Slytract - Tudatos munkával
[2009-11-30] - Hajas

Ugyan nem vagyok egy nagy death metal rajongó, de a miskolci Slytract egy méregerős debütálást produkált tavalyi, Explanation: Unknown című lemezével. A csapat főnökét, a gitáros/énekes Melegh Gábor B.-t faggattam ki néhány kötelező és pár érdekesebb témáról.

Kezdjük ezzel az osztrák dologgal! Hogy akadtatok rá arra az ottani Noisehead kiadóra, amelyik végül kihozta tavaly a debütalbumotokat? A kérdés másik fele: tudtommal nem vagy maradéktalanul elégedett velük. Nem promotálták eléggé a cuccot, vagy a terjesztéssel volt gond, netán más a probléma forrása?

A történet a szokásos, „jól bevált” módszer szerint zajlott. 2007-ben elkészült a 009 EP, melyet jó kritikák illettek, így elérkezettnek tűnt az idő a kitűzött cél megvalósítására. Több mint harminc cégnek postáztuk ki az anyagot, vagy kerültünk kapcsolatba valamilyen formában. A megkeresett kiadók közül hét reagált, és az osztrák NoiseHead Records pedig lemezszerződést ajánlott. Kisebb – nagyobb egyezkedések, változtatások után 2008. január végén alá is írtuk a papírokat. A lemezt tavaly fel is vettük, meg is jelent, azóta pedig szerencsére pörögnek az események újabb lehetőségekhez juttatva a zenekart. A kiadóval megváltozott a viszonyunk, a promocióval és terjesztéssel épp nem volt gond, bár vannak tisztázatlan dolgok, ez inkább az ő részük. Ami minket is érint, az a kényesebb része a dolognak, és azt kell mondjam, ebben nem vagyunk egyedül, több Noisehead-es zenekarral is egy cipőben járunk. Nem mindenről tudunk pontos adatokat, amely dolgok azért több problémát is maguk után vonnak. Összegezve azért mindenképp nagyon jelentős dolog volt a zenekar életében a lemez, és óriási lépés volt, hogy a nemzetközi médiában is jól szerepelt. Ha nincsen ez a szerződés, akkor a zenekar sem tartana ott, ahol most, az persze más kérdés, hogy vannak problémák, de ez sajnos szinte elkerülhetetlen.

Amerikában a minden túlzás nélkül legendásnak nevezhető Relapse terjeszti a lemezeteket. Velük hogy találtatok egymásra, és beváltotta-e a munkájuk a hozzájuk fűzött reményeket?

A Relapse Records-szal anno pont a NoiseHead kötött egy megállapodást, miszerint a Relapse az USA-ban fogja terjeszteni az osztrák kiadó zenekarainak lemezeit. Többek között ez is egy óriási dolog. Közvetlen kapcsolatba ugyan még nem kerültünk a Relapse-szel, de a lemez beszerezhető tőlük, a honlapjukról megrendelhető, és kaptunk is jó pár e-mailt az Államokból, hogy megvették a lemezt. Abszolút rendben van ott minden. Szerencsére a NoiseHead meglehetősen sok terjesztővel kötött szerződést, Magyarországon a Lethal Zone által az Alexandra áruházak polcairól szerezhető be a korong.

Ha már szakmázás: azon kevés hazai bandák egyike vagytok, amelyiknek nem a Hammer gondozza az albumát. Meggyőződésed, hogy nem tudnak többet tenni a zenekarodért, mint amennyit magad is elérhetsz, vagy más oka is van, hogy „kívülállók” vagytok?

Mindig is a saját céljaink megvalósítására törekedtünk, és ez sok mindet magába foglal. A kezdeti szárnypróbálgatásaim után következett a Slytract, amit egészen más irányvonallal kezdtem el. Tagokat is sokkal nehezebb volt találni, nem is véletlen, hogy mostanra a magot ketten alkotjuk Tamással. Fontos volt mindig is a lehetőségek és a célok mérlegelése, továbbá a tájékozottság. Többször hallottuk már, hogy rövid időn belül sikerült elérnünk dolgokat, gondolván itt a lemezre, külföldre, satöbbi. A kívülállóságunk ebben éppen megnyilvánulhat. Én a „mindig egy lépéssel előbb járj” taktika híve vagyok, de távol álljon tőlem, hogy okoskodni próbáljak. Visszakanyarodva a kérdésre, hogy a Hammer mit tud tenni a bandákért, azt pontosan a zenekarok tudnák megmondani, bár azért nekem is van némi fogalmam. Mindenki maga mérlegel és dönti el, hogy mi számára a legkedvezőbb, mindezek mellett jónak tarom, hogy van egy ilyen lehetőség, ha egy csapat lemezt szeretne kiadni. Van, aki a szerzői kiadás, vagy saját kiadó általi megjelentetés mellett érvel, és arra is számos példa van, hogy működhet a dolog. Az tény, hogy a Slytract egészen más vonalon indult el és halad most is, amit alapvetően így akartam. Ha ez kívülállóság, akkor nevezzük így, nincs ezzel semmi gond.

