Kyle Thomas - Család, pénz és metal
[2009-10-12] - Hajas

Ha azt mondom, Kyle Thomas, lelki szemeink előtt meg kell jelenjen minden idők egyik legnagyobb metal énekese, aki többek közt a Floodgate, az Exhorder, vagy az Alabama Thunderpussy frontembereként nem keveset tett már le arra a bizonyos asztalra. Egy fatális véletlen során jött a lehetőség és persze az ötlet, hogy kifaggathassam a Mestert eddigi bandáiról és jövőbeni terveiről, de a maratoni hosszúságú interjúból fény derül a zeneipar kegyetlen világára ugyanúgy, mint ahogy Kyle-t, mint magánembert is alaposan megismerhetjük.

Kezdjük a Death Metal Allstars-szal! Ez csak egy hobby project ismert arcokból, vagy fogtok lemezt is készíteni? Ha igen, mit tudnál mondani róla előzetesen?

Valójában úgy kezdődött az egész, hogy csináljunk valamit úgy, hogy jól érezzük magunkat, amivel ugyanakkor keresünk is egy kis pénzt. A srácok nagyszerű muzsikusok: Jack Owen, Tony Laureano, Ralph Santolla és Steve DiGiorgio. Ugratsz ezzel a lemez témával? Mindnyájan annyira élveztük, hogy együtt jammelhetünk, hogy Ralph nem tudott megszabadulni az elképzeléstől, hogy kéne valami felvételt is csinálni, és mielőtt észbe kaptunk ő, Tony és Jack már rendelkeztek is egy demoval, amit én is fel fogok énekelni hamarosan, majd Steve is felnyomja a részeit. Szépen formálódnak is a dalok, és szerintem a legtöbb metal rajongó bírni is fogja. Death metalnak mondjuk nem mondanám, mert ugyan súlyos, de vannak benne dallamok és harmóniák is. Elég kemény ahhoz, hogy a legtöbb rajongónak – akik nem egyoldalúak – bejöjjön. Amennyiben valakit csak a hörgés érdekel, az talán nem fogja élvezni, mint ahogy talán a megszállott dallampártiak se. Kicsit olyasmi, mint amiben csomó minden van. Talán azért, mert a legtöbb zenésznek rövid a koncentrálóképessége, és nem tudják rendesen kidolgozni az elkezdett ötleteiket.

Ha jól tudom, jövőre lesz Exhorder lemez. Erről mesélj légyszíves!

Remélem, hogy így lesz. Némi időbe telik, hogy újra összerakjunk egy élő show-t, ami az elsődleges cél. Már egy jó ideje próbálunk. Ha újra elkezdünk majd koncertezni, a dalírást is komolyabban fogjuk venni, habár Vinnie-nek máris van pár ötlete, amikre már lehet építkezni. Valami egészen elképesztően lassan alakul, de újra valami klassz dologgal fogunk előrukkolni, ami kibaszott kemény is! Jelenleg Chris Nail-lel és a Soilent Green/ Crowbar dobos Tommy Buckley-val dolgozunk. Chris nem tud Amerikán kívül játszani, és habár nem is tervezünk hatalmas turnékat, marhára szeretnénk, ha lehetne tenni pár rövidebb kört, talán az USA-n kívül is. Tommy nagyon keményen melózik. Vele amúgy már több, mint húsz éve barátok vagyunk. Jó lesz, és méltó az eredeti felálláshoz, mert érti, hogy évekkel ezelőtt mit kellett tennünk ahhoz, hogy úgy szóljunk, ahogy.

A lengyel Metal Mind kiadó nemrég újra kiadta az Exhorder és Floodgate albumokat. Mi a véleményed ezekről a verziókról? Sikeresek voltak az új kiadások?

Tudtommal igen. Nem láttam semmiféle eladási mutatókat, amik által tájékozottabb lehetnék. Tisztelem őket amiatt, amit csináltak ezekkel az újrakiadásokkal. Amikor a Roadrunner újrakiadta a két Exhorder CD-t, az egészet egyszerűen csak rácsapták egyetlen lemezre, ráadásul remaster nélkül, gondolhatod. A Metal Mind már remasterelt, arany színű lemezeken hozta ki őket, digipak formátumban, és tényleg valami különlegeset csinált belőlük. Ezt jobban becsülöm bárminél. A Roadrunner mindhárom, említett albumot hagyta a polcukon porosodni, amíg nem kezdték újra piacra dobni a korábbi kiadványaikat, és a saját szájukból hallottam, hogy ebben az újra kiadós sorozatukban messze az Exhorder ment el a legtöbb példányban. Mindenesetre örülök, hogy bejött a képbe a Metal Mind, és igazságot szolgáltatott azoknak az anyagoknak. Ha valami, hát szerintem ezek tényleg megérdemlik, hogy hallhatóak legyenek. A Metal Mind nélkül csak elvétve lehetne kapni őket.
Nekem nagyon bejött a Floodgate lemez. Pár éve adtatok pár bulit, de úgy tűnik, ez volt minden, és sose lesz már második CD. Mi a helyzet ezzel?

