
|
Dressed To Kiss (könyv)
[2010-06-24] - Angol
Az amerikai szupersztár legenda, a Kiss volt az egyik legelső rock banda, amivel megismerkedtem, és egy csapásra rajongóvá váltam. Nem is csoda, hogy így jártam, hiszen a zenekar pályafutásának bármelyik évtizede során tizenévesek százezrei kapták fel a fejüket, amikor meglátták a képregényhősnek is beillő muzsikusokat. A hetvenes években mindenki tudta, hogy kikről van szó, ha meghallották a Démon, a Csillaggyermek, az Űrpilóta és a Macskaember neveket. A Kiss a hosszú évek során minden lemezeladási rekordot megdöntött, és bejárta a világ minden zegét-zugát. Nemrég kis hazánkban is megdörrentették tornyokként magasodó hangcuccaikat, tehát a lehető legjobbkor jelent meg az első magyar nyelvű „Kiss krónika”.
A könyv szerzői sem tegnap ismerkedtek meg a csapattal. Szántai Zsolt már letette a névjegyét a rock irodalom asztalára. A kötet megírásában segédkezett hazánk egyik legnagyobb Kiss fanatikusa, és a Kiss Forever Band oszlopos tagja, Váry Zoltán is. Nem véletlenül kezdődik az utazásunk a Kiss világába egy kis nosztalgiázással, hiszen szerintem mindenkinél élményszámba ment a bandával való első találkozás. A bevezető után szépen kronológiai sorrendben halad az olvasó hősei történelmében, egészen napjainkig, ahogy a kötet alcíme is sugallja. Az oldalak tele vannak idézetekkel, mókás anekdotákkal (a szerzők felidézik például azt a szállodai esetet, amikor Ace Frehley annyira „unatkozott”, hogy a hotelszobájában fellelhető össze berendezési tárgyat felragasztotta a plafonra). Számomra a legérdekesebb rész a kezdeti idők leírása volt, ami végül is felfogható egyfajta „hogyan igázzuk le a világot, és váljunk rock sztárokká” útmutatónak is. Ugyancsak nagy érdeklődéssel olvastam a nyolcvanas évek elején megjelent és nagy port kavart Music From The Elder lemez elemzését, mivel ennél nagyobb sokkot talán csak a Metallica okozott a rajongóinak a Load megjelentetésével.
Miután a Sonic Boomról is esett néhány szó, Váry Zoli pár oldal erejéig bemutatja hazánk egyik legjobb tribute csapatának, a Kiss Forever Bandnek a történetét. Ez a kis sztorizás tökéletesen illik a könyvbe, ezzel is „keretet” adva a Kiss legendának. A jelmezek és a színpadi látványelemek elkészítésének mozzanatai mellett megtudjuk azt is, hogy nem kell multimilliomos sztárnak lenni ahhoz, hogy több ezer ember arcára mosolyt csaljunk, és egész éjszaka nyomassuk velük a rákenrólt. Így bizonyítják a záró oldalak azt, hogy ha a rock rögös útját járod, attól még lehet nagy mókákban részed.
Egyetlen negatívumként csupán azt tudnám felhozni, hogy nekem hiányoztak a zenekaros fotók és a borítók képei. Ennek az lehet az oka, hogy a jó öreg Gene a gatyát is leperelné a magyar honfitársairól, ha engedély nélkül használnák fel „agyának szüleményeit”. Rosszmájúságomat félretéve, ez egy igazi hiánypótló könyvecske, amit minden hazai Kiss Army katonának be kell szereznie.
Angol
|
 |
|
Hatebreed, Slaughter At The Engagement Party – 2010. szeptember 1., Bécs, Arena
Sziget Fesztivál - 2010. augusztus 11., 13., 14., Hajógyári Sziget
Life Of Agony, Ill Niño, Panic Cell – 2010. augusztus 7., Bécs, Arena
Hegyalja Fesztivál - 2010. július 16., Tokaj – Rakamaz
Metallica, Volbeat, High On Fire – 2010. május 14., Puskás Ferenc Stadion
|

|