Skyclad - jövőre lemez
[2007-10-31]

A folk metalban utazó, brit Skyclad jelentette az éterbe: "Látva, hogy az oldalunk egy kicsit csendes mostanában, úgy gondoltuk, dobunk pár infot nektek amint így 2007 vége felé közeledünk. Amúgy ez az év amolyan nyugodt és kiegyensúlyozottnak volt mondható a szinte már megszokott bulikkal és fesztiválokkal vegyítve. Volt pár csúcsos időszak, meg pár "első alkalom" is, amiről érdemes szólni. Ilyenek, hogy élőben most játszottunk olyan dalokat először, mint a Helium vagy a Bury Me. Először voltunk a Beverley beli Metieval fesztiválon, és igazából már most visszavágyódunk oda. Először voltunk Moszkvában is. Csak néhány hete történt, és miután magunkhoz tértünk a hideg miatt, meg visszakaptuk a felszerelésünket végülis remek tapasztalat volt. Remélhetőleg ide is visszamehetünk valamikor.
Persze van völgymenetek is, például nem lesz új lemez idén, ezen amúgy dolgozunk. Vannak ötleteink, és csináltunk pár vázlatos rögzítést is, de a bulik meg egyéb kötelezettségek mind lassítják a folyamatot. Ide tartozik még néhány “elsőség” is: például élőben elnyomtunk egy új nótát, a Still Small Beert, elég szép fogadtatással, ha nem veszitek szerénytelenségnek. Egyéb címek még: Words Upon The Street, Black Summer Rain, Babakoto és Which is Why.
Az évet a Stockport-I Thatched House-ban adott koncerttel kezdtük, és hát most szombaton visszatérünk oda is. Jó lenne több olyan fesztivált látni Angliában, mint a Metieval, ahogy mondják "jó dolog elutazni, de jó dolog hazajönni is". Ez a kis bejegyzés is majdnem olyanra sikeredett, mintha blogot vezetnénk, tehát nézzetek be gyakran új informácikóért és hírekért."


Deftones - még egy év
[2007-10-31]

A Deftones frontembere, Chino Moreno azt nyilatkozta az MTV.com-nak, hogy a banda rajongóinak 2008 őszéig kell várniuk az új anyag megjelenésére. Moreno szerint a csapat hat hete foglalkozik a dalírással, és még a következő hármat is ezzel fogja tölteni. "Nagyon jól ment a közös munka, és az időnket is remekül kihasználtuk" – mondta. "Az anyag kicsivel több, mint a felét már megírtuk. Úgy tervezzük, hogy még az ünnepek előtt megírjuk a maradékot, majd jövő év elején nekiállunk a lemezfelvételnek." A legutóbbi két albumunk elég személytelen lett" – folytatta Moreno. "Először is elkezdtünk számítógépeket használni, ami aztán főleg személytelen dolog. Mindenki külön-külön csinálta meg a saját részeit. Meghallgattuk a debütlemezünket, ahol a dalírást, a felvételt és a keverést négy hónap alatt végeztük el, és ez még mindig az egyik legnagyobb kedvencem az eddig elkészült cuccaink közül. Ezt a módszert akarjuk (ismét) alkalmazni: mindannyian egy szobában, addig játszani, amíg meg nem rögzülnek a témák, majd az egészet élőben felvenni. Ezt csináltuk az első lemezünknél is."


Onslaught - turné elhalasztva
[2007-10-31]

Az újra működő brit Onslaught zenekarból a gitáros, Nige Rockett adta közre a következőket: "Rajtunk kívül álló okok miatt, sajnálattal jelentjük be, hogy a decemberre tervezett X-mass Festival Tour-t el kell halasztanunk. Így a turné 2008 januárjában indul útjára Black Winter név alatt. További infók a fellépők névsoráról, és a pontos dátumokról hamarosan. Ez persze nem azt jelenti, hogy decemberben szabadságra megyünk. Az Ektomorf-fal speciális fellépők leszünk a Rockfalls Giant turnén."
Az új Onslaught DVD-ről itt írtunk.


Metal nyúlások - a nyolcadik és kilencedik rész
[2007-10-31]

Elékszült a metal nyúlások nyolcadik és kilencedik epizódja. Az első hét mellett ezeket is itt lehet meghallgatni.