Valójában csináltunk egy háromszámos próbatermi demot, felkészülve a kettes albumra úgy '97-'98 táján, de abból már nem lett semmi. Utálom, ami történt azzal a bandával. Tök nagy terveim voltak, és komolyan győzködni kellett a Roadrunnernek, hogy újra aláírjak velük azok után, hogy az Exhorderrel olyan rossz volt a viszonyuk. Megígérték nekem, hogy a Floodgate prioritást fog élvezni a bandáik közt. Először még így is tűnt, de valahogy, valahol mégis letettek rólunk. Az egyetlen szívfájdalmam az, hogy talán túl finnyásak voltak a turnék kiválasztása során. Úgy éreztem, négy névtelen banda közül legfontosabbnak lenni nem egy nagy segítség, és harcolnunk kellett velük, amikor a Sepultura azt akarta, hogy az előbandái közül mi játsszunk utoljára a Roots európai turnéján. Valójában a hátunk mögött megpróbáltak valaki mást berakni oda! Már maga turné lehetősége is hozzánk érkezett be, nem a Roadrunnerhez. Valójában a Roadrunner azzal hívta fel a Sepultura managamentjét, hogy „Hello, megértjük, hogy az egyik bandánkat akarjátok a turnétokhoz, és köszönjük is, de miért nem egy másik csapatunkat választjátok helyettük?” Milyen egy talpnyaló dolog ilyet csinálni. Végül a dolgok nagyon elromlottak, és azok után, hogy egy csomó pénz lett a bandába meg a lemezfelvételbe téve, úgy döntöttek, hogy az album amerikai promotálására már nincs keret. Soha nem fogom megérteni, hogy kicsengettek 60.000 dolcsit előlegként és stúdióra, majd azt mondják: „Jaj, nem engedhetjük meg magunknak, hogy reklámozzuk is az anyagot. Reméljük, enélkül is eladja majd magát! Habár ez a banda csinált egy önálló aréna turnét, megegyezett egy turnészervezővel, aki felajánlott nekik egy visszautat Európába, ahol a Korn és a Tool előtt nyithattak, azt akarjuk, hogy a saját pénzükből turnézzanak az Államokban, és a pénzük többi részét a Coal Chamber-be rakják.” Semmi bajom a Coal Chamber-rel, de egész pontosan ez történt. Roadrunnerék használt WC papírként dobtak minket félre. Az a vicces az egészben, hogy amikor mégis próbáltunk valamit megbeszélni, visszautasítottak, és képünkbe vágták, hogy „Csináld magad!”, aztán kidobtak azzal, hogy „Srácok, nem turnéztok eleget!” Holott ők nem reklámozták azt az anyagot, amit közösen hoztunk össze, és ők nem támogatták anyagilag, hogy visszamenjünk Európába még egy turnéra az akkori világ két legismertebb csapata elé előbandáskodni. Ezt és a Sepultura turnét sikerült magunktól elérnünk, és a legtöbb, amit tettek értünk, az az volt, hogy nagy vonakodva támogatták a Sepultura turnénkat azok után, hogy megpróbálták azt ellopni tőlünk. Minden, amit jelenleg mondani tudok nekik, az az, hogy ha először átcsesztek, az az ő hibájuk. Ha másodszor is, az már a miénk. Harmadik alkalom viszont már nem lesz, és lefogadom, hogy ők is így érzik. Monte Conner még mindig barátom – ő tényleg mindig rohadtul hitt bennem és a projectjeimben, de eljött az az idő, amikor már neki is be kellett húznia a nyakát, hogy a feje fölött lógó pallos ne fejezze le még őt is. Nem hibáztatom őt, sőt marha sokat segített nekem még a Katrina hurrikán után is, ami ugyebár elvitte a házamat. Soha nem fogok rosszat mondani személy szerint rá,és emiatt mindig barátként fogom felhívni. Egy dolgot akarok csak ezektől: a jogdíjakat.
Tavaly feloszlott az Alabama Thunderpussy. Azzal a bandával mi volt a gond?

