Jakab Zoli – Gondolkozz!
[2008-10-20] - downer

Legutóbb nem csak a Bridge To Solace-szel kapcsolatos dolgokról faggattam ki Jakab mestert, hanem arra is kíváncsi voltam, hogy ő hogyan látja a hardcore műfaj mai helyzetét. Persze a nosztalgiázás sem maradhatott ki a beszélgetésből, de azért sikerült igen sok érdekességet megtudni a színtérről.

Utoljára nagyjából a ’90-es években volt a mostanihoz fogható népszerűsége a hardcore-nak. Mi lehet a magyarázata az utóbbi évek HC hullámának?

Hogy a ’90-es években nagy lázról beszélhetnénk, azt annyira nem mondanám. Mondjuk ez az Earth Crisis, meg a Strife Victory Records-os vonala a ’90-es évek közepén biztos, hogy fölhúzta ezt az egészet, de a maihoz fogható még nem volt, szimplán kellett hozzá az embereknek egy válasz a nu metalra, és valamiért ez lett az.

És a Biohazard?

A Biohazard az nem hozott magával annyi zenekart szerintem, amik ténylegesen ilyen gyökerekkel rendelkeztek. Ott volt mondjuk a Dog Eat Dog, ami a Bio-val nagyjából egy időben bukkant fel, bár teljesen különböztek, vagy a downset., ahonnan az énekes Social Justice néven még tradicionálisabb dolgot nyomott. Ekkor történt az, hogy a Sick Of It All-t szerződtette egy nagykiadó, azt hiszem a Warner, de ők is egy lemez után gyakorlatilag földbeálltak. Igazából most nagyon népszerű ez a vonal, amit a berobbant Killswitch Engage, Shadows Fall, satöbbi zenekarok hoztak be. Tulajdonképpen ez az új nu metal, de én annyira nem viselem szívemen ennek a zenének a sorsát.

Meddig tarthat ez szerinted?

Jelenleg még tart, de biztos, hogy már kicsit visszább csúszott, és ezzel párhuzamosan az efféle „csináld magad” hardcore színtér is megerősödött, ott is nagyon jó zenekarok termelődtek ki. De ha ezt a vonalat megnézzük, igazából semmiben nem különbözik a nu metaltól, maximum máshogy zenélnek. Nagyon sok bandának a mai napig semmi mondanivalója, tehát ezért sem szeretem például, ha a Bridge To Solace-re ezt a metalcore jelzőt rásütik. Meg hát egy időben volt ez az old school hardcore – new school hardcore dolog, meg bejött ez a vegan metal, ahol szintén erős üzenettel rendelkező zenekarok voltak, amik eltűntek. Igazából az a vicces, hogy Európában sokkal előbb kezdődött el ez az egész irányzat, olyan bandákkal, mint a Caliban, a Heaven Shall Burn, a Cataract, vagy a Liar. Tőlük teljesen fölösleges megvonni azt az érdemet, hogy ezt szinte ők találták ki. Aztán ugye jött a svéd sound átinterpretálása a tengerentúlra, és egyszer csak már nem a Korn és társai szóltak, hanem a Killswitch és társai.
Szerinted meg lehet különböztetni az európai hardcore zenekarokat az amerikaiaktól, vagy annyira nincs nagy különbség?

Vannak tipikus euro-hardcore bandák, megvannak a sajátosságaik. A Heaven Shall Burn vagy a Cataract sokkal inkább az erőszakosabb feléről közelíti meg ezt a zenét, a Caliban inkább az amerikai vonalon mozog, ezen a felváltva éneklünk/üvöltünk dolgon. Volt ugye ez a nagy euro hardcore mánia a ’90-es években, amikor minden zenekar úgy akart szólni, mint az európai Madball, és volt ebben egyfajta sajátosság, de azért ez csak nem egy olyan műfaj, ahol élesen el lehetne különíteni a dolgokat. Bár ugye régen azért elkülönült a klasszikus, old school hardcore/punk sound, a tengerentúlon Black Flag, Minor Threat, míg Európában a Discharge, a korai Napalm Death, a G.B.H. jellemezte a stílust, és utóbbi inkább punkosabb volt. Mindig van valamennyi különbség, de ugyanakkor meg nincs is, mert annyira mosódnak már ezek a határok.

