Mangod Inc. – Más idők, más tényezők
[2008-12-19] - dzsi

Sok minden történt az idei év folyamán a Mangod Inc. háza táján. Ennek apropójából ültem le a zenekarral egy jó hangulatú beszélgetésre, azonban egy pár kisebb technikai malőr következtében úgy döntöttünk végül, hogy inkább írásos formában oldjuk meg az információcserét.

Nektek mi lenne az első kérdésetek, ha Ti lennétek a kérdezős oldalon?

Peti: Egy átgondoltabb kérdés...
Perso: Na, jól indul… De tuti valami személyre szabott, hadd higgye az a szerencsétlen interjúalany, hogy készültek belőle. Meg hogy elkerüljük, hogy már az első kérdés alatt bealudjunk.
Gábor: De amíg kitaláljuk, hogy mit is kérdeznénk, addig elmondhatnád, hogy milyen riffel jöjjünk vissza a szóló utáni kiállásban.
Szabi: Ha meg úgy érted, hogy magunktól, akkor valami olyat, amire fel tudunk sorolni mindent, amit reklámozni szeretnénk: koncertdátumok, új pólóminta, www.mangod.hu, meg ilyenek.

Milyen fontos dolgok történtek veletek az év folyamán?

Szabi: Elég sok minden történt, és már tényleg itt az év vége, de gyorsan elment ez is! Na nézzük: folytattuk a Near Life Experience promozását, sőt úgy érzem, igazából idénre kezdett bekerülni a köztudatba. Egyből év elején megkaptuk a 2007 legjobb debütáló albumának járó Hang-Súly díjat, játszottunk a szégyenteljesen félreállított Kulti „zárófesztiválján”, meg egyáltalán, volt egy rakat koncertünk. Klub bulik tavasszal a Blind Myself-fel, ősszel önállóan, háromszor volt szerencsénk fellépni a PeCsában, ráadásul három totál más közönségnek, ilyen se volt még, és december 28-án a BPRNR évzáró buli szintén ott lesz. Illetve idén jutottunk be a legtöbb nyári fesztiválra.
Gábor: Ezen kívül a Project Torque nevű játékban is lehet ManGod-ra adrenalint nyelni.
Szabi: Szerintem nyugodtan mondhatom azt is mindannyiunk nevében, hogy a The Flood clip forgatás minden várakozásunkat felülmúlta.
Perso: Ez volt az első komoly stábbal készült clipünk, úgy értem technikailag, mert a stáb tagjai most se voltak komolyabbak, mint eddig. Kábé egy teljes napot, értsd 24 órát vett igénybe a forgatás, és volt minden, mi szem-szájnak ingere. A zenekarosdinak nevezett szemfényvesztés egy olyan fokozatát volt szerencsénk megtapasztalni, amit nem hiszem, hogy bármelyikünk elérhetőnek hitt volna. Eleve egy erre a célra szánt stúdióban dolgozhattunk, volt saját öltözőnk, kaja-pia, sminkes, gyártásvezető, sínes-darus-jövőhetes kamerák, meg minden, szóval totál olyan volt az egész, mint egy igazi clip forgatás, ahol ráadásul rajtunk kívül mindenki profi ugye, mi meg igyekeztünk, hogy legalább ne zavarjunk nagyon. Néha csak kamilláztunk ki a fejünkből, hogy hova csöppentünk... Szerencsés véletlenek sorozata, hogy ez így összejöhetett, és mitagadás, nagyon élveztük a helyzetet, tuti életreszóló élmény, köszönjük mindenkinek a lehetőséget ezúton is!

Kinek az ötlete volt a clip, meg a végén a kódos dolog?

