Amerikai Istenek (könyv)
[2010-07-28] - Angol

Közhelyes gondolatnak tűnhet, de ez egy olyan könyv, amelyről könyveket lehetne írni. Neil Gaiman tagadhatatlanul korunk egyik legnagyobb mesélője. Neve ismerősen csenghet a komor fantasy, horror és a mozi kedvelőinek is, hiszen az ő munkáját dicsérik olyan filmek, mint a felnőtteknek szóló mese, a Csillagpor, vagy éppen az ősi Beowulf legenda újragondolása. Gaiman eddigi legnagyobb eposza lesz e cikk tárgya, az Amerikai Istenek. Ne rettentsen el senkit a cím, nem zászlólobogtató patriotizmusról szól a regény, hanem sokkal mélyebb és értelmesebb témákról.

Az ajánló, amit a kötet hátulján találunk, alig árul el valamit a cselekményről, de szerintem jobb is így. A főhősünk, aki Árnyék becenévre hallgat egy pitiáner bűnöző, aki frissen szabadult a börtönből. A szabadság feletti öröme tiszavirág életű, hiszen szabadulása előtt nem sokkal felesége elhunyt egy autóbalesetben. Az autót Árnyék legjobb haverja vezette, akit éppen hősünk kedves neje részesített „orális örömökben”. A zűrzavart csak tovább fokozza egy fura öreg figura felbukkanása, aki a Szerda nevet viseli, és felbérli Árnyékot, hogy legyen az ő „mindenese”. A két férfi bejárja Amerikát, hogy sereget toborozzanak egy közelgő háborúra, aminek résztvevői, oka és célja Árnyék számára első hallásra hihetetlennek és felfoghatatlannak hat.

A Szerdával való találkozás olyan Árnyék számára, mint amikor Aliz beleesik a nyúl üregébe, és Csodaországban találja magát. Az út során egy eddig nem látott ország fedi fel valódi arcát, ahogy lakóiról kiderül, hogy ők valójában elfeledett, erejüket vesztett istenek, akik követték a régi korok bevándorlóit. Megtudjuk, hogy az istenségek csak úgy létezhetnek, ha hisznek bennük, ha imádkoznak hozzájuk. Árnyék az ő életükbe és világukba kap bepillantást, ami nem sokban különbözik az átlag emberekétől. Valhalla csarnokai üresen tátongnak, Stonehenge kövei között nem táncolnak már druidák, az Olümposzon kiürültek a nektárral teli kupák, így maradtak a szürke hétköznapok egy leamortizálódott albérletben, vagy éppenséggel melyik isten hol talált magának helyet. Meglehet, hogy Árnyék egy taxiban, egy park zöld fája alatt, egy limuzinban vagy egy temetkezési vállalkozó irodájában akad össze egy lecsúszott alakkal, akinek nevét nem is olyan régen még ezrek foglaltak imába.

Ez a néhány gondolat, csupán a regény egyik cselekményszálát próbálta körülírni. Gaiman rengeteg témát feszeget a kötet lapjain. Maga a regény is többféleképpen értelmezhető: olvasható egyfajta mitológiai gyorstalpalónak, amerikai útikönyvnek, poszt-modern „bildungsroman”-nak, de emellett a horror és a pszicho-thriller szerelmeseinek is szán kellemes órákat. Az Amerikai Istenek nem esik bele a klisék csapdájába, hiszen itt nem „a gonosz és a jó” csatájáról lesz szó, a főhős sem egy kiscserkész vagy az „igazság fényes páncélú bajnoka”. Ami igazán letehetetlenné teszi a regényt, az nem más, mint Gaiman lebilincselő stílusa. Története szerteágazó, mégis követhető, és az általa megteremtett karakterek egyáltalán nem kartonból kivágott sablonfigurák, hanem lélegző, hús és vér szereplői egy láthatatlan játszmának.

Jogosan tehető fel a kérdés, hogy miért is ajánlom ilyen bőszen ezt a könyvet. Nos, nekünk, metal fanoknak különösen ajánlott olvasmány ez, kiváltképpen a Nile és az Amon Amarth (vagy bármilyen viking metal csapat) rajongóinak, akiknek ismerősen is csenghet némely szereplő neve. Továbbá javaslom egy kötet felkutatását mindenkinek, aki szeretné félrerántani a színpad függönyeit, és bepillantani a színfalak mögé, hogy megtudja, mi folyik a világunkban. Neil Gaiman grandiózus eposzát, hallucinogén amerikai utazását Hugo-, Locus- és Bram Stoker díjjal is kitüntették.

Angol