Európában vannak erős HC színterek?

Persze, a klasszikus hardcore színtér mindig is erős volt, és erős is marad, mert van egy réteg, amit soha nem fog megérinteni ez az egész dolog. Ugyanakkor ebben az úgymond klasszikus hardcore-ban is divat, hogy fikázzák egymást, mert hogy mások már metalcore-t nyomatnak. Meg furcsa, hogy mindenki az ujjatlan pólóban jön, meg a szűk nacijában, és akkor húszévesen nagyon-nagyon old schoolt akar játszani, újra életre akarnak kelteni egy olyan színteret, ami már régen nem az, ami volt, meg vannak, akik már egészen átmennek punkba, az MC5-os, rockosabb irányba. És persze, ahogyan minden színtér, a hardcore is kitermel sok jót és sok szart. De az egész hálózat nagyon erős, underground szinten ez a legerősebb a világon.

Léteznek még valódi hardcore zenekarok, vagy már mindegyiket befolyásolta valamilyen szinten a metal?

Léteznek, persze. Mondjuk a bostoni Have Heart tényleg elég jó, bár ők meg a Strife-hangzást újították meg. Meg sok kisebb zenekar, például a Trial gitáros Timm McIntosh zenekara, a Wait In Vain, vagy a Grave Maker, illetve az Energy, akik amolyan korai Unity, Uniform Choice, korai Ignite, Misfits jellegű, dallamos, gyors, kicsit sötét hangulatú vonalat visznek. Vannak jó zenekarok, vannak, amik tényleg átveszik a klasszikus soundot, de úgy gondolom, hogy a metalt is meg a hardcore-t is megmentette a másik műfaj. Meghallgatsz egy Hatebreedet, ami egy klasszikus hardcore gyökerekkel rendelkező banda, de nem lenne olyan, amilyen, ha nem lett volna Slayer a világon, és fordítva is vannak példák. Ugyanakkor ez a metal-hardcore keveredés már a ’80-as években megindult, az Agnostic Front, a Cro-Mags, a D.R.I. mind nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a falakat lebontsák. Az S.O.D.-ról nem is beszélve, amit Nuclear Assault meg Anthrax tagok csináltak. És vannak olyan bandák, amelyek gyökereiben megváltoztatták az egész színteret, még a látványos hatásaik ellenére is. Ilyen például a Converge, akikre szintén nagymértékben hatott a Slayer, vagy a The Dillinger Escape Plan, és ebből a szempontból én még a Killswitchet is úttörőnek mondanám, mert azért ott születtek nagyon jó dalok, főleg a korai lemezeken.

Szerinted megvannak még ezek a régi sztereotípiák, miszerint a műfaj tele van homokosokkal, meg rasszistákkal, meg hogy totál soviniszta az egész?


Ez hülyeség, a hardcore pont ezek ellen volt mindig is.
De például Rollinsra sokan mondták, hogy homokos, meg régen nők alig jártak a koncertekre…

Igen, Rollinst sokan vádolták egy Joe Cole nevű nagyon jó barátja miatt, mivel a ’80-as évek Amerikájában elképzelhetetlen volt az, hogy két férfi között mély barátság legyen. Egyből lebuzizták őket. Ezt a srácot aztán egy rablás során agyonlőtték, Rollins meg ott zokogott a kocsiban, a rendőr meg vigasztalta, és ebből az jött le mindenkinek, hogy márpedig Rollins egy buzi. Nagyon sokan nagyon sok mindent belemagyaráznak a hardcore-ba, mint például azt, hogy az Agnostic Front egy patrióta zenekar, holott az énekesük egy kubai menekült, a mai napig nincs amerikai útlevele. Jó, mondjuk ott volt a Type O Negative-os Peter Steele bandája, a Carnivore, ahol ő azt hirdette, hogy patrióta. De ha végignézed, a Cro-Magsben ázsiai a dobos, vagy a Biohazard tagjai közül van, akit Seinfeldnek, meg Schulernek hívnak, nem akarok általánosítani, de abszolút zsidó nevek.