Szabi: Közös. Több hónapos ötletelés eredménye az egész.
Perso: Már amikor megírtuk a dalt, eldöntöttük, hogy ha törik, ha szakad, valahogy clipesíteni fogjuk, annyira adta magát. De azt is éreztük, hogy valami nagyívűben illene gondolkodnunk, amit viszont fingunk nem volt, hogy fogunk összehozni… Folyamatosan napirenden volt a téma, vajh hogyan is lesz várrá a rendelkezésünkre álló matéria. Mondjuk az ilyen jellegű tevékenységben nem kis rutint szereztünk az évek alatt.
Szabi: A dal hangulatából adódott, hogy valami középgonosz csajozós cuccot kéne összehozni, aztán egy közös megfejtés alkalmával kiderült, hogy Dóri nem feltétlenül csak az ötleteivel venne részt a produkcióban, sőt pár havercsaja is benne van a buliban, és kábé innen gyorsultak fel a dolgok. Bejött a képbe a Goldfish produkció, akik aztán a Pixelfilmmel karöltve bevállalták a technikai kivitelezést.
Perso: Volt több koncepciónk is a témakörön belül, eredetileg és talán mondhatom, hogy szívünk szerint Tim Burton irányba vittük volna el a dolgot, sőt az ilyen Floria Sigismundi-féle extrémebb vonal is szóba jött, csak hát annyi pénz a világon nincs. Aztán a lehetőségeink szelektáltak helyettünk, és így lett a színház, varieté felőli megközelítés. A kód ötlete pedig Szabiéktól érkezett, hogy ha már úgyis két változat lesz, egy normál és egy felnőtt, miért ne játsszunk egy kicsit.
Az öltözőbe bekukkolhattatok?

Peti: Nem nagyon volt rá szükség…
Perso: Most azt hiszem, végképp megutál minket mindenki, de valójában a forgatás vége felé az időpara és a sok rohangálás-átöltözés miatt a csajok már nemigen használták az öltözőt.
Peti: Ők kevésbé voltak zavarban. Bezzeg mi!

Előre sejtettétek, hogy ekkora sikere és visszhangja lesz a videónak, vagy ez derült égből villámcsapás?

Peti: Miért, sikere van? Azt azért reméltük, hogy érdekelni fogja az embereket, ha nem is miattunk, sőt bíztunk benne, hogy a tévében is gyakrabban fog előfordulni, de a cenzúra még mindig nagy úr! Netes megközelítésből tekintve viszont nagyon jó a fogadtatás, ez valószínűleg a +18-as verziónak köszönhető.
Gábor: Igyekeztünk a médián keresztülverni némi életközeli élményt a Flood formájában, de az ORTT indoklása szerint sötét, és félelmet keltő érzetet árasztó képi világunk csak az erős idegzetűeknek, este 9 óra után javasolt…
Perso: A sors iróniája, hogy itt ez a profi clip, és nem hiszem, hogy ezt nagyképűség kijelenteni, elvégre nem mi készítettük, szóval igaz, hogy a neten baromi nagy hájp volt körülötte, meg tényleg tök sokan megnézték, viszont valami hihetetlenül helyi jellegű módon, a tévékben kevesebbet szerepel, mint az előző, a Thank You Good Night. Nem hiszitek el, a normál verzió is 16-os karikát kapott, és nem is a szexuális töltet miatt, hanem ezt figyeld: állítólag a maszkok túl nyomasztóak... Ó Istenem, hogy be ne fossak ijedtemben. Persze a miénknél százszor durvább, viszont cserébe külföldi clipek meg mehetnek, mert odáig nem ér el az ORTT keze. Csinos, hm?
Szabi: Amúgy meg persze, érdekes ilyen kertévés bejátszások alatt hallani a hülyeségeinket, meg mittudomén, de az életünk egy fikarcnyit sem változott. Végre újra tudtam aranyoztatni a tengerparti kastélyom kupoláit, ennyi.