Saint Petrol - slágerek és csöcsök
[2007-10-30]

A Saint Petrolból Bende Imre mondta lapunknak: "Elkészült a debütáló Saint Petrol lemez, a Greatest Tits! Az albumról az első dal, amit megmutatunk nektek a lemez talán legdühösebb dala, a The Phoenix Has Landed. Aki nem halott még a zenekarról, de szereti a betonvastag rockzenét, a mocskos rockandroll-t és az igazi stoner muzsikát az nem fog csalódni. A dal teljes egészében meghallgatható a zenekar myspace oldalán. Várjuk az észrevételek, hozzászólásokat. A lemez kiadója még ismeretlen, de vannak ötleteink, de ez mellékes, ebben az évben meg fog jelenni és kész. Hamarosan újabb dalt mutatunk a lemezről!"


Children Of Bodom - a munka közepén
[2007-10-30]

A finn Children Of Bodom mostanság vonult be a hollola-i Petrax stúdióba a producer Mikko Karmila-val, hogy rögzítsék új albumunkat, mely a tervek szerint április 7-én jelenik majd meg a Spinefarm gondozásában. A CD-n a Hypocrisy /Pain énekes Peter Tägtgren is vendégszerepel, mely dalból származó maxi március 3-ától lesz kapható. A lemezen olyan számcímek találhatóak majd, mint a Pray For The Devil, a Good Morning Roadkill, vagy a Tie My Rope.
Henkka T. Blacksmith basszer a következőket nyilatkozta: "A gitárokkal nagyjából végeztünk, már csak néhány dallam hiányzik, de most a basszustémákat kezdtük el rögzíteni, úgyhogy a hiányzó dolgokat majd később pótoljuk. Janne (Wirman) szintén nekiállt a szintitémák felvételeinek, és néhány gitárzseni is tiszteletét teszi majd a stúdióban."


Remorse - nem pihennek
[2007-10-30]

A Remorse gitáros Zsola mondta lapunknak: "No itt a jövő! Megbeszéltük, megrágtuk, és a jövőben a már kábé egy éve aktuális felállással vágunk neki az új lemez munkálatainak. A külföldre távozottaknak sok sikert kívánunk a továbbiakban is. Tudjuk, hogy a mai helyzetet figyelembe véve bármelyikünk dönthet ugyanígy a továbbiakban közülünk is, viszont a "Harc"-nak folytatódnia kell szó szerint is, vagyis belecsapunk a lecsóba, nemsokára kikerül pár próbatermi riff-gyűjtemény, és várjuk az építő jellegű kritikákat. Honlapunkról elérhetőek aktuális fotók és koncertvideók is."
Az előző Remorse lemezről itt írtunk.


Kalmah - elégedettek
[2007-10-30]

A finn Kalmah október 13-án vonult stúdióba. hogy rögzítse ötödik nagylemezét, mely várhatóan 2008 elején jelenik majd meg. Antti Kokko gitáros az alábbiakat mondta az új anyag kapcsán:" A ritmusgitárok, a harmóniák és néhány szóló fel van véve. Eddig elégedett vagyok az eredménnyel. A hangzás zsír, még akkor ha ez még csak a nyers megszólalás. Most egy hónapos szünet jön aztán jön a bőgő, az ének és a maradék szóló decemberben. Januárban keverünk. Az egy hónapos szünetben finnországi fellépéseinkre koncentrálunk majd elsősorban."
Az előző Kalmah lemezről itt írtunk.


Superbutt - itt a clip
[2007-10-29]

Az alábbi hírt kaptuk a BPRNR sajtósától: "Lehetséges, hogy páran már elcsíptétek a Magyar MTV-n a Superbutt legújabb klipjét, ami a Szájon át című számra készült. Hamarosan kijön egy "Making the video" kisfilm is, így sok mindent megtudhattok majd arról, hogy készül egy animációs klip. Aki azonnal meg szeretné nézni a végeredményt, kattintson a PlanetZ online verziójára. A video kizárólag itt látható vasárnapig, jövő héttől pedig már a zenekar oldalaira (hivatalos site, myspace) valamint a Youtube-ra is felkerül."


