Uriel


1988. június 20-án láttam meg a holdvilágot egy pompás hajnali órán. Egy dekáddal később már biztos voltam abban, hogy a Deep Purple, a Black Sabbath és Guns N' Roses zsezsegős gitárhangzása ínyemre van, bár ekkor még csak rádióból ismerkedtem a muzsika keményebb oldalával. Rá körülbelül három-négy évre az önfelfedezés ladikjában már jószerivel erőszakosabb vizekre eveztem, így ismertem meg az azóta is örök imádatom tárgyát képező Cannibal Corpse-ot és Cradle Of Filth-et, de még mindig nem volt teljes az örömöm, így további lázas kutakodás után eljutottam a Dimmu Borgir Blessings Upon The Throne Of Tyranny című nótájához, melynek hatása leírhatatlan volt, akkortájt egy egészen picit elvesztettem a maradék eszemet. Eztán rendkívüli alapossággal (gyors, erőszakos) kezdtem felfedezni a metal fantasztikusan széles skáláját, és örömmel mondhatom, minden stílusban sikerült megtalálnom a szépet és a jót. Ekkortájt szerettem bele a Dissection Storm Of The Light's Bane című lemezébe is, ami egyfelől örök favoritom maradt mindmáig, másfelől pedig arra késztetett, hogy azonnal hangszert ragadjak, így alapítottam meg egyik legkedvesebb cimborámmal azt a zenekart (2004-ben), amelyben a mai napig aktívan tevékenykedem. A többi kedvencem nem is számít, mindenkinek javaslom, hogy találja meg azt, amiben a legtöbb örömét leli bánatában és boldogságában. Jelenleg a Zsigmond Király Főiskola szabad bölcsészet szakán konzumálom a nagybetűs tudást, hobbyként pedig (ha szabadidőm engedi) olvasok, írok, rajzolgatok és természetesen zenélek. Nem gyűjtök bélyeget, de még szalvétát sem. Csóközön!



E-Mail: uriel@heavymetal.hu