Age Of Nemesis - A jövő kapujában
[2006-08-31] - Lambert

Az Age of Nemesis hazánk azon kevés csapatai közé tartozik, akik immár külföldi kiadóval kötött lemezszerződéssel rendelkeznek, mégpedig a progresszív műfaj egyik prominensével, a Magna Carta lemezkiadóval. A zenekar kitartását, zenéjükbe vetett hitét ismerve abszolút megérdemelt a siker, és reméljük még több követi majd. Az elég régóta csendbe burkolózó bandából a gitáros, Fábi válaszolgatott kérdéseimre, melyek leginkább a zenekar jövőbeni tervezett lépéseit fejtegették.

Egy időben eléggé felpörögtek az események a zenekar körül, mostanában azonban nagy a csend. Mi történik éppen veletek?

Hello Mindenkinek! Általában a nagyobb dolgokat csend előzi meg...:) Igen, a Magna Carta szerződésért rengeteget kellett dolgoznunk annak idején, de most éppen az új albumon dolgozunk, hiszen már régóta esedékes lenne. Ez azonban nem olyan látványos a közönség számára, mint mondjuk egy turné, vagy ilyesmi. Igyekszünk a lemezt minél hamarabb elkészíteni.

Mi várható az új szerződés eredményeképpen, illetve mit vártok ti ettől a lehetőségtől?

Jövő év elején megjelenik a Terra Incognita angol verziója is, majd később az instrumentális album is. Lehet, hogy ezzel egy időben fog kijönni itthon a legújabb album is...:) Miután a Terra kijött, tervezzük, hogy megmutatjuk magunkat külföldön is, hiszen akkor már egy igen erős koncertanyaggal tudunk előállni... Mi nem várunk semmit, mi megpróbálunk inkább TENNI érte, és kezdeni valamit ezzel a lehetőséggel, hiszen a lehetőség önmagában csak lehetőség, ha nem lépsz semmit..

Milyen reakciókat kaptatok a Psychogeist lemezre?

Szerintem jó volt a fogadtatása. Rengeteg helyen olvastam róla, és a fogadtatás jobb volt, mint amit el tudtam képzelni. Amúgy sokan írogatnak e-mail-eket, miután megvették az albumot. Én már nem tudom megítélni, hogy milyen a lemez, nekem már ezek a dalok ősrégiek...:) Persze akadt negatív kritika is, de a legnegatívabb egy dán oldalon jelent meg. Érdekes, hogy ez az oldal, előző európai promoterünkkel áll kapcsolatban.:)

Koncertekkel mi újság van? Úgy veszem észre, a hagyományos belföldi turnézásról letett a zenekar, már csak nagyobb megmozdulásokat csináltok, de azt ritkábban.

Mi mennénk, de már nem vagyunk hajlandóak elviselni azt, hogy folyamatosan hülyének nézzenek. Vannak költségek, amelyek megilletnének bármelyik zenekart (pl. szállítás), de még azt sem hajlandóak kifizetni a legtöbb helyen. A szervezők olyannyira tájékozottak zeneileg, hogy a legtöbbjük (tisztelet a kivételnek) azt sem tudja, hogy mi fán terem ez a műfaj. Persze, megértem, azok a bandák kellenek, akik már beváltak klub- és egyéb szinten... Nincs kockázat. Úgyhogy úgy döntöttünk, nem alázzuk magunkat tovább kicsinyes vitatkozásokkal, ha van valami, akkor megyünk, különben nem. Csak azt a pár embert sajnálom, aki eljönne ránk bármikor, bárhova... Nekik köszönjük a kitartásukat, és nekik köszönhetjük a miénket is!!!

Külföldi turnélehetőség felmerült esetleg, vagy nem is gondolkodtatok ilyesmin?


Igen, amint említettem, már felvettem a kapcsolatot több külföldi hellyel. Mivel az európai promoterünk holland, megpróbálunk bejutni a ProgPower Europe-ra is. Mindenfelé szeretnénk játszani, ahol csak lehet. Tenni fogunk érte...:)

A mai felállás szerinted szilárdnak tekinthető?

Úgy tűnik...:)

Az Age of Nemesis-t progresszív metal bandaként tartják számon. Mennyire jó, illetve fontos ez számotokra? Hiszen kétségtelen, hogy a zenétek alapján sokaknak ez jut eszébe.

A kategorizálás soha nem a mi számunkra volt fontos, hanem azoknak, akik megpróbálják leírni, vagy rosszabb esetben minősíteni, amit hallanak. Nekünk mindegy, hogy minek nevezik, ez a mi zenénk, ezt tudjuk. Hogy mostanában nem „megy” ez a műfaj? Mi kell mostanában, ami esetleg értékes, vagy esetleg odafigyelést igényel? A hiba nem a mi készülékünkben van, azt hiszem. De mindenki legyen boldog! Mi így vagyunk boldogok, ha ezt játsszuk. És csak azért, mert ez most nem megy, mi nem fogunk váltani... Húúú, de hülyén nézne ki, láttam már hasonlót...:)

A magas fokú zenei tudás megmutatása, vagy a jó dalok az igazán fontosak számotokra?

Elsősorban a jó dalok, magas fokú zenei tudás használatával. De a magas fokú zenei tudás csak eszköz, nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. Igazából az emberek többsége hangulati síkon tudja csak megközelíteni a zenét. Sokan meg sem tudják különböztetni a hangszereket, nekik aztán tökmindegy, hogy hogyan gitározol, vagy dobolsz... Nekik az számít, hogy MIT. Ha valami "átjön", nyertél, mert szeretni fogják. De nem szabad törekedni arra sem, hogy a zenész csak igényeket elégítsen ki, saját érzelmeinek figyelmen kívül hagyásával... Hú, ez bonyolult volt, bocs...:)

Mostantól csak angol nyelvű lemezek várhatóak, vagy a hazai közönségnek készítetek majd magyar verziót is?

Nem, mindig is lesz magyar verzió, ez egy magyar zenekar. A külföldiek "örüljenek", hogy megkapják angolul is!!:)

Ki mivel foglalatoskodik a zenekar mellett (munkahely, család stb.)?


Laci főállású zenész és dobot is oktat. Gyurinak, Zolinak és Gabinak van polgári foglalkozása. Jómagam a Kormorán koncertjein ’hangmérnökösödöm’, valamint egy stúdióban is dolgozom...
Muszáj megkérdeznem: mikor lesz új Age of Nemesis lemez, melyen új dalok lesznek?

Persze, most éppen ezen dolgozunk. Ezúttal nem koncept anyag készül, megpróbáltunk fejlődni dalírásilag, lesz néhány újítás, de alapvetően nem akarunk stílust váltani. Remélhetőleg jövőre ki is tudjuk adni az albumot, addig mindenki türelmét kérnénk...:)

Következő lépés, aktualitás, amit fontosnak tartotok elmondani?

Azt hiszem, mindent elmondtam a következő lépésekről. Köszönjük szépen a lehetőséget, tényleg mindig öröm tudni, hogy vannak még helyek, ahol a rock/metal zenét komolyan veszik!! Mindenkinek köszönjük, aki elolvasta az interjút, és még egy utolsó, minden zeneszeretőnek: Merjetek kísérletezni! Ismerjetek meg minél több zenét, és soha ne hagyjátok magatokat befolyásolni!

Lambert


Az Age Of Nemesis lemezéről írt kritikánk itt olvasható.
Zenekari weboldal pedig itt.