Egy újabb szomorú történet a hosszú és balszerencsés karrieremből. Amikor csatlakoztam hozzájuk, az egy óriási banda volt kellő alapokkal, amit egy nagyszerű album teremtett meg, várva ara, hogy eljuthassunk egy következő szintre. Nagyon keményen dolgoztunk azon, hogy akkorát szóljon az a lemez, amennyire csak lehetséges, és el is mentünk turnézni vele, de itt már egy másik kiadó nem volt hajlandó megfelelően segíteni. Nem én egyezkedtem a Relapse-szel, így csak az alapján tudok erről beszélni, amint az Alabama Thunderpussy -s srácok mondtak, de hiszek nekik. A legnagyobb szívfájdalmam a bandával kapcsolatban az, hogy szerintem kissé áron alul adtuk magunkat, és ez talán nem is annyira a mi hibánk volt. Ők megtették, amit én a Floodgate-tel nem voltam hajlandó megtenni, mint például úgy belevágni turnékba, hogy pénzt veszítsünk a célból, hogy ott majd felfigyelnek ránk, és legközelebb remélhetőleg már jobb ajánlatokat kapunk. Ez a fajta fejlődés sajnos egy hosszabb periódus, amire már nem tudtam tovább várni. Nekem már háztartásom és menyasszonyom van, és a gyerekekről is gondoskodnom kell. Ez a fajta turnézás már nem kivitelezhető számomra úgy, mint amikor húsz körül voltam, bármilyen gondok és felelősségek nélkül. A tényszerűség kedvéért: sose hagytam ott a bandát, még ha így is lettem beállítva a nyilvánosság előtt. Mondtam, hogy nem tudok hosszabb köröket vállalni, de boldogan folytatnám a lemezfelvételeket, és csinálhatnánk rövidebb turnékat, amik miatt nem szűnne meg a polgári munkahelyem. Ha ma felhívnának azzal, hogy próbáljuk újra, benne lennék, amíg mindez nem okozna problémákat otthon. Már van három bandám is (Exhorder, Pitts vs. Preps és egy project a Tampa-i srácokkal), miért ne férne bele még az ATP is? A fő szempont számomra innentől az, hogy pénz beszél. A Tampa-i srácokkal például elmentem Japánba, hogy két hét alatt keressünk egy rakás lóvét. Ha az Exhorder újra elkezd majd játszani, az is szépen hozna a konyhára. Ellenben bármekkora suskáról is van szó, a családomtól nem tudok sokáig elszakadni, de ez legalább mentség. Az egyetlen oka, hogy nem akarnám ugyanúgy csinálni az ATP-t, az az, hogy azzal veszélyeztetném a szeretteim biztonságát és megélhetését. Ezt senkiért se tenném meg. A csapat tagjai zömmel ma is barátaim, és hajlandó lennék a múltbeli sérelmeket elfeledni. Lövésem sincs, hogy mindnyájan így éreznek-e, de tudnánk csinálni egy újabb fantasztikusan jó lemezt.

Már egy csomó bandád volt, de egyik se volt túl hosszú életű. Miért van ez? Nehezen kezelhető ember vagy?

