Orphaned Land, Myrath, Arkan, Artweg - 2011. december 7., Club 202
[2011-12-11] - Hadean

„Ez az első oriental metal turné a történelemben, és Ti e pillanatban részei vagytok a történelemnek.” – mondta Kobi Farhi, az izraeli Orphaned Land énekese a magyar közönségnek. Az év, általam legjobban várt koncertjének fő blokkjában történt ez, amikor is Izrael első számú metal zenekara birtokába vette a Club 202 színpadát, és azzal a lendülettel körülbelül másfél órára az összes ott tartózkodó emberi lény lelkét is a markukba zárták. Azért ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az utóbbi fél évtizedben – és különösen az elmúlt egy-két esztendőben – hatalmas rajongótáborra szert tett kvintett előtt még három formáció bizonyíthatott.

Néhány perccel a kitűzött kezdési időpont után érkeztem a helyszínre, amikor is meghökkentő hangok fogadtak: rémes zajmassza és valamilyen érthetetlen nyelven való üvöltés zúdult a képembe, már a bejáratnál. Egy dolog biztosnak tűnt ekkor: a hangosítással nem lesz probléma (aztán sajnos volt). Mikor odaértem a nézőtérre, láttam, kik a féktelen ordítozás és zúzás forrásai: az elsőként színre lépett Artweg legénysége. Abban a pillanatban újabb sokk ért: a fél látómezőmet egy fekete medvéhez hasonlítható úriember töltötte be. A Stuck Mojo Lord Nelson-ja alkatú srác apró termetű kollégájával felváltva, franciául hányta az arcunkba a kőkemény hardcore (?!) sorokat, amihez jól passzoló aláfestést prezentált a három hangszeres, akik szintén nem voltak egyszerű figurák.:)
A zenéről amúgy már el is mondtam a lényeget: a New Yorkban fogant stílus kissé átértelmezett és szerényebb változatát nyújtotta a csapat, továbbá eléggé hadilábon álltak az angol nyelvvel, és láthatóan nem sok nyomot hagytak a nagyérdeműben.

A várttal ellentétben – és mint utóbb kiderült, nagy szerencsénkre – a második fellépő, az Artweg mellett ugyancsak francia illetőségű Arkan volt. Előbbi bandával ellentétben, az ő munkásságukat részben ismertem korábbról. Mi tagadás, nem lesznek soha nagy kedvenceim, de bíztam benne, hogy élőben tudnak javítani valamit pozíciójukon. Úgy láttam, ha zenéjükkel nem is, színpadi magatartásukkal némiképp közelebb édesgettek magukhoz sokakat a közönség soraiból. A primitív, pár akkordos, szaggatott riffek és a monoton hörgés unalmasságát az olykor ügyes dobolás, valamint az egzotikus külsejű énekesnő tudta némiképp színesíteni – aki sok kedvességet mondott nekünk, és valami hastáncszerűséggel is próbálkozott –, illetőleg az egész horda lelkesen, mosolyogva biztatta a közönséget, egy dalon belül akár több ízben is, ami azért egy idő után megint csak idegesítővé vált.
Programjuk gerincét az új korong, a Salam (jelentése: béke) számai tették ki, mint például: Origins, Inner Slaves, Beyond Sacred Rules. Az első nagylemezről, a Hilalról a Groans Of The Abyss is felcsendült. Már nagyon kezdett zavarni, hogy még egy jó gitárszóló sem hatolt aznap a fülembe, mikor aztán Mus El Kamal bárdista igen tisztességeset szólózott a két záró nótában. A népzenei motívumok, amelyek szintúgy nem voltak valami boldogítóak, mind felvételről mentek, ami elég sokat levont a produkció értékéből.