Már eltelt annyi idő, hogy meg lehessen kérdezni: sikeres valamennyire a lemez? Ismerik az emberek? Hány millió ment el?:)

Peti: Milliós példányszámról nem tudunk beszámolni, de ezt nyilván nem is kérdezted komolyan. Viszont egyre többen várják a folytatást, mert szeretik ezt a lemezt.
Perso: Te is tudod, mi a szitu a lemezeladásokkal. Ma már majdhogynem csak szóróanyagnak, ajándéknak számít a lemez, ha nem vagy kultikus- és/vagy gigasztár, ez van.
Szabi: Persze nem olyan könnyű lazára venni a figurát, amikor minden fillér számít, hogy legyen zseton stúdióra, hogy rendszeresen készíthessünk lemezeket, meg ilyenek. De szerintem nincs okunk panaszra, és hogy ne csak mellébeszéljünk folyton, tudtommal ilyen 1000 körül ment el.
Perso: Ami a kérdésed második felét illeti, szerintem nem ismerik elegen, már abból a szempontból, hogy biztosan vannak még, akik elkapnák a fonalat, ha tudnának rólunk.
Milyenek a vidéki koncertek? Látogatják az emberek, illetve képben vannak?

Peti: Változó, mint mindig, és ez már így is marad szerintem. Helyenként egész komoly kis táborunk van, de olyan koncertünk is volt, ahol jó, ha ketten tudták, hogy kik vagyunk.
Perso: Ha már iksz ideje megy a szekér, jön egy ramaty hétvége, nehogy véletlenül elfelejtsük, hol a helyünk. Meg szerintem ezt már kábé kismilliószor lenyilatkoztuk, de ma is ugyanúgy érvényes: egy talpraesett és lelkes szervező csodákat tud tenni, míg a legkirályabb helyeken is rá lehet szaladni, ha balfasz a brigád. Amúgy meg mi ilyen önző gecik vagyunk, és szeretjük a zenénket annyira, hogy jól szórakozzunk, akárhányan vannak.
Szabi: És az a tapasztalatunk, hogy a hülyeség ragadós, azok is szeretik elkapni a fonalat, akik esetleg nem vágnak minket, csak bulizni jöttek.

Van egy autós játék is, amiben szerepeltek. Ezt hogy sikerült, illetve részleteiben hogy néz ki a dolog?

Szabi: Igen, ez a Project Torque nevű online autóversenyzős játék. A debreceni fejlesztőcsapat keresett meg minket, hogy az amcsi központ engedélyezett pár magyar bandát a játékba, és hogy szívesen felhasználnák a mi zenénket is. Cserébe kaptunk egy ManGod dizájnú autót, meg pár ilyen útmenti hirdetőtáblára felkerült a logónk, meg persze kiírják a nevünket, amikor szól a rock.
Perso: Úgy voltunk vele, hogy poén meg minden, de olyan nagy visszhangra nem számítottunk. Aztán egyszer csak elkezdtek jönni az e-mailek például Kanadából, Portugáliából, hogy bejön nekik a zene, sőt youtube-on találtunk pár olyan crash videót is, amiben a mi zenénk az aláfestés. Azért elég szürreális dolog, amikor egy malajziai sráccal levelezgetsz, és írja, hogy ááá, az ő videói még hagyján, nézzük meg, amiket a szentpétervári haverja csinált!
Szabi: Viszont be kell vallanunk szégyenszemre: azt, hogy részleteiben hogy néz ki a játék, ma is csak ezekből a crash videokból tudjuk, mert még nem játszottunk vele. Nem vagyunk egy kocka brigád, vagyis a neten azért lógunk eleget, de a játékok helyett valahogy mindig jobban esik a zenélés, ha valami csoda folytán akad némi feles időnk.

Csak pozitív megnyilvánulásokkal találkoztok, vagy vannak azért gáncsoskodó, kötekedő emberek?