Fenti kérdés folytatásaként: szerinted miért nem merik a hazai csapatok megőrízni a függetlenségüket?

Én úgy gondolom, ez összetett kérdés. Alapvetően függ attól, hogy ki mit és hogy tervez egy zenekarral. Van, aki mindig elégedett, más megelégszik kevesebbel, van aki még a többel sem, és egyik formát sem kell helyesnek vagy rossznak értelmezni. Minden a céloktól, a tájékozottságtól, a lehetőségektől és az eredményektől függ, ezt nem kell szépíteni. Hogyha egy zenekarnak az itthoni kiadók által kínált lehetőségek megfelelnek, és úgy ítélik meg, hogy ez számukra elegendő, akkor ezzel nincsen probléma.
Amúgy elégedett vagy az Explanation: Unknown lemezzel?

Igen is meg nem is. Elégedett vagyok vele, mert egy óriási lépés volt, melynek hátterében nagyon kemény munka áll, továbbá erős dalok alkotják a lemezt. Külföldön és itthon egyaránt nagyon jó kritikákat kapott a lemez, és ez elsődleges szempont. Erős dalok, de még jobbakat kell csinálni, és a cél a még nagyobb lépcsőfokok megmászása. Ez az, amit a következő lemeznél szeretnénk véghez vinni. Összességében, még egyszer mondom, elégedett vagyok a lemezzel, ugyanakkor tudom mérlegelni, hogy milyen szintig lehetek vele az. Tulajdonképpen sosem lehetsz igazán elégedett, nem is nagyon szeretem ezt a szót használni.

Nagy vonalakban miről szólnak az album dalszövegei?

Mindig megijedek egy picit ettől a kérdéstől.:) Úgy szoktam mondani, hogy a konkrét és az elvont szövegvilágot szeretem. Mindkettő lehet elgondolkodtató, és személyes. A különbség inkább ott lelhető fel, hogy milyen az előadásmód, illetve a környezet. Összességében jobban szeretem, ha csak egy tök egyszerű problémát is újszerűen tudok megközelíteni. Mindig is figyeltem arra, hogy így legyen. Az Explanation:Unknown szövegei is hasonló módszerekkel íródtak, bár ez elég csúnya szó. Érzelmi töltetű sorok, hol megmondósak, hol inkább felvetősek. Arról a világképről van szó, ami bennem van, és amit magam körül látok. Ezt igyekszem ötvözni, így mindenkinek mást mond és jelent egy – egy dal. Hogy a jól bevált módszerhez folyamodjak, mindenki – akit érdekel - olvassa el a szövegeket, és döntse el, hogy neki mit mondanak. Én magam is jobb szeretem az olyan szövegeket ahol esélyt adnak a fantáziámnak.

A dalokban leírt mondanivaló, mint magánembert is jellemez Téged? Meg úgy általában is: milyen típusnak tartod magad?

Ha két szóban akarom jellemezni, akkor örök elégedetlen, hogyha bővebben ki akarnám ezt fejteni, ahhoz minimum egy türelmes olvasó és egy pszichiáter kellene.:) Komolyra fordítva, mindig újabb és újabb kihívások elé teszem magam, amit addig, amíg nem érek el, egyszerűen nem nyugszom, és persze ez idő alatt rengeteg dolog inspirál és hat rám, amit adott esetben dalszövegben vissza tudok tükrözni. Ez lehet rövidebb és hosszabb folyamat is persze, nyilván a kitűzött céltól függ. Nem vagyok az a nyugodt, „majd lesz valahogy” típus, az életmódomra sem ez jellemző. Tudom azt, hogy mindig van mit elérni, és ezt a gyakorlatban is alkalmazom, bár tudom, ez kicsit közhelyesnek hangzik. A nagy igazságokat mindenki el tudja mondani, a gyakorlatban azonban ez sokkal nehezebb, és ez az igazi kihívás.

