Fire In November Hardcore/Metalcore Fesztivál – 2007. november 1., Debrecen, Orange Klub
[2007-11-05] - downer

Véleményem szerint Debrecenben az utóbbi néhány évben elég gyenge lábakon áll a koncertszervezés. A színvonalas, igényes, magyar underground metalzenekarok (gondolok itt olyan brigádokra, mint például a Stereochrist, a Bridge To Solace, a Cadaveres, a Sunday Fury, az Isten Háta Mögött, a Neck Sprain) koncertjeire vágyók ahelyett, hogy hetente ott tombolnának a jobbnál jobb bandák előtt a klubokban, sokszor kénytelenek heteket, sőt hónapokat várni arra, hogy hallhassák kedvenceiket. Persze próbálkozások vannak arra, hogy ez ne maradjon így, de eddig még nagyon nagy változásokat nem tapasztaltam e téren.

Ezt a kis bevezetőt azért tartottam fontosnak, mert bízom abban, hogy a november 1-jén megrendezett Fire In November fesztivál lesz az egyik olyan kezdeményezés, ami kicsit felrázza végre a sekélyesben pancsoló debreceni rockzenei életet. Az ötlet nem rossz, hiszen manapság egyértelműen a hardcore/metalcore vonal az, amelyik a legnagyobb népszerűségnek örvend mind külföldön, mind idehaza. Ezt mi sem jelzi jobban, hogy a szervezők hét bandának adták meg a lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat a metalcore-ra éhező debreceni közönségnek.

Kezdéskor aztán kiderült, hogy két zenekar, a budapesti Forsaken Mind és a szintén fővárosi One Reason To Kiss nem tudták vállalni a fellépést, ami ott, akkor az én részemről kicsit rossz szájízt adott a bulinak (mivel kíváncsi lettem volna rájuk), de a végére nagy valószínűséggel már senki sem hiányolta a két csapatot, lévén így is kellő mennyiségű zúzdát kaptunk az arcunkba.

Az estét a helyi Stillborn zenekar nyitotta meg. Az igen fiatal srácokból álló négyesfogat a hazánkban már-már egészségtelen mértékben elszaporodott tribute zenekarok táborát erősíti. Ezt a "műfajt" nem kedvelem, de az ő bulijaikon képtelen vagyok rosszallóan, fejcsóválva ácsorogni, hiszen a Hatebreed dalainak igencsak nehéz ellenállni.
A hangzással nem volt gond, mint ahogy a fokozatosan bemelegedő közönséggel sem, ment a mosh az olyan nótákra, mint a Facing What Consumes You, a Hollow Ground, a The Most Truth, vagy a záró Live For This (kár, hogy nem volt a Doomsayer, illetve az egyes lemezt sem kellene hanyagolni). A még nagyobb hengerelés érdekében persze nem ártana még egy gitáros Dávid mellé, remélem, megtalálják majd a megfelelő embert.

Másodikként a berettyóújfalui Abiocore lépett színpadra, illetve csak a zenei szekció tehette meg ezt, mivel helyszűke miatt a két énekes, Bodnár Péter és Török Péter a tánctérről volt kénytelen tolmácsolni a banda mondanivalóját, melyet sajnos igen gyakran maga alá gyűrt a súlyos aprítás, így csak az olyan számcímek jelezték számomra, hogy komoly a csapat hozzáállása, mint például a Barát, a Ha Feszít A Düh, a Van-e Itt Helyem, vagy a Csak Egy Kis Pénz.
Azt viszont nem értem, hogy mi szükség van két énekesre, lévén nincs olyan nagy különbség a két hang között, ráadásul mind a ketten váltogatják az üvöltözést és a kicsit rap-es szövegmondást. Ettől függetlenül élőben nagyon is hatásos ez a muzsika, van benne erő, élet, potenciál, így bízom abban, hogy hamarosan újra láthatom a bandát.

Ezután a szintén debreceni Hatred Solution csapott bele a lecsóba, és a nagyérdemű nem is tudott mit kezdeni a csapat zenéjével. Tény, hogy az efféle tört ritmusú, The Dillinger Escape Plan-t is megidéző muzsikánál nem könnyű elkapni a fonalat, úgyhogy hiába voltak ekkorra már igen-igen szép számmal a nézők, az igazán látványos bemozdulás ezúttal elmaradt.
Pedig az egykori Last In Line és Inside Core tagokat is a soraiban tudó négyes láthatóan nagyon igyekezett, hogy maradandót alkosson. A hangszeres tudás adott, és a hangzás is segítette őket (a dobok, főleg a lábdob, nagyon állatul szóltak, persze ez az este egészére igaz), és szerencsére nem estek túlzásokba sem: mikor érezhetően kezdett kissé fárasztóvá válni a matekos témakavalkád, vége is lett a show-nak.

Az est valószínűleg legjobban várt bandája a szombathelyi Embers volt, több szempontból is. Egyrészt, mert legutóbbi bulijuk nem a zene miatt maradt emlékezetes, hanem mert három nóta után be kellett rekeszteniük a zajongást, mivel záróra volt a klubban (szerintem ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő). Másrészt meg, ahogy azt már anno a Hatebreed koncert kapcsán (ahol szintén felléptek) megemlítettem, a Bridge To Solace mellett jelenleg ők tűnnek a legnagyobb metalcore reménységnek hazánkban (habár a frontember Szilárd tartózkodott ettől a stílusmegjelöléstől). Ettől függetlenül annyira nem vagyok lehalva a "magyar As I Lay Dying"-tól, bár azt meg kell hagyni, hogy élőben nagyon meggyőzőek.
Meglepő módon a hangzás náluk nem állt be elsőre, kellett pár nóta, hogy Iron és Farki gitárjátékából ne csak valami rossz, porszívószerű zúgást halljunk, de aztán helyrerázódtak, és ahogy számítani lehetett rá, hatalmas mosh vette kezdetét, melyet az elmaradhatatlan circle pit szakított csak meg egyszer-egyszer. Főleg a legfrissebb album, a The Gods Are Traitors dalaira (pl. Choose Your Enemy!, We Are The Weapon) volt nagy beindulás, bár azért akadt egy-két fanatikus, aki a korábbi albumok nótáit is követelte. Ami miatt számomra emlékezetes marad ez a koncert, az a ráadásban elhangzó, brutkó Paranoid feldolgozás. Iommi mester biztosan szálanként tépte volna ki a bajszát, ha hallja, hogyan gyalázzák szét ezt a klasszikust.:)

A nap záróakkordjait a pesti My Own Mind szolgáltatta, akik rendesen megszívták a kora hajnali kezdéssel, lévén az Embers után a publikum nagy része haza-, vagy egyéb, szeszesitalt árusító intézmény felé vette az irányt, így csupán egy maroknyi ember vehette hírét, hogy bizony ez lesz a MOM egyik utolsó fellépése, mivel a tagok Collapse néven új bandát alapítanak.
A zenekar a kevés néző láttán elég visszafogottan tolmácsolta vastag groove-okkal megtámogatott, hardcore-ba oltott metal zenéjét. Főleg Tamáson, az énekesen látszott a lelkesedés hiánya.

Összességében elmondható, hogy megérte tető alá hozni ezt a minifesztvált, és bízom benne, hogy a közeljövőben még több hasonló próbálkozásnak lehetnek majd fültanúi a hajdúsági metallerek.

downer

Koncertfotók: downer