Ünnepi gondolatok (merengő)
[2010-12-25] - Nort

Nemrég volt alkalmam részese lenni egy olyan beszélgetésnek, aminek a Karácsony volt a témája, illetve, hogy ez tulajdonképpen kinek mit is jelent. Elhangzottak nagyon szép történetek, kevésbé szépek és sajnos nagyon szomorúak is, de végül nem tudtam nem azt érezni, hogy milyen nagy szükség van ilyen eszmecserékre, gondolatokra! Legalább egyszer mindenki tegye fel magának a kérdést: „Mit is jelent nekem a Karácsony?”.

Valószínűleg sokan lennének bajban, mikor azt kéne megválaszolni, hogy mit is ünneplünk ilyenkor? Már több nemzeti ünnepünk alkalmával tartottak közvéleménykutatás-paródiát, amiből minden évben ment a válogatás főműsoridőben, és amit látva nem a vicc, vagy a szórakozás jutott eszembe, hanem, hogy komoly baj van! Az idei karácsonyi intelligenciadömpinghez nem volt szerencsém, de el tudom képzelni a válaszokat. Nem fenyőünnep, nem a hideget, a havat vagy az ajándékokat éltetjük, nem a szeretet ünnepe van (bár ennek még örülnék is), hanem Jézus születéséről emlékezik meg a világ, mikor eljön a szenteste. Erről szerintem nem tud bolygónk népességének az a többségi hányada, amelyik nem hogy nem gyakorolja a vallást, de nem is igazán tud róla.

Egy hazai zenekar egy régi albumának belső borítóján szerepel néhány olyan gondolat, amit abszolút magaménak tudok érezni, még ha a hordát nem is szeretem oly nagyon. Ha jól emlékszem, a hatodik vagy hetedik farkastörvény mondja, hogy származásáért, illetve neveltetéséért senki nem hibáztatható, nem vonható felelősségre! Ezzel tökéletesen egyetértek, így a vallási ismeretek hiánya, vagy a tradíciók által előírt ünnepi viselkedésformák mellőzése bocsánatos bűnnek tűnhetNE, éspedig a Karácsonnyal együtt járó ajándékozási őrületnek köszönhetően. Azért csak tűnhetne, mert mint mindenben, ebben is átesett a kétlábú állat a ló túloldalára!

Esélyes, hogy az én ismereteim is hiányosak, de nem is akarok töriórát tartani arról, hogy miért lett a fenyő a mindenhol használt szimbólum, vagy hogy kitől és mikor vettük át az ajándékozás szokását, mert igazából nem számít. Azért imádtam mindig is a Karácsonyt, mert - lefaragva a ma már fura szokásokat meg az egyházi mizériát - a másik meglepéséről, az örömszerzésről szólt ez az este. Az volt a fontos, hogy a körülöttünk lévők örüljenek, hogy kicsit szorosabbra fűzzük a satnyuló emberi kapcsolatok szálait, hogy egy picit jobban szeressük egymást. Önmagában akár szomorúnak is tűnhet a tény, hogy egy évben csak egyetlen egy ilyen este van, amikor nagyon akarjuk, hogy a másik mosolyogjon, de lassan ott tartunk, hogy örülni kell, hogy legalább ennyi van! Az üröm az örömben talán pont ennek köszönhető: ebbe az egy nyamvadt alkalomba akarjuk belesűríteni minden szeretetünket, minden törődésünket és gondoskodásunkat, ami természetesen lehetetlen, de a csillogó-villogó vásároknak, bevásárlóközpontoknak köszönhetően a látszata abszolút megvan!

Megkerülhetetlen a vásárlás, az anyagiak mindent uraló jelenléte, de NEM EZ a gond! Ez ma már nem lehet gond! A hiba a túlzásban és a meggondolatlanságban rejlik. Nem az a lényeg, hogy minél drágább, minél nagyobb, minél csillogóbb legyen a meglepetés, hanem hogy az, akinek szánjuk, igazán örüljön neki. Nem úgy tűnik, hogy ez akár csak egy picit is szempont lenne! Mindenhol kihagyhatatlan akciók vannak, jobbnál jobb termékek garmadája kábítja el a vásárlót, és „ez biztos jó lesz”, „ennek tuti örülni fog” címszavakkal kerülnek a kosárba egyébként remek cuccok, csak az egésznek a lényege veszik el a fantasztikus bizniszek között.
Az pedig a törődés, amit horrordrága ajándékokkal soha nem fogunk tudni imitálni, bármennyire is szeretnénk. Az nagyon jó, hogy gondolunk a másikra, és veszünk neki valamit, de ez önmagában még kevés. Ha odafigyeléssel választunk ajándékot, a hatás sem marad el, figyeljük csak meg, milyen reakciót vált ki egy „csak legyen valami” és egy „Ez az!” típusú meglepetés. Lehet, hogy sokaknak humbugnak tűnik (pedig nem az), de a szeretettel csomagolt tárgyak magukkal viszik azt az energiát, amit beleteszünk, ez pedig pont azt az eredményt fogja elérni, amiért ez az egész sok-sok évvel ezelőtt kialakult. Ne a rohanásról szóljon ez a pár nap, vagy hogy még ennek meg annak még nem vettünk semmit! Vegyük lassabban a levegőt, hadd szelídüljön a véráram, gondoljuk végig a teendőket és úgy álljunk neki a készülődésnek!

…nekem a karácsony a nyugalmat, a családot jelenti. Hogy egy picit nem kell másra, a rohanásra, a melóra, a kiadásokra vagy a kötelezettségekre gondolni. Hogy egy picit le lehet ülni anélkül, hogy panaszkodjunk, siránkozzunk, arra úgyis lesz még elég alkalom. Próbálok nyugodtabb lenni, igyekszem nem dühöngeni a megkerülhetetlen tömeg közepén, kicsit toleránsabban hozzáállni a forgataghoz, hátha legalább a világ azon hangyányi szegmensének jobbá tehetem egy picit a napját! Próbáljátok ki, egészen felemelő érzés! Lehet, hogy a közelgő ünnep miatt, vagy hogy egy könyvtárban éppen a kezembe akadt (direkt nem írtam, hogy véletlenül, mivel olyan nincs), és rádöbbentem, hogy soha az életben nem olvastam Dickens Karácsonyi Ének-ét, de óriási hatással volt rám ez a pár oldal. Nagyjából fél órát vesz igénybe az egész, ennyit igazán szánhattok rá. Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!

Legyetek jók egymáshoz!

Nort