Despised Icon - A gyász napja
[2009-06-17] - Hajas

Lassan jobban fogják ismerni olvasóink a kanadai Despised Icont, mint a saját anyjukat, elvégre ez már a harmadik interjúm a csapattal. Mentségemre szolgáljon, hogy egyrészt ez az egyetlen deathcore banda, amit még én is szeretek, másrészt Alex Erian énekes még mindig az egyik legkészségesebb és legjobb fej interjúalany újságunk történetében. Volt is miről faggatnom a frontembert, hisz kevés zenekart ismerek, ami ennyire aktív lenne...

Kezdjük egy kínos témával! Mi történt Sebastien-nel és Yannick-kal? Mutasd be légyszí az új srácokat, azaz Bent és Maxot is!

Yannick és Sebastien megnősültek, gyerekeik vannak és házuk, valamint tisztes állásuk. Így úgy döntöttek, elhagyják a bandát, hogy az új családjaikra koncentrálhassanak. Yannick pont a The Ills Of Modern Man felvételei előtt lépett ki, míg Sebastien kábé egy évre rá. Ettől még mindnyájan jóbarátok maradtunk továbbra is, sőt büszkék vagyunk arra, ahol most vannak és amit elértek.
Max 2007 októbertől bőgőzik nálunk, Ben pedig 2008 októbere óta gitározik itt. Mindketten kibaszottul tehetségesek és lelkesek, úgyhogy be vagyunk zsongva, hogy velünk vannak.

A The Ills Of Modern Man volt az előző lemezetek. Mai fejjel elégedett vagy az albummal, vagy mára már látod a hibáit?

Úgy gondolom, az énekteljesítményem lehetett volna jobb is, de ennek ellenére boldog vagyok, hogy így sikerült a korong. Néhány dalszerkezet kissé furcsa lett, és pár szám picit hosszabb a kelleténél az én ízlésemnek, de mindent egybevéve egy jó anyag.

Egy évvel a megjelenése után a Century Media újra kiadta a The Ills Of Modern Mant, immáron bonus DVD-vel. Ha érdekel az őszinte véleményem, ez igazságtalanság, mert az igazi rajongók már megvették az albumot. Nem zenészként, hanem rajongóként Te hogy gondolkodnál erről a szituról?

Ez az egész történet lehetetlen lenne rajongók nélkül. Ők azok, akik megveszik az anyagainkat, az egyéb merch termékeinket és elmennek a koncertjeinkre. Ez biztosítja, hogy lakásunk legyen és fizethessük a számláinkat. A segítségük nélkül nem engedhetnénk meg magunknak, hogy mint banda, tovább működhessünk. A cél az, hogy a zenénket annyi emberhez juttassuk el, amennyihez csak lehetséges. Ez a The Ills Of Modern Man bonus DVD-s újrakiadás talán arra ösztönzött pár srácot, hogy megismerje a zenekarunkat. Semmi gond nincs azzal, ha megpróbálunk új rajongókat szerezni.
Az utolsó interjúnk közvetlen a Monsters Of Mayhem turné előtt volt. Hogy éreztétek ott magatokat olyan csapatokkal, mint Hatebreed, Exodus, Napalm Death vagy The Black Dahlia Murder? Mert ezek a bandák híresen jófejek emberileg is…

Hú, az már több, mint két éve történt.:) Amúgy egy jókedélyű körút volt, az egyik legnagyszabásúbb turnénk volt eddig. Felléphettünk néhány olyan zenekarral, amely hatással volt ránk és egy egész generációnyi metal rajongóra. Nem túl sokaknak adatik meg a lehetőség, hogy együtt játszhasson és bulizzon ilyen bandákkal, szóval igyekeztem is kihozni és kiélvezni belőle mindent, amíg tartott. Azóta a Black Dahliaval mentünk még pár további kört. Talán ők az egyik kedvenc turnépartnereink.

Tudtatok is új rajongókat szerezni ott? Úgy értem, a fent említett csapatok közönsége még ha kemény zene párti is, valahogy nem úgy képzelem el őket, hogy a körút előtt Despised Icont hallgattak…

Épp azért volt nagyszerű ott lenni, mert egyszerre találtál ott rajongókat a metal és hardcore színtérről. Nagyon igyekszünk, hogy mindkét stílust próbáljuk használni a zenénkben, szóval jó ötletnek tűnt. Voltak old school fanatikusok, akik csak a régebbi bandákat ismerték, úgymint Napalm Death és Exodus. Néhányuk még sose hallott rólunk.

