The Red Chord – Továbbítva a gépnek
[2009-08-15] - dzsi

A Bringin’ It Back nevű rendezvény keretében látogatott el hazánkba nemrégiben ismét a The Red Chord. Mivel alapból szimpatikus a zenekar, ráadásul hamarosan kijönnek egy új lemezzel, nem hagyhattam ki a beszélgetés lehetőségét. A kérdéseimre Guy Kozowyk énekes válaszolt a Dürer Kert udvarán a bódító hőségben, a koncert előtt. Rendkívül humoros, jófej és informatív – mondhatni veszettül szószátyár – frontember; élményszámba menő csevely volt.

Hogy érzed magad, milyen napod van?

Köszönöm, nagyon kellemesen! Kissé meleg van és fáradt is vagyok, de azért jól.

Jelenleg a Walls Of Jericho társaságában turnéztok. Hogy tetszik a dolog, mik a benyomásaid?

Nem először turnézunk Velük, volt már rá példa az Ozzfest és a Mayhem Festival keretében is, illetve egy évvel korábban Kanadában pár hétig. Sőt, Európában a Hell On Earth turnét is az Ő társaságukban nyomtuk, szóval lassan az ötödik közös akciónál tartunk, elég jól ismerjük már Őket.

Akkor ezek szerint elég jó haverok vagytok.

Igen, mondhatjuk.

Több zenekartól hallottam, hogy a tisztálkodás és a WC körüli tevékenységek nem túl gördülékenyen megoldható feladatok turné közben. Ti hogy álltok ezzel?

A WC kérdéskörében mindig fura, hogy amikor átjössz erre a kontinensre, sokhelyütt látsz a kagyló közepén egy „kakapolcot”, és arra kell rászarnod.:) Ráadásul tele van öntve egy rakás vegyszerrel, amitől ugyan nem bűzlik annyira, mégsem túl bizalomgerjesztő. Amikor először jöttünk át, kérdezősködtem is ezzel a „kakapolccal” kapcsolatban. Miért akarna bárki is egy ilyen polcra szarni? Mi értelme van? Akad pár dolog, ami ellene szól, mint például az, hogy mivel nem a vízbe pottyan a cucc, megmarad a bűz, amit percekig durván áraszt. A másik, hogy amikor lehúzod, a víz szinte lerobbantja onnan a méretes kupacot, rád és a zacsidra meg fröcsög mindenféle gusztustalan dolog. Emiatt persze többeket megkérdeztem, hogy miért jut bárkinek is eszébe efféle WC-t tervezni. Erre mondták, hogy abból a szempontból hasznos, ha székletmintát kell vinned az orvosnak, mert így könnyebb kiemelni. Nekem erről persze rögtön az jutott eszembe, hogy miért nem lehet kitolni a cuccot ott helyben, az orvosi rendelőben?:) Én idén leszek huszonkilenc éves, és még soha nem volt rá példa, hogy székletmintát kelljen vinnem a dokinak, szóval ezt nem tartom valami racionális magyarázatnak. A zuhanyzással kapcsolatban nincsenek ilyesmik, az mindenhol ugyanolyan. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Európában sokkal jobban támogatják a turnékon, hogy az ember tudjon zuhanyozni. Az Államokban ez nem teljesen így van. Gyakran előfordul, hogy lenyomod a show-t, aztán rögtön mondja az ottani illetékes, hogy „köszi srácok, gyertek máskor is!” Errefelé a szervezők és a promoterek is sokat segítenek abban, hogy élhetőbbek legyenek a körülmények, hogy ne kelljen agyonizzadva felmenned a buszodra, tudj valahol aludni, ha maradni szeretnél éjszakára, meg ilyesmik. Szóval Európa jobb ilyen szempontból. A zuhany okés, a retyó viszont szívás tud lenni néha.:)

Van valami, amit gyűlölsz a turnézásban?