Rövid szünet után – melyben az átszerelést a korábbihoz hasonlóan a már leszerepelt formáció tagjai végezték –, az est legnagyobb nyertese lépett a világot jelentő deszkákra: a tunéziai Myrath. Közel-keleti ízekkel átszőtt, amerikai stílusú power metalt kevés ismert banda játszik, ám annyi bizonyos, hogy ők lesznek hamarosan az egyik ilyen csapat. Idei, harmadik albumuk, a Tales Of The Sands igen combosra sikerült, amiről a pesti bulin minden kétkedő meggyőződhetett, mivel a setlist javát náluk is az új lemez szerzeményei alkották.
A Desert Callról előadott Madness mellett olyan, rövidesen power himnuszokká érő, friss nóták kaptak helyet a műsorban, mint a Merciless Times, a Braving The Seas, a Sour Sigh, a Wide Shut, valamint a címadó. A Myrath bulijának csúcspontját egyértelműen a Kamelot témával indító Beyond The Stars jelentette, amiben az Orphaned Land frontembere pazar duettet énekelt Zaher Zorgati dalnokkal, kinek orgánuma a francia klasszikus metal Adagio ex-tagja, Christian Palinéra emlékeztet. Az amcsi ikon művészetének jelenléte több tételben is nyilvánvaló, viszont a tunéziaiak esetében a nagyszerű billentyű- és hathúros (!) basszusgitár játék, valamint a kiemelkedő gitármelódiák feledtetni tudták a lenyúlás vádját.

A teljesen gördülékenyen előrehaladó estén, jóval az előre megadott kezdés előtt üdvözölhette az érthetetlen módon csupán szellős félházra „duzzadt” nézősereg a főzenekart. A tavaly számomra az év lemezével előrukkoló Ophaned Land idén nemes egyszerűséggel az év DVD-jét tette le az asztalra, és most már kétségkívül 2011 legélvezetesebb koncertjét is ők jegyzik nálam.
Ahogy a 2010-es bulin, úgy ezúttal is az utolsó két nagylemez (Mabool és The Never Ending Way Of ORwarriOR) dalai kerültek reflektorfénybe. Ennek az előadásnak számos csúcspontja volt. A The Kiss Of Babylonnál, a The Warriornál és az Ocean Landnél is közelebb kerültem az örömkönnyek hullajtásához a Sapari – From Broken Vessels páros, de még inkább a The Path Part 1 – Treading Through Darkness alatt. Több akusztikus epizódja is volt a koncertnek, a legemlékezetesebb szerintem a Yossi Sassi gitáros által, buzukival előadott, El meod na'ala volt. A ráadásban üdvrivalgás és felszabadult ugrabugrálás közepette elhangzott az elmaradhatatlan Norra El Norra. Kobi megint elsütötte az „én nem vagyok Jézus” és a „pizsamafüggőség” poénjait, ami nagy nevetést váltott ki, főleg azokból, akik először hallották.
Példásan kommunikált a közönséggel, vérbeli frontember és igazi hangulatfelelős, ezen felül pedig nagyszerű énekes, aki élőben is képes stúdiós szinten teljesíteni. A folyton derűs ábrázatú Yossi mellett a másik hathúros, Matti Svatizky is kiváló zenész, ahogy a ritmusszekció tagjai, Uri Zelcha bőgős és a látszólag folyamatosan fejlődő Matan Shmuely ütős is. A műsor befejeztével még percekig pacsizott az öt tag a színpad szélés, széles vigyorral az arcán. Ez alatt a zenekar által feldolgozott, a török Erkin Koray egyik népszerű rock nótája, az Estarabim eredeti verziója szólt a hangfalakból. Hatalmasat lépett előre a banda az utóbbi években, a szakmai elismerés és a globális ismertség terén egyaránt. Erre nagyon komolyan rá is szolgáltak. Ezen az estén főbandaként, változó képsoros kivetítővel érkeztek hozzánk, ám alázatuk és szerénységük megmaradt. Ismét személyesen gratulálhattunk nekik a buli után, a többi formációval egyetemben, és készséggel dedikáltak, fotózkodtak, csak úgy, mint korábban.

Lassan olyan szintre ér az Orphaned Land, mint muzikális attrakció, hogy emberi szavakkal le sem lehet írni. Yossi szerint legkésőbb 2013 első felében újra eljönnek hozzánk - addigra muszáj lesz megszokni ezt az élményt, nehogy egy koncert eleji ájulás miatt mulasszam el a bulit.

Hadean


Koncertfotók: Hadean
Myspace oldalak: Artweg, Arkan, Myrath, Orphaned Land