No, és mi a helyzet a Never Say Die! turnéval? Egyik munkatársam csinált egy Unearth interjút a pesti állomáson, ahol Buzz nem győzte isteníteni az egész karavánon uralkodó hangulatot. Gondolom, Ti se éreztétek ott rosszul magatokat…

Az volt talán a legjobb turné, amin valaha is voltam. Valami elképesztően vidám volt együtt lógni azokkal a zenekarokkal, bulizni és átszelni egész Európát a busszal. A koncertek viszonylag nagy helyeken voltak, és legalább a felükre elfogyott az összes jegy. Állatira tisztelem az összes ott megjelent zenekart. Rengeteget bámultam a fellépéseiket. Az Architectset és a Protest The Herot például gyakran hallgatom azóta. A mi buszunkat amúgy földijeinkkel, azaz a Whitechapel-lel, valamint a Carnifex-szel osztottuk meg. Egyébként zsinórban a második turnénk volt az a Carnifex-szel.
Akkor sikeres volt a Never Say Die! körút?

Marhára! Az idei Never Say Die!-on Európában már mi leszünk a kvázi főbanda. Alig várom már!

Volt valaha is bármi problémátok egy másik zenekarral? Ha igen, melyik volt az, és mi volt a vita tárgya?

Turnéztunk már olyan csapatokkal, amiket nem kedveltünk, de ne valami komoly összezördülésre gondolj! Elég nyugis fickók vagyunk.

Egy korábbi interjúnkból tudom, hogy nem iszol alkoholt. Igaz ez még? A kérdés másik fele: józanul mennyire nehéz egy turnén tolerálni körülötted a sok részeg rock zenészt?

A turnén ritkán fogyasztok alkoholt. Nem kell részegnek lenned ahhoz, hogy bulizz, és állandóan vidám legyél. Az italt akkor szoktam jobban és gyakrabban kiélvezni, amikor épp nem turnézom, és otthon vagyok a haverokkal. Ilyenkor ugyanis nem kell másnap korán kelned, hogy vezess a következő koncerthelyszínig. Annyit ihatsz, amennyit csak akarsz. Engem nem érdekel, hogy füvezel, netán straight edge vagy, mert amíg nem akarod lenyomni a torkomon a meggyőződésed, addig minden oké. Ellenben a részeg haverok időnként túl sokat beszélnek, amikor nagyon bekannáznak, és ez a szarság időnként tényleg rohadtul idegesít.:)

Még nem tudtam megvenni az új koncert DVD-teket, de részleteket láttam már belőle. Ennek alapján mind hang, mind kép alapján méregerősnek tűnik az anyag, így muszáj megkérdeznem: drága volt rögzíteni az anyagot?

Igen, drága volt, de a Century Media fizette. Csomó meló volt az előkészületekkel, de örülök, hogy megcsináltuk ezeket. Volt egy tizenkétkamerás személyzet, egy hangmérnök, egy fénytechnikus és egy rakás vendég fellépőnk is. Yannick és Marie - akik az eredeti felállás részei voltak – eljátszottak velünk egy dalt az első anyagunkról a bulin. Voltak vendégénekeseink az Ion Dissonance-es és Beneath The Massacre-s haverjaink képében és mások is. Hozzáadtunk még ehhez a DVD-hez egy csomó felvételt, amit az évek során gyűjtöttünk össze. Egy rakás kellemes emlék.
Őszinte választ kérek: editáltatok valamit a DVD-n?

Némi lábdob és gitár utókozmetika volt, de igazából ennyi. Semmi komolyabb módosítgatás vagy újrajátszás nem volt tehát.

Pár éve, egy interjúnkban közölted, hogy nem tudtok megélni a zenekarból, de azóta sokkal ismertebbek vagytok. Meg kell tehát újra kérdeznem, hogy változott-e a helyzet azóta? A kérdés másik fele, hogy mi a szimpatikusabb: profi zenésszé válni és csak ezzel foglalkozni, vagy megmaradni az undergroundban, és mellette melózni?

A zenekar fele nem dolgozik, ha nincs turné. Jelenleg keresünk elég pénzt a Despised Iconnal ahhoz, hogy megéljünk, és kifizessük a számláinkat. Én vagyok a magam főnöke, és ez egy nagyszerű érzés. Távolról sem vagyok gazdag, de legalább boldog vagyok. Egyszer majd, ha öregebb leszek, talán fel fogok hagyni a turnézással, lesz egy igazi melóhelyem, családot alapítok, és már csak szórakozásból fogok zenélgetni. Esetleg nekikezdek egy másik bandának, és már csak hétvégenként fogunk koncertezni időnként, kizárólag azért, hogy jól érezzük magunkat, mint a régi szép időkben.