Ez elég vicces! Te vagy az első ember, akitől azt hallom, hogy esetleg a nehéz természetem miatt lehet az, hogy sok bandám volt már. Az lennék? Nem tudom. Talán az lenne a legtisztább, ha azokat kérdeznéd meg erről, akikkel eddig együtt dolgoztam. A legtöbben azt mondják, hogy laza és higgadt vagyok, de biztos vagyok benne, hogy időnként tudok seggfej lenni. A családommal is ez a helyzet. Szerintem ezt mindenkiről el lehet mondani. Habár kifejthetem bővebben a kedvedért. Az évek során rengeteg heves reakciót és időnként bizony még sértegetést is kaptam a rajongóktól pusztán azért, mert valami mást csináltam, mint az Exhorder. Mindezt totálisan őszintén mondom, nyugodtan továbbadhatod bárkinek, akivel valaha is egy bandában játszottam. Mire az Exhorder feloszlott, elkezdtem azt, amiből lett a Floodgate. Akkortájt annyi düh és rossz érzés volt az Exhorder tagokban, hogy akkor már nem tudtunk tovább együtt dolgozni. Én is nagyon fiatal voltam még, és és annyi mondanivalóm volt még, és vágytam rá, hogy működjön a karrierem, így folytattam a munkát. Amikor megállt a meló a Floodgate-tel, a családos életforma mellett telepedtem le, és úgy döntöttem, hogy felnevelem a gyerekeimet és messze kerülök a szakmától. Végül aztán visszatértem a Jones's Lounge project-tel és a Pitts vs. Preps-szel. Nem sokkal ezután jött az Alabama Thunderpussy, most meg ezzel a Tampa-i projecttel foglalkozom, meg az újjáalalakult Exhorder-rel. A három jelenlegi bandám mellett négy helyi tribute bandában is énekelek, vagyis jelenleg hét bandám is van. Ha olyan nehéz lenne dolgozni velem, úgy képzelném el, hogy már egyetlen banda is kész átjáróház lenne a többi muzsikus részéről, mert kilépnének, vagy ki lennének téve. A kérdés másik felére válaszolván két oka van, hogy sok bandám volt. Egyrészt szeretek sokféle zenét játszani teljesen különböző emberekkel, másrészt kapok is ezekhez meghívást rendesen. Minden projectre, amiben érdekelt vagyok jut három, amit vissza kellett utasítanom, vagy türelmesen várnak rám, hogy hozzá tudjak tenni az alkotásukhoz.. Nem akarom, hogy ez az egész úgy hangozzék, hogy hú, olyan tökéletes vagyok, meg hogy könyörögnek nekem az emberek, hogy dolgozzam velük. Isten tudja csak, hány, nálam jobb énekes szaladgál a világban. Tény, hogy az igazán jók nem lógnak a sarkon arra várva, hogy valaki végre szóba álljon velük. Úgy döntöttem az életem ezen szakaszában, hogy annyit fogok dolgozni, amennyit csak bírok, annyi különböző emberrel, amennyivel csak lehetséges, és remélhetőleg egy színvonalas anyagnál több fog születni belőle. Ha ennyi jut nekünk, hát ennyi jut. Minden egyes banda, amiben benne vagyok, csak segíthet a többinek, hogy rájuk terelődjön a figyelem. Ez a Tampa-i project segíteni fogja az Exhordert és vica versa. A Pitts vs. Preps fogja ezzel nyerni a legtöbbet, hisz az a legismeretlenebb. Ami pedig a velem történő nehéz munkát illeti: kérdezd meg azt a huszonhat embert, akikkel jelenleg együtt dolgozom, és még egy tucatnyi más arcot, akik arra várnak, hogy legyen időm együtt melózni velük, mert én erre nem tudok válaszolni. Szeretném hinni, hogy nem olyan nehéz kijönni velem, vagyis hogy amit hallok, az igaz.
Pontosan mik most a projectjeid?

Érintett vagyok néhány poénosabb dologban pénzkeresés céljából. A Contraflow nevű bandában töltöm be az énekesi szerepet, ami egy tribute banda itt New Orleans környékén. Afféle klasszikus rock feldolgozásokat nyomunk – nagyszerű banda és emberileg is jó srácok. A másik hasonszőrű csapatomban Tommy Buckley, valamint a Pitts vs. Preps-es Jason Portera és Andy Shepherd játszanak és egy Earl Roesch nevű fantasztikus gitáros. Ezt a bandát Fat City Rollersnek hívják, és szintén ismert rock dalokat nyomunk. Van egy Iron Maiden, Black Sabbath és Ozzy Osbourne számokat játszó bandám is. Ezen srácok közül néhányan a Ratt Poisonben is nyomják, ami egy nagyon sikeres tribute csapat, és pár bulira be is fogok ugrani néha. Amúgy a környékünkön valami hihetetlenül jó pénzeket lehet keresni az ilyesféle zenekarosdival. Tulajdonképpen jobban megfizetik őket, mint az eredeti dalokat író csapatokat, nyilván leszámítva a legnagyobb világsztárokat. Nem igazságos dolog ez, de ez a valóság. Van amúgy rendes melóhelyem, és hétvégenként extra pénzekért eljárok énekelgetni ezekhez a bandákhoz. Próbáld meg elképzelni, hogy mennyi szabadidőm lehet a családra, ha van egy heti 40 órás melóm, mellette pedig négy bandával próbálok és koncertezgetek. Ennek ellenére valahogy mégis tudok időt fordítani rájuk, mert amúgy az összes zenekart otthagynám a kedvükért. Ezt korábban meg is tettem, mert hát soha semmi nem lehet fontosabb a családnál.

Trouble rajongóként hogy tetszik az új énekesük? A kérdés másik fele, hogy Téged nem kerestek meg, hogy szállj be hozzájuk?