Perso: Alapvetően pozitívakkal, de nyilván nem azért, mert mindenkinek bejövünk, csak ritka, hogy valaki odajöjjön megosztani a negatív véleményét. Meg amúgy is, azért van a net, nem? Ott mégis csak könnyebb elhajolni. Amúgy meg szívesen meghallgatom a kritikát, ha érzem mögötte a gondolatokat.
Peti: Gáncsoskodók mindig lesznek. Pedig nincs mit irigykedni, mi csak azt csináljuk, amit már több, mint egy évtizede, csak már kicsit átgondoltabban közelítünk meg bizonyos dolgokat.
Perso: Vannak, akik valami érthetetlen okból kifolyólag azt hiszik, hogy ha másnak rosszabb, attól nekik jobb lesz, vagy hogy saját relatív sikertelenségüket más dolgának megnehezítésével kell ellensúlyozniuk. És attól még nem fognak kibújni a bőrükből, mert véletlenül pont a rock/metalt szeretik.
Szabi: Nem kell törődni velük, elég büntetés nekik, hogy megmérgezi az életüket a saját rosszindulatuk.

Gondolom, nektek sincs száz fős menedzsmentetek. Sok időt elvesz a szervezkedés, illetve nehéz egyengetni a zenekar dolgait nap, mint nap?

Szabi: Rendesen ad melót, az biztos, de igyekszünk úgy csinálni a dolgokat, hogy ne menjen az agyunkra, meg mi se a máséra, meg azért valami kis rutint már felszedtünk az évek alatt. Vannak gürisebb időszakok, meg van, amikor az egyéb dolgainkkal úszunk, olyankor kicsit hátrébb szorul a zenekar.
Perso: Főleg Szabi ügyintéz, én meg igyekszem kéz alá dolgozni, a többiek örülnek, ha a próbákat, koncerteket be tudják iktatni a napirendjükbe. Ez van, nem vagyunk már gyerekek, mindenkinek megvan a saját kis élete, amihez alkalmazkodni kell, ha együtt szeretnénk zenélni. Nem mondom, hogy nem lenne jó több időt szánni a zenekarra, de így is jobb, mintha egyáltalán nem lenne. Mondjuk nem is célunk a világmegváltás, azt meghagyjuk a fiataloknak, mi inkább egy érdekes színfolt akarunk lenni a palettán.

Mi egyébként a polgári foglalkozásotok?

Peti: Gitáros.
Perso: Zeneipari szakmunkás.
Gábor: Problémamegoldó a kereslet-kínálat függvényében.
Szabi: Én a Ritual Tattoo Stúdió piercing szakágát vezetem.

Mi volt 2008 legjobb élménye?

Peti: Stuck Mojo koncert.
Perso: Egy szépen kikristályosodott skunk-orange keverék.
Szabi: Ha a koncertélményeket nézem, akkor a Skindred Nova Rock-os bulija volt az ász, de úgy ánblokk az az egész hétvége elég kellemesre sikeredett. A ManGod-dal pedig a nyári feszteken kívül az, hogy részesei lehettünk a Ministry pesti búcsúszeánszának.
Gábor: Zenei, szexuális, vagy milyen értelemben értendő? Ha a ManGod-ra irányul a kérdésed, mindenképpen a The Flood video elkészítése, és csak a tárgyilagosság szempontjából. Profi stáb, profi körülmények.
Ősökkel tartjátok a kapcsolatot?

Peti: Igen, rendszeresen hazalátogatunk, amikor időnk engedi.

Nemsokára Karácsony. Nagy figyelmet szenteltek ennek, vagy annyira azért nem fontos?

Peti: Fontos, de nem azért, amiért sokan gondolják, hanem mert ilyenkor azokkal is találkozunk, akikkel egyébként a legkevesebbet.

Mi az, amit a zenélésen kívül a legszívesebben csináltok?

Perso: Jó zenék, jó könyvek, jó filmek, bármilyen sorrendben.
Peti: Alvás.
Gábor: A zenélésen kívül csupa hülyeséget csinálok. Olyan dolgok, mint problémamegoldás meg problémagyártás, meg még minden olyat, ami megfelelően karban tartja a reakcióidőmet, valamint a vérkeringésemet. Bár kísérletezem ezek egyidejű, de más érzelmi síkon való eltolásával, de a hallásom és a látásom divergálása is elég izgalmat szokott okozni. Hát még ez az egész együtt…
Szabi: Megpróbálok minél több pozitív impulzust gyűjteni az élet minden területéről, nyitott vagyok mindenre… Haverok, buli, Fanta.

