Stick To Your Guns – Szívből jövő keménység
[2008-09-25] - tonto

Az amerikai Stick To Your Guns nemrég jelentette meg új lemezét Comes From The Heart címmel. Ez a korong igencsak erősre sikeredett, meg merném kockáztatni, hogy eddig az év legjobbja. Ezen apropóból tettem fel kérdéseimet Casey Lagos dobosnak, aki kissé szűkszavúan, de készségesen válaszolt.

Hihetetlenre sikerült a Comes From The Heart című új lemezetek. Eddig milyen visszajelzésekkel találkoztatok?

Azt kell mondjam, nem lehetnék elégedettebb ezzel az albummal. Istenem, még mindig a hatása alatt vagyok! Hogyan tudnánk túlszárnyalni ezt? Az igazat megvallva, az elején elég lassan érkeztek vissza hozzánk a reakciók, de most már minden rendben, és jó látni, hogy egyre többen éneklik velünk a dalokat.

Miben látod a különbséget az új és az ezt megelőző anyag között?

Ez egy felnőttebb CD. Az előző For What It’s Worth című lemezt 15-16 éves korunkban írtuk az énekessel Jesse Barnett-el. Azóta sokat gyakoroltunk, fejlesztettünk a hangszeres tudásunkon, az éneken. A Comes From The Heart jobb, gyorsabb, súlyosabb, mint bármi, amit eddig csináltunk, és erre nagyon büszkék vagyunk.

Mi inspirálja a szövegeket, és úgy nagy általánosságban miről szólnak?

Az összes szöveget Jesse írja. Úgy próbálja, hogy ne egy témára összpontosítson egy szöveg, ezáltal különböző embereknek mást jelenthet. Van egy-két rasszizmus ellenes dalunk, illetve válásról, szexizmusról szólók is.

Mesélj egy kicsit a zenei gyökereitekről, mely zenekarok voltak nagy hatással rátok?

Sok ember meglepődik ezen, de én elsősorban pop és rock zenét hallgatok, de persze még mindig szeretem a Terror-t a Comeback Kid-et vagy például a Periphery-t (hallgassátok meg, mert félelmetesen jó!). Ezen kívül Maroon 5-ot és Justin Timberlake-et szoktam nyomni, és persze ilyen lassabb indie cuccokat is, mint például a Sigur Rós vagy az Owen.

Nemsokára elkezdtek egy elég komoly turnét Hell On Earth címmel. Mit kell erről tudni, és miért nem látok magyar dátumot? :)

Igen, alig egy órája hagytuk el a repülőteret. Nagyon izgatottak vagyunk a turné miatt, hiszen olyan zenekarokkal játszhatunk, mint a Walls of Jericho, az All Shall Perish, az Evergreen Terrace, az Animosity, a Cataract és a The Red Chord. Ezen zenekarok többsége meghatározó volt az életünkben, szóval ez az egész valami hihetetlen. Most jövünk életünkben először Európába! Azt pedig nem igazán tudom, hogy miért nincs magyar dátum, de hamarosan menni fogunk!
Sokan a metalcore skatulyába tesznek titeket, de szerintem ti jóval másabb muzsikát játszotok, mint az átlag metalcore mezőny. Sokkal keményebb, súlyosabb és így tovább... Mi erről a véleményed?

Nem tudom. Én csak olyan zenét írok, amit én akarok hallani, melyen természetesen hallatszik a kedvenceim hatása és a dalok szerkezetében is érződik ez. Például a Driving Force című nóta úgy épül fel, mint egy tökegyszerű rock szám. Olyan zenét akarok írni, amit boldogan játszhatok.

Milyen zenekarokat hallgatsz mostanság?

The Cab, Forever The Sickest Kids, Paramore, Further Seems Forever, Engine Down, és persze még sok-sok mást is.

Érdekelne, hogy milyen erősítőkön és hangszereken játszotok?

Washburn és Gibson gitárokat használunk, melyek Mesa fejeken és ládákon szólalnak meg. Én pedig Alchemy cineket, Maple dobokat, és Vic Firth verőket.

Mit csináltok, ha épp nem turnéztok? Van munkátok?

Amikor nem turnézok akkor általában a családommal, és a barátaimmal foglalkozok, templomba járok és írom/felveszem a szóló dolgaimat. Nem dolgozok, mert sose vagyok annyit otthon, hogy fenntartsanak nekem egy állást. A többiek is ugyanígy vannak, inkább a szeretteikkel vannak sokat, mielőtt újra útnak indulnánk.

Szerettek találkozni a rajongókkal koncert után? Szoktatok bulizni?

Nagyon szeretünk találkozni a rajongókkal, hiszen jó összebarátkozni velük. Nem akarjuk csak „rajongókként” kezelni őket. A partikat is nagyon szeretjük, annak ellenére, hogy a zenekar 3/5-e keresztény vagy straight edge és ezért nem iszik.
Hogy tudnád jellemezni a banda többi tagját?

Különleges, vicces, hangos, vegetáriánus, zeneszerető... Talán ezekkel a szavakkal. Ez tetszik, ilyet még sose kérdeztek tőlem.

Mit érzel, ha színpadon állsz?

Jól és kényelmesen érzem magam. Azt csinálhatom, amit egész életemben akartam. Nagyon örülök, hogy ez így van, és hogy minden este játszhatok a tömeg előtt.

A végén itt egy kissé hülye kérdés: mit tudsz Magyarországról? :)

Az igazat megvallva nem sok mindent, azon kívül, hogy a Magyarországon élő emberek a magyarok, illetve, hogy a basszusgitárosunk egyik régi szobatársa magyar volt és Szilviának hívták. Jaa, és a szüleim sokszor mennek különböző hajóutakra, ahol sok magyar van a legénységben.

Ha pár szóban kéne jellemezni a zenéteket, mit mondanál?

Szenvedélyes, gyors, agresszív, érzelmes... Aranyos.

tonto


Az új Stick To Your Guns lemezről itt írtunk.
Belehallgatáshoz itt a myspace-es oldaluk.