To-Mera – Prog koktél kacskaringós szívószállal
[2009-01-03] - cycoz

A tavalyi Delusions albumra vitathatatlanul összeértek az angol To-Mera titkos főzetének ízei, és a lemez tobzódó kreativitása felső ligás produkcióval talált utat a progger szívekbe. Erről a furcsa konyháról és a felhasznált alapanyagokról kérdeztem Csókos Juliskát, avagy Kiss Julie-t, a csapat magyar, a veszprémi Without Face soraiból érkezett énekesnőjét.

Julie, őszintén gratulálok az új To-Mera albumhoz és nagyon köszönöm, hogy rendelkezésre állsz néhány kérdés erejéig. Mivel ez az első interjútok számunkra, ha nincs ellenvetésed, egy kicsit messzebbről futnánk neki. Mikor és hogyan ért véget számodra a Without Face történet?

Pár hónappal a Samaellel közös turnénk után, 2003. áprilisa környékén lehetett. Egyszerűen tele lett a hócipőm az egésszel. Iszonyú stresszes időszak volt. Kicsit meg is roppantam a súlya alatt. Szóval egy reggel szépen összepakoltam, és lesz ami lesz alapon kisétáltam a kis nottinghami otthonunk ajtaján...

Milyen tervekkel kezdtél bele az új zenekar összekovácsolásába és miképpen változtak elképzeléseid az idő előrehaladtával?

Nos, az első formáció még Veszprémben született meg a régi WF gitáros Roomy közreműködésével és Pirisi Ákos dobossal, aki aztán az első To-Mera lemezen is játszott . Nem nagyon jutottunk egyről a kettőre, úgyhogy én aztán visszajöttem Angliába, Roomy meg visszalépett a WF-be. Ezt az első sikertelen formációt még egy angliai próbafutam követte, de valahogy az sem volt az igazi. Az első pillanattól kezdve pontos elképzelésem volt arról, hogy mit akarok: egy kicsit keményebb, technikás de mégis dallamos, különleges hangzású csapatot, és elég sokáig egyszerűen nem találtam hozzá a megfelelő embereket.
Hogyan kerültél kapcsolatba a To-Mera dalszerző/gitárosával, Tom-mal, és hogyan alakult ki a csapat kreatív magja?

Már nagyjából feladtam a reményt, hogy valaha is belebotlok a megfelelő gitárosba, amikor aztán Tom botlott belém a londoni Waterloo állomás kellős közepén. Mivel ismerte a WF-t, megszólított, én pedig elmeséltem neki, hogy van egy hú, de szuper új zenekarom. Ezután mindenki ment a maga útján, amíg véletlenül ismét egymásba botlottunk egy The Dillinger Escape Plan koncerten. Végre e-mail címet cseréltünk, de elkeseredettségemben beletelt vagy két hónapba, mire egyáltalán rászántam magam, hogy írjak neki. Válaszul küldött egy kazettát mindenféle random ötletekkel, amibe persze azonnal beleszerettem, és hamarosan meg is született az első To-Mera dal, a Dreadful Angel. Basszuson csatlakozott még hozzánk Lee Barrett (ex-Extreme Noise Terror, a Candlelight Records alapítója – cycoz), majd pedig Hugo Sheppard szintis.

Hogyan és mikor lett a mozaikdarabokból működőképes zenekar?

Az elején kicsit bonyolult volt a helyzetünk mivel a dobosunk, Ákos, Magyarországról e-mail-ezte vissza a dobtémákat – próbákról / koncertezésről így szó sem lehetett. A Transcendental felvétele után aztán úgy éreztük, muszáj valamiféle megoldást találnunk, és végül Paul Westwood dobossal az élen belevetettük magunkat a koncertezésbe.

Kérlek mondj néhány szót a különös hangzású To-Mera név eredetéről!

Állítólag az ősi egyiptomiak így nevezték országukat, de ez egy elég kétes eredetű tény. Anno egy Egyiptom Titkos Története című könyvben akadtam rá.

Létezik-e általános érvényű formula egy To-Mera dal formába öntéséhez?

Nem mondhatnám. Tom nagyon szabadon rendelkezik az „eszközeivel”: azt írja, ami épp a fejében van. Mivel rengeteg féle zenét hallgat, ez néha jazz, néha rock, néha death metal...
Milyen tetten érhető, illetve rejtett hatásokból születnek a dalaitok?

A nyilvánvaló kedvencek (Opeth, Pain of Salvation, Textures, Meshuggah, Dream Theater, Symphony X, Emperor) biztosan megtalálhatóak a kimutatható zenei hatások között, de igazából van ott minden az E.S.T.-től meg Frank Zappa-tól a Jamiroquai-ig, DiCola-ig, a Guns-ig, meg Rachmaninov-ig. Még nem találkoztam olyasvalakivel, akinek hasonlóan széleskörű zenei ízlése lett volna, mint Tom-nak.

Kérlek emberként és zenészként is mutasd be a zenekar tagjait néhány szóban!

