Neochrome - Éjsötét impresszionizmus
[2010-12-31] - Angol

Debrecen egyik legpatinásabb black/death metal bandája a Neochrome. Az utóbbi években rengeteg tagcserén és egyéb változáson estek át, de rendületlenül jelen vannak a színtéren. 2010-ben sem ültek a babérjaikon, hanem bejárták Európát és új dalokat írtak. Az év eseményeiről a csapat frontemberét és a BlacKromeFest fesztivál főszervezőjét, Veet faggattam.

Üdv Vee! Idén jóformán csak tagcserékről lehetett hallani, ha szóba került a Neochrome. Első kérdésem az lenne, hogy ki lett az új gitáros?

Valóban sok tagcsere történt az utóbbi időben. Az új gitáros Aries Fragosus, akit a Gargara zenekarból ismerhetnek, főként a Debrecen környékiek. Mivel a májusi turnénk előtt egy hónappal kiszállt az akkori gitárosunk, nagyon gyorsan kellett találnunk egy új tagot, így feladtunk egy hirdetést, ő jelentkezett és belépett közénk. Nagyon lelkes, és így hamar összeszokott a banda új felállása. A turné állomásait is már egy teljes egységet mutató csapat játszotta le. Azóta eltelt egy kis idő, és már maximálisan a zenekar része lett.

Mesélnél erről az Európa turnéról, amit a Negura Bunget társaságában nyomtatok végig?

Teljes egészében ez egy három hónapos turné volt, mi az utolsó három hétre csatlakoztunk be. Már régóta kapcsolatban voltam a csapat dobosával, Negruval; annak idején játszottunk együtt Debrecenben és Trencsénben is. Rákérdeztem nála, hogy tudnánk-e csatlakozni a turné bármely részéhez. Pozitívan álltak hozzá, így a koncertkörút utolsó három hetét mi is elcsíphettük. Eljuthattunk a skandináv országokba, Németországba, Csehországba, Szlovákiába, Szlovéniába. Összesen 12 állomást nyomtunk le velük három hét alatt. Elég intenzív volt a turné, és nem bántuk, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem kellett minden nap fellépni, hiszen mi vezettük a kisbuszt, nem volt külön sofőrünk. Naponta kábé 5-600 kilométereket kellett vezetni, és utána még játszani is. Ugyanakkor maximálisan megérte számunkra, hiszen olyan helyekre eljuthattunk, ahova magunktól esélyünk sem lett volna. Ez egy hatalmas lehetőség volt egy olyan zenekar számára, ami még hosszabb távon nem vett részt nemzetközi koncerteken. Nagyon sokat javítanak az ilyen élmények a zenei színvonalon, a játékon, a rutinon és összességében az egész produkción.

Ha jól vagyok informálva, akkor az európai koncerteken több új dalt is hallhatott a nagyérdemű. Melyek lennének ezek?

Egész pontosan négy új dalt játszottunk a turnén. Nem azt mondom, hogy gyökeresen, de valamelyest más képet mutatnak a zenekarról, mivel az utóbbi időben sokat formálódott a zenei irányvonalunk. Persze a régi dalokat is szeretjük játszani, de egyre jobban kezdünk átállni a frissebbekre. Jelenlegi munkacímek: Cosmic Grave, Rise Above the Ridge, Supernatural és Lost in the Tide.
Ha jól sejtem, akkor lázasan készülődik az új lemez. Tudnál mesélni egy kicsit a munkálatokról?

Nagyon sok témánk van, ezek közül eddig öt dalunk készült el. Nyolcat tervezünk a lemezre, a fennmaradó háromnak végső soron már megvan az anyaga, csupán össze kell gyúrni őket. A munkafolyamatról annyit, hogy amint elkészül egy nóta vázlata, akkor összepróbáljuk, hogy megnézzük, mi működik élőben és mi nem. Egyébként elég sok témát ki szoktunk dobni, ha nem érezzük őket igazán jónak. Úgy tervezzük, hogy januárra/februárra már felvétel-készek lesznek ezek a számok, és rögzíteni is tudjuk majd őket.

