Lux Mundi Tour – 2011. szeptember 8., Club 202
[2011-09-12] - Yohanan

2011. szeptember 8-a a black metal határterületeit és újabb hullámait (ne adj isten populárisabb vonalait) kedvelők számára igazi Mekkává változtatta a Club 202-t, hiszen a fekete fém három kiváló modern képviselője jött el hozzánk. A Lux Mundi turné apropója a svájci, ipari black metal mester, a Samael azonos című lemezének európai bemutató körútja, melyre állandó társul szegült hozzájuk két általam igazán nagyra értékelt csapat: az asszíriológus/sumerológus metal atyja, a Melechesh és a dallamosabb irányban utazó, sárkánymániás Keep Of Kalessin. Kísérőik a magyar bulin három fiatal formáció volt: a szintén svájci Minkus, a francia Fluxious, és az olasz Dark End.

Bár a helyszínre időben megérkeztünk, sajnos az első két fellépőről (Minkus és Fluxious) nem tudok első kézből információt szolgáltatni, mert a Keep Of Kalessinhez vártam a soromra, hogy interjúzhassak velük. Az első saját szemmel és füllel átélt műsor az olasz Dark End, szimfonikus/dallamos black zenéje volt. Korábban őket sem ismertem (mint az első két fellépőt sem), azonban meg kell mondanom, hogy felkeltették az érdeklődésemet. Igazán érdekes színpadi show-val készültek, mely alapvetően viselte magán a kötelező sátánista jegyeket, kiforgatván a kereszténység jelképeit, úgy mint: az énekes a fején töviskoszorút viselt, klasszikus temetői üvegmécsesek voltak szétpakolva a monitor hangszórókra, körülöttük koponyák, egy világító csúcsú fordított pentagram, valamint a műsor közben időnként az énekes hosszú láncon lógó, egyházi füstölőtartóval eregette a tömjént.
Zenéjük nem váltja meg a szimfonikus black metalt, bár rengeteg orgonát használtak benne, amit nagyon tudok értékelni. Olyanok voltak, mintha a Dimmu Borgir másnaposan lépne színpadra – ami még így is nagyon jó!

Ezután következett a mai este első fő fellépője, a norvég Keep Of Kalessin. Nagyon nagy várakozással tekintettem a koncert elébe, hiszen egyrészt remek zenét csinálnak, másrészt nagyon szimpatikusak voltak az interjú alatt. A színpadon két nagy kivetítő vásznát láthattuk eddig üresen, de most felkerült végre a Reptilian borítója mindkét oldalra, jelezvén, hogy végre jönnek a nagyok. Meg is ütötték a várt szintet, a (szerintem) remek hangzás mellé megfelelően pontosan játszottak, igazán be is töltötték a színpadot, mozogtak, zúztak rendesen a fiúk. Az éneket itt-ott kicsit halkan éreztem, azonban Thebon kihozta magából a maximumot: igyekezett kommunikálni a közönséggel, hergelte a nézőket, sőt még az első sorban állókat fel is kérte némi csordavokálos segítségre.
Két nagyobb baki azonban mégis beférkőzött az amúgy remek műsorba. Az első a biztonsági szolgálat kudarcát mutatja, ugyanis egy meglehetősen illuminált rajongó sikeresen felszaladt a színpadra, hátulról, és próbálta volna a bandával jól érezni magát, végül három roadnak kellett levinnie a fickót, mert annyira vergődött. A másik a technika ördögének köszönhető, ugyanis a koncert egyik csúcspontjának mondható dal közben (csak a magyar közönség kedvéért elővettek egy tételt a Csihar Attilával felvett Reclaim EP-ről) elszállt Obsidian gitárja, amit csak a nóta végére tudtak rendbe hozni. Így tulajdonképpen élvezhettünk egy kis hörgős „drum and bass”-t Wizziac, Vyl és Thebon tolmácsolásában. A setlist főként a Reptilian lemezre koncentrált, de ahogy említettem, megidézték a Reclaimes időket, de volt némi Kolossus és Armada hangulat is. Ami miatt vérzik a szívem, hogy nem játszották a The Crown Of The Kings című gigaslágert. Na, majd legközelebb!

A kivetítőn ezután a képek újra változtak: megjelent a hamisítatlan Melechesh életérzést sugárzó, misztikus, szarvai között Napkorongot viselő bika/tehén feje, aki a kezében további szarvakat tart. Hogy teljesen legyen az élmény, előre haladtunk a legelső sorba, majd éppen mire befejeztük a hidratációt, máris jöttek fel a fiúk a színpadra. Az első hangoktól egészen az utolsóig végig konstansan magas színvonalon előadott show főként a The Epigenesis című, új lemezükre koncentrált, de az Emissaries két igazán romboló számát (Rebirth Of The Nemesis, Ladders To Sumeria) is felidézték. Hogy a hangulatot tovább fokozzák, a színpad szélén finom, igazán andalító illatú füstölőt égettek, mely összeérvén az urak kisugárzásával, a dalok közti szünetben hallható átvezető szitár dallamokkal, és magával az egész légkörrel, olyan hatást teremtett, mintha az egész hallgatóság egy templomban kántálná himnuszait az ókori Mezopotámia isteneinek.
A turnén velük utazó gitáros, Aethyris (aki korábban az Absuban tépte a húrokat) remekül végezte a dolgát, bár az egész bandán látszott, hogy nem csak, hogy szeretnek együtt zenélni, de tudnak is. Sajnos a technika itt is megtréfálta a zenészeket, Aethyris gitárja megszűnt működni a záró dal közben, ettől függetlenül a megmaradt vékony hangzással is meg lehettünk elégedve. A közönség tombolt, és ráadást követelt, azonban nem volt rá idő a szoros program miatt.

Amint leszaladtak a színpadról, máris jöttek fel a roadok, hogy beállítsák a Samael felszerelését. A kivetítőt ezen a koncerten használták ki legjobban: folyamatos fény showban volt része a közönségnek a műsor alatt.
Nem igazán ismerem a svájciak zenéjét, bár az ezen az éjjel nyújtott teljesítményük alapján mindenképpen azt kell mondanom, hogy kapcsolatunk talán most fog igazán csak elkezdődni. Az előbbi miatt sajnos nem tudok arról beszámolni, hogy milyen dalokat játszottak. Azt azonban a megjelenteken is lehetett látni (bár nem voltunk az egész este során olyan borzasztó sokan, mindenki kényelmesen elfért), hogy nagyon élvezik, amit látnak, és hallanak, ami ugyanígy elmondható a Samael gárdájáról is. Az összhang tehát megvolt, most a technika sem rakoncátlankodott, a fények kiválóak voltak, az energia sugárzott minden jelenlévőről, úgyhogy, bár mi magunk nem ugráltuk végig a bulit, mégis nagyon élveztük. Összegezve tehát az estét, elmondható, hogy minden, az elektronikában bekövetkezett zavar ellenére a fellépők és a megjelent nézők is remekül érezték magukat.

Yohanan


Koncertfotók: Yohanan
Myspace oldalak: Dark End, Keep Of Kalessin, Melechesh, Samael