Overkill, Destruction, Heathen, After All – 2011. március 11., PeCsa
[2011-03-14] - necroticus

Alig egy hónappal a roppant jól sikerült Sodom buli után máris újabb két remek banda vette hazánk felé az irányt. Így esett, hogy péntek este a Petőfi Csarnokban kötöttünk ki, ahol a Destruction interjú, és az azt követő bandázás során megtudtam, hogy Schmier elég pocsékul van, így kicsit aggódtam, hogy vajon milyen lesz a show, de utólag kiderült, hogy semmi okom nem volt rá, minden a lehető legnagyobb rendben ment.

Az estét a belga After All kezdte, akik létezéséről eleddig halvány lila sejtelmem sem volt, annak ellenére, hogy már több, mint húsz éve léteznek. Olyan nagyon nem is bánom így utólag, mert bár elég energikusan nyomták a thrash metalt, az énekes Sammy hangja nálam nem egyszer kicsapta a biztosítékot.
Lehet, hogy másoknak pont ez tetszik a bandában, de szerintem jobban tenné, ha hanyagolná a sivalkodást, mert néha egyenesen idegesítő. Ettől eltekintve nem volt rossz a koncert, és így az elején még a program rövidségét sem nehezményeztem.

Előrebocsátom, hogy idő terén meg voltam lőve, mivel nem volt nálam óra, ezért fogalmam sincs, hogy mi, hánykor kezdődött, viszont ha jól tippelek, nagyjából harminc percet nyomulhattak az előzenekarok, tehát az After All és az utána következő, szintén thrash metalban utazó Heathen, akiknek ugyan a léte ismert számomra, mégsem mélyedtem bele a zenéjükbe korábban. Nos, ami azt illeti, ezúttal sem, de mindenesetre nagyon komoly és profi csapatról van szó, úgyhogy egy szavam nem lehet rájuk.
Végig teljes erőbedobással nyomultak a színpadon, és ha nem a Destruction jött volna utánuk, bizony isten szívesen hallgattam volna őket még tovább is, így viszont roppant módon megörültem, amikor átadták a helyet kedvenc németeimnek.

Valahogy sikerült bemásznunk az első sorba, és bár kezdetben tartottam attól, hogy - az ugyan mindössze félházas - tömeg majd kegyetlenül legyalul minket, semmi atrocitás nem ért, sőt, a mi térfelünkön már-már bosszantóan nyugodt volt a nép. Hogy milyenek voltak Schmier-ék? Fantasztikusak! Többen nehezményezték, hogy elég lagymatag volt a buli, de én a magam részéről ezt nem érzékeltem, szerintem nagyon jó kis koncertet adtak, ami viszont szomorúsággal töltött el, az az, hogy a hangsúly a „kis” szón van, hiszen össz-vissz háromnegyed órát kaptak. Oké, négy bandánál ez előfordul, de akkor is… Kábé dupla ennyi kellett volna ahhoz, hogy elégedetten távozzak, mert olyan ritkán fordulnak meg nálunk, hogy ha tartják az eddigi menetrendet, akkor nagyjából vénlány leszek, mire újra lezúzzák itthon a színpadot. Arról nem is beszélve, hogy közel 30 évet belesűríteni 45 percbe nem könnyű dolog, és így komoly hiányérzetem maradt. Na mindegy, a lényeg, hogy nagyon király volt. Mike össze-vissza hajazott, és mászkált, Schmier a szó szoros értelmében a tömeg fölé magasodott, a betegségéből pedig jómagam semmit nem érzékeltem, szóval kitett magáért rendesen.
Szintén feltétlenül említésre méltó Vaaver, az új dobos srác, aki szédületesen pontosan és feszesen nyomta végig az egész koncertet: zeneileg igen jó választásnak bizonyult, amellett, hogy nagyon kedves és közvetlen arc. Úgy látszik, a németek mind ilyen jószívűek, mert akárcsak Angelripper, Schmier is sört adott a tömegnek. Meg persze pengetőt a show végén, mindkét oldalnak egyformán, igazságosan. Aki tömény nosztalgiára számított, az megütötte a bokáját, mert bár volt némi visszatekintés a dicső múltba, a nem kevésbé fényes jelenkor anyagait szintén nem hanyagolták el. Így a nemrégiben megjelent Day Of Reckoning sem maradhatott ki a sorból, és az album friss mivolta ellenére úgy vettem észre, hogy egész sokan énekeltük együtt Schmier-rel az új dalokat.

Kifejezetten elszomorított, hogy ilyen gyorsan vége lett a bulinak, így némi folyosói és kültéri eszmecsere után már ment az Overkill, mire visszaértünk. Őket is szeretem, bár közel sem annyira, mint a jó öreg germán thrash isteneket, de jól szórakoztunk, hiszen Blitz egészen kiváló frontember, aki úgy adja át a közönségnek az energiát, és úgy hergeli a tömeget, hogy közben nem csinál komplett majmot magából. Nagyon szimpatikus figura, valahogy mindig ilyennek képzeltem el.:)
A nagy klasszikusok mellett az újabb cuccokat sem mellőzték, amit egyáltalán nem bántam, tekintettel arra, hogy a tavalyi Ironbound az év végi tízes listám első felében landolt. Ha akarnék, sem tudnék belekötni a produkcióba, annyira profi, mégis emberközeli volt az egész. Az egyetlen, amivel nem voltam kibékülve, hogy akik a lámpákat kezelték, látszólag arra gyúrtak, hogy megvakítsák a jónépet, legalábbis mással nem tudom magyarázni, hogy miért kellett ilyen mértékben kiégetni a retinánkat a színpadi stroboszkópokkal. Részemről kicsit túlzásként éltem meg, és részben ezért, részben egyéb okokból, egy kis időre el is hagytuk a termet, hogy visszaszerezzük elvesztett látásunkat. A hangosítás ellenben vérprofi volt végig, akárcsak a biztonsági személyzet, akiket hál’istennek nem a bunkó fajtából válogattak össze.

Az Overkill nagyjából másfél órát játszott, ami korrekt hossz, és ahogy láttam, mindenki meg volt elégedve a teljesítményükkel. Akármennyire is csak dicsérni tudom őket, nekem azért nagyon vérzik a szívem, hogy most ennyire látványosan ők voltak a főbanda, de nagyon remélem, hogy valaki hamarosan visszahozza Destruction-éket egy magyar klubbuli erejéig, ahol ők is komolyabb ízelítőt adhatnának a rajongóiknak jövőre harmincéves múltjukból. Igazán megérdemelnék. Óriási köszi a szervezőknek, még sok ilyen klassz koncerttel örvendeztessenek meg minket! Ha valamilyen csoda folytán idén a Kreator-t is elhozzák, tuti lemegyek hídba, de ez az év már így is minden kétséget kizáróan a thrashereké!:)

necroticus


Az előző Heathen lemezről itt, az új Destruction albumról itt, míg a legutóbbi Overkill korongról itt írtunk.
Myspace oldalak: After All, Heathen, Destruction, Overkill