Térjünk rá akkor Magyarországra! Nálunk a hardcore ugye eléggé megkésett…

Nyilván, mint ahogy minden megkésik ebben az országban, bár most már, hogy van Internet, ez már annyira nem jellemző. De amúgy megkésett az egész klasszikus hardcore vonal. Anno akadt pár banda, például Tizedes Meg A Többiek, AMD, Leukémia. Rájuk a mai napig felnézek, hatalmas hatásuk volt az egész zenei életre, és ez akkor még eléggé elhatárolódó stílust jelentett, amire rá lehetett sütni, hogy na igen, ez a magyar punk. Nem feltétlenül hallgatom szarrá ezeket a zenéket, de azért ha játszottak Pesten, akkor igyekeztem ott lenni. Volt tehát ez a sound, és utána jött a ’90-es évek elején a Sedative Bang, akik behozták ezt a New York vonalat, bár ők is a dallamosabb irányt (Token Entry, Cause For Alarm). Utána meg egyre-másra születtek a zenekarok, a legjelentősebb a Dawncore, akik ’94 táján kezdtek el mozgolódni, és hatásuk a mai napig tagadhatatlan erre a zenére, meg az itthon kialakult közösségre. A ’90-es évek elején volt a vízválasztó, jómagam talán ’94-ben mentem el ilyen koncertre, és teljesen más atmoszféra uralkodott ott, ami egyből meg is fogott. Utána persze itt is volt hanyatlás, nem is kicsi, előfordult, hogy az istennek se akart kétszáznál több ember lejönni a bulikra. Aztán egyszer csak azt vetted észre, hogy megtelnek a helyek, de ez már inkább a 2000-es években valósult meg, például amikor a Darkest Hourt folyamatosan lehoztuk, és először kétszázan, aztán kétszázötvenen, kétszázhatvanan, kétszáznyolcvanan jöttek el, majd egyszer csak a Kultiban ott voltak négyszázötvenen, és akkor lehetett érezni, hogy az egész itt is beindult.
Hatalmas szerepe van az Internetnek abban, hogy ez így kialakult, de azért ez más, mint a ’90-es években. Amikor a Newborn-nal turnéztunk, nem volt otthon Internetem, csak egy email-címem, amit háromhetente talán megnéztem valami Internet caféban. Azidőtájt még mindent telefonon intéztünk, ma már mások a lehetőségek. Akkoriban az volt, hogy fölhívtam egy embert, és ha nem tudott koncertet csinálni, adott három másik telefonszámot. Telefonáltam három hónapig, és tizennégy napra összeállt tíz fellépés a Dawncore/Newborn első közös turnén. Éppen a napokban beszélgettem a többiekkel arról, hogy mennyire durva dologba csöppentünk mi bele, amit nem is nagyon értettünk. Láttuk az egészet: azt hittük, hogy itthon jó bulikat csinálunk, és utána rájöttünk, hogy kint mennyire durván mennek a dolgok: szervezetek, fanzine-ek, rengeteg zenekar, zenekaros pólók, distro-k. Ugye Magyarországon egy lemezboltban csak nagykiadós lemezt kaptál, és mivel kevés hardcore banda dolgozott ilyeneknél, így csak Vision Of Disorder-t, Madball-t, Sick Of It All-t, Earth Crisis-t, meg Cro-Magset lehetett venni, kint meg teljesen új lehetőségek nyíltak meg, mert amikor lementél egy koncertre, ott állt egy arc, aki vagy hetvenféle különböző CD-t árult. Azóta kilenc év eltelt, és itt van mindenkinek az Internet, ami nem elég, hogy totál megbaszta a zeneipart, a myspace még tovább baszta az Internetet, hiszen a zenekari honlapoknak a létjogosultsága egykettőre meg fog szűnni, mivel a myspace-en minden ott van: meghallgathatod a zenét, megnézheted a turnédátumokat, nézhetsz képeket a bandáról. Több mi kell?

Régebben ugye volt jó pár hardcore csoportosulás Magyarországon. Megvannak még ezek?

