1984. február 26-án jöttem e világra, a heavy metal szülővárosától, Birminghamtől mintegy 2000 kilométerre fekvő Karcagon. Gyerekkorom a temetők jegyében telt, mivel a családom sírkőkészítéssel foglalkozik. Hamar megtaláltam a világban a helyemet, amikor 11 évesen rábukkantam a bátyám lemezgyűjteményében a Judas Priest etalonjára, a Painkillerre. A lemez első perceitől fogva tudtam, hogy a zene lesz az életem. Nem sokkal később már Accept, Kiss, Alice Cooper és Iron Maiden kazik sorakoztak a polcaimon. Korai koncertélményeim közé tartoznak a Stratovarius és a Gamma Ray Pecsás bulijai. Az évek során lankadatlanul gyűjtöttem a lemezeket, egyre inkább beleásva magamat az undergroundba. Főleg a klasszikusabb zenekarokat részesítem előnyben, de közel állnak hozzám a thrash, az amerikai power metal és a doom/stoner hangzások képviselői is. Egyetemi tanulmányaimat is azért kezdtem el, hogy akadémiai háttérrel felfegyverkezve tudjam védeni a mi kis szubkultúránkat. Remélhetőleg a későbbiekben tanárként és újságíróként tudom kamatoztatni idegen nyelvi és kulturális ismereteimet.

Legkedvesebb zenekaraim: Judas Priest, Black Sabbath és minden, amihez Ronnie James Dionak köze van, Mercyful Fate/King Diamond, Ripper Owens és Jorn Lande bármelyik csapata, Kreator, Destruction, Sodom, Legion Of The Damned, Candlemass, Down, Mood és mindegyik utódja, Exodus, Overkill valamint olyan underground gyöngyszemek, mint a Manilla Road, az Omen (US), a Desaster vagy a Jag Panzer.

Szabadidőmben zenét hallgatok, éneklek, dalszöveget írok, filmet nézek, elolvasok egy jó könyvet, retro-videójátékokat nyüstölök, és a legrosszabb esetekben súlyokkal és kilométerekkel kínzom a testemet.