Az új lemezetek szeptemberben jelenik meg. Mit tudsz mondani róla elöljáróban?

A Day Of Mourning szeptember 22-én jön ki a Century Medianál. Kétségtelenül ez lesz az eddigi legerősebb anyagunk. Az évek - ahogy játszottunk és turnéztunk – jobb zenészekké és dalszerzőkké tettek minket. Mi még a divat előtt kezdtük ezt a bandát, és ez a negyedik lemezünk a bizonyíték arra, hogy egy lépéssel mindig a követők előtt leszünk. Ezen az anyagon rengeteg időt töltöttünk az előkészületekkel, hogy tökéletesítsük a dalszerkezeteinket és az énektémákat, vagy hozzátegyünk a számokhoz egy csipetnyi extra dobütést, gitárszólót, dallamot és death metal riffet. Még két francia nyelvű dalt is írtunk, ami az anyanyelvünk, és meghívtuk az Ion Dissonance-es és Beneath The Massacre-s haverjainkat és másokat, hogy üvöltözzék fel a részüket az egyik dalban.
Nagy vonalakban bemutatnád légyszí az új album szövegeit is?

Rengeteg kompromisszumot kell kötnünk és áldozatokat hoznunk a személyes életünkben ahhoz, hogy erre a zenekarra tudjunk koncentrálni, hogy állandóan turnézhassunk és utazó életet élhessünk. Néhányunk vesztette már el barátnőjét vagy haverjait emiatt az egész miatt. A lemezcím (A Gyász Napja) egyfajta illusztrálása ezeknek a veszteségeknek.

Az új korong már a harmadik a Century Media gondozásában, sőt a DVD-teket is ők adták ki. Ilyen jó a kapcsolatotok ezek szerint?

Amerikában ráadásul az első albumunkat újra kiadta a Century Media. Kiadtunk négy sorlemezt, két split CD-t és egy DVD-t eddig. A két splitet leszámítva mindent ők hoztak ki. A Century Media 2004 óta támogat minket, és boldogok is vagyunk amiatt, hogy magunk mellett tudhatjuk őket.

Biztos nagy zenerajongó vagy, de vannak egyéb hobbyjaid is? Mit csinálsz szabadidőben?

Ez a zenekar kitölti az időm nagy részét. Amikor otthon vagyok, zömmel mást se csinálok, mint élvezem azon tény előnyeit, hogy nem kell megfeszülnöm azért, hogy együtt lóghassak a családommal és a barátaimmal. Az idő gyorsan telik, és annyi időt akarok az emberekkel tölteni, amennyit csak lehetséges. Két téllel ezelőtt ráadásul újrakezdtem a jéghokizást. Fiatalkoromban játszottam ezt, aztán 12 évesen abbahagytam, hogy dobolhassak.:)

Sokat turnézó zenészként szembesülsz a Gazdasági Válság hatásaival? Mondjuk olyasmire gondolok, hogy kevesebben járnak a bulijaitokra, netán a koncertek után kevesebb cucc fogy a CD-s, pólós pultotoknál…

A Gazdasági Válság valóban rengeteg mindent megváltoztatott. Rengeteg embert ismerek, akik elvesztették az állásukat az elmúlt hat hónapban. Biztos vagyok benne, hogy ez a negatív hatás egy csomó zenekar CD és póló eladásában is megmutatkozik, akárcsak a koncertek nézőszámaiban.
A Te életedre hatással van a Gazdasági Válság? Nehéz manapság Kanadában megélni? Mikor ér véget szerinted ez az egész?

Jelenleg eléggé padlón vagyok anyagilag, mivel elköltöztem, és mind a régi, mind az új helyen lakbért kellett fizessek erre a hónapra. Az elmúlt négy hónapot anyagilag ki is lőhetjük, mert írtuk és rögzítettük az új anyagot, így nem turnéztunk, amivel ugyebár pénzt szoktunk keresni. Hamarosan viszont lesz néhány körút, szóval anyagilag minden vissza fog térni a normális kerékvágásba.

Hajas


Az előző Despised Icon interjúnk itt olvasható.
A csapat előző lemezéről itt írtunk.
Zenekari weboldal itt.
Belehallgatáshoz pedig itt a MySpace-es oldaluk.