Én szinte mindent utálok a turnézásban, miután rengeteget csináltam már ezt!:) Amikor fiatal vagy, még mindent imádsz ebben a dologban, de amikor idősödsz, és csinálod ezt egy pár éve, kicsit elkezded máshogy látni az egészet. Ne érts félre: még mindig imádok zenélni, új helyeket látni és hasonlók. Az idő nagyobb részében azonban a turné nem erről szól. Zenélsz, vezetsz egy csomót a következő helyig, rosszul alszol, satöbbi. Tényleg nagyon imádok színpadon lenni, új embereket megismerni, új helyeket látni, de ez egyáltalán nem egy nagy vakáció, mint ahogyan ezt otthonról a legtöbben gondolják. Legalább húsz országban jártam már, de egyáltalán nem láttam annyit az egészből, amennyit az evidens lenne. Bámulsz ki az ablakon, és azt mondod magadban sajnálkozva: „sziasztok fák, kastélyok, találkozunk később!”:) Nagyon szoros időbeosztással utazunk, és tényleg nincs rá idő, hogy itt-ott megállj hosszabban, hogy alaposabban szétnézhess. Olyasmi ez az egész, mint egy kis ízelítő a világból. Látsz egy rakás érdekes és izgalmas helyet, aztán pedig reménykedsz benne, hogy egy nap visszamehetsz, és ki is élvezheted. Nagyon örülnék, ha egyszer megengedhetnénk magunknak anyagilag, hogy olyan turnénk legyen, ahol csak két- vagy háromnaponta van koncert, és mindenhol tudnánk mókázni egy keveset; de annak, hogy ez megvalósuljon nem túl nagy az esélye. Fizetni kell ugye a járgányt, a sofőrt, egy rakás apróságot, és pénzügyileg ekkora időkieséseket nem engedhet meg magának az ember.
Legutóbb 2007 decemberében jártatok nálunk, ami tetemes idő. Mik a legfontosabb események, amik azóta történtek a zenekar háza táján?

Igen, emlékszem, a Job For A Cowboy és a The Black Dahlia Murder társaságában. Főként turnéztunk azóta, de azt rengeteget. Lássuk csak, hogy volt. Kicsit időzavarban vagyok.:) Volt tavaly a Mayhem Fest többek között a Slipknot-tal, volt egy körút az államokban a Converge-dzsel, ugye az emlegetett dolgok a Walls Of Jericho-val, átjöttünk Európába is a Hell On Earth keretében még a múlt év végén, amely után tartottunk egy kis pihenőt. Ezt követően pedig írtunk egy új lemezt is. Nem volt túl sok üresjárat, elég eseménydúsan telt ez az időszak. A mostani kiruccanás pedig egy hathetes időintervallumot ölel fel.

Mostanában készültök el az új lemezzel. Volt valami különbség az előző és a mostani stúdiós munka között? Élvezetes is volt, vagy inkább csak kimerítő?

A felvétel maga sokkal egyszerűbben zajlott, mint eddig. Ezúttal a régi gitárosunk, John Fay stúdiójában dolgoztunk. Ő a legutóbbi lemez, a Prey For Eyes idejében volt velünk. Kicsit több időt szántunk rá, mint az eddigiekben. Most volt lehetőség mindent nagyon jól átgondolni, mivel mindannyian elég időt töltöttünk el külön-külön az ötletek formálásával, és együtt is. Öt hétig tartott összességében az anyag rögzítése, ilyesmi pedig még sohasem fordult elő. A keverés éppen most zajlik, ma vehettünk kezünkbe egy előzetes verziót is. Átküldtük Zeussnak, akivel a Clients idején is együttműködtünk, és biztosra veszem, hogy ezúttal is egy igazán arcbavágós megszólalást fog produkálni. Egy kis ízelítőt hallhattok is belőle ma este.

Hány dalt?

Valószínűleg kettőt.

Mesélnél kicsit bővebben az új korongról? Mik lesznek az újdonságok, illetve a főbb különbségek az eddig hallottakhoz képest?

