Bonded By Blood - Nagy jövő előtt
[2008-03-26] - Hajas

Ha bárkit megkérdeznek, mi az a Bonded By Blood, akkor ziher, hogy rávágja: az első Exodus korong. Nos, sokaknak mást (is) fog jelenteni hamarosan ez a három szó, ugyanis egy pofátlanul fiatal (kábé huszas átlagéletkorú) tagokból álló - naná, hogy thrash metal - csapat a legendás album után nevezte el magát. A Los Angeles-i zenekar hamarosan megjelenő és méregerősnek ígérkező első lemezéről faggattam énekesüket, Jose Barralest, becenevén Aladdint.

A debütáló lemezetek még nem jelent meg, de azért csak kaptatok már visszajelzéseket a zenétekre. Milyenek voltak ezek?

Nos, minden reakció nagyszerű volt az új dalokkal kapcsolatban. Az Earache már hallotta az egyelőre masterelés nélküli file-okat, és ők is úgy gondolják, hogy gyilkos. A mostani koncertjeink némelyikén már játszottunk is néhány új nótát az albumról, és ennek alapján a rajongók is imádják.

Hogy kerültetek kapcsolatba az Earache-kel?

Valójában ők léptek kapcsolatba velünk. Épp az Extinguish The Weak EP megjelentetésén fáradoztunk, amikor kaptam egy e-mailt az egyik emberüktől.

Mikor is jön ki a lemezetek, illetve mit tudnál mondani róla előzetesben?

Az albumnak valamikor április/június magasságában kéne megjelennie. Az egyetlen dolog, amit mondhatok, az az, hogy le fogsz döbbenni. Nagyon gyors, csontropogtató dalokról van szó. Iszonyatosan büszke és izgatott vagyok a lemez megjelenése miatt.

Nagy léptekben be lehetne mutatni a szövegeket?

Nos, valójában sose volt egy olyasmi standard, hogy „na, erről fogunk írni”. Az életben tapasztalt dolgok ugyanúgy előfordulnak a dalszövegeinkben, mint politikai mondanivaló. Ez az, amit szeretek eben a bandában: nem ragadunk le egyetlen témánál.

A lemez kihozatalát leszámítva mik az egyéb terveitek?

Valójában épp most tervezünk elintézni pár turnét a közeljövőre vonatkozóan. Miután kint a CD, elkezdjük izomból promotálni. Amerikai és európai turnékon, meg ilyesmiken dolgozunk tehát.

Szerintem affelé hajlanak a dolgok, hogy ha az emberek ráunnak a metalcore hullámra, akkor a thrash metal lesz a következő trend. Egyetértesz ezzel?

Úgy gondolom, épp most tesz egy óriási becsapódást a thrash a metal színtérre. Nagyon tetszik, ahogy az összes ilyen jellegű csapat felbukkan csak úgy, a semmiből. Szerintem viharként árasztja majd el a metal világát a thrash.
Mit gondolsz egyéb fiatal thrash bandákról, úgymint Municipal Waste, vagy Evile?

Hatalmas Municipal Waste rajongó vagyok már egy ideje. Tényleg nagyon jók abban, amit csinálnak. Baró, hogy ugyanannál a kiadónál vagyunk. Egyszerűen ledöbbentem attól, hogy mekkora hatást gyakoroltak az egész thrash világra. Az Evile-nak a nevét se hallottam még egész addig, amíg oda nem kerültünk az Earache-hez. Kaptam is egy CD-t, és bizony az Evile is tisztességesen legyilkolt.

A thrash metal hőskorában mégcsak nem is éltetek. Hogy jött mégis ez a nagy rajongás a műfaj iránt?

Szerintem itt a bandában mindenkinek más sztorija van erről. Nálam a thrash csak egy második dolog, ugyanis megszállott hardcore/punk, valamint crossover rajongó vagyok. Olyan bandákra célzok, mint Black Flag és D.R.I., melyek legnagyobb hatásaim közé tartoznak. Mindig megnéztem a fenti bandák lemezein a köszönet rovatot vagy a tagok pólóit más csapatok neveit keresve. Így végül el is jutottam az Exodushoz, a többi pedig már történelem.

A zenekar neve igencsak egyértelmű. Ismeri, vagy szereti Gary Holt, netán bármelyik ex-, vagy jelenlegi Exodus tag a bandátokat? Ha nem, mit gondolnának szerinted?

Valójában már volt is közös bulink a srácokkal. Nagyon klassz élmény volt, bár igazából nem dumáltunk. Csak arra emlékszem, hogy mondták, hogy nagyszerű koncertet adtunk, és ezt jelezték is a felfelé tartott hüvelykujjukkal.

Egy Robb Flynn interjúban olvastam, hogy a ’80-as évekbeli Bay Area thrash bulikon rengetegen kokóztak – zenészek és közönség egyaránt. Mit gondolsz erről, illetve érdekel-e Titeket a téma?

Szerintem mindenkinek megvan a saját útja. Nem igazán tudom megítélni, hogy valaki, akit nem ismerek, hol köt ki. Én nem drogozom, de tudom, hogy rengetegen csinálják. Megsaccolni se tudom, mennyien.

Mivel foglalkozol, illetve szeretnél-e profi zenész lenni, hogy ebből élhess meg, netán elégedett vagy az underground szinttel?

Jelenleg nincs melóm. Jó lenne profi zenésznek lenni, de tudom, hogy nagyon kemény munka és türelem mindezt elérni. Nem túl sanszos, hogy valaha is rock star leszek. Szerintem a metal nagyon nem az a hely, ahol belép a képbe a pénz, szóval az elvárásaim nem túl nagyok ezzel kapcsolatban, de amíg rajongok ezért az egészért, addig biztos folytatni fogom, amit csinálok.
Miket hallgatsz jelenleg, illetve mik a legnagyobb hatásaid?

Csomó mindent hallgatok a thrash-en kívül is. Szerintem ez inspirál arra, hogy ne írjam meg újra ugyanazt az elcsépelt dalszöveget, vagy bármi mást. Ha thrash-ről beszélünk, akkor mostanában nagyon benne vagyok a Nuclear Assaultban, az Artilleryben és az Overkillben. Ez amúgy hónapról hónapra változik. Hallgatok egy csomó hardcore punkot is, főleg Discharge-ot és Black Flaget. Mostanában még az Onslaught-ot is sokat nyomattam, szóval ezek pörögnek mostanában a legtöbbet a Hi-Fi cuccomban.

Haverok vagytok a zenekaron belül, vagy csak a Bonded By Blood-dal kapcsolatban szoktatok összejönni? A kérdés másik fele, hogy milyen gyakran vitáztok?

Véleményem szerint nagyon jó a kapcsolatunk zenészként, de barátként is. Szoktunk is együtt lógni például egy filmnézés erejéig. Ilyenkor csomót röhögünk. Szerintem nincs is olyan, hogy ne látnám valamelyiküket valamelyik nap. Ritkán vitázunk a bandában, igazából elfogadjuk, hogy nem értünk egyet némely dologban.

A zenén kívül van egyéb hobbytok?

Hát ja. Marhára benne vagyunk a gördeszkázásban és a képregényekben, illetve a rajzfilmeket is imádjuk. Nem tudom, fel fogunk-e valaha is nőni.

Hajas


Belehallgatáshoz itt a myspace-es oldaluk.