Kezdem talán Tom-mal, hiszen ő a fő dalszerző, aki ahelyett, hogy a Cambridge-ben szerzett idegtudományi diplomájával kutatómunka után nézett volna, Daniel Gildenlöw (a svéd Pain of Salvation zenei agya – cycoz) tanácsára inkább zenésznek állt, azaz beiratkozott a londoni Trinity Music College-ba, jazz gitár szakra. Nagyjából ebben az időszakban botlottunk egymásba. Egyébként rendkívül ambíciózus, sokrétű és lelkiismeretes egyén, mind a zenei, mind a mindennapi életben.
Hen, az új szintisünk, amellett, hogy remek zongorista, valójában az egyik legjobb gitáros / zeneszerző akit ismerek (van egy saját csapata is, a Haken, ahol Tom basszusozik), zenével fekszik-kel, szinte lehetetlen kimozdítani, mert egyfolytában gyakorol! Még a születésnapján is csak erőszakkal tudtuk elrángatni a gitárja mellől! Egyébként az egyik legnyugodtabb, legpozitivabb ember, akivel valaha találkoztam.
Mark, az új basszerosunk, mérnöknek tanult, és ehhez mérten alapos, racionális és meggondolt. Amúgy félig argentin, az a fajta ember, akire mindig lehet számítani – kivéve amikor Dream Theater vagy Iron Maiden koncertjegye van.:)
Aztán ott van még Paul, a dobos – ő egy gép és a legmisztikusabb lény a To-Mera legénységében. Anno a teljes első albumot pár nap alatt tanulta meg... Amúgy komoly sörszakértő, hogy az északi népek zenéjét már ne is említsem.
Milyen kapcsolódási pontokat érzel a kiadványok között, ha sorra veszed a To-Mera eddig megjelent hangzóanyagait?

Alapjában véve hasonló a zenei megközelítés, mondhatni a Delusions egy az első lemezt követő természetes progresszió. Mindig is törekedtünk arra, hogy zenei tudásunk és képességeink legjavát adjuk, de főleg az új albumon próbáltuk olyan messzire tolni a lécet, amennyire telt, mind szerkezetileg, mind technikailag. Mindannyian rengeteget fejlődtünk a két lemez közötti időszakban, ami szintén hozzájárult az új lemez komplexitásához.

Létezik-e vezérfonál, melyre a Delusions dalai felfűzhetőek?

Témailag a legtöbb dal valamilyen szinten az emberi önámítást ecsetelgeti, a vallástól a szerelmen át az öngyilkosságig minden megtalálható. A dalok részben filozófiai (nagyon tudom ajánlani A.C. Grayling kortárs filozófus munkáit), részben pedig személyes ihletésűek. Zeneileg kevésbé egyértelmű a dolog – minden dalnak megvan a saját, különálló karaktere.

Kiknek ajánlod egyéni felfogású zenéteket?

Mindenkinek ajánlom, aki nem szeret unatkozni, aki nyitott a szokatlan megoldásokra és meglepő fordulatokra.

Melyek voltak a dalaitokra érkezett legszélsőségesebb hallgatói visszajelzések?

Ez a kedvencem: „Olyan ez, mint az Evanescence, csak épp a zenészek azt hiszik, hogy a Cynic-ben játszanak.”
Kérlek légy segítségemre a Delusions borítóképének megfejtésében!

Ahhoz még nekem is segítség kellene...

Hogyan gondoltál első kiköltözésed idején, illetve hogyan gondolsz most Magyarországra és Angliára?

Ma már sokkal inkább otthon érzem magam Angliában, mint itthon, bár az elején nagyon nehéz volt hozzászokni a multikulturális környezethez, de főleg az időjáráshoz. Nyilván nagyon más a két ország, mind politikailag, mind kulturálisan, mindkettőnek megvannak a maga problémái / pozitívumai. Például Angliában nagyon erős a „fogyasztói társadalmi világnézet”, legalább dupláját költik reklámokra, mint Európában. Persze a gazdasági válság Angliát is rosszul érinti, de ideje is volt rádöbbenni, hogy ez a fajta „önző kapitalizmus” nem fenntartható és teljesen egészségtelen. Érdekes módon és a várakozással ellentétben a rock-metal színtér itt sem sokkal nagyobb, vagy kevésbé belterjesebb mint Magyarországon, sőt, relatívan szemlélve szerintem még kisebb a metal rajongók száma.

Melyik turné volt ezidáig a leggyümölcsözőbb a To-Mera szempontjából?

Nehéz megmondani, igazából nem volt még nagyobb turnénk, inkább csak elszórt nagy koncertek. A Dream Theater és az Emperor előtti bulik valószínűleg sokat számítottak.

Mit gondolsz, hol tart és főleg merre tart ma zenekarotok, elképzeléseitek tükrében?

Egyre dallamosabb irányba haladunk, az új dalok mind érzésre, érdekes harmóniákra koncentrálnak inkább. Merre tartunk? Passz, a zenei világ teljesen kiszámíthatatlan. A lényeg az, hogy ameddig szeretjük / érezzük a zenét és kíváncsiak ránk az emberek, addig megyünk, amerre visz minket. A következő lemez azért így vagy úgy egészen biztosan mérföldkő lesz a csapat életében.
Vannak-e Neked vagy Tomnak a To-Mera mellett megvalósítható, más zenei irányú tervei a jövőre nézve?

Tom tagja még egy kis jazz trio-nak, és Hen csapatában, a Haken-ben basszusozik. Én szeretném tovább vinni a saját jazz / soul hangképzésem, a többit majd meglátjuk. A helyzet az, hogy a tanulás és meló mellett nincs túl sok időm extra projectekre.

Hogyan tudsz kikapcsolódni manapság?

Nagyon nehezen... Sokat dolgozom, tanulok, éneklek. Azért próbálok minél többet kijutni a szabadba, az ünnepeket például egy New Forest nevű helyen töltöttem, ami neve ellenére egy gyönyörű, érintetlen ősrégi erdőség.

Köszönöm a válaszokat! Mi lenne egyszavas üzeneted olvasóink felé?

Egyszavas?:) Hmm... BÚÉK?:)

cycoz


A csapat aktuális lemezéről itt írtunk.
Belehallgatáshoz pedig itt a Myspace-es oldaluk.