Furán hangozhat, de sokkal jobbak lettünk abban, hogy mi legyünk a The Red Chord. Persze nem távolodtunk el túl messzire az eddigi vonaltól, szóval továbbra is death metalt játszunk hardcore és progresszív elemekkel. Egyszerűen csak előreléptünk dalírás tekintetében. A gyors részek még mindig gyorsak, a technikás részek még mindig technikásak, a súlyos részek még mindig súlyosak. Ezt a korongot azonban talán egy kicsit könnyebb lesz majd megemészteni mindenki számára, amivel nyilván nem azt akarom mondani, hogy átmentünk rádióbarát zenekarba. A jellegzetesebb vokálok és riffek terén kicsivel több az ismétlődés, aminek köszönhetően könnyebb megjegyezni a nótákat.

A lemez címe Fed Through The Teeth Machine lesz, ami számomra nem túl egyértelmű. Mit akartok ezzel sugallni?

Mindig is szerettük azt, ha valami nem teljesen egyértelmű, és emiatt az emberek használják a képzelőerejüket. Magát a címet a How It’s Made nevű, többek között a Discovery Channel-en is futó ismeretterjesztő sorozatból nyúltuk, nem tudom, hogy nálatok adásba került-e. Ebben ugye mindenféle ipari termék gyártását mutatják be több lépésben. Innen származik egy-egy metódus kapcsán, amikor a narrátor azt mondja, hogy: „ezután továbbítjuk az ilyen-olyan gépnek.” Ha ebben a kontextusban hallod, akkor teljesen átlagos, egyáltalán nem figyelsz fel rá. Ha azonban másfajta szövegkörnyezetben találkozol vele, már egészen sok mindent jelenthet. Miután köré építettünk egy rakás meglepő, sötét, apokaliptikus, gyárorientált történetet, sokkal másabb értelmet nyer. Minél nagyobb valaki képzelőereje, annál jobban elharapódzhat a dolog. Ha figyelmesen olvasod a dalcímeket és a szövegeket, és hallgatod hozzá a nótákat, drasztikusan más értelmet nyerhetnek, mint amikor még csak szimplán vetettél rá egy pillantást. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit gondolsz majd, amikor kezedbe veszed az anyagot, és eszedbe jutnak a most említett gondolatok.
Egészen sok dobost és gitárost próbáltatok ki az évek folyamán. Volt a cseréknek valami általános indoka, vagy csak így alakította az élet?

Igazad van, tényleg átmentünk jó néhány tagcserén az évek során, azonban a Clients óta ugyanaz a négy ember alkotja a banda gerincét. John Fay ezen felül még eltöltött nálunk több mint egy évet, ami egy szép időszak volt, illetve volt egy valagnyi dobosunk, de a tény az, hogy közülük csak ketten voltak igazán a csapat tagjai, mert a többiek mind vagy beugrósok voltak, vagy valami miatt nem jött össze, hogy végül valódi tagokká válhassanak. Ez a négy srác azonban már – a mostanival együtt – három lemez elkészítését is abszolválta, és ez jelent azért egyfajta állandóságot, aminek nagyon örülök. Volt még persze egy gitáros arc, aki a kezdetektől a Clients időszakig velünk volt, aztán volt egy, akit a Prey For Eyes előtt vettünk be, és az anyag turnéja előtt már le is lépett. Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy a jelenlegi felállás teljesen stabil, és remekül működik. Ha viszont belegondolok abba, hogy én vagyok az egyetlen a bandában, aki már a legelső koncertnél is ott volt, az ad egyfajta vicces félelemérzetet, hogy vajon tényleg ennyire nehéz-e velem kijönni?:)

Van olyan zenész, akit nagyon szívesen látnál a The Red Chord soraiban?

Úgy gondolom, hogy a jelenlegi tagságnál nem találnék megfelelőbb, és rátermettebb zenészeket, totál elégedett vagyok. Sokakkal turnéztunk már együtt, egy rakás remek muzsikust láttam, de ezt így is bizton állíthatom.

Én olyasmire gondoltam, akivel mondjuk egy gyerekkori, vagy jelenlegi vágyálom kapcsán zenélnél együtt.