Őszintén szólva nem sokat tudok a srácról. Persze belehallgattam már a másik bandájába, a Warrior Soulba a youtube-on, amikor olvastam a belépéséről szóló híreket, és szerintem van is hangja. Sose kértek fel, hogy térjek vissza a bandához, de emiatt nincs bennem semmi harag, mert hát rajongó vagyok. Ron Holznert hosszú évek óta ismerem, és ő kért meg, hogy essek neki, és énekeljem el pár dalukat velük, amikor egy fesztiválon közösen léptünk fel. Eredetileg lett volna több énekes is fejenként egy-két dallal, de végül úgy alakult, hogy egyedül én leszek. Adtunk is pár nagyszerű koncertet együtt, de végül mégis úgy döntöttek, hogy magát a lemezt már újra Eric Wagnerrel fogják felvenni. Nekem ez is megfelelt, lévén rajongójuk vagyok. Kizárólag egyenrangúként és a saját öccsükként kezeltek mindig is. Imádom őket, és borzasztó szomorú volt, amikor Barry meghalt. Mondjuk az tény, hogy Jeff Olsonnal még nem találkoztam, de az Internet által már ismerjük egymást. A legjobbakat kívánom nekik, és a lehető legnagyobb tiszteletet érzem irántuk. Hány ember mondhatja el magáról, hogy énekelt abban a bandában, amin felnőtt? Óriási öröm és megtiszteltetés volt. Most valaki máson a sor, nekem ettől még bőven van tennivalóm.

Amúgy mivel foglalkozol, illetve élvezed-e?

Utálom, hogy nem tudok megélni magából a zenélésből. Ezekkel az újabb projectjeimmel együtt viszont már látom a fényt az alagút végén abban a tekintetben, hogy nem kell fizikai munkát végeznem. ’96 óta beszerelő technikus vagyok különböző cégeknél hang, video vagy adatforgalmi rendszereket és riasztókat telepítek. Alapvetően az a melóm, hogy ha a vevőnek szüksége van egy új telefonra, számítógépre vagy kábeltévére, azt megcsinálom, vagy ha egy üzletnek szüksége van egy betörő elleni riasztóra, vagy tűzjelzőre, azt is be tudom szerelni. Mindez nagyon igénybe veszi a testemet, mely már 39 éves, és habár elég jól csinálom, mégiscsak az énekléshez értek igazán, és hát az nyilván ezerszer jobb móka is. Elég nehéz jobbat találni annál, mint amikor céges furgont adnak és fizetik a benzint, biztosítást és a nyugdíjat, de ha eljutok arra a pontra, hogy pénzt veszítenék azzal, hogy maradok, egyből váltani fogok. Addig is dolgozom, mint egy átlagember.

Miket hallgatsz jelenleg?

Kábé ezer rock klasszikus dalt szövegtanulás céljából, hogy ne égjek be a színpadon a tribute bandákkal! Nem vagyok jó az új zenék hallgatásában már a 90-es évek óta. Sőt, egyenest szörnyű vagyok benne.

A zenén kívül vannak egyéb hobbyjaid?

Próbálok annyit foglalkozni a srácaimmal, amennyit csak lehetséges. A fiúk és a jövőbeli mostohalányom idén nyáron játszottak először baseball-t, így mindhárom csapatnak edzőként segédkeztem valamelyest. Csak az idő felében kell figyelnünk rájuk, mert más szülőkkel el van osztva a gyerekfelügyelet, így amikor nálunk vannak, megpróbálunk mindig velük foglalkozni. Amúgy hatalmas amerikai foci rajongó vagyok, így megpróbálom nem kihagyni a New Orleans Saints és az LSU Tigers meccseit.
Túl sok másra nincs időm, illetve de, ugyanis imádok főzni. New Orleans-i vagyok, ami világhírű a konyhájáról, és büszke is vagyok erre. Jó vagyok tenger gyümölcseiben, pörköltben, grillezésben és egyéb húsételekben is, amiben csak akarok. A fenébe, néha még sütök is, nemcsak főzök. Az Exhorder rosszfiúja, Kyle Thomas egy répatortát varázsolt csak úgy a semmiből a kedvesének a szülinapjára! Három csésze reszelt répa, szűrt liszt, és cukormáz, mind házilag. Nevess csak, ha akarsz, de kérdezd csak meg a barátaimat vagy a családomat: hagyták már el éhesen a házamat? Ilyesmi kizárt.

Úgy tudom, elvált vagy. Milyen gyakran látod a gyerekeket, illetve megnősültél-e azóta?