Persze. Ami nagyon szomorú, hogy ezek mostanában elég sokat fújnak egymásra. Az egy dolog, hogy a BPRNR-re mindenki fúj, meg a Bridge To Solace-re mindenki fúj, de bónuszként még a kicsik is fújnak egymás között. Holott vannak tök jó kis szerveződések, ott van például a Hold X True zenekar basszusgitárosa, Némó, aki One And The Same néven országos koncertsorozatot csinál, de érdemes megemlíteni a szombathelyieket: a Social Free Facet, a Liberal Youth-t, a Savaria Colonia Hardcore tagjait, de vannak Szegeden, Szentesen is életképes mozgalmak. Meg ugye Pesten ott van például a Penalty Kick, a Fallenintoashes, a The Last Charge és egy rakás nagyon jó kis banda. Vagy ott van KisG, aki az All For Nothingban zenélt a ’90-es évek közepén, és egy Honest For Truth nevű kiadót működtet, amellyel kiadott egy csomó régi, klasszikus lemezt CD-n, például a Havanna lakótelep kitermelt egy rakás bandát, és az ő anyagaikat is megjelentette. Ez egy nagyon jó dolog, hiszen ha a fiatalok lemennek egy koncertre, akkor kapnak egy abszolút átfogó képet arról, hogy anno mi is zajlott ebben az országban. Úgyhogy szerintem tök egészséges a színtér, csak az a szomorú, hogy minden korcsosul. Ma már az Interneten ugat egymásnak mindenki, míg régen tényleg olyan volt, hogy ha Tizedesnek nem tetszett valami, akkor odament az archoz, és szájbabaszta, amire persze nem mondom azt, hogy követendő példa, de még mindig jobb, mint az, hogy a neten beírod, hogy „Na, most akkor a kurva anyád!” „Na, most akkor neked a kurva anyád!”, vagy „Ha találkozunk, akkor kibelezlek!” Szájba kell vágni az embereket. Jó, lehet, hogy nem ez a legjobb megoldás, de ebben megvan az a hardcore/punk sajátosság, hogy minden kicsit agresszívebb, de ez egy élő műfaj. Szóval sok jó banda van, én nem látom annyira siralmasnak a helyzetet, mint sokan mások.

Magyarországon van/volt Straight Edge mozgalom?

Persze, a mai napig nagyon sok van. Hold X True-ék például, a nevükben is ott van. Vagy a Motivation, meg a Silver Shine is egy Straight Edge psychobilly banda volt, csak már lecserélődtek a tagok. Ők kapták is egy ideig, hogy rendben van, hogy Straight Edge, de minden psychobilly-s drogos meg alkoholista.:) Vagy volt Kiskőrösön a Resources, meg rengeteg ilyen csoportosulás van még, ami nagyon jó szerintem.

Rajtatok kívül kíváncsiak a magyar bandákra külföldön?

Ezt igazából tőlük kellene megkérdezni. A Hold X True, a Motivation például járnak ki, a Last Charge, az Idoru szintén, de túl sokat nem tudok erről elmondani. Mi ezen a színtéren egy viszonylag nagy kiadónál vagyunk, így mások a lehetőségeink.

És a kiadótok, a GSR nem érdeklődik más magyar zenekarok iránt?

