Cataract interjúban Ricky-t is kérdeztem a straight edge témáról, de a Te véleményedre is kíváncsi vagyok! Mit jelent számodra ez az egész?

A Cataractban valójában hárman is straight edge-ek, köztük én is. Mindnyájunk számára ugyanaz a lényeg: személyes szabadság és egészség! Büszkék vagyunk arra, hogy nem használunk drogokat. Azért választottuk ezt az utat, mert nem támogatunk bizonyos iparágakat és életstílusokat. Mindennek tetejébe fizikaliag és szellemileg is erősebb lesz tőle az ember.
Tavaly játszottatok Budapesten. Hogy tetszett a buli, illetve terveztek-e visszajönni?

Nos, az volt az eddigi egyik legőrültebb és legjobb bulink! Magyarország nagyon klassz hely számunkra, ami részben a Bridge To Solace-es Zoli érdeme. Sokat köszönhetünk neki: nagyon jó srác, és rengeteget segített már nekünk, bármiről is legyen szó. Ráadásul felétek a közönség is nagyon szereti a zenénket, szóval elég jól tudunk működni odaát. Mindenképp vissza akarunk tehát menni, már dolgozunk is az ügyön!

Mikor ér véget szerinted ez az egész metalcore trend, illetve hogy vélekedsz róla?

Igazából egyáltalán nem érdekel minket, hogy ezt az egészet metalcorenak, metalnak, thrash metalnak, hardcorenak, vagy akármi másnak nevezik. Mi a Cataract vagyunk, és kemény zenét játszunk. Viszont ha a metalcore hullámról kérdezel, akkor azt mondom, hogy ha ez az egész le fog futni, akkor csak a jó bandák fognak megmaradni. Mi az elsők közt voltunk Európában, akik ilyesfajta zenét játszottak, amire azt hiszem, büszkék is lehetünk, és leszünk is mindig.
Hogy hasznos-e ez a trend? Nem tudom pontosan megmondani. Ez afféle fekete, vagy fehér kérdés, tehát vagy szereted a mûfajt, vagy nem, szóval jó is lehet meg rossz is. Ezért mi mindig is elhatároltuk magunkat ettől, és inkább csak annyit mondunk: mi a Cataract vagyunk!

Érdekelne, hogy mit melózol, mert gondolom, nem a bandából éltek...

Nem is! Mindnyájan dolgozunk! Ez még mindig inkább csak hobby, és majdnem biztos, hogy ez mindig is így lesz! Nekem egyébként saját cégem van, így abból élek. Afféle menedzseres dolog, ennyi.

Mik a legnagyobb kedvenceid, illetve miket nyomatsz mostanában? Az Icepick lemezt hallottad már?

Igen, pár napja megvan! Szeretem is, de marhára! Afféle Madball hangzás Hatebreed énekkel, kinek kell az ilyesmi?:) Imádom, igazi hardcore!
A jelenlegi kedvenceim? Integrity és Integrity! A síromig fogom szeretni azt a bandát, de természetesen az alábbiakat is: Cannibal Corpse, Bleeding Through, Bullet For My Valentine, Maroon, meg persze más csapatokat is hallgatok.

Ha épp nem vágysz zenére, mit csinálsz szabadidõdben? Van esetleg egyéb hobbyd?

Kimegyek a folyóhoz, kifekszem a napra, és könyvet olvasok. Vagy, amit a leginkább szeretek, az a gyúrás, de szeretek kocogni is. Emellett van egy csodálatos barátnőm, akivel imádok együtt lenni. Igazából viszont nem nagyon van szabadidőm, mert a zenekar az életem.
Van valami érdekes sztorid a csapattal kapcsolatban?

:) Nos, egyszer sikerült feltankolnom a diesel-es teherautónkat rendes olajjal, ami nemigen segítette meg, hogy elmenjünk turnézni.:) Sok pénzbe került! Aztán volt, hogy két héten belül ugyanabban a klubban játszottunk, de különböző bandákkal az USA turnén. Egyszer majdnem elvesztettük egyikünket, mert az ajtó kinyílt az országúton! Elég őrült szitu volt. Azért általában rendben mennek a dolgaink, és nem történik túl sok elképesztő dolog körülöttünk. Rendes gyerekek vagyunk:)

Van esetleg valami, ami fontos, de nem kérdeztem meg?

:) Nem, köszi a segítségedet! Minden infoért és egyéb cuccért: www.cataract.cc!

Hajas


A Kingdom lemezről írt kritikánk itt olvasható.
A múltkori Cataract interjúnk pedig itt.