Hát ja, az első házasságom nem működött túl jól. Tizenhat év után a legjobb volt abbahagyni az egészet. A gyerekek kedvéért az égvilágon mindent megpróbáltam, de csak nem jött összek a dolgok. Ennek ellenére én vagyok a legszerencsésebb, hogy azóta megtaláltam életem abszolút szerelmét. Majdnem négy éve vagyunk együtt, és egyesítettük a családjainkat. Ez nem is volt olyan könnyű, de a jó dolgok messze túlsúlyban vannak a rosszakkal szemben. Boldog vagyok, hogy minden így alakult. Mindenkinek joga van boldognak lenni, és néha a dolgokat
abba kell hagyni, hogy működjön az élet. Mint fentebb említettem, az idejük felét kapom meg, és a nevelési jogból is ennyi az enyém. Úgy látom, ez egy kiváltságos helyzet, és egyben kötelesség is, amivel tartozom nekik. Nem volt egy könnyű menet megegyezni az idő elosztásában az anyjukkal, de nekik szükségük van rá, mint ahogy nekem is rájuk. A szülősködés az áldozatokról szól, és mindig a gyerekek az elsők. Eljegyeztem egy csodálatos asszonyt, akivel ma szerelmesebbek vagyunk, mint amikor először randiztunk. Mindketten annyi mindenen mentünk már át, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy akármelyikünk is tolerálná, hogy rossz életünk legyen, vagy hogy a másikunkat rossz dolgoknak tegye ki. Ha tudod, milyen, amikor Te vagy a szenvedő fél egy rossz kapcsolatban, nincs értelme, hogy újra át akard élni.

Mi a véleményed a Gazdasági Válságról? Erős a hatása a Te életedre, illetve mikor fog véget érni szerinted?

Azt mondják, már lecsengőben van, de nem tudom. Jelenlegi állapotában nincs túl nagy hatással rám. A háztartásunkban mi mindketten dolgozunk, és leszámítva egy-két múltbeli adósságunkból származó kötelezettségeinket, minden elég jó. Én minden korábbinál keményebben dolgozom azért, hogy a családomat ellássam, és a menyasszonyom is melózik, plusz mellette még fősulira is jár. Egyszer, ha majd visszatekintek magamra, nevetni fogok azon az emberen, aki korábban voltam. Na jó, ez így egy kicsit durva, mert nem utálom magamat, inkább csak annyi, hogy pár dolgot máshogy csinálnék. A legtöbb ember azt mondja, hogy semmit sem bántak meg. Én nagyon sok mindent, csak a gond az, hogy a dolgok talán nem alakultak volna úgy, ahogy végül is alakultak. Ha be tudtam volna fejezni az egyetemet, többet turnéztam volna, a menyasszonyommal lehetnék, és még így is meglennének a gyerekeim, plusz anyagilag is biztonságban lennék, akkor igen, lennének dolgok, amiket megbántam. Ellenben ha ezen dolgok bármelyike azt eredményezi, hogy más gyerekek vagy pár jut nekem, akkor persze semmit se sajnálok.

Tapasztalt muzsikus vagy. Mit tanácsolsz azoknak, akik tinik, de szeretnék elkezdeni a zenélést?