Ja, értem. Ebben az esetben bármilyen álomtag maximum engem helyettesíthetne, ezen a téren pedig nem akarok ötleteket adni a többieknek oly módon, hogy „srácok ez az énekes sokkal jobb nálam, cseréljetek le, aztán majd egyszer találkozunk, sok sikert a turnékhoz!”:)

Mi az oka annak, hogy egyetlen hathúrossal operáltok? Szerintem az igazán tökös élő megszólaláshoz általában két gitáros szükségeltetik.

Haver, a Panteranak hány gitárosa volt?:)

Igazad van, vedd úgy, hogy meg se szólaltam.:)

Totál fölösleges szerintem. Van csomó banda a haverok között, ahol ketten nyomják ezt a hangszert, most a Converget tudnám elsőre példának felhozni. Éveken keresztül két gitárossal játszottak, és persze úgy is elég veszedelmes volt. Viszont amikor az egyik srác elment, sokkal átütőbb lett a zenéjük. Olyan, amilyennek Ők azt eredetileg kitalálták. Amikor együtt turnéztunk, mi épp öten voltunk, Ők pedig csak négyen. Minden alkalommal leesett az állam, hogy mennyire brutálisan szólalnak meg úgy is! Tisztábban, érthetőbben. Aztán nálunk is így alakult. Ha igazán ismered a motyódat, akkor nem lehet probléma. Itt persze kicsit más a helyzet, mert most kölcsöncuccon játszunk, de ha értesz valamennyire hozzá, és a Te szájízed szerint állítod be az alapokat, akkor rettentően meg tud szólalni. Eleinte persze én is úgy gondoltam, például a Panteranál is, hogy szükségük lenne egy ritmusgitárosra, de aztán láttam Őket jó párszor élőben, és minden egyes alkalommal brutálisan durvák voltak! Rá kell jönni, hogy hogyan tud effektíven működni egy négytagú banda élő megoldások tekintetében, és ha ehhez még a cuccodat is profin tudod kezelni, akkor így is remekül működhetnek a koncertek. Persze nem tudom még, hogy ma este mit fogunk kihozni a kölcsön erősítőkből, de bízom benne, hogy nem lesz semmi gond. Kíváncsian várom egyébként, hogy meg tudjuk-e változtatni a véleményed a gitáros dologgal kapcsolatban. Legutóbb pont öten voltunk itt, tehát elég jól le tudod vonni a következtetéseket szerintem.:)

Mi volt az első dal, amit megtanultál, amikor elkezdtél kölyökként szerencsétlenkedni a legelső bandáddal?

Nagyjából azokat nyomtuk akkoriban, amiket bárki más ebben a stádiumban. A szokásos Rage Against The Machine, Megadeth, ilyesmik. Teenager korunkban az akkori haverjaimmal mindannyian óriási metalfanatikusok voltunk, szóval az Anthrax és thrash klasszikus „barátai” sem maradhattak ki a sorból. Én magam nem vagyok egyébként nagy hangszeres ember: anno próbáltak nekem megtanítani egy-két Nirvana dalt gitáron, de többre sohasem voltam képes.:)
Sör, bor, vagy fű?

Sör, hogyha ezek közül kell választani, de azt sem iszom igazán sokat, szívni pedig nem szoktam még dohányt sem. Ha pia, akkor inkább valamiféle alkoholos lötty és üdítő keveréke, ha egy mód van rá, de egyetlen sörrel is jól elvagyok akár órákig. Nagy mennyiségben - amennyi a részegséghez kell - az is megüli a gyomrom, de régen azért bírtam. Gondolj bele, ha mondjuk nyolc sört átöntesz egy nagyobb kancsóba és ránézel, elég ijesztő látványt nyújt, hogy ez mind épp a gyomrodban csücsül.:) A másnaposságról nem is beszélve.

Miért döntöttél a zene mellett, mint önkifejezési forma?