Ki írja a dalszövegeket az új albumra, és milyen koncepció lengi körül őket?

Én írom őket. Különösebb koncepciót azért nem tudnék megfogalmazni, mert főleg impresszionista szövegekről van szó, és nehéz lenne röviden elmondani, hogy pontosan miről szólnak. Mondhatnám úgy is, hogy a legtöbb esetben kavargó gondolatok lenyomataiként születnek. Nem vagyok benne biztos, hogy szükséges lenne túlzott magyarázatot fűzni a szövegekhez, mert hiába képezik nagyon fontos részét a zenének, mégis inkább érzéseket és hangulatokat, benyomásokat közvetítenek, mintsem konkrétan körülhatárolható és árnyalt üzeneteket, eltekintve néhány kivételtől.

A II. BlacKromeFest-et milyen nehéz volt összehozni?

Elég nehéz volt, hiszen a főzenekar Negura Bunget már egy „C” terv. Eredetileg a Sear Bliss-t szerettük volna, de ők sajnos egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudták elvállalni a fellépést. A második verzió a Bornholm volt, és velük is hasonló dolgok miatt futott zátonyra a dolog. A Negura Bungettel pedig adott volt a jó kapcsolat, illetve a turnén kialakult baráti viszony.

A hírleveletekben lehetett olvasni, hogy ez a ma esti buli az utolsó koncertetek 2010-ben. Mi ennek az oka?

A legfőbb indok, hogy most már szeretnénk az új dalokra koncentrálni, és a koncertezés nagyon elveszi az időt meg a lehetőségeket attól, hogy számírással foglalkozzunk. Azt nem is kell mondanom, hogy nemcsak zenéléssel töltjük az időnket, így mindenképpen kell az a három-négy hónap, hogy pontot tehessünk a dalszerzés végére, és elégedetten kezdhessünk neki a lemezfelvételnek.

Az év elején volt egy black metal tribute estetek is. Kik a legnagyobb kedvenceid a Nagy Öregek közül?

Nehéz lenne kiemelni, de mindnyájan nagy tisztelői vagyunk a hajdani Emperor zenekarnak. Tőlük több számot is játszottunk azon az estén. Emellett felsorolhatnám a stílus többi nagyjait is, mint a Satyricont, a Mayhemet, a Gorgorothot, vagy éppen az Immortalt. Ezeket nyilván minden, a stílusban otthonosan mozgó metal rajongó ismeri. A tribute esten játszottunk amúgy újabb keletű Darkthrone számokat is. Ezek mondjuk elég távol esnek az irányvonalunktól, de számunkra nagyon imponáló ez a dinamika és dal-orientáltság az újabb lemezeiken. Szeretnénk, ha ennek a black metal estnek lenne folytatása, ezért 2011-ben is tervezünk egy több fellépős tribute koncertet.

Minthogy említetted a Darkthrone-t, megkérdezném, hogy mi a véleményed a mai black metal trendekről, miszerint több nagy múltú banda merőben mást zenét játszik a korábban tőlük megszokottaktól, sok ortodox black fanatikust felbosszantva. Szerinted ez egyfajta hergelése a rajongóknak, vagy új utak keresése?

Ez valószínűleg az esetek többségében egy természetes fejlődési folyamat eredménye. A Satyriconra ez szerintem abszolút igaz. Ha valaki belső késztetést érez arra, hogy ne csinálja meg még egyszer ugyanazt, amit megtett már három-öt éve, és amiben a stílus jelentős része már másfél évtizede tobzódik, természetes, hogy olyan eszközökhöz nyúl, amiben inkább örömét leli.

Véleményed szerint lehet valaki black metal rajongó, hogy mellette hithű keresztény?