Azonnal felejtsék el! Addig tegyenek le erről, amíg még tudnak, és maradjanak inkább a suliban! Ezt amolyan félig komolyan, félig viccesen mondom. Azt kéne mondanom, hogy légy okos... Ha lehetőséged van főiskolára menni, rajta! Add meg magadnak a választás lehetőségét. Manapság a zeneiparban nehezebb boldogulni, mint bármikor korábban, hacsak nem fogsz örökölni egy hatalmas vagyont. Nem könnyű ugyanis ezzel pénzt keresni. Tény, hogy a kezdő művészek látnak ebből a legnehezebben pénzt, és a legkevesebbet. Akarnod kell rossz körülmények közt utazni egy kicsi és kényelmetlen járműben órákig, meg azon tűnődni, hogy honnan szerzed a pénzt kajára, vagy hogy hol fogsz aludni, mert még egy hotelszobát se engedhetsz meg magadnak. Amikor mégis azt mondja valaki, hogy „srácok, aludjatok nálam!”, készülj fel rá, hogy egy csótányok lakta legénylakásba fogsz belépni egy rossz környéken, a szoba pedig tele olyan emberekkel, akik alvásra és három napig kihagyott zuhanyra vágyó fáradt zenészektől nem akarnak mást, mint vedelni és drogozni velük. Ne érts félre, néha mázlid lehet, és kifoghatod, de ha nem, akkor rohadhatsz a kisméretű, fűtetlen turnébuszban a durva hidegben. 39 éves családapaként már rohadtul nem vágyom ilyesmikre. Nem drogozom, és nem is akarok ilyesmik miatt börtönbe kerülni. Ha fiatal vagy, nincs kötelezettséged, vagy nincs mit vesztened, akkor csináld! Játssz annyi emberrel, amennyivel csak tudsz, mely növeli az esélyeidet, hogy a csúcsra kerülj. A zenekarhoz való hűség egy kényes ügy. Igen, mindig figyelembe kell venned másokat ahhoz, hogy profi döntést hozhass. Eljöhet viszont az a nap, hogy ott tartasz, ahol én most, ugyanis mindig előrébb helyeztem a zenekart, mint magamat, de már biztosan nem tennék meg annyit értük, mint korábban. Ha minden kötél szakad, te vagy az egyetlen zenész, akire számíthatsz. Soha senkinek ne hagyd, hogy elnyomjon. Meg fogják próbálni, de tartozol magadnak annyival, hogy kiállsz a saját érdekeidért. Pattanj fel a díványról, és nyomd a muzsikát!
Egy gyökér csávó azt mondta nekem, hogy azért nem játszik bandákban, mert senki sem elég jó ahhoz, hogy együtt zenélhessen vele. Mivel csak 19 éves volt, azt a tapasztalatból eredő tanácsot adtam neki, hogy akkor játsszon kevésbé tehetséges srácokkal, hogy valaki felfigyeljen rá, és így majd meg fogja találni azt a bandát, akik elég jók hozzá. Nem fogadta meg a tanácsomat, mert nyilván jobbat tudott: zenélés helyett inkább az ágyon füvezett, nem is fürdött, majd végül börtönbe került, úgy megverte a barátnőjét. Mekkora kibaszott egy köcsög, soha többé nem fogok segíteni neki. Attól eltekintve, hogy egy kibaszott idióta seggfej, aki nőket ver, ő azon típusú fiatal srácok közül való, akik senkit és semmit nem tisztelnek. Az ilyen szarság mindig felidegesít. Amikor fiatalabb voltam, én is biztos azt hittem, hogy mindent tudok, és tíz láb magas vagyok, sőt golyóálló, de meg akartam volna halni, ha egy pillanatra is azt hittem volna, hogy a szüleim majd azt fogják látni, hogy ilyen szarul bánok az emberekkel, vagy ne adj Isten megverek egy nőt. A mai fiatalok néha nagyon kis tiszteletet mutatnak bármi vagy bárki felé, ami miatt én főleg a szülőket hibáztatom. Ez a „lejárt az idő generáció”. Tudod, amikor valaki soha nem kapott még szülői pofont még akkor sem, ha megérdemelte volna. Én speciel nem ütöm meg a srácaimat, de tudják ők, mi a jó és a helyes. Ha pedig elkezdek háromig számolni, már a kettőt se akarják megvárni. Ha a gyerekeim csakis azért jók – amúgy valóban azok -, mert tartanak tőlem, az is oké, nem érdekel. Amíg nem alakul ki bennük az eredendő jó és rossz fogalma, addig jobb, ha kizárólag a félelem miatt kerülik el a nyers következményeket, mintsem hogy amiatt legyen belőlük rossz tini vagy felnőtt, mert senki se tanított nekik jobbat. Nem nagyon vannak amúgy kétségeim, hogy jók lesznek-e majd, mert tényleg az égvilágon mindent megteszek, hogy én legyek a tőlem telhető legtökéletesebb apa. Ha büntetést kapnak, akkor azt is megmondom, hogy szeretem őket, és mindig van esély jóvátételre. Másrészt pedig ismerek embereket, akik nem hajlandóak kezet emelni a gyerekeikre, akik így persze rosszalkodnak is. Nem mondom, hogy csak az enyém az egyetlen járható út, de én ehhez ragaszkodom. Az életem nagy részében ki is maradtam a nagyobb balhékból, és tovább is adom azt, amit a szüleimtől kaptam, vagyis hogy a következmények miatt tudják a gyerekek, mi a különbség jó és rossz közt. Nekem vannak a legjobb szüleim a világon. Az a legkevesebb, amivel tartozom a gyerekeimnek, hogy a lehető legjobban igyekezzek ugyanezt adni nekik. Még a nem vér szerinti gyerekeknek is, akik a házamban élnek. Nem kel elvernem őket, mert megvannak a saját szüleik, és egyikőjük már felnőtt, de kötelességem biztosítani nekik a képességeimtől kitelő legjobb lehetőségeket, hogy következményeken keresztül megtanuljanak különbséget tenni jó és rossz között. A legfontosabb, hogy soha (!) ne büntesd meg őket dühösen. Ha felidegesítenek, küldd be őket a szobájukba, és várd meg, míg lenyugszol. Mindig jobb hideg fejjel kiadni a büntetést, mintsem hogy szenvedjenek a gyerekeid a dühödtől, netán megsérüljenek, vagy bele is haljanak. Ez amúgy mindenkire igaz, nemcsak a gyerekekre. A düh olyan, mint a drog, és ha nem vagy elég óvatos, a tragédia előbb következik be, mintsem észbe kapnál. Jobb dalokat írni valami kitalált agresszióról, mint valóban megtenni azt. Mindig is eképp adtam ki magamból a dühöt. Nem is vagyok erőszakos ember, kivéve ha veszélyezteted a családom vagy a közeli barátaim biztonságát. Jó, ha az agyad irányít, de az életben néha muszáj harcolni. A mai világ sajnos tele van bosszúéhes emberekkel, akik képtelenek elfogadni egy verést, vagy olyanokkal, akik mindenkit beperelnének a nyavalygásaik miatt. Engem is agyaltak már meg régebben. Ez szívás, de tudod mit? Túléltem, és néha én győztem a bunyóban. Sose kerestem viszont fel senkit, hogy lelőjem, vagy leszúrjam csak azért, mert ellátta a bajom.