Középsuliban egyszerűen csak szórakoztatónak tűnt, hogy ezekkel a srácokkal lóghatok, bandázhatok. Mindig volt olyan zenekar, amelyik énekest keresett. Nekem ez pont kapóra jött a bulizás miatt is, illetve a lelkivilágom sajátos közvetítő csatornájaként, mert én mindig is inkább írónak tartottam magam, mint énekesnek. Láttam egy rakás embert, aki folyamatosan írta a verseket, a novellákat, de ezt magában tök értelmetlennek tartottam. Lehetsz Te a világ legjobb írója, ha senki sem adja ki a firkálmányaidat, és soha nem kerül nyilvánosság elé, illetve lehetsz publikált, széles körben terjesztett író is, ha a kutya se olvas. Szóval a TRC érdekes közvetítő eszköznek tűnt számomra ehhez, amikor elkezdtük a bandázást. Így kiélhetem magam ebben is, ami ugyan nem jelenti azt, hogy teljes értékű író lennék, de négy lemez után jóval több esélyem van rá, hogy egyszer majd szimplán az írásban is érvényesüljek, esetleg kiadják a dolgaimat.

Akkor tehát jelenleg a The Red Chord a Te könyved.

Igen, mondhatjuk így is. Ráadásul ez az életforma rengeteg inspirációt és okot is ad az íráshoz. Ha napi nyolc órát bent ülsz a munkahelyeden, erre nem marad annyi idő, esetleg ki is ölik belőled, és mivel fáradt vagy, mehetsz valami huszadrangú szart olvasni valamelyik sznob kávéházba, mert ennyire futja az erődből. Ez az életforma, a zene, az utazás, az adrenalin kellő löketet ad ahhoz, hogy olyasmit tudj papírra vetni, amit másoknak is izgalmas lehet olvasni, és megvan az esély, hogy valaki tényleg belemélyed, ami persze remek érzés. Nem mondom, hogy bárki számára szórakoztató lehet, mert az kizárt. Ha viszont valaki tényleg odafigyel, elgondolkodva olvassa, majd a show után odajön hozzád, és azt mondja, hogy az a pár sor gyakran erőt adott neki, amikor szarban volt, illetve elmeséli, hogy Ő mire asszociált azok kapcsán, ezután pedig megkérdezi, hogy én mire gondoltam valójában, az mindennél izgalmasabb tud lenni. Engem is ez inspirált, amikor kölyök voltam. Nagyon élveztem, hogy a kezembe vehetek egy lemezt, és hallgatás közben átrághatom magam a szövegeken. Sokáig emésztettem, értelmeztem, hogy vajon mire is gondol a faszi. Persze minél inkább ki akartam találni, annál messzebb kerültem a megoldástól, mert egy idő után jött az érzés, hogy bármiről szólhat az a versszak.
Mit tennél, ha megtudnád, hogy ez lenne életed utolsó napja?

Csak úgy választhatok, hogy a bandával épp turnén vagyok, mint most, vagy bármi lehet?

Tekintsünk el a turnétól, bármi lehet.

Akkor szerintem lazulnék egy jót a családommal, a kutyámmal. Emellett valószínűleg dugnék még annyit, amennyi csak belefér.:) Szép békésen tölteném el a maradék időt.

Volt arra példa valaha, hogy a magánéleted zűrössé vált a zenekar miatt?

Csak egy rövid időszak erejéig, amikor még jóval fiatalabb voltam. Az Internet egy baromi drámai eszköz, mert sokan szeretnek elindítani hülye pletykákat, rosszmájúskodni, botrányt csinálni, kiforgatni az ember szavait, illetve a tényeket önmagukból, ami egészen sok galibát szülhet. Régen volt pár ilyen éles helyzetben részem, és akkoriban kicsit meg is viselt, mert komolyabban vettem. Az utóbbi években azonban már teljesen nyugodt a magánéletem, nincs semmi ilyesmi.

A szüleidnek mi a véleménye a karrieredről?

