Amon Amarth, As I Lay Dying, Septicflesh - 2011. november 21., Club 202
[2011-11-25] - Yohanan

2011. november 21-én este újra ellátogatott hozzánk a viking metal egyik legemblematikusabb zenekara, a svéd Amon Amarth. A Club 202-ben megtartott buli felhozatala több, mint színesnek volt mondható. Ha akarom, úgy is meghatározhatom a rendezvényt, amelyen reprezentálta magát a teljes európai (vagy nyugati) kultúra. A klasszikus antikvitás világát a görög Septicflesh képviselte, a keresztény modernitást az amerikai As I Lay Dying, míg a főfellépő Amon Amarth a germán tradíciókat idézte meg: mondanom sem kell, mindhárman tökéletes munkát végezvén.

Kapunyitás (19:00) előtt kábé 20 perccel érkeztem meg a helyszínre, amely előtt a hideg ellenére már akkor is szép kis tömeg várakozott. A szervezőknek óriási dicséret jár az este lebonyolításáért, ugyanis olyan profin és gyorsan történt minden, hogy olyat én magyar bulin nagyon régen láttam. Így 19:15-kor már az első fröccsömmel a kézben foglalhattam el helyemet a színpad előtt, türelmetlenül várván a görögök 19:30-as kezdését.

Némi sürgés-forgás után a várt időpontban fel is léptek a deszkákra, és megkezdték sajnálatosan rövid műsorukat. A közönség tetemes része megérkezett eddigre, így elő-előzenekari posztja ellenére is szinte tele volt a helyszín a Septicflesh koncertjére. Hallgatván a beszélgetéseket, kiderült, hogy sokan voltak úgy, mint én, hogy főként hellén barátaink műsora miatt érkeztek aznap este, és nagy reményeket fűztek az elkövetkezendő percekhez.

Ezeket pedig be is váltották. A szokásos módon turnégitárossal dolgozó alakulat (a tiszta énekért is felelős Sotiris Vayenas munkahelyi kötelezettségei miatt csak a legritkább esetekben tud elmenni a bandával turnézni) 30 perces játékideje hihetetlenül gyorsan elillant. Az urak tökéletesen betöltötték a teret és időt, ami rendelkezésükre állt, főként új lemezükre koncentráló hat daluk alatt. A magam részéről a hangosítással egész este meg voltam elégedve. A megszólalás minőségétől főként a Septicflesh komplex szimfonikus tételei miatt aggódtam, de végül igazi, majdnem hogy színházi élményt kaptunk tőlük.
Alapvetően energikus, bár hűvös volt az urak viselkedése, bár rövid műsoridejük nem is engedte meg a túl hosszú interakciót a közönséggel. Ennek ellenére, vagy éppen ezért a nézősereg hálásan fogadta őket - nagyon remélem, hogy legközelebb már headlinerként térnek vissza, igazán megérdemelné mind a csapat, mind hazai rajongótábora.

Veszélyesen rövid, 15 perces átszerelés után csapott a húrok közé a metalcore vonal egyik legismertebb képviselője, az amerikai As I Lay Dying. Lassan három éve már, hogy utoljára láttam őket fellépni, akkor a Killswitch Engage társaságában, azóta pedig szinte nem is hallgattam sem őket, sem mást zenei stílusuk képviselői közül. Éppen ezért döbbenten konstatáltam, mennyire képesek voltak újfent magukkal ragadni. Az ekkorra már teltházasra (szó szerint: a több hely érdekében a szokásos keverőpult körüli padokat is kipakolták) duzzadt nézősereg soraiban megtalálhattuk a „tradicionális” metalosokat, valamint a hardcore vonalhoz tartozó rajongókat is. Az urak a színpadot pedig szinte felrobbantották. A főként 2007-es és 2010-es albumaikra koncentráló 45 perc egyetlen pillanatnyi pihenőt nem engedett sem a fellépőknek, sem a nézőknek.
Külön kedves intermezzo volt, hogy az énekes Tim Lambesis aznap ünnepelte születésnapját, így a közönséggel együtt röviden felköszönthettük. Továbbá a metalcore és hardcore szerelmesei számára kötelező „Wall Of Death”-et is bedobták a fiúk; mondjuk szerintem minimum egy PeCsa méretű helyre lenne szükség ahhoz, hogy igazán látványos lehessen egy ilyen akció. A hangzás itt is jó volt, bár néhol Josh Gilbert tiszta vokálját halknak éreztem. Ettől függetlenül - a görögökhöz hasonlóan - hibátlan műsort adtak.

A következő fél óra az Amon Amarthra való felkészüléssel telt. A háttérben megjelent az új album borítójáról is ismert Surtur, a kozmikus tűzóriás, kezében gigászi kardjával, mögötte egy kitörő vulkánnal. Leleplezték az addig elrejtve látott dobszettet, majd pontban 21:30-kor a varégok (újra) lerohanták Budapestet. Bár most harmadjára volt lehetőségem megnézni őket, és eddig csak maximum közepes rajongónak tituláltam volna magam, ez az este meggyőzött arról, hogy Európa egyik legjobb zenekarával van dolgunk, akiknek ereje csak mostanra tudott igazán megmutatkozni. Ez az erő pedig három tényezőben volt mérhető. Egyrészről látszik rajtuk, hogy lassan 20 éve dolgoznak együtt, ráadásul meglehetősen sokat turnéznak. Végig pontosan, feszesen játszottak, az unalom vagy a fásultság jegyeit egyáltalán nem mutatván. Már az első pillanatban kiderülhet egy bandáról, ha élőben mutatkozik meg, hogy élvezi-e amit csinál, vagy pedig nem. Az ő arcukról pedig végig az adrenalin okozta izgalom és a zenélés öröme sugárzott. Johan Hegg, a frontember valódi showmanként igazgatta a műsort: a mosoly egyetlen percre sem lohadt le az arcáról. Elégedettségüket az is mutatta, hogy egy kis kézi kamerával Johan rövid felvételt is készített az őket ünneplő tömegről, és a szünetekben magyarul köszönte meg a lelkesedést.
Ez lenne tehát a második elem, ami ez esti sikerüket kiegészítette. Igazi örömkoncert volt, amit kaptunk tőlük. Ezt a harmadik tényező is alátámasztotta, hiszen a jelenlévők tömege végig egy emberként hullámzott, és engedte, hogy minden frusztrációja és kötöttsége lehulljon erre a röpke másfél órára. Külön örömmel konstatáltam, hogy a főként az As I Lay Dying fellépésére érkező fiatalok is maradtak megnézni a svédeket, és láthatóan remekül érezték magukat. Az általuk előadott tételek sora egyrészt a Surtur Rising albumra koncentrált (lévén lemezbemutató turnéról beszélünk), de szintén nagy hangsúlyt kapott a Twilight Of The Thunder God, ellenben a With Oden On Our Side és más korábbi kiadványaik szerelmesei is megkapták, amiért jöttek. Összességében számomra az év koncertje volt a Surtur Rising Tour hazai állomása. Az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni, az a Club 202 méreteiből adódik: sajnos totálisan megtelt, így hamar elfogyott a levegő, amit a sok füst is súlyosbított. Ez azonban alig vont le a buli élvezeti értékéből. Azt gondolom, hogy ennyi pénzért nagyon régen láthattunk ilyen minőségi előadást.

Yohanan


Myspace oldalak: Septicflesh, As I Lay Dying, Amon Amarth