
|
1984 (könyv)
[2010-05-06] - Nort
Manapság egyre-másra jönnek elő a régmúlt emlékei közül azok a filmek és könyvek, amiket a maguk idejében komor és ijesztő alkotásnak szántak, nyilván abban reménykedve, hogy soha nem valósul meg azok tartalma. Ha nem is minden momentumában, de Orwell disztópiája itt van, benne élünk!
Kicsit ha sarkítva is, de minden lépésünk figyelik, semmi nem maradhat titokban, és a hatalom kénye-kedve szerint változtat meg tényeket, embereket, a múltat. Napjaink politikai manipulációja egy az egyben ráhúzható a nagy háborúban résztvevő felek, aktuális érdekeknek megfelelő egyszerű cseréjére, a média agymosó mechanizmusa - amit minden nap megtapasztalhatunk - pedig maga a közös utálat tíz perce! Utóbbi gyakorlata a következő: a gyár összes munkása összegyűlik egy teremben, ahol a vetítőn a kormány, a Párt által gonosznak, közellenségnek kikiáltott emberek arca jelenik meg, akit mindenki köteles gyűlölni naponta tíz percig! A fújolás, üvöltés és kollektív utálat után pedig mindenki megy a dolgára. Az új közös nyelvből egyszerűen csak ki kell irtani az értelmetlen vagy felesleges szavakat (mint ahogy azt például az "ari barinők" teszik), aki pedig nem hajlandó a Párt útmutatásainak eleget tenni, azt a 101-es szoba, és annak minden fájdalma várja.
Egy totális, teljhatalmú elnyomás által irányított (vagy nevelt) világ fájdalmas képe ez a könyv, amit egy fura, szürke és ingerszegény szerelmi szálra fűzve vázolt a szerző. Kicsit talán nehezen indul, de amint a Párt hatalma és vallatás alá kerül a főhős, letehetetlen. 1948-ban született a mű, de majdhogynem ijesztő, mennyire pontos és hiteles az a kép, ami akkor ott megszületett Orwell fejében. Egyszerű, puritán, de a maga kietlenségében mellbevágó!
Korunk népe valamiért mintha igényelné is, hogy birka módra vezessék, és minden szemetet lenyomjanak a torkán. Szinte szégyelltem magam, mikor az irodalom talán legfontosabb bekezdésében megmagyarázzák a párt három jelmondatát:
„A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ”
Mindenki tegye oda fejben, ahova akarja! Ha nem tudja, olvasson!
Nort
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|