Milyen fogadtatásban részesült a korong mind eladás, mind lelkesedés szempontjából? Idevágóan: jól sejtem, hogy a lemezeladásaitok nagy részét külföldi rajongóknak köszönhetitek, illetve mennyire imponál ez Neked?

Eladásokról nem teljesen tudunk pontos adatokat. Mint arra a legelső kérdésben is célozgattam, pont ez az egyik dolog, amit hamarosan rendezünk a kiadóval. Viszont azok alapján, amit most tudunk, mindkét szempontból teljesen pozitív a helyzet. Külföldön is fogyott egy csomó lemez, és egészen meglepő helyekről írtak már e-mailt, kommentet, bármit, hogy megvették a korongot. Ez óriási dolog számunkra, nagyon örülünk a pozitív fogadtatásnak, hiszen a banda debütalbumáról van szó. Miután alapvető céljaink közé tartozik a zenekar nemzetközi szintekre való juttatása, kiváltképp örülünk a külföldi rajongóknak, de hasonlóképpen elsődleges az itthoni kör szélesítése is. Az itthoni médiában mindenhol jó kritikákat kaptunk, ezúton is köszönjük, továbbá a Hungarian Metal Awards, a 2008 debütalbum kategóriában a Slytract lemezt díjazta első helyen a Saint Petrol-é mellett, ami úgyszintén megbecsülendő visszajelzés.

Jobban becsülöd azokat a rajongókat, akik megvették a lemezeteket annál, mint akinek nem eredetiben van meg az album? A kérdés másik fele: nem zenészként, hanem rajongóként mennyire vagy lemezvásárlós típus?

Az alapállás szerint a zenekar dolgozik, készít egy lemezt, azt egy lemezkiadó kiadja, és a terjesztőkkel karöltve juttatja el minél több helyre a korongot, a zenebarátok és rajongók pedig megveszik, magyarán ezzel értékelik a befektetett munkát. Hogy egészen őszinte legyek, magát a letöltést nem szeretem, úgy érzem, hogy egész egyszerűen ledegradálja azokat az embereket, akiket ez érint. Tudom és tisztában vagyok vele, hogy ezzel párhuzamosan nagyon sok előnye is van a dolognak. Ilyet nem mondanék, hogy én személy szerint haragszom azokra, akik például letöltötték a Slytract anyagot, mert tudok számos olyanról, aki nem vette meg, de szereti a zenekart, eljön a bulikra és követi az eseményeket. Ez kétoldalú fegyver, hoz magával pozitívumot és negatívumot is. Arról nem is beszélve, hogy meglátásom szerint szét van töredezve a zeneipar, rengeteg a kiadó és terjesztő, nehéz megtalálni a megfelelő utat. Kíváncsi vagyok az érintett cégek lépéseire, és hogy a zenekarokat hogyan fogják majd ezek érinteni. Egyébként én az a hagyományos lemezvásárlós típus vagyok. Ha van időm, szeretek bemenni egy boltba vagy antikváriumba és bármi ínyencséget megvenni.

Régóta kettesben vagytok a dobos Tomival, és kisegítő bőgős valamint másodgitáros játszik a Slytract koncerteken. Nehéz megfelelő társakra lelni, vagy szándékosan nem akartok „bandává” válni?

Ez helytelen, hadd pontosítsak. A Slytract mindig is egy zenekar volt, és az is lesz, a jövőben is. Minden bandában van egy vagy két tag, aki szüntelenül viszi előre a dolgot. Én úgy gondolom, hogy nem is kell több, sőt mi több, így van jól. Ahogy a kérdésed első felében mondtad, nehéz a megfelelő embereket megtalálni. A Slytract esetében a három plusz egy felállás működik. A zenekar három teljes tagból áll, plusz egy koncertgitáros. Ez most is így van, nemrég csatlakozott hozzánk Debrecenből Zsengellér Szabolcs basszusgitáros, így ismét teljes a létszám. Czeglédi Gyula – a Raze To The Ground zenekar gitárosa, Slytract koncertgitáros - pedig már több, mint másfél éve van velünk. Ez a dolog tökéletesen működik, és nincsen vele semmi probléma. Ami inkább a problémás, az a megfelelő tagok vagy session zenészek megtalálása, hisz egy idő után teljesen átalakulnak az elvárások. Fontos, hogy mindig olajozottan működjön a rendszer, ahol mindenki tudja, mi a feladata.
Egyik legnagyobb hibátok, hogy régóta nem működik a weboldalatok. Szándékosan követitek ezt a béna myspace trendet, vagy terveztek valamikor zenekari honlapot?