Miért ne? Például ha valaki a zenét a hangulatáért hallgatja, akkor nem fog ideológiai kérdést csinálni belőle. Ez a dolog engem kicsit a jól ismert és teljességgel gyerekes diszkós-rocker ellentétre emlékeztet, ami ugyanilyen szűklátókörűségen alapszik.

Mit szólsz ahhoz, hogy egy teljességgel angolszász eredetű ünnep, a Halloween gyökeret vert Magyarországon?

Attól, hogy nem vagyok feltétlen híve a multikulturalizmusnak, egyáltalán nem tartom elítélendőnek, hogy magyar emberek örömüket leljék egy nem magyar ünnepben. Az sokkal rosszabb, ha emellett a magyar hagyományok láthatóan elsorvadnak. Tudom, hogy erre is van számos példa, de ezeknek nem egyedüli és mindent megmagyarázó oka a Halloween meg a hasonló naptári események számon tartása.

Valahogy sosem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg: számodra mik minden idők legjobb lemezei?

Egyetlen lemezt tudnék kiemelni minden idők számomra messze legjobb albumaként: Emperor - Anthems to the Welkin at Dusk. Akármikor hallgatom, töretlen dicsfényt sugároz. Persze számos lemezt lehetne még itt felsorakoztatni, metalon innen és túl. Örök kedvenc például a Current 93 Of Ruine or Some Blazing Starre lemeze, a VHK anyagai, de az újabb zenék közül zseniális számomra a harmadik Barbaro anyag ugyanúgy, mint a legutóbbi Deftones lemez. Ja, és talán furcsán hangozhat, de nagyon szeretem a Nirvana-t is. A mai napig hallgatom a lemezeiket, nagyon sok kalóz anyag is a birtokomban van. Mivel korai punk zenéken (például The Exploited) szocializálódtam, így ezek mindig is közel fognak állni hozzám.

Szabadidőben mivel foglalkozol? Könyvek, filmek, kirándulás esetleg?

Elég sok időmet elveszi a munka, és emiatt a szabadidőm abszolút a zene jegyében telik. Sajnos nem jut annyi időm olvasásra, amennyit szeretnék, maximum elalvás előtt, de a filmeket egyáltalán nem vetem meg.

Akkor kedvenc könyvek elalváshoz?

Mostanában a Bűn és Bűnhődést olvasgatom, már másodjára, hiszen ez egy alapmű, és egyébként is nagy híve vagyok az orosz realizmusnak. A soron következő, betárazott könyv pedig Orwell-től a Légszomj.
Mik az utóbbi idők legjobb filmjei?

Nagy rajongója vagyok a sci-fi és a horror filmeknek. Bár megoszlanak a vélemények róla, de a Paranormal Activity című horrorfilm különösen tetszett. Sokakra semmilyen hatással nem volt, számomra viszont visszahozta azt a borzongást és félelmet, ami az igazi célja egy horrornak.

Régi horror alkotások közül mik a kedvenceid?

Az Alien első része egy alapvetés, aminek a hangulatát számomra egyik későbbi rész sem tudta visszahozni, jóllehet nem is ez volt a céljuk. Emellett az utóbbi időben többször is megnéztem A Dolog című filmet. Soha nem azt nézem egy filmben, hogy milyen a képi megvalósítás, vagy mekkora a költségvetése; a hangulat sokkal lényegesebb. Ez képezi számomra egy film igazi értékét. Jó példa erre a Tizenkét dühös ember: egy szobában játszódik az egész másfél-két órán keresztül, és mégis képtelen vagy felállni a székedből, hogy tarts öt perc szünetet.

Ezzel megköszönöm az interjút, és végezetül üzennél valamit a rajongóknak?

Köszönjük a lehetőséget! Járjatok többet koncertre, mert ez az egyetlen és legutolsó dolog, ami a zenekarokat életben tartja.

Angol


Az előző Neochrome lemezről itt írtunk.
Zenekari weboldal itt található.
Belehallgatáshoz pedig itt a MySpace-es oldaluk.