
|
Pokoli Lecke (film)
[2008-12-28] - Hajas
A Pokoli Lecke ugyan évek óta az egyik kedvenc filmem, de csak most érdemes írnom róla, mivel pusztán néhány hónapja adták ki először DVD-n – persze egyből megvettem -, így tehát beszerezhetetlen volt nagyon sokáig. Az elvileg megtörtént esetet feldolgozó mozi (azért „elvileg”, mert a bíróság ugyan letagadta az esetet, de az író kitart az amúgy sem hihetetlen történet hitelessége mellett) egy súlyos, megrázó alkotás, elképesztő szereposztással és kiváló szinkronnal.
Négy gyerek – John, Mike, Tommy és Lorenzo – elválaszthatatlan jó barátok. Sülve-főve együtt vannak, és mint ebben a korban az talán természetes is, időnként rázós dolgokat csinálnak. Ezek egyike sajnos rosszul sül el, és csaknem megölnek egy embert. Nevelőintézetbe kerülnek, ahol az őrök megverik, megalázzák, sőt molesztálják is őket. A négy srác közül kettőből (John és Tommy) később bűnöző lesz, és tizennégy évvel később, egy fatális véletlen folytán összetalálkoznak egy étteremben Nokes-szal, aki az egyik őr volt a nevelőintézetben. Habozás nélkül előkapják a stukkert és lelövik. Az ellenük irányuló perben az ügyvéddé vált Mike és az újságíróként dolgozó Lorenzo természetesen segítenek barátaikon, sőt kitalálják, hogy a másik három fegyőrre is ráhúzzák a vizes lepedőt, a rendőrségtől kezdve az ismerősökön és a maffián át a bíróságig mindenkit beavatva/felhasználva.Az általam betegesen gyűlölt „hollywoodiságot” szerencsére eleve kizárja a sztori súlyossága és feltehetően megtörtént volta, de a színészi játékra muszáj kitérnem. Míg élsz, nem felejted a kemény, de jóindulatú Bobby De Niro-t a papi öltözékében, Kevin Bacont pedig innentől kezdve mindig is fegyőrként fogod látni (legalábbis én így vagyok vele, pedig más filmekben is káprázatosan szokott játszani). A hideg ki fog rázni a szadista képétől. Azért Brad Pitt, Vittorio Gassman és Dustin Hoffman se rosszak, mert hát mindnyájan jó színészek, csak hát nem tudják tartani kettőjükkel a lépést.Jason Patric-nél és Minnie Driver-nél ellenben sokkal, de sokkal jobb, teljesen ismeretlen színészeket láttam már, akár ebben a filmben is. A négy gyerek viszont szintén bődületesen játszik: tényleg nem számítanak könnyű néznivalónak a javítóintézetben történtek.Mint általában, most is egy súlyosabb, nyomasztó filmet sikerült bemutatni, igaz a borítóra felkerült 18-as karikát túlzásnak tartom. Akárhogy is: ez a szívfacsaró, de kiváló mozi bemutatja, hogy az igazság mellett mindig ki kell tartani még akkor is, ha ahhoz olykor nem a törvényes úton keresztül vezet az út.
Hajas
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|