Superbutt, Stiff Bastard, Overhelp – 2012. március 24., A38
[2012-03-28] - Tabiii

Eme kellemes márciusi szombaton invitált minket egyfajta időutazásra a Superbutt legénysége az A38 fedélzetén. A nemrégiben a világ legjobb bárjának megválasztott uszályon adódott lehetőségük promotálniuk tavaly megjelent, Music For Animals című lemezüket, két fiatal alakulat társaságában, egy csomó vendéggel és régi ismerősökkel megspékelve. Minden adott volt a jó szórakozáshoz, de már a koncert előtt haldokló fényképezőgpem jelezte, hogy nem fog minden stimmelni a mai este folyamán.

Az estét a 2009-ben alakult Overhelp vezette fel az igencsak foghíjas nézőközönség jelenléte mellett. A modern rock/metalban utazó csapat nem hinném, hogy túl nagy benyomást keltett volna bárkiben is aznap este. Nyilván nem vár csodát az ember az előzenekaroktól, de valamiért én mindig reménykedem abban, hogy esetleg belefutok egy frissítő hangzású, némi meglepetést okozó produkcióba itt-ott. Ez az eshetőség sajnos az ő esetükben nem fenyegetett, de azért becsülettel végigácsorogtam a koncertjüket. A csapat két vokalistával dolgozik, amely nem tudom, hogy mennyire jogos az ő esetükben, mert az amúgy igen kellemes hangi adottságokkal ellátott énekes leányzó teljesen elnyomta az üvöltésekért felelős másik srácot.
Az előkapott Papa Roach-féle Last Resort feldolgozásért pedig kisebb virtuális kokit osztanék ki nekik, mivel a jellegtelen és erőtlen énekkel sikerült megfosztaniuk a számot minden igazi erényétől. Lehet, hogy gáz most az említett szerzeményről ilyen nagy vonalakban beszélni, de én úgy gondolom, hogy annak méltó helye van a modern rock történelemben, valamint a kocsmai zenegépekben.

Az Overhelpet már egy jóval rutinosabb gárda váltotta a színpadon a Stiff Bastard személyében. A zenekar elődjéhez, a Septichez már volt szerencsém, legalábbis audio formátumban, igaz akkor nem dobtam hátast a hallottaktól. Ezt a hordát is most láttam először, de fellépéses tapasztalatok ide, több évnyi koncertezés oda, ők talán még rosszabb benyomást tettek rám, mint az előttük fellépő alakulat. A ’core elemekből építkező társaság muzsikája olyan borzalmasan uncsi, hogy ezen a tényen még az élőben megsokszorozódó energiák jelenléte sem tudott továbblendíteni.
A rutinszagot és a végeláthatatlan döngölést árasztó bulijukról egyszerűen nem is tudok többet mesélni. Ennyi évvel a hátuk mögött bőven belefért volna az idejükbe, hogy valamiféle karakteres zenei arculatot faragjanak maguknak. Ez a hiányosság sajnos a színpadon is rányomja a bélyegét a teljesítményükre, amin a vendégként beugró Knapp Oszi sem tudott sokat lendíteni.

Szerencsére nem tellt sokba, hogy a Superbutt vegye kezelésbe az addigra már elég népes közönséget. Nem gondoltam volna, hogy ekkora publicitást kap majd a különböző médiumoktól a srácok lemezbemutató megmozdulása, de jó érzés volt szembesülni azzal az előző pár hétben, hogy szép lassan, de kezdik megkapni azt a nekik járó elismerést, amiért az utóbbi jó pár évben rendületlenül gürcöltek. Meg is adták a módját az ünneplésnek, hiszen rengeteg vendéggel, régi bandatagokkal és vizuális rásegítéssel egyszerre ünnepelték az új lemezzel beköszöntött korszakot, valamint a régi idők szép emlékeit. Ennek örömére olyan setlist várta a megjelenteket, hogy annál pengébbet nem igen lehet összeállítani. A tavalyi Szigetes koncerten még csak pár újabb számot nyomtak el, de most nyilvánvaló okokból ezek voltak előtérbe helyezve. Nagyon jól passzoltak a szettbe a sötétebb, mondhatni keményebb szerzemények, szóval feltételezhetően nem csak én örültem annak, hogy olyan bombák is előkerültek, mint az Evil Blues, a Natasha és az Ugly Head. Kicsit azért furcsállottam, hogy a szerintem tipikusan koncertre született The Devil You Run With kimaradt az este folyamán, bár lehet, hogy csak én vagyok ekkora nagy rajongója ennek a nótának. Volt még csupa érdekesség, amelyekkel sikerült érdekesre faragni bizonyos tételeket.
Mondjuk, nem tudom, hogy mi vette őket arra, hogy három olyan slágert, mint a Washaway, a Concrete Shoes és a Broken Nose gyakorlatilag részleteikben egybeforrasztva játsszanak el. A színpadon olyan vendégek jelentek meg, mint Gyémánt Krisztián, Kenneth Derby, háttérvokálozó hölgyemények, valamint a csapatban 2010-ig dobolászó Szűcs Péter. Utóbbi az erre az alkalomra kissé átdolgozott, zongorás betéttel megtoldott Szájon Át című opusz alatt ült be a bőrök mögé. A banda nem igazán erőltette a közönséggel való kommunikációt, amit egy kicsit sajnáltam, főleg azt figyelembe véve, hogy igencsak mókás fickókról van szó. Az átvezető szerepet inkább átadták a háttérben megbúvó vetítővászonnak, amin különböző videókat és poénos dolgokat láthattunk a horda múltjából. A végére igencsak fárasztóak voltak már, főleg azért, mert egyre sűrűsödött az ilyen leállások gyakorisága. Arról nem is beszélve, hogy az Internetet búvó Superbutt tábor már az összeset látta ezelőtt. Sokkal jobban örültem volna, ha a megjelentek jobban be lettek volna vonva az egészbe, bár nyilvánvalóan az este nem rólunk, hanem róluk szólt. Az viszont kedves gesztus volt, hogy a ráadásban felhívtak minket a színpadra egy kis közös mókára.
Nagyon rákoncentráltak arra, hogy minden klappoljon, és tökéletesen működjön, de emiatt nem éreztem azt a felszabadult hangulatot, ami az eddigi megmozdulásaikon átjött számomra. Nagyon profi és szórakoztató rendezvény volt, de az említett dolgokból adódóan nem tudom azt mondani, hogy ez lett volna a kedvenc ’butt bulim.

Tabiii


Myspace oldalak: Overhelp, Stiff Bastard, Superbutt