A pályátok kezdetén, vagy most élvezitek jobban a zenélést? Miben változott a helyzet és a hozzáállásotok az évek folyamán?

Peti: Akkoriban lelkesebbek voltunk, mint most. Az idő folyamán ért minket rengeteg jó és rossz dolog, ami mindegyikőnket megfontoltabbá tett. Viszont ez szinte minden korunkbeli zenészről elmondható szerintem. Egy olyan generációba születtünk, aminek még nem volt Megasztár versenye, és nem volt se kiadója, se pénze arra, hogy nagyot ugorjon. Mostanra annyi zenekar van, mint égen a csillag, előttünk meg szinte csak a klasszikus rock képviselte magát Magyarországon. És persze kicsit pocakosabbak és őszebbek lettünk, illetve kopaszabbak.
Gábor: Azt gondolom, erre a kérdésre nem lehet jó választ adni. Más idő, más tényezők. Sok minden változik, ki ösztönösen, ki tudatosan alkalmazkodik. Akkor ülne ez a kérdés, ha csak ettől függne a megélhetésünk már vagy tíz éve.
Szabi: Amikor kis taknyosok voltunk, hatalmas elánnal csaptunk bele ebbe az egész zenélésbe, határtalan volt a lelkesedésünk, nem ismertünk lehetetlent, és minden egyes kis sikernek, amit a zenélés adott, nagyon tudtunk örülni. Félre ne érts, jelenleg is rengeteg élményt ad, de most már annak örülök a legjobban, hogy még van türelmünk, kitartásunk ezt a fasza kis bandát csinálni.
Perso: Nagyon szerettem az első zenélős évek naiv rácsodálkozását a világra. Így visszagondolva valahogy olyan tisztának érzem az egészet: tényleg nagyon elhittük, hogy világmegváltás, meg ilyesmi gyerekes ömlengések. Aztán persze idővel rá kellett döbbenni, hogy itt is megvan minden, ami a csúnya kinti világban. Ha zeneileg nézzük, a naivság abszolút igaz itt is. Mi magunktól, a magunk módján, szépen lassan tanulgattuk, hogy mi hogy működik. Éppen ahol tartottunk, aszerint írtuk a dalokat, lépésről-lépésre, és valójában ez megy a mai napig. Remélhetőleg sose leszünk akkora seggfejek, hogy azt higgyük, hogy tudunk valamit.
Összefoglalva, magát a zenekarosdit jobban élveztem az elején, amikor még nem láttam bele a lapokba, a zenélést viszont egyre jobban élvezem, ahogy színesedik az eszköztárunk.
Van olyan vágyatok, amiért bármire képesek lennétek, hogy teljesüljön?
Peti: Igen!
Gábor: Nincs! De csak azért, mert nem ezt a választ vártad.
Szabi: Csak normál kereteken belül gondolkodom, megpróbálok a realitás talaján maradni. Mindig vannak céljaim, amiket ha sikerül megvalósítani, már megérte, és ez jó érzéssel tölt el.
Perso: Már sokszor ellőttem, mégse tudom pontosan idézni az azt se tudom kit, de talán ideillik: a boldogság titka, hogy a vágyaidat egyensúlyba hozod a lehetőségeiddel. Ez így persze inkább vitaindító, mint válasz, de aki akarja, érti, ez meg nem a bölcsészblabla pont hu.

Van valami végül, amit saját felindulásból szeretnétek tudatni ország-világgal?

Szabi: Ha bárkiben felmerül bármi, írjatok, kérdezzetek nyugodtan: info-kukac-mangod.hu És persze találkozzunk a koncerteken!

dzsi


Az előző Mangod Inc. interjúnk itt olvasható.
A csapat aktuális lemezéről itt írtunk.
Zenekari weboldal itt található.
Belehallgatáshoz pedig itt a Myspace-es oldaluk.