A Born From Pain énekes Rob (a korábbi basszer), aki a GSR-t csinálja, épp a múltkor nézegette a Last Charge-ot a PeCsában, hisz egy tök jó banda, de azt el kell fogadni, hogy ma már mások a lehetőségek egy kis lemezkiadónál, még véletlenül sem fognak sok lemezt eladni. Például a legutóbbi BTS lemezből körülbelül két-kétezerötszáz példányt adtak el, emiatt egy kicsit szomorúak is voltunk, hisz az elsőből egy kisebb kiadónál meg elment háromezer, de ők így is azt mondták, hogy az Internet korában ez a szám csodálatos. Szóval Rob mondta, hogy tetszik neki a Last Charge, elkérheti a demo CD-t vagy az első nagylemezt, de igazából a semmire tudná őket csak szerződtetni, mivel annyira tele vannak a piacok. És való igaz, hogy vannak olyan bandák, például a Something Against You, akik megérdemelnék, hogy ott legyenek, de valamiért nem lesznek ott. Például a SAY is egyre többet mozog kint, és pont ugyanazt csinálják, mint mi anno a Newborn-nal, hogy összehaverkodnak zenekarokkal, és akkor egymást elhívják fellépni, satöbbi. Nekünk igazából szerencsénk volt, hogy a Newborn után ennyire gyorsan aktiválódott a BTS, és azon melegében egyből lemezszerződéshez tudtunk jutni, meg külföldön turnéztunk, de kemény meló is ez, hisz van, amikor átlag harminc embernek játszol egy egész turnén. Elmentünk a Raging Speedhorn-nal meg a Twelve Tribes-szal, és hetven-nyolcvan volt az átlag nézőszám tizenöt-húsz buli alatt. A szakmai részét tekintve egy kalap szart nem ért az egész, szar koncerteket nyomtunk szar helyeken. A három legjobb fellépés Pesten volt, Varsoban és Prágában. Ez mindent elmond. Hiába játszol egy fullos klubban, hogyha a promoter arra nem képes, hogy nyomjon egy kibaszott szórólapot. Ez elég szar dolog, de keményen kell dolgozni, nem szabad sírni. Mondjuk most már tapasztaltabbak vagyunk, de régen előfordult például Angliában, hogy a Burger Kingben összehúztunk a pennysekből egy fontot, amiért adtak két szendvicset, azt elkezdtük enni a roadunkkal, és az utolsó falatba beleraktunk mindenféle hajdarabokat meg szőrzetet és üvöltözve vittük vissza, hogy márpedig ebben haj van, adjanak új szendvicset. Így kajáltunk.:) De ez még hagyján, érdemes a magyarul kijött Rollins könyvet elolvasni, hogy ők hogy ettek! Amikor például Henry Rollins sutyiba kiment csokit enni, ki kellett, hogy töröljön a foga közül minden maradványt, mert ha a zenekartársai meglátták volna, egyből nekiesnek azzal, hogy: „Mi az ott a fogadon? Te csokit ettél? Megmondtuk neked, hogy nem ehetsz csokit, mert kell a pénz a közösbe!” Amúgy Angliát leszámítva, ahol híresen rossz a zenekari ellátás, Európa többi részén azért elengednek egy tisztességes reggelivel, és egy nagyon jó vacsorával várnak. Volt olyan, hogy elmentem kétszáz forinttal egy hétre turnézni, és mondjuk hozzá se kellett nyúlnom, nem mintha ért volna valamit is külföldön, de mindenhol jól el voltunk látva. Megvolt ennek a bája. Ma nyilván ezzel nem kell szembesülnie egy zenekarnak, de arra föl kell készülni, hogy esetleg ott is csak húszan lesznek, vagy harmincketten, és csak egy pólót fogsz eladni, meg kapsz vagy száz eurót a koncertért, és ennyi.

Nálunk mennyire jár kéz a kézben a hardcore zene és maga az életforma? Követik ezt még a mai fiatalok?

Nem. A mai fiatalok le se szarják. Megvan nekik a The Black Dahlia Murder póló, a New Era fullcap és ennyi. A kisebb színterek viszont jobban benne vannak ebben, például a Straight Edge-ben, csak onnan mondjuk a Bridge To Solace felé hatalmas ellenszenv árad. Pedig mi a mai napig olyan zenekar vagyunk, amelynek van egy karakán kiállása, véleménye, világnézete, és szerintem fontos, hogy valami tartalmat adj az embereknek. Persze biztos, hogy a BTS koncertekre is járnak olyan emberek, akiknek fingjuk sincs arról, hogy én mit beszélek. Ugyanakkor sok zenekar beleesik abba a hibába, hogy lenézik azt, aki mondjuk ’89-ben született. Szerintem arról van szó, hogy egészen addig, amíg az ember megérti, felfogja, hogy miről van itt szó, nem képvisel valami olyat, ami a stílussal szöges ellentétben áll, addig helye van benne, és tökmindegy, hogy ismeri-e a 7 Secondsot, vagy a Cro-Mags-et, tökmindegy, hogy a Biohazarddal került be a hardcore-ba, vagy az Agnostic Fronttal, vagy akár a Killswitch Engage-dzsel.

Szerinted mi a hardcore?

A hardcore tartalma szerintem az, hogy egy kibaszott hálózatod van, ami abszolút a Do It Yourself (D.I.Y.) elve alapján működik, másrészt meg elég éles, tudatos kritikával illeted a környezetedet. Ennyi, nekem erről szól, arról, hogy gondolkozz! Arról, hogy nem vagy egy buta, tufa faszfej, tudsz valamit mondani, van valami képed a világról, és esetleg képes vagy másoknak alternatívát kínálni, képes vagy másokkal kommunikálni.

downer