Börtöntöltelék (könyv)
[2010-10-04] - Angol

Kétség sem férhet ahhoz, a 20. század második felének legnagyobb amerikai írója Kurt Vonnegut volt. Könyvei mindig merészek voltak, és lehetetlenség volt bármilyen skatulyába beletenni őket. Játszi könnyedséggel vegyítette a történelem árnyoldalait bemutató és társadalomkritikus elbeszéléseit igazi fekete humorral, egy csipetnyi science fictionnel vagy éppenséggel vakmerő teológiai értekezéseivel. A Börtöntöltelék című pikareszkszerű regényével mellőzi a sci-fi elemeket (bár Kilgore Troutnak, az írónak itt is említést nyernek a futurisztikus írásai) és visszatér az emberek világába.

Az eredetileg 1979-ben kiadott Börtöntöltelék elbeszélője tipikus Vonnegut figura: Walter F. Starbuck soha semmit nem ért el magától. Életének formálója az idő és a történelem, illetve számos gazdag és befolyásos figura. Mire feleszmélne, hogy középkorú lett, máris a Fehér Házban találja magát, mint Nixon elnök ifjúsági tanácsadója. Természetesen, amikor kiteregetik a kormány szennyesét és kitör a Watergate botrány, Mr. Starbuck is reflektorfénybe kerül, utána pedig hűvösre (ártatlanul). A regény a szabadulásának napjával indul, majd figyelemmel kísérhetjük, amint szegényen, magányosan, barátok nélkül elutazik New York Citybe. Vonnegut írásról lévén szó, az olvasó nyugodt szívvel felkészülhet arra, hogy megismerkedik megannyi fura karakterrel, akik ha elsőre jelentéktelennek (és ez itt a kulcsszó) tűnhetnek, a későbbiekben fontos szerephez jutnak. A szerzőhöz híven, ez a regény is csak lassacskán indul be, viszont a vége felé összefutnak a kusza cselekményszálak, és az olvasó nyakába zúdulnak a váratlan, nem egyszer igen cinikus meglepetések.

Mégis mit lehetne mondani azzal kapcsolatban, hogy miről szól a Börtöntöltelék? Vonnegut nemegyszer felvállalja az Amerikai Egyesült Államok lelkiismeretének szerepét, és ebben az írásában is emlékezteti a „becsületes” polgárokat arra, hogy bizony vannak olyan szégyenfoltjai a történelmüknek, amelyekre igenis emlékezni kell! Példának okáért a Watergate-ügy mellett terítékre kerül két szocialista „mártír” Sacco és Vanzetti esete. A kommunizmus valamint a kapitalizmus „ádáz” harcának áldozatai voltak ők és valamilyen szinten Starbuck úr. Vonnegut emlékeztet mindenkit arra, hogy semmi sem egyszerűen fehér vagy fekete. A főhőse is ilyen felemás anti-hős, humanista, cinikus és önkritikus, ugyanúgy, mint a kitalálója. Végül felvetődhet a kérdés, hogy a pénz, a hatalom valamint a mamutcégek irányítják-e a világot vagy titkon mégis az emberségesség?

Keserűen vicces, szórakoztató és elgondolkodtató kötet ez, mint az összes többi Vonnegut írás. Bár 1979-ben jelent meg először, azóta is ijesztően aktuális. Aki még nem olvasott a Nagy Mesélőtől, annak inkább ajánlanám ismerkedés gyanánt a Macskabölcsőt vagy az Ötös számú vágóhidat. Ezek elolvasása után az újdonsült „vonnegutista” máris kutakodhatnak a kedves, öreg börtöntöltelék meséje után.

Angol