A zeneipar és az ezzel járó trendek állandóan változó dolgoknak számítanak, amiket valamilyen szinten követned kell az érvényesüléshez. Úgy gondolom, ez nem feltétlenül jelent gondot, ebben az esetben pedig egyáltalán nem. Én személy szerint elvagyok a myspace rendszerrel. Egy átlátható, egyszerű dolognak tartom, és sok előnye van. Egy jól elkészített, ötletes myspace oldal pedig egyenesen érdeklődővé is tesz. Honlapunk van egyébként, bár most nem működik, a myspace oldalon található meg minden.

Ha felmegyek a myspace oldalatokra, elég kevés koncertdátumot látok. Miért játszotok ennyire keveset?

Valóban: ha mostanában jársz ott, tényleg kevés dátumot láthatsz, ettől függetlenül mondhatom, hogy sokat vagy nagyon sokat koncertezünk. Ebben az évben is számos helyre jutottunk el, és minden tekintetben egyre sikeresebbek a bulik. Lehetséges, hogy idén lesz még megmozdulásunk, a jövő évre nézve pedig már vannak tervben újabb külföldi dátumok, továbbá egy jó pár állomásos tavaszi turné is az országban. Mióta a lemez megjelent, módunkban állt többször is megfordulni külföldön, és egy színpadon állni olyan nevekkel mint Sinister, Graveworm, DevilDriver, God Forbid, Hate, satöbbi.

Mik a tervek a közeljövőre vonatkozóan?

Készülnek az új lemez előmunkálatai, amit home stúdiómban most rögzítek demok formájában, így már most tudom producelni az anyagot. A várható megjelenés 2010 vége, de hogy hol kerül rögzítésre majd az anyag, az még nem dőlt el, viszont sok más igen. Az biztos, hogy már más körülmények között fog megjelenni, de mindent a maga idejében. Vannak fix tervek, melyek újabb és újabb előnyöket generálnak, semmi okunk panaszra. Örömmel mondhatom, hogy a közeli és távoli jövőre nézve is számos ötletünk van. Több mint valószínű, hogy lesz köztük kellemetlenebb esemény is, de bizonyos lépéseket muszáj meghozni.

Stúdiót is üzemeltetsz. A hangmérnökösködés biztosítja a megélhetésedet (vagy legalábbis tervezed, hogy egyszer így lesz), vagy tényleg csak szerelemből csinálod ezt?

Egyelőre nem megélhetési szinten működik a dolog. Foglalkozom egy ideje ezzel a dologgal: rendkívül izgalmas tud lenni. Nemrég mentem el asszisztensnek egy másik stúdióba, ahol szintén rengeteget tudok tanulni, de alapvető célom a saját látásmódom kialakítása. Tervezem, hogy minél több felvételt készítsek zenekaroknak, és így is van, mert rendkívül élvezem a dolgot. A fenti kérdésben már írtam a linket ahol megtekinthető egy oldal referenciákkal és miegymással. Igazából ezt a dolgot ketten csináljuk Tamással. Én a felvétel, ő pedig a design részét, érdemes ellátogatni az oldalra.

Ha van kis szabadidőd, milyen belföldi és kinti bandákat hallgatsz?

Óriási dömping van, többnyire a sajtóból vagy médiából tájékozódom. Szívesen böngészem a kiadók honlapjait a kicsiktől a nagyokig. Alapvetően számomra a jó zene az jó zene, és amit szívesen hallgatok, az nem feltétlenül rock vagy metal zene. Igyekszem mindig naprakész lenni, zenekarokat most nem emelnék ki, túlságosan felületes lenne. Nyilvánvaló, hogy alapvetően metal zenekarokat szeretek hallgatni, de sok más műfajban jeleskedő előadókat is szívesen hallgatok, leszámítva a hip-hop, a rap és ennek minden ágazatát mert azt szimplán gyűlölöm.:) Ami jellemző, hogy nagy átlagban a külföldi produkciók kötnek le, a magyar megjelenéseket inkább érdeklődés szintjén hallgatom meg.

Egyéb szempontokból hogy látod a magyar undergroundot?