Mourning Beloveth - felvéve
[2007-10-29]

Az ír doom/death metalos Mourning Beloveth a következőket jelentette: "Éppen most fejeztük be a negyedik albumunk felvételeit, melyen már Brendan Roche basszer játszik. A munkálatok két hetet vettek igénybe a családias hangulatú Studio E-ben Markus Stock-kal. A lemezen öt szám található, melyek játékideje 56 perc. Az A Disease For The Ages számlistája a következő: 01. The Sickness, 02. Trace Decay, 03.Primeval Rush, 04. The Burning Man, 05. Poison Beyond All. Hangzás terén a CD hasonló lett az A Murderous Circus-hoz, de azért akadnak különbségek. Kombináltuk a Dust életteliégét a The Sullen Sulcus sűrűségével, az A Murderous Circus-ön található kísérletező kedvünkkel, mindezt megfejeltük némi agresszív felhanngal, így született meg az A Diease For The Ages. A lemez várhatóan februárban fog majd megjelenni, a borítót pedig ugyanaz a Lukasz nevű srác fogaj csinálni, aki az A The Muderous Circus-ét készítette."


Belphegor - kezdődnek a felvételek
[2007-10-28]

Az osztrák Belphegor november 9-én vonul be Andy Classen Stage One stúdiójába, hogy megkezdje új albumának felvételeit, melyet a Nuclear Blast április 11-én jelentet meg. A 2006-os Pestapokalypse VI-et követő anyagot három részletben rögzítik majd, egészen 2008 januárjának közepéig.
Helmuth így kommentálta a dolgokat: "Igen, így van, hat hétig güriztünk a próbateremben, és mostanra megvagyunk az előkészületekkel. 2007 májusában kezdtem meg a dalírást, majd szeptemberben, közvetlenül a brazil turnénk után Serpenth-tel és a session-dobos Torturer-rel bevettük magunkat a próbaterembe. Azóta 100%-ig a dalírásra koncentráltunk, éjt nappallá téve keményen dolgoztunk az új nótákon. A kilenc szerzeményt mostanra csaknem befejeztük."


Rage - felvéve
[2007-10-28]

A Rage gitáros Victor Smolskitól a következő hír került ki: "Befejeztük a Carved in Stone új nagylemezünk felvételeit. Így most már az új számokat hallgathatom a hifi cuccomban, és eléggé magabiztosan állíthatom, abszolút az lett az eredmény, amit elterveztünk: pont’ a csuszalesőtökbe trafál! (2-3 dal után lehet majd szünetet kell tartanotok, talán egy hideg sörért leugorva…).
Már az elejétől fogva sokkal direktebben akartuk írni a nótákat, csak a remek riffekre és fogós dallamokra koncentrálva. Igazából az új felállással mindent meg lehet valósítani, ahogy André Hilger dobos belépett (Axxis, Silent Force). Az összes társproduceri, hangmérnöki munka igazán kiválóan halad a majdnem-negyedik-bandatag Charly Czajkowskival, ugyanúgy, mint a végső keverés is Charlie Bauerfeinddel. Biztosíthatlak benneteket a brutális gitár riffek tömkelegéről és ízes szólómunkáról. Az egyik dalban pedig ráadásként elrejtettem egy igen híres dallamot – az első, aki megtalálja kap egy ajándékot! Az Open My Grave-ben szitárt használtam, a Lord of the Flies-ban meg egy elsőosztályú szintit."

A Carved in Stone 2008 elején fog megjelenni a Nuclear Blast égisze alatt.


Rotten Sound - új nóta
[2007-10-28]

A Finnországból származó Rotten Sound zenekar felrakott egy új dalt a myspace.es oldalukra, a címe The Effects, és a 2008. január 9-én megjelenő Cycles című nagylemezről származik. A hangmérnök Janne Saksa volt a Sound Supreme stúdióban, a masterelést pedig Pelle Henricsson végezte a Tonteknik studióban.
Az előző Rotten Sound lemezről itt írtunk.


Monster Magnet - hallgasd meg a lemezt!
[2007-10-28]

A 4 Way Diablo című új Mosnter Magnet lemez november elején jön ki, rajta 13 dallal, közte a 2000 Light Years from Home című The Rolling Stones feldolgozással. Az album most teljes egészében meghallgatható a Monster Magnet myspace-es oldalán.


