Winds - The Imaginary Direction Of Time

	Kiadó:	The End
	Együttes:	Winds
	Megjelenés éve:	2004
	Ajánlja:	Perkele
	Pontszám:	10/10
	Értékelés:	Vigyázat! Robbanásveszély!

Nehezen fogtam hozzá a The Imaginary Direction Of Time ajánlójának megírásához. Vajon szavaim vissza tudják-e adni a szépséget, mely e zenében rejlik? Vajon ki tudom-e fejezni azt, amit itt inkább érezni kell? Sok ajánlónál leírjuk, hogy ilyen vagy olyan megragadó, felkavaró a zene, de van egy határ, amit ha átlépnek, akkor a szavak már nem elegek hozzájuk. Számomra ilyen a Green Carnation Light of Day, Day of Darkness, az Agalloch The Mantle albuma, és a Winds eddigi összes munkája. Az ilyen zenei alkotásokról oldalakon keresztül lehetne elmélkedni és még mindig úgy éreznénk, semmit sem mondtuk róla.

Mi a szépség? - kérdezi új lemezének első dalának címével a norvég Winds. Abszurd a helyzet, hiszen a válasz maga a Winds zenéje, akár új lemezükre tekintünk, akár első kislemezükre, az Of EntityAnd Mind-ra, vagy akár a Reflectons of the I-ra gondolunk. A metal és klasszikus zenei hatások varázslatos világa a Winds világa, amely lemezről lemezre finomodik tovább, s igazán nem is nevezhető metal zenének, amit játszanak. Első hallgatásra ugyan új albumuk egyszerűen csak az eddigi munkásságuk folytatásának tűnhet és való igaz, hogy óriási, szembetűnő változások nincsenek, de a mestermunkák lényeg a részletekben, a kidolgozottságban rejlik.

A TIDOT-on erősödött zenéjükben a klasszikus vonal, ami mellett Carl August Tidemann gitárjátékának kiemelésére fektették még a hangsúlyt, és egyre kevesebb a metalos zenei elem. A rengeteg zongorát és a vonósnégyest hallva, olyan érzése támad az embernek, mintha a klasszikus részleg - vagyis Andy Winter zongorán és az említett vonósnégyes tagjai - a gitáros Carl Augusttal vetekednének, Jan Axel pedig csak csendben asszisztálna ehhez dobjátékával, míg Larc Eric, a hangjával simítaná el a kérkedést. Pedig nem egy kiemelkedő orgánummal rendelkező énekes, de tiszta, őszinte hangjának árnyalataival a muzsikára reagáló lelkünk minden rezdülését képes követni. A mű különálló részei egymásba simulnak, kiegészítik a másikat, szimbiózist hozva létre közöttük. Végeredményként olyan gyönyörűen összeállított zenei kompozíciókkal állunk szemben, amelyekben az érzelmek, illetve a filozofikus gondolatok melankolikus romantikáját és szenvedélyességét is megtaláljuk.
A lemez kifinomultabb lett elődeihez képest, de sznobizmus vagy öncélúság nélkül. Ez a kifinomultsága, elegánssága hihetetlenül természetes, ösztönösnek érződik és ha nem is a hagyományos értelemben véve, de szinte már a komolyzenék közé sorolható a The Imaginary Direction of Time, még az időnként valóban metalos, 'durva' részeivel együtt is.
A zenészek teljesítményét ismét csak dicsérni lehet. A zenéből áradó harmóniából, kiegyensúlyozottságból érezni, hogy alázattal, a zenének alárendelve írták meg és játsszák el a dalokat, amelyeken keresztül ugyanakkor meg tudják mutatni tudásukat vagy éppen virtuozitásukat.

Arra a bizonyos i-re pedig Travis Smith tette fel a pontot. Harmonikus színekben játszó borítóval burkolta be ezt a határtalan élményt, amelynek koncepciója illik a lemez zenei és szövegi világához is, mindemellett folytatja a Winds borítók hagyományát is.


1. What is Beauty?
2. Sounds Like Desolation
3. Theory of Relativity
4. Visions of Perfection
5. The Fireworks of Genesis
6. Under The Stars
7. A Moment for Reflection
8. Time Without End
9. The Final End
10. Beyond Fate
11. Silence in Despair
12. Infinity