Hogy őszinte legyek, nem túl rózsásan. Ebben sok honi zenekar értene egyet, úgy gondolom. Egy külföldhöz képest – inkább csak úgy mondom, hogy - nagyon más a helyzet. Félreértés ne essék, számos jó klub van országszerte, remek hozzáállással. Vannak városok, ahova nyilván mi is szívesebben járunk vissza, egész egyszerűen jobban érezzük ott magunkat minden szempontból. Ez ugyanúgy összetett dolog, mint bármi más, ami ezzel kapcsolatos.

Sikerült egyszer jól berúgnod elsőleges példaképeddel, Peter Tägtgrennel. Hogy volt ez a sztori pontosan, illetve mesélj kérlek röviden arról, hogy milyennek találtad, mint embert, és mennyiben más a magánéletben, mint mondjuk a hazai underground zenészek?

Óriási élmény volt. Tavaly november 28-án Göteborgban történt a dolog. Az új Pain album kapcsán tartott dedikálást Mr. Tägtgren, én pedig fogtam magam, és egy jó nagy adag előkészület valamint intézkedés után kimentem, hogy csatlakozzak az eseményhez. Azon kívül, hogy fogom látni az Istent, nem sok mindenre számítottam aznap este, és ez az, ami nem így történt. Egy Media Martkt-ban volt a dedikálás, és a kedves ügyintézőknek indulásom előtt már írtam, hogy ez és ez vagyok, ilyen terveim vannak, kérem adjanak információkat. Mondanom sem kell, egy óra nem telt bele, megkaptam az e-mailt gyakorlatilag mindenről, még arról is, hogy hol találom a WC-t és merre a plazma TV-ket. Svédország iránti rajongásom egyébként másban is megnyilvánul, de erről most ne itt. Lényeg a lényeg, mindent tudtam, megérkeztem a helyszínre, a Pain dedikálás 17:00-ra volt kiírva, előtte négytől egy neves svéd banda dedikált, én olyan fél öt körül érkeztem. Szépen várakoztam, mire egy ottani kedves alkalmazott a magyar felirattal ellátott szatyromat nézegette, majd ennyi kérdezett: „ Are you the guy from Hungary?” Néztem magam elé, és bólogattam, hogy igen én volnék. Mire annyit mondott, hogy ez nagyszerű, Peter vár hátul. Az amúgy is felhőtlen hangulatom tovább fokozódott, és szépen bementem hátra, ahol soron kívül találkoztam Peter Tägtgrennel. Innentől magától jött minden; rengeteg duma, fotózkodás, ivás, budikefével való üveges bor kibontása, szállodai liftben való intelligens viselkedés, koncerten való részvétel, satöbbö, satöbbi. Mit is mondhatnék, önmagában már az esemény óriási volt, hogy ott vagyok, az pedig, hogy így „megismerhettem” Őt, az egészen nagyszerű volt. Erről rengeteget tudnék írni, ömlengeni viszont nem akarok. A dolog számomra egészen lenyűgöző volt, pár óra sem telt el, mikor azon vettem magam észre, mintha természetes lenne az, hogy én most egy szállodai szobában ülök Peter Tägtgrennel, és a haveri körével. Arról nem is beszélve, hogy számos dolog egészen meglepő volt, amit most így nehéz átadni pár sorban. Hogy hozzá képest mennyiben különböznek a hazai underground zenészek, azt nem tudom. Na jó, hazudnék ha most ezt 100%-ban állítanám, de ebbe inkább nem bonyolódnék bele, de az biztos, hogy rengeteget lehetne tőle tanulni.
Tudnál mesélni egy vicces vagy durva zenekari sztorit?

Az elmúlt évek alatt, jó néhány vicces és egyben kellemetlen dolog történt velünk, elég nehéz kiragadni ezek közül egyet. Magunk között folyamatosan pörögnek ezek a dolgok, így viszont, hogy említeni kell, már nehezebb. Egy alkalommal Gután játszottunk egy fesztiválon, ahol áramszünet miatt egy fél órát kellett várni. Ez önmagában nem nagy dolog, de egy kedves koncertlátogató onnantól kezdve, hogy újra elkezdődött a buli, mást nem csinált, csak folyamatosan a középső ujját mutogatta és káromkodott rám. Vicces volt, biztos azt hitte, hogy én tehetek az áramszünetről.:)

Hajas


Az előző Slytract lemezről itt írtunk.
Belehallgatáshoz pedig itt a Myspace-es oldaluk.