Kezdetben természetesen azt gondolták, hogy hülyeség ilyesmire fecsérelni az időmet. Szokás szerint valami biztos jövőt szántak nekem orvosként, tudósként, bankárként vagy ügyvédi körökben. Nincs is ezzel baj, mert minden szülő azt szeretné, hogy a gyereke sikeres legyen. Azonban egyszercsak azon kaptam édesanyámat – már az Ozzfest után –, hogy a rokonoknak büszkén meséli, hogy a fiacskája ezt meg azt csinálja, és hogy mennyi helyen megfordul a világon, mennyien ismerik. Gondolj bele: ha nem zenélnék, soha az életben nem jutottam volna el Magyarországra, vagy bármilyen más helyre. Anyukám például soha nem lépte át az USA határait. Ez az életük. Megszületnek egy bizonyos helyre, aminek maximum a közvetlen környezetében mozognak, esetleg nyaralni mennek el egy kicsit messzebbre. Rossz lehet arra várni, hogy lenyugdíjazzanak, és utazgathass, pihenhess egy keveset, majd abban reménykedni, hogy talán van még tíz éved hátra, amikor végre teljes értékű életet élhetsz. Sosem tudhatod. Lehet, hogy megházasodsz, lehet, hogy meghalsz, vagy rákos leszel. Addig kell kiélvezni az életet, amíg fiatal vagy, és biztosan megteheted, mert nagy az esélye, hogy a későbbiekben valami miatt nem lesz rá alkalmad. Mára eljutottam arra a pontra, hogy a sok kezdeti akadékoskodás után teljes vállszélességgel támogat az egész családom, a barátaim, az ismerőseim, és valóban elismerik, amit csinálok, és örülnek is neki.
Végezetül az előbbiek kapcsán: elégedett vagy az életeddel, melynek szerves részét képezi az állandó utazgatás?

Tudod, a turnézás néha elég hervasztó tud lenni, nem valami egyszerű hozzászokni. Sokan úgy képzelik el, hogy ennél faszább dolog a világon nincs, biztos állandóan csajokat szedek fel, ezt csinálom, azt csinálom, minden frankó, de sajnos nem így néz ki. Ha sokáig éled ezt a „sex, drugs, rock’n’roll” életformát, annak nincs jó vége. Gondolj csak Kurt Cobainre, Jimi Hendrixre, vagy a hasonló figurákra. Ha nem térsz észhez egy idő után, azon kapod magad, hogy egy rothadó hulla vagy a föld alatt. Nem is kell ennyire messzire menni, mert az is lehet, hogy pont ez előtt észbe kapsz, viszont akkor is azt látod a tükörben a húszas éveid végén, hogy egy hót lerobbant, dagadt disznó lettél egy rakás komoly testi betegséggel, idő előtt megöregedve. Nagyon megmaradt bennem az egyik turnénk, amikor öt hosszú hétig voltunk úton szünet nélkül, és én csak néztem a többi srácot más bandákból, hogy öt hétig minden este a földig isszák magukat. Az egyik arc az elején még egy vézna kis „árnyék” volt, az utolsó napokban pedig már nem annyira mentek rá a ruhái, mert úgy felpuffadt a szüntelen piálástól. Láttam egy csomó havert is, akik a húszas éveik legelején kezdtek el turnézni, eltelt hat év, és egyszerűen rájuk sem ismertem, mert úgy néztek ki, mint akik a harmincas éveik végén járnak. Egyáltalán nem vagyok straight edge, vagy ilyesmi, kifejezetten szeretek bulizni, de az az öthetes turné óriási inspirációt adott nekem ahhoz, hogy a továbbiakban formában tartsam magam testileg, illetve kordában ivászat terén, mert így igazán nagy dolgokra lehetek képes. Mint említettem, idén leszek huszonkilenc, és ránézésre senki sem mondaná meg rólam, hogy egy majd harmincéves ember vagyok. Tényleg nem vagyok straight edge, de a bulizás mellett muszáj odafigyelni az egészséges életmódra, és valahogy egyensúlyba hozni a kettőt.

dzsi


Az előző The Red Chord lemezről itt írtunk.
Zenekari weboldal itt.
Belehallgatáshoz pedig itt a Myspace-es oldaluk.