Mi a legjobb és a legrosszabb a bandázásban?

A legjobb nyilván az az azonnali öröm, amikor megoszthatod tízezer emberrel azt, amit csinálsz. A legrosszabb pedig az a tízezer ember, akik utálnak, és már alig várják, hogy lehúzz a színpadról. Ez vicces, mert az általam adott legfelejthetetlenebb koncertek között van pár, ami 50 fős buli volt, de ők elevenen faltak fel, és egyszerűen imádták, amit csinálunk. Nehéz ügy, hogy egy aréna bulin meg vannak veszve érted, aztán játszol mondjuk 30 mérfölddel arrébb egy ugyanakkora tömegnek, ahol megköpdösnek és megdobálnak. A színpadon állni azonos azzal, mintha felfestenél magadra egy hatalmas célkeresztet. Elég szar, hogy az emberek lehajigálnak a színpadról olyanokat, akik abban a pillanatban nem tudják megvédeni magukat. Nincs gondom azzal, ha kifütyülnek, de még azzal se, ha beintik a középső ujjukat, de én csak egy hozzád hasonló srác vagyok, aki úgy szeretne élni, hogy ne veszítse el a fogait ok nélkül. Képzeld el, hogy elmész dolgozni, és az emberek, akikkel dolgozol, netán ételt szolgálsz fel nekik, szarral megdobálnak, netán megköpködnek, vagy rád kiabálnak. Semmi különbség. Gyáva dolog ilyet csinálni, és az ilyeneket simán börtönbe kéne vágni.

Van valami jó durva, vagy vicces turnésztorid?

Van, haver. Az Exhordert és az Entombedet kirúgták egy turnéról véglegesen, mert a backstage tönkre volt zúzva, és valaki rászart egy tányérra. Láttam embereket meghalni turnén. Futkároztam meztelenül szállodákban. Verekedések is előfordultak, és a határátkelőhelyeken néha elég ijesztő volt a helyzet. Láttam egy srácot elveszíteni a fogait pusztán azért, mert meg akart nyerni egy ajándék pólót. Kellett már leállítanom idegen srácot, aki fel akart szedni egy olyan csajt, aki nem akart összejönni vele. Rárontottunk és videora vettünk egy srácot, aki szexelt egy hihetetlenül csúnya nővel. Nagyszerű zenész barátokat szereztem, akik többségükben ritka mókás fickók. Az Obituary-ben van pár különösen vidám arc. Általában mindenki túl akar tenni a másikon, ami néha elég balul sülhet el. Mára már sokat csillapodtam, de a hülye viselkedés sose fog megszűnni, és egy jó tréfára mindig kapható vagyok. Ha ennek az egésznek egyszer vége lesz, akkor a sok dolog közül a legjobban a különböző helyeken megismert cimborák és a velük eltöltött idő fog hiányozni. A turnézás tud nehéz is lenni, de sokkal több a kellemes pillanat.
Biztos ismersz pár magyar bandát. Mi a véleményed róluk?

Holdampf Gábor egy nagyon jó barátom. Őszintén szólva most épp egy rohadt régi Mood pólóban vagyok. Az egyik legjobb srác, akit ismerek, és mindig marha jó zenét csinál. Az ő csapatait leszámítva nem vagyok túlzottan képben más magyar bandákat illetően, de azt kell mondjam, hogy amikor az Alabama Thunderpussy Magyarországon játszott, az életem egyik legnagyobb turnéélménye volt. Jól bántak velünk, jókat ettünk, a közönség pedig fantasztikus volt. Gábor pedig egy igaz barát, és alig kétlem, hogy jórészt neki köszönhető, hogy jó a metal színtér felétek, és a bandáim elég népszerűek nálatok. Akkor kattantam rá a Moodra, amikor Gábor egyszer kijött Bécsbe egy Floodgate bulira pénz és belépőjegy nélkül. Hozott nekünk Mood demokat, és azóta is barátok vagyunk.

Hajas


Kyle MySpace-es oldala itt található.