Disfear, Doomriders - 2008. november 4., Dürer Kert
[2008-11-06] - dzsi

Családias hangulatú bulinak lehetett tanúja az, aki ellátogatott a Dürer Kertbe. A crust/death 'n' roll nagyágyúi tették ezúttal tiszteletüket kicsiny hazánkban a Disfear és a Doomriders képében. Akinek elsőre nem mondanak sokat a nevek, annak segítek kicsit: az előbb említett csapat sorait az At The Gates-ből ismert Tomas "Tompa" Lindberg, valamint az ex-Entombed húros Uffe Cederlund, utóbbit pedig a Converge basszer Nate Newton (itt ének/gitár poszton) erősítik, tehát nagy melléfogásra nem lehetett számítani a produkciók hitelessége és profizmusa kapcsán. Ebben bízván részemről nagy várakozás előzte meg e jeles alkalmat.

Sikerült jól megszívatnom magam: lekéstem a Human Error és a Locust On The Saddle felvezetését, amit igencsak sajnálok, mert baromira érdekelt volna az Ő koncertjük is, ezúton is szeretnék Tőlük elnézést kérni bénaságom miatt! Az előzenekari poszttal kapcsolatban felmerült bennem egy kérdés: vajon miért nem léphetett színpadra a Chief Rebel Angel is? Hiszen itthon talán Ők állnak legközelebb ehhez a stílushoz, és ugye a minőséggel sincs semmi probléma. Na mindegy, ez már örök talány marad számomra. Magukra a koncertekre a kisteremben került sor. Ezen eléggé le is döbbentem, mivel ez még csekélyebb méretekkel bír, mint anno a Kultiplex (RIP) azonos célokra szolgáló helyisége. Gondolom, kellő érdeklődés hiányában tették át ide a rendezvényt, ami persze lehet azért, mert kevesen szeretik itthon ezen zenekarokat (érthetetlen), illetve azért is, mert az utóbbi időben sajnos sokaknak szűk lett a pénztárcája...

Szóval - hogy a tárgynál maradjak -, pont a Doomriders pakolászásánál érkeztem ismét. Gyors ruhatár, pult, és némi önanyázás után azonnal be is vágtattam a terembe, nehogy még erről is lemaradjak. Rövidesen - úgy háromnegyed tíz körül - a húrok közé is csapott a csapat, nem igazán húzták az időt betapsoltatással.:) Ekkor jött az első szívfájdalom: miért szól ez ennyire rosszul? A basszus valami iszonyú túlsúlyban volt, jelentősen megcsonkítva ezzel a gitárok hangját. Na mindegy - gondoltam -, ez egy ilyen stílus, hiteltelen is lenne, ha tökéletes polírhangzással állna színpadra egy death'n'roll zenekar. DR-ék élőben sokkal meggyőzőbbek mint lemezen, az fix (bár a Disfear mögött azért jócskán elmaradnak). Kismagnó-metal formátumban igencsak elveszik belőlük a lendület és az erő, itt azonban egész szépen felszínre került mindez, a megszólalásbeli hiányosságok ellenére is. A közönség viszont kicsit lassan vette a lapot a show alatt. Komolyabb megmozdulás nyomokban sem volt, csak némi bólogatás. Persze a banda is nehezen szabadult fel eleinte: totál be voltak betonozva egy pontra. Aztán szép lassan - legalább ők - feloldódtak, amitől egyből hangulatosabbá vált a koncert. A dalok jöttek szépen sorban a háromnegyed órás időintervallumban, számcímekkel most nem fárasztok senkit, hiszen úgyis mindegy, minden nóta majdnem egyformán jó (vagy rossz, kinek mi) volt, részemről a lendület a lényeg ennél a fajta muzsikánál, illetve, hogy átjöjjön a "minden mindegy" életérzés. Ezekkel pedig semmi probléma sem volt, folyamatosan daráltak a "tuttitududi" ritmusok és a kása gitárok. Végeredményben úgy tűnt azonban, hogy ha kicsit visszafogottan is, de mind a zenekar, mind a közönség élvezte a dolgot, a "Tenk jú Bjudapeszt, júr gréjt" elég sokszor hangzott el Nate Newton énekes/gitáros szájából (hetven foggal vigyorgott is eközben a bajsza alól), pedig biztosan megélt már jóval sikeresebb bulikat is a Converge-dzsel.

Rövid átszerelés, illetve a töltő- és ürítőegységek szokásos csúcsforgalma után elfoglalta helyét a pódiumon az est legkiemeltebb szereplője: a Disfear. Őrületes energiával kezdtek bele anyagaik legjobb pillanatainak prezentálásába, és ez a koncert egész időtartama alatt homogén módon megmaradt. Ami viszont elfogadhatatlan és egyben elkeserítő is volt, hogy ekkorra (az elvárásokkal szöges ellentétben) még katasztrofálisabbá vált a hangosítás: tényleg karcolta az elfogadhatatlan szintet. Ez azonban egyáltalán nem mutatkozott a jelenlévők viselkedésén: most pörgött csak fel igazán a hangulat, mondjuk ez várható is volt. Biztosra veszem, hogy az is közrejátszott a dologban, hogy ekkorra már mindenki elég alkoholt dönthetett magába az arcon pörgéshez, ráadásul pálinka akció is volt.:) Pillanatok alatt tetőfokára hágott a hangulat: zenészek, közönség egyaránt önfeledten rázta a fejét, villázott, illetve ezekben a percekben már beindult elől a komolyabb mozgolódás is. A terem mostanra telítődött meg teljesen, igaz nyomorogni azért nem kellett. Baromira látszott azért az évek tapasztalata kedvenc mocsok metal bandánkon! Játékuk precíz, lendületes, és ami szintén fontos: halál zsigeri és természetes volt. A tagok mindemellett végigvigyorogták a műsoridőt, szinkronban ugráltak, kommunikáltak a közönséggel. Valami elképesztő mosolyoghatnék lett úrrá rajtam is a látottak és hallottak következtében. Sajnáltam is, hogy ilyen szűk a létszám, mert azért kétszer ennyi emberrel sokkal magasabbra futott volna a hangulatmérő higanyszála (a hőmérőének így is sikerült: meg lehetett fulladni a fülledt, párás levegőtől). Látszólag örömmel tapasztalta a svéd osztag is, hogy a rock'n'roll mindent elsöprő ereje nálunk is jó munkát végez. A matek szakkörösök valószínűleg végigköpködték volna az estét, mert ugye semmi nagy megfejtés nem volt a dalokban: kőegyszerű dobtémák, tufa, bunkó riffek követték egymást, de szerintem ennek a műfajnak pont ez adja a megmagyarázhatatlan szépségét. Fél tizenkettő körül elhallgattak a hangszerek, a banda nagy köszönetnyilvánítások közepette levonult a színpadról, még véletlenül sem erőltettek ki egy visszatapsot, ami még szimpatikusabbá tette számomra a gárdát.

Ezek után természetesen meg kellett kérdeznem Tompát, hogy megérte-e ismét ellátogatni hozzánk, illetve élvezte-e a bulit? A választ egy széles vigyorral kísért, nagyon meggyőző "igen mindenképpen, nagyon állat volt" formájában kaptam meg többek között, amit nem csak úgy fél vállról dobott oda, hogy mondjon már valamit. A két csapatot egyébként egész este meg lehetett találni a merch pultnál, ugyanis saját maguk csinálták még ezt is, ami szintén közvetlenségre, illetve szerénységre utal. Összességében mindenképpen pozitív este volt, szerencse, hogy ott lehettem. Disfear-t jövőre is!!!

dzsi