The Dillinger Escape Plan - újabb ízelítő
[2007-10-28]

Az új The Dillinger Escape Plan lemezről, a 13-án megjelenő Ire Worksről az összes nótának meghallgatható lett egy-egy részlete. Ehhez ide kell klikkelni.
Az előző The Dillinger Escape Plan lemezről itt írtunk.


Novembre – ízelítő a lemezről
[2007-10-28]

Az új Novembre lemezhez, a The Blue-hoz külön weboldal készült, ahol megnézhető az Anaemia videója (melyet Tobias Martinsson rendezett), letölthetők háttérképek, bannerek, meghallgathatók dalrészletek, illetve a Bluecracy teljes egészében is (csak bizonyos ideig) elérhető. Mindezt itt tudjátok megnézni.
A The Blue november 5-én jelenik meg a Peaceville Records gondozásában. A CD-t Helsinkiben, a Finnvox stúdióban rögzítették a producer Mikko Karmila (Nightwish, Sentenced, Amorphis) segítségével.
Az előző Novembre lemezről itt írtunk.


Dimmu Borgir – új DVD
[2007-10-28]

A szimfonikus black metal norvég mesterei a következő infókkal szolgáltak: "Az európai Invaluable Darkness Tour 2007 utolsó, oslo-i koncertjét rögzíteni fogjuk egy, a közeljövőben megjelenő DVD-hez. Már nagyon várjuk ezt a különleges estét, mivel az összes norvég rajongónk ott lesz. Találkozzunk november 6-án!"


Csihar Attila - geo-gigantikus hírek
[2007-10-27]

Csihar Attila volt olyan bátyánk, hogy még Seattleből is gondolt olvasóinkra. Ezt üzeni Nektek: "Nagyszerűen haladnak az új Sunn o))) lemez felvételei a Seattle-i, Pearl Jam-es Litho Studioban (ahol például a Soundgarden, a Fleetwood Mac, a Limp Bizkit, az Isis, stb. is készített már lemezfelvételt).
A lemez fő témája a "hollow earth" azaz az "üres föld", így elég "geo-gigantik" a hangzás hehe. A Sunn o))) mellett ugyanitt felvesszük a Burrial Chamber Trio első stúdiólemezét is. (A felállása:: Greg Anderson - Sunn o))), Oren Ambarchi - sunn o))), és roszmagam). Ezenkívül még egy lemezen elkezdtünk dolgozni, ahol egy fantasztikus hangú énekesnővel (Jessica Kenney) éneklek együtt, ahol a zenét Eyvin Khan, a szövegeket David Tibet írja a Current 93-ból... Erről bővebben később. Szóval, idén egyszerre három lemezen is dolgozunk, megjelenésük jövőre várható. Volt egy BCT koncert is itt Seattle-ben, és lesz még három Sunn o))) koncert is itt és Portlandben. A következő EU buli Angliában lesz, ahol a híres All Tomorrows Parties fesztiválon leszünk az egyik főzenekar a Sunn o)))-val (állítólag Diamanda Galas is fellép!!). Szóval részemrol minden rendben itt az USA-ban, ez is egy termékeny évnek néz ki... Életem eddigi "legműveszibb" lemezei készülnek.
A Portlandi koncert után egyenest Oslo-ba repülök, hogy folytassuk a koncertsorozatot a Mayhemmel. Idén lesz még kábé 15 koncertünk: Finnország három, Oroszország kettő, Görögország kettő buli, Hollandia, Írország egy-egy, Franciaország hat buli. Ja igen, az X-Mass elmarad a szervezők hibájából, de sebaj, megoldjuk másképp... Januárban és februárban Németország, Anglia, Svájc, Olaszország, stb... kábé 20 koncert. Erről bővebb info itt.
Augusztus eleje óta volt nyolc koncertünk nyolc különböző színpadképpel. A Mayhem-ben már nem csak, mint énekes/frontember vagyok, de mint manager, szervező, és színpadkép, díszlet tervező is, úgyhogy nem unatkozom. Külön köszönet a budapesti Arden Winternek az exclusive ruha kivitelezésért! Itt van egy link néhány Mayhem koncertképhez az utóbbi bulikról."



régebbi hírek >>>