Ensiferum - Iron

Kiadó: Spikefarm
Terjesztő: HMP
Együttes: Ensiferum
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Dallanan
Pontszám: 8/10
Értékelés: Erős anyag!

Az Ensiferum nevű szemtelenül fiatal, finn folk/pogány muzsikát játszó zenekar valamikor évekkel ezelőtt került a látókörömbe egy sok-sok éve működő, piciny, ámde sokak által ismert budapesti belvárosi lemezboltban. Mint már annyiszor, most is a cd borítója volt az, ami felkeltette az érdeklődésemet és az első belehallgatás után azonnal tudtam, hogy északi nép fiairól van szó. Nem volt nehéz dolgom, ugyanis tipikusan északi bandákra jellemző dallamos, ám karcos lemez született rengeteg folkos és egyéb hangulatos témával, ami azonnal közel került a szívemhez.

Sokan egyszerűen Finntroll kópiaként emlegetik őket, ám ez - a hasonlóságok ellenére - korántsem igaz. Alapvető különbség, hogy zenéjük összetettebb, a szólógitárok szerepe nagyobb, mint honfitársaiknál és karcosabb, keményebb hangzással is rendelkeznek dalaik. Mindezek ellenére jól eltalált dallamaik azok, amelyek méltán emelték ki már a bemutatkozó lemez idején őket az átlagból.

Úgy, ahogy a borítón is, a zenében is hasonló a koncepció az előző lemezhez képest. Lendületes, fülbemászó, himnikus dallomokkal operáló dalaik azonnal belevésik magukat az ember hallójárataiba (Iron, Lost in Despair, Into Battle), de a karcosabb számaikban (Sword Chant) is találhatók olyan részek, melyek könnyen utat találnak a dallamosabb zenék híveihez.
Mint megannyi északi zenekar, ők is szeretik az akusztikus kiállásokat, betéteket. A lemezt nyitó Ferrum Aeternum instrumentális tételben akusztikus gitár mellett fafúvós hangszereket is hallani, de több számban is feltűnnek, hogy hosszabb-rövidebb időre jóleső nyugalmat sugározzanak a hallgató felé. Szerencsére ez a roppant fiatal társaság nem feledkezett meg a gitárszólókról sem, bár kétségtelen, hogy nem Spiral Architect komplexitású hangsorokról van szó, de ettől függetlenül kétségtelenül hallani, hogy igencsak tehetséges zenészekből áll a zenekar és törekednek arra, hogy hangszereikkel minél változatosabban fogalmazzák meg bennük rejlő érzéseket. Mindezek mellett tiszta éneket is gyakran hallani, ami a bemutatkozó lemezhez képest jóval biztosabban és többször szólal meg, ami a jövőre nézve mindenféleképpen bizakodásra ad okot. A zenekar szigorúbb oldala leginkább talán a thrases Slayer Of Light dal során érződik, hisz ez az alig 3 perces nóta a gyors szaggatott riffelés és a hisztérikusabb ének miatt jóval zordabb társainál. A 7 perc feletti, epikus Lai Lai Hei során mindent felsorakoztatnak a kelléktárukból, így talán kimondhatom, a lemez keresztmetszete található ebben a dalban. A lemez méltó lezárásaként az akusztikus Tearsben gyönyörű női éneket hallhatunk, amely hangulatában és hangszerelésében egyaránt Ritchie Blackmore reneszánsz zenekarára, a Blackmore's Night-ra hasonlít, ami dicséretet érdemel.

Összességében egy meglehetősen fiatal zenekar erős, de komolyabb meglepetésektől mentes második nagylemezét hallhattam az Iron formájában, mely érezhető előrelépés következménye. Élőben is bizonyították képességeiket, és ha ez a töretlen fejlődés, lelkesedés megmarad náluk, akkor még okozhatnak meglepetést!


01. Ferrum Aeternum
02. Iron
03. Sword Chant
04. Mourning Heart -INTERLUDE
05. Tale of Revenge
06. Lost in Despair
07. Slayer of Light
08. Into Battle
